1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.05.29. 09:17 HaFr

Az ún. ellenzék károkozása napról napra

Fájl:Lanc hid - Budapest 3 Febr 1946 Foto Takkk Hungary.jpg ...

Előbb-utóbb úgyis minden szétrohad ebben az országban, ami nincs Orbán et al. közvetlen kezelésében. (A hiányzó/felélt tőkét a nagycsalád mindig tudja pótolni közpénzből.) Közben a parlamenti ellenzékiek fizetése is éppen annyi lesz (elég olcsók), amiért megérje nekik ott ülni, szemben a polgári foglalkozás kockázataival és azzal, amit az erkölcs diktálna. Hazafiak már rég nem ülnek az ellenzéki sorokban sem (Gyurcsány szájtépése ellenére), mert aki hazafi, az 1. tisztán gondolkodik a haza érdekében, tehát ebben az esetben tudja, hogy semmi hasznot nem hajt a parlamentben a sajátján kívül, ellenben legitimálja a diktatúrát, és 2. áldozatot vállal a hazáért, azaz a személyes sorsában vállal kockázatot.

Ad absurdum teljesen mindegy, hogy a parlamentben 2/3-nyi vagy 3/3-nyi fideszes szavazógépnyomkodó lakik. Azaz nem mindegy, mert egy ellenzék nélküli parlament esetében végre világossá válna a rezsim természete országnak-világnak (a hangsúly mindkettőn) és végre elkezdhetnénk idézőjelek nélküli ellenzéket építeni. A mai parlamenti ellenzék háromféleképpen szolgálja a diktatúrát: a demokrácia paravánjának fontos formális elemeként, az ellenzéki választók megtévesztésére és az alternatív ellenzéki mozgalmak lehetőségének megnehezítésére.

Manapság nem győzöm több évvel ezelőtti magamat (e blog írásait) ismételgetni: amíg nem tudja az ellenzéki szavazók (többségi) tábora elzavarni a saját hivatalos képviseletét, ezt pedig részben a kollaboráns, részben a totálisan alkalmatlan (összességében kontraszelektált) vezetői okán, addig a NER marad. Addig az ország napról napra közelebb kerül valamilyen tragikus végkifejlethez. Orbán szerint az évtized legjobb döntése volt a kivételes állapot bevezetése. Valóban: soha ennyit ilyen rövid idő alatt még nem loptak el abból, ami a magyar népet illette volna. Orbán válasza: továbblépkedés a feltétel nélküli teljhatalom felé. Mert megteheti. Most mindjárt újabb nemzeti konzultáció, hogy erről legyen szó, ne másról. Megteheti, mert korábban nem égették el az íveket pl. a parlamenti képviselők, aztán egymillió magyar ember a nagy nyilvánosság előtt.

Az ellenzék stratégiai hibát hibára halmoz. Megszerzett néhány települést, pedig az országgyűlést kellett volna. Erre meg fogja kapni, hogy képtelen a településeit is rendben tartani, mire lenne akkor képes egy országgal (és senkit sem érdekel közben, hogy elvonják az erőforrásait). Folyamatosan illúziókat táplál Orbánról. Folyamatosan a demokrácia látszatát kelti: értelemszerűen hiába érvel (felettébb óvatosan) azzal, hogy "romlik" a demokrácia, ha a léte ékesen cáfolja az érveit -- egyszóval hazudik. Máig nem érti, miért van (lett volna) szükség ütős narratívára. Pártjainak és pártvezetőinek fogalma sincs az együttműködésről: mit jelent nap mint nap együtt megjelenni, egyfélét mondani, egyfélét tenni -- és mindezt stratégiai értelemmel. Az egész társaság egy rossz vicc. 2013 óta mondom, mióta Mesterházy minden akkori (és azóta is ismétlődő) jel szerint összeszűrte a levet Orbánnal. Azóta az MSZP 5% körül támolyog. Bibó sírna. Más nem nagyon, mert más nem nagyon ért semmit.

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9715727890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.05.29. 09:50:03

"Az ellenzék stratégiai hibát hibára halmoz." -Á, dehoyg: ez számukra a létező legjobb stratégia!:-)))

Igaza volt Tölgyessynek: ez a rendszer az ellenzékével együtt fog megbukni... Remélem, akkor lesznek olyan okosak az eu-s vezetők, hogy a totálisan összeomlott ország élére valami magadfajtát kérnek fel*.

...Ha még akkor egyáltalán érdekli majd őket Magyarország!

*Arról a kis, korábban erre az esetre nekem ígért Mészáros Lőrinc-szerű funkcióról majd lécci nem elfeledkezni! Cserébe majd megépítem neked a Blenheim Palace-t, mellette 50 m-es aranyozott Churchill-szoborral!

kószák egyike 2020.05.29. 10:24:49

Annyira szeretnék vitatkozni a poszttal, de nem tudok. Jó lenne ha nem lenne igaza HaFr-nek. De sajnos minden szava igaz. Vona felvetésével értek egyet, már régen ki kellett volna vonulni. Ebben az adásban részletezi:
www.youtube.com/watch?v=cLa663VvN64

csodapok98 2020.05.29. 10:45:41

@Moin Moin:
"Remélem, akkor lesznek olyan okosak az eu-s vezetők, hogy a totálisan összeomlott ország élére valami magadfajtát kérnek fel"
Ez ott csúszik el, hogy az EU nem fog senkit felkérni. Nem fog "tanító bácsit" játszani, mint ahogy eddig se tette.
A magyar népnek és kollektív tudatnak kellene eljutnia odáig, hogy jó vezetőt választ magának. Vagy ha nem jót választ, azt a következő lehetőségnél cserélje. Sajnos ez nem megy... Itt a megmondó erősember fővezér kell, aki megmondja miként van és miként legyen... az embereknek pedig ne kelljen gondolkozni, pláne felelősséget vállalni a döntéseikért.

Moin Moin 2020.05.29. 11:08:54

@csodapok98: Hadd szabadjon emlékeztetnem arra, hoyg amikor az egykori Jugoszlávia népei egymásnak estek, akkor - igaz, némi késéssel és komolyabb koncepció nélkül - odament a NATO és meg teccett neki baszni őket.

Ha a jó magyarok is már egymásra lövöldöznek - vagy: ha Orbán egyszer, végre egy meglehetősen nagy tömeg közé lövetne -, akkor lesz valamiféle fizikai beavatkozás (sok szófosás után). De beavatkozhatnak egy kaotikussá fajuló (és erőszakba torkollt) Orbán utáni interregnum esetén is: rosszul fest ui. a TV-nézők esti vacsija mellett, ha tőlük párszáz km-re gyilkolásznak és ennek hagyása szavazatokat vihet...:)

kószák egyike 2020.05.29. 12:51:35

@csodapok98: A magyar nép nem fog eljutni kollektíven. Nem érett meg a demokráciára. Láthatóan valamiféle kitekert abszurd feudalizmusra van igénye. Ha nem így lenne már régen el lett volna zavarva a NER.

@Moin Moin: orbán pontosan tudja, hogy hol a határ. Addig tudja definiálni magát a szemkilövető, kardlapozó gyurcsánnyal szemben amíg nem lép át egy határt. Nem hülye. Abban a pillanatban ahogy bármiféle olyan karhatalmi erőszak van amit már a híveknek is nehéz megmagyarázni vége van. Itt mások az eszközök. Ajánlom a témában a 444.hu remek kis riportját:
444.hu/2020/05/27/a-hatalom-huliganjai
Ezek 1.látszik, hogy működik 2, tűri a nép 3, ov mossa kezeit

Az mondjuk érdekes, hogy a momentumos hölgy ki van emelve a tömegből 1 db füst gyertya miatt és feljelentve addig foci ultra nácik meg színes füstbe borítják járvány veszélyhelyzet alatt a fél Deák teret és szó nélkül tűrve van. Ugyanakkor egy jó kis koncertre nem lehet elmenni. De hát a népnek ez is belefér. Meg az ellenzéknek is úgy látszik mert nem találkoztam még reakciókkal. Dudálós tüntetés vs. több száz, ezer (?) foci ultra vonulgatása kapcsán.

csodapok98 2020.05.29. 13:49:26

@Moin Moin: Én ennyire komoly helyzetre bevallom nem gondoltam, hogy odáig fajulna a dolog, hogy lövöldözni kezdenének egymásra a fidesz és nem-fidesz pártiak. Aminek nyomán akkor lenne külföldi beavatkozás. "Normál demokratikus" körülmények között értettem azt, hogy összedől a rendszer és, hogy utána valakit a nép választ magának, nem az EU rendel oda vezetőt.
A fegyveressé váló konfliktus már teljesen más felállás valóban.

csodapok98 2020.05.29. 13:51:35

@kószák egyike: Annyiban legyünk optimisták, hogy úgy fogalmazzuk meg ezt, hogy "a magyar nép MÉG nem érett meg a demokráciára". Adjuk meg az esélyt magunknak és/vagy a jövő generációknak, hogy elérünk/elérnek oda. (A szavak teremtő vs. gátló ereje :))

kószák egyike 2020.05.29. 14:06:57

@csodapok98: Okés elismerem, a te megfogalmazásod elővivőbb. ;) Kivárjuk még azt a 200-300 évet semmit gond. :P :D
Az a szar ebben, hogy az én generációm a legnagyobb vesztese ennek, hogy nép nem érett meg még erre. A kádár korszakban születtünk, 30 éve hallgatjuk, hogy még egy kicsit kell kibírni, még egy kicsit meghúzni a nadrág szíjat és aztán olyan de olyan kurva jól fogunk élni, olyan Ausztria lesz itt mint a fene. Ezzel van tele a tököm. Erre meg jön a felcsúti elárulja mindazt amiért anno harcolt szembeköpi régi önmagát, visszahozza ha nem is a kádár rendszert, de valami hasonlót, a nép meg még örül is neki. Szóval bocsi az optimizmusom helyét kezdi átvenni a realizmus. Nem kell ennek a népnek demokrácia, pont az kell ami most van. Diktatúra light meg feudális uram-bátyám viszonyok. Változhat? Persze. Akar? Meglássuk.

Khonsu 2020.05.29. 14:09:59

@csodapok98:

Mire megérhetne rá, akkor már nem fog érni vele semmit.

Bánegressy 2020.05.29. 14:32:56

"Az ellenzék stratégiai hibát hibára halmoz"

még az is jó lenne.
de nincs stratégia, azt az egyet leszámítva, hogy ezért a fizetésért megéri felmosórongynak lenni a parlamentnek nevezett bolhacirkuszban.
a hadházy sztem kivétel. ő vállal egyéni kockázatot és nem a propaganda ellen hadakozik, hanem megpróbál a lényegre koncentrálni.
sajnos keveseket tud erre rábeszélni a társai közül és stratégiájuk nekik sincs, pedig van egy hatalmas a "lényeget" érintő adatbázis, amiből el lehetne kezdeni felépíteni.
ezenkívül egyetlen bizonyos okokból egyetlen párt sem képes a fővároson kívül társadalmi-politikai bázist építeni, de ebben nincs semmi meglepő.
mélységében istenigazából egyetlen hatalmon lévő párt sem tudott ilyent soha.
talán a nemzeti parasztpárt, vagy a kisgazdik lehettek volna ilyenek, ha hagyják őket, de az sem véletlen, hogy mögöttük sem volt erő, ami képes lett volna ellenállásra, vagy valamiféle politikai túlélésre.
és milyen bázisaik lehettek volna(vagy lehetnének) ők a modernizációnak?

Rodney_2 2020.05.29. 15:46:15

A kedves poszter utóbbi évekbeli itteni munkásságát kb 3 csoportra lehet osztani:
1. diktatúra van
2. a magyar nép genetikusan alávaló (a la Kertész Ákos)
3. az ellenzéki pártok teljesen alkalmatlanok, a tagjaik idióták stb.

Ez nekem nem jön így össze mert, ha az embereknek "csak" az 50%-a szavaz a mindenféle alkalmatlan idiótákból álló ellenzékre, az maga a szélsőséges demokrácia tombolása :))) Az ellenzék egyetlen problémja hogy "töredezett", ha egy pártba tudna egyesülni, akkor pl 2022-ben tanui lehetnénk annak ahogy a legyőzhetetlen erő találkozik az áthághatatlan akadállyal :)))
A maradék 50% meg egy csomó különböző okból szavaz a fideszre, nem kezdem sorolni. Ahogy az önkormányzati választáson láttuk, ha bármi "érdekes" dolog történik, az emberek egyből tömegesen szavaztak valamilyen ellenzéki jelöltre aki győzött is. Ez azért nem egy tipikus diktatúra.

varsoigyros 2020.05.29. 15:46:39

Ne ábrándozz! Semmilyen tragikus végkifejlet nem lesz. Már miért lenne? Mert kétszer-háromszor annyi ideig kell használnunk egy kocsit, mint Nyugaton? Ez ráadásul egyben még modern zöldgondolat is. Egyébiránt kb. úgy lesz, ahogyan a múltkor le is írtad: Európában néhány évtized múltán a technológiai forradalom gravitációja magától felrángatja Nyugathoz Kelet-Európát, köztük Magyarországot is. De hamarabb nem. És jól láthatóan a többeket sem. Ha most Csehországgal és Szlovéniával jössz, az is csak a távolság/közelség miatti nagyobb gravitáció eredménye.

kószák egyike 2020.05.29. 15:52:33

Témába vágó:
www.youtube.com/watch?v=Ulpz5NYe8AM

6:47-től Herczeg Zoli monológja.

Magyaur 2020.05.29. 15:57:08

Szerintem az ellenzéknek minden létező fórumot fel kell használni - így a parlamentet is - de egyrészt sokkal agresszívabbnak kéne lennie, másrészt meg kellene próbálnia az európai nem-fideszes összmagyarság képviseletében fellépni, harmadrészt ki kellene építenie egy "árnyékkormányt", egy "árnyékparlamentet" és egy "árnyékmédiát" (csak egyet, de az legyen ütős). Ezek feladata egyfelől a Fidesz minden lépésének az elemzése, feldolgozása és közérthető kritikája lenne, másfelől az alternatívák felmutatása és a felkészülés lenne a választási győzelem utáni kormányzásra.

Rodney_2 2020.05.29. 16:00:33

@kószák egyike: Nem tudom te ki vagy és milyen "tömegrendezvényeken" vettél már részt. Sokkal egyszerűbb a rendőröknek néhány liberális idiótát megbüntetni, mint 1000-2000 agyament focihuligánt rendbeszedni, mert ott a képek alapján voltak legalább ezren akik az intézkedő rendőrt úgy vágták volna pofán hogy letekeredik a feje (ahogy görögöknél, franciáknál ez szokásos). Ott csak "rohamrendőr" tudott volan intézkedni és lett volna úgy is sérült köztük (ahogy ez bizonyos meccsek után meg is szokott történni).
Volt szerencsém, 2017-ben Athenban találkozni a "rendszerellenes" tüntetőkkel, az első sorokban mindenkinél baseball ütő és egyéb fenyítésre alkalmas eszköz volt, meg gázálarc, stb, a rendőrökkel készültek találkozni az elnöki palota környékén. Ezt nyilván nem vártam meg...

Rodney_2 2020.05.29. 16:14:42

@Moin Moin: "a jó magyarok" majd akkor fognak egymásra lövöldözni, ha te meg az Elek Gábor hazajöttök és megpróbáltok lövöldözni. De titeket percek alatt lelőnek és kész. Még puccsról sem lehet majd beszélni csak két "őrültről" :)))
Próbáld vizualizálni ahogy a minimális létszámú ellenzéki tüntető (nagyrészt "kígyóvállú" zsidó filozófusok, szociológusok és egyéb Soros-ügynökök, ismerek jónéhányat :))) ) erőszakos cselekményeket robbant ki. A tegnapi "focihuligán" tüntetők a legnagyobb élvezettel vernék őket agyon és a civisvárosi által megénekelt egyszerű magyar emberek elégedetten csettintenének.
Nem tudom honnan szeditek ezeket a marhaságokat, hogy Magyarországon olyan rossz a helyzet, hogy bármiféle lázadásra lenne tömeges igény. Esetleg ha "független" sajtót és bloggereket olvastok... LOL 10 év alatt a legnagyobb ellenzéki tüntetés a netadó ellen volt, nem is lett bevezetve :))))

Bánegressy 2020.05.29. 17:14:50

a fenti kép címe:
AKKOR KELL A FOLYÓN ÁTKELNI, HA A HÍDHOZ ÉRÜNK
[ismert alkotók műve(mármint nem a kép. amit ábrázol)]

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.05.29. 17:35:48

Most nagyon rosszkedvű vagy, bloggertárs.

Egy ilyen poszt nálad az ingerült tehetetlenség jele. Se idegen szavak gyűjteménye, se magasröptű filozofálás a társadalom és a demokrácia összefüggéseiről, csak a nyers Durrbelebumm, mint Pom-Pom meséiben.

Hiába hergeled magad az ellenzéken: azt teszik, amit ilyen körülmények között megtehetnek. Ahogy már többször mondtam, nincs az egész bandában két ember, aki rendesen fel tudná húzni a sliccét, és megérdemlik a sorsukat -mi sajnos nem a miénket- de az ellenzék nyomoráról, nem a Viktor tehet. Akit meg tudott venni kilóra, azt megvette, a többi elüldögél a kupola alatt, mint meleg szar a langyos pocsolyában, és hó végén felveszi a pénzét, a harcos kevesek óbégatnak egy kicsit, kifütyülik és kiröhögik őket, beléjük fojtja a szót a házelnök, kapnak büntetést is, ha nagyon ugrálnak: fix forgatókönyv alapján jönnek el a zord idők.

Szeretnél utcai harcot netán? Az nem valami fasza, amikor a magyar öli a magyart.

Miben bízol? Tömegbelövetés? Remélem nem mások vérén szeretnéd a Nagyon Demokratikus Kánaán eljövetelét. A Viktor különben sem hülye: elmegy a falig, de tovább nem, mert tudja, hogy azonnal szétrúgja a picsáját az EU.

A Viktor nem azért van hatalmon, mert annyira okos, hanem azért, mert nincs ellenfele. Kivéve a Ferit, de neki elég a szekta, ő már kijátszotta a lapjait, és a Kétfarkú Kutyákat, akik viszont csak az ellenzéktől megcsömörlött értelmes és cinikus szavazóknak kínálnak menekülőutat, amennyiben mindig szavazni akarnak, és nem otthon befelé fordulni. Ha a teljes ellenzéket lehúznák a klozeton, -mindegyikük visszavonulna és a pártjaik helyét is sóval hintenék be- rögtön tiszta lappal lehetne indulni. Csak sajnos nincs akkora klozet.

Én csak annyit tudok Bibóról, amennyit összeolvastam róla, de szerintem ezen nem sírna, hanem röhögne. Neki ezekhez a humanoidokhoz valószínűsíthetően semmi köze: se intellektuálisan, se emberileg.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.05.29. 17:58:31

@zord íjász: kösz a megértést; nem, nem akarok vérontást

miért 2020.05.29. 20:29:32

Már 2014-ben nyilvánvaló családokkal tudott nyerni a miniduce (én ide sorolom a határon túli magyarok szavazati jogát is), csak a mai konzervatív toposzok akkor még lelkesen tapsoltak neki!
És már akkor ki kellett volna vonulni a parlamentből az ellenzéknek. Csak ott a gond, hogy az ellenzék jó részét a fidesz tartja a felszínen (maszop, jobbik, lmp, DK), nekik kellenek ezek a majmok a színjátékhoz.

miért 2020.05.29. 20:33:57

@kószák egyike: orbánt már harminc éve is csak a lopás és a hatalom érdekelte!

miért 2020.05.29. 20:34:02

@kószák egyike: orbánt már harminc éve is csak a lopás és a hatalom érdekelte!

miért 2020.05.29. 20:39:40

@Rodney_2: Azért azt nem felejteném el, hogy 15 éve a Fideszt a németek, első sorban a bajorok tartották életben, a keresztény egyhazakkal együtt. És ezek most behajtják a kölcsönt! 2005-ben meg Csányi is elhajtotta a pénzért kuncsorgó Fideszt.

Rodney_2 2020.05.30. 01:00:49

@miért: Ezért aztán 2010-ben a kétharmad megszerzése után Orbán azt mondta Cs-nak hogy csak egyet kérhet :) Volt néhány nehéz éve emiatt...

Rodney_2 2020.05.30. 01:10:45

@zord íjász: Egyetértve mindazzal amit írtál, megjegyzem hogy az általad leírt ellenzék nyilván nem nyújtja kormányképes alternatíva képét. Én ismerek jó néhány multinál dolgozó managert, akik azért szavaznak a fideszre, mert azok legalább úgy ahogy képesek az országot irányítani (és kurvára nem érdekel hogy idióta "ellenzéki" bölcsészek egymást hergelve mit gondolnak a fidesz manager képességéról, meg hogy bármi jobb lenne náluk: ez egyszerűen nem igaz. Én vezettem külföldön 1000 fős céget több milliárd euró eszközértékkel, tudom hogy milyen kurva nehéz még egy ilyen kis dolgot is úgy ahogy rendben tartani sok éven át. Az vitatkozzon velem erről aki már csinált mást is életében mint a bullshitgenerátor gombjának nyomogatása, with all my respect...)

kószák egyike 2020.05.30. 06:21:41

@Rodney_2: Mondjuk láttam falon pókot. Van némi fogalmam mind a tömegrendezvényekről és a rendvédelemről.

Igen könnyebb fellépni pár dudálgató amúgy a törvényeket betartó ellenzékivel szemben mint egy ilyen félkatonai szabad csapattal ez nem kérdés. De a jogállam pont ettől lenne jogállam. A jogállamban nincs kettős mérce, a törvények mindenkire vonatkoznak. Nem hajlítgatjuk a valóságot és a körülményeket. Akkor is oszlatunk ha az több melóval jár és kellemetlenebb.

Ez az egész eset és a két tüntetés párhuzamba állítása az ékes példája (sok más mellett), hogy hazánk elvesztette jogállam jellegét. És erre hab a tortán, hogy mindez országgyűlési képviselők akinek példát kellene mutatni törvénytiszteletből hathatós bábáskodása mellett. Mi hazánk: - Megyünk tüntetni. Állam (rendőrség): - Nem mentek törvénytelen. Mi hazánk: - Leszarjuk, megyünk.
Állam (rendőrség): Jó, rendben csináljátok.
Abszurdisztán.

Mert a példa szerint ha elég agresszív egy közösség akkor azt csinál amit akar (na meg persze ha esetleg talán valakinek érdekében is áll, hogy vonulgassanak) tehát ezen logika alapján ha az ellenzék radikalizálódik Rozi néni a DK-s szekta hívő, Petike a Momentumos könyvtáros és a kiábrándult volt fidesz szavazó egyetemi tanár Géza felgyúrják magukat, átesnek némi küzdősport edzésen fekete pólót húznak telibe szarhatják a veszélyhelyzetet az aktuális törvényeket és elfoglalhatják a felcsúti főteret. Aha értem.

Közben az ellenzék, vagy legalábbis része ami még annak mondható, megpróbálja lecsapni a labdát.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.30. 06:24:24

Én nem vagyok ennyire pesszimista. A magyarok számára napról-napra világosabb minden.

@civisvaros___: Idézek: "és ha valaki tud jobbat, akkor mondja.". Mondom. BÁRMI MÁS, ami megszabadít minket a nyilas-kommunista-gnosztikus moráltól.

Rodney_2 2020.05.30. 11:45:10

@kószák egyike: Igen, teljesen egyetértek veled, ez van.
De ha mögé nézel:

A fidesznek addíg volt királyság, amíg ők voltak a centrális erőtér. Most a Jobbik tulajdonképpen átvisz egy csomó valamennyire "nemzeti" (i.e. fasiszta) szavazót a bal oldalra és így van meg az 50-50%. A fidesznek az az érdeke, hogy az igazi náci vonal meg tudjon erősödni. Ha a demokráciát vesszük, akkor valahol nem fair hogy egyes tökhülye szavazó (aki listázni szeretné a zsidókat) szavazata az összefogás lévén esetleg egy szélsőségesen liberális, "feketeöves magyargyűlölő" (ez nagyon tetszik :)) ) (zsidó) képviselőt juttat a parlamantbe. A "normális" demokrácia az lenne, ha az ilyen tökhülye szavazók végre észrevennék, hogy az ő irányvonalukat már nem a Jobbik, hanem a Mi Hazánk nevű új formáció képviseli, ehhez pedig még sok ilyen megmozdulás szükséges 2022-ig. Tessék erre felkészülni :)))

Khonsu 2020.05.30. 12:39:16

@Rodney_2:

Elképzelhető, de kockázatos stratégia. Így a néppártosodás sokadik évében már nagyon bizonytalan, hogy azoknak a "nemzeti" szavazóknak mekkora hányada lehet még a Jobbik táborában és mennyien pártolhattak át azóta az egyre radikalizálódó Fideszhez. Könnyen lehet, hogy a Mi Hazánk felemelésével épp a saját táborukat osztják meg leginkább.

Rodney_2 2020.05.30. 13:15:08

@Khonsu: Minden lehet, de szerintem a fidesz (Habony környéke) csinál midnenféle felméréseket, ez az egyik erősségük.

Khonsu 2020.05.30. 16:10:12

@Rodney_2:

Igen, az valószínű. Bár abból kiindulva, ahogy Budapesten is benézték a várható eredményt, nem feltétlenül megbízhatóak a felméréseik. Majd meglátjuk, megpróbálni szerintem is megpróbálják helyreállítani a centrális erőteret. Lehet, hogy már a szegregációs és börtönkártérítésekkel is erre játszottak. Ha visszahozzák a közbeszédbe a cigányozást az megkönnyíti a nácik megerősödését.

Rodney_2 2020.05.30. 17:23:25

@Khonsu: Azért ennek a rasszistáskodásnak, cigányozásnak komoly alapjai vannak Magyarországon is (és nyilván máshol is, legfeljebb nem a nyílt beszédben)
Emlékszem mikor a 80as évek elején komoly értelmiségiek magánbeszélgetésen azzal viccelődtek (??) hogy a Nyírséget és BAZ megyét még fel kellene ajánlani a Szovjetúniónak és ez mennyit javítana az ország jövőbeli lehetőségein. Na is így utólag nyilván igazuk volt :)))
És pl apám is mellélőtt egyszer amikor azt magyarázta hogy a Grósz Károly azért nem tud majd előrelépni mert a neve miatt ilyet nem lehet az akkori Magyarországon (nem apám volt izé, hanem így ítélte meg mások véleményét, a közhangulatot, nyilván nem alap nélkül). Aztán lehetett :)))
Mit is akartam ezzel?? Hogy nem annyira vissza kell hozni a közbeszédbe hanem inkább felmutatni hogy kik is azok akik most ezt képviselik (már nem a Jobbik, bár még számos korábban náciként beszélő van köztük ami megtévesztheti a korábbi szavazóikat, ezeket kell "letájékoztatni" hogy ne oda, hanem ide :) )

HaCS 2020.05.31. 05:48:23

Biztosan én vagyok megáldva csekély képzelőerővel, de hogyan tudná "az ellenzéki szavazók (többségi) tábora elzavarni a saját hivatalos képviseletét"?

Mármint annál jobban, hogy nem szavazza meg?
(Emiatt aztán már nem is az általad átkozott ellenzéki jelölt lesz a "hivatalos képviselet" csak szólok...)

Lőjék le őket, vagy deportálják?

Egyébként hogyan kellene megakadályozni, hogy valaki jelöltesse magát egy szabad választásokon? Még ha Gyurcsány Ferencnek, vagy Thürmer Gyulának is hívják.

Ne ismételgesd magad, mert semmi értelme!

Khonsu 2020.05.31. 09:25:44

@Rodney_2:

Persze, nem újdonság, de valahogy az utóbbi években nem tűnt olyan hangsúlyosnak. Lehet, hogy ilyen "letájékoztatás" folyik.

Rodney_2 2020.05.31. 12:07:38

@HaCS: Mondok neked egy példát: UK, labour party. Volt ott a "New Labour" amelyik sok év kormányzóképtelenség (azt mondták hogy "nem megválasztható párt") miatt feladta az aggresszív kommunista ideológiát és jobban pro-business lett, egyből nyertek, lett belőle "landslide victory". Ez volt a Blair korszak. Amikor neki is sikerült lejáratni magát és átadta a hatlamat, már kicsit döglődött a párt. Ezt megunta a háttérbe szorított de kiirthatatlan kommunista szárny és kb megpuccsolta a pártot: a szakszervezetek felszólították a vérbalos tagjaikat hogy lépjenek be a Labourbe, majd amikor már elegen voltak, akkor megválasztották az idióta kommunista vén fasz Corbynt elnöknek, aki teljesen új korszakot és irányvonalat hozott. Hát pl így lehetne. Valakik megszervezhetnék hogy ún. normális emberek tömegével lépjenek be valamelyik nagyobb ellenzéki pártba hogy megszerezzék a brand nevet. Ezeknek az ellenzéki pártoknak alig van tagságuk, könnyen meg lehetne csinálni. Ezzel 2 probléma van:
1. honnan szedünk "normális" embereket akik szeretnének politikusként az ország érdekében munkálkodni
2. hogyan győzzük meg az északbalkáni csőcseléket hogy "normális" politikára van szükség

A probléma az utóbbi 2 pont inkább, ez termeli ki a NER-t és az idióta ellenzéki pártokat. A jelenlegi helyzet szerves fejlődés eredménye. Ezen hogyan lehet változtatni?
Jön egy "filantróp" és feldob néhány milliárdot hogy nyomják az európai értékeket: feminizmus, buzulás, migráncs jó, diversity is strength. Ja ez már volt, ezt csinálják a Soros NGO-k. Eredmény?? Hát valamennyi van, de messze nem elég... Talán azért, mert erre a feladatra csak végtelenül arrogáns seggarcokat sikerült találni, akik egy mondatot sem tudnak elmondani anélkül, hogy le ne fasisztáznák és antiszemitáznák az egész magyar népet. Még kicsit kellene finomítani a módszereken, de pénz van...
süti beállítások módosítása