Hello, diákok – suliban jártunk

Szombati munkanap, de nem az irodában. A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium tanulóinak is be kellett menniük szombaton, de – ahogy nekem – nekik sem a szokott módon telt a délelőtt: a hagyományos oktatás helyett előadásokon vehettek részt.

Zétényi Anna, a FutureKids program vezetője hívta meg a Jobsgardent, hogy beszélgessünk a diákokkal. Annával közösen találkoztunk egy osztállyal, a téma alapvetően a jövő körül forgott. Ezek között voltak például a jövő munkái, a munkavállalók és a munkáltatók igényei, illetve arról is szó volt, hogy a jövőben mi vár majd rájuk, amikor kikerülnek a munkaerő-piacra.

43879337_10211497039933322_7048263842106703872_o.jpg

 Anna elmondta nekik, hogy a mostani kutatási eredmények alapján milyen új szakmák lesznek a jövőben és milyen soft skillekre lesz szükségük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A hallgatóságnak az a részt keltette fel a legjobban az érdeklődését, amikor Anna arról beszélt, hogy az élet sok apró döntés rögös útja, és bárkiből bármi lehet, mert ők már nem az a generáció, melynek be kell beérnie egy szakmával.

Anna előadása után én következtem és arról beszéltem a gyerekeknek, hogy pontosan mivel is foglalkozik a Jobsgarden, illetve a legutóbbi, pályakezdőkről szóló kutatásunk eredményeiről is beszámoltam. Ennek kapcsán szóba került, hogy vajon miért tér el egymástól ennyire a pályakezdők és a munkáltatók véleménye bizonyos kérdésekben. Kérdeztem őket különböző szakmákról is, hogy melyikről mi a véleményük. Természetesen a robotokat sem hagyhattuk ki, hiszen ez az egyik legizgalmasabb téma a jövő kapcsán.

A gyerekek érdeklődőek és kíváncsiak voltak, nagy élmény volt ilyen témákról beszélgetni velük. Nagyon élveztem a FutureKidstől kapott lehetőséget!

Tallér Botond