oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. január 14. 06:30,  Élet a jegesmedvék földjén 21 komment

2020. január 14. 06:30 Határátkelő

Élet a jegesmedvék földjén

A kanadai Manitobában található Churchillt a „világ jegesmedve fővárosának” is nevezik és aligha lepek meg azzal bárkit, hogy még ezen a kevesebb, mint 1000 lelket számláló településen is élnek magyarok. Ráadásul nem csak élnek, de írnak a Határátkelőre is. Következzen Jakzolee és felesége nem akármilyen története!

cim_medvebocs.jpg

„Lassan három éve, hogy Kanadába költöztünk, történt azóta pár dolog… Túl vagyok pár munkahelyen, de bejött az, amit a kezdettől fogva szerettem volna.

Még 2014-ben, amikor látogatóban voltam Winnipegben, a kezembe akadt egy bevándorlóknak szóló kiadvány, amiben mindenféle cégek és iskolák kínálgatták a lehetőségeket. Eltettem, gondolva, hogy majd ha megérkezünk, még hasznos lehet.

Volt ebben a kiadványban egy hirdetés, ami nagyon megragadott. A Nav Canada (a kanadai légiforgalmi irányító szolgálat) keresett munkatársakat. Megfogadtam, hogy amint megérkezünk Winnipegbe, jelentkezem.

Várakozás minden mennyiségben

Három héttel az érkezésünk után (2016. július) be is adtam online a jelentkezést, kitöltöttem egy rövid tesztet, elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs levelet. Aztán vártam. Vártam. Vártam.

2017 júniusában kaptam egy emailt, amiben behívtak egy egész napos írásbeli tesztre, amin kb. 50-en jelentünk meg, a nap végére 15 jelentkező maradt. A teszt után 3 héttel megkaptam az értesítést arról, hogy a teszt sikerült és várjak majd a telefonos interjúra.

Ez már „gyorsan” ment, három hónap múlva kaptam egy emailt, amiben időpontot kértek a beszélgetésre. Felhívtak, beszélgettünk kb. 15 percig. Vártam. Vártam. Vártam.

2018 augusztusában, amikor már javában dolgoztam egy állami cégnél (külön történet :)), kaptam megint egy emailt, hogy lenne-e kedvem megjelenni egy személyes interjún.

Kaptam a fejemhez, hogy ez most hogy, meg mi, hát nekem már van egy jól fizető állami pozim, de aztán úgy gondoltam, hogy ha már belekezdtem, végigcsinálom, legfeljebb nemet mondok, ha sikerül és mégsem akarom otthagyni az akkori munkahelyemet.

Augusztusban megvolt az interjú, rá két héttel felhívott a HR-es hölgy, hogy decemberben indul egy tanfolyam, volna-e kedvem részt venni. Na, ekkor le kellett ülnöm.

Két évvel a jelentkezés után sikerült bejutnom a Nav Canada légiforgalmi irányító képzésére?????? Nekem? Hát naná, hogy igent mondtam, ilyen lehetőségem nem lesz még egy az életben, az biztos!

A munkahelyemen megbeszéltük, hogy csak hétvégenként dolgozom, csodák csodájára belementek! A tanfolyam alatt kaptunk valamennyi pénzt, anélkül nem tudtam volna bevállalni, mert ugye a családot is el kell tartani.

2018. december 3-án kezdődött a tanfolyam, FSS vonalra kerültem, ez a Flight Service Specialist meló. Az ATC-től (légiforgalmi irányító) ez abban különbözik, hogy mi nem utasítjuk a pilótákat, csak információt adunk nekik, aztán ők eldöntik, hogy mit csinálnak.

Mi a kisebb forgalmú repülőtereken dolgozunk, ahol nincs szükség légiforgalmi irányítóra, mert a forgalom viszonylag alacsony. Ettől függetlenül mindenféle géptípus megfordul nálunk, a Cessnától a C130 Herculesen át az F/A-18E/F Super Hornetig.

Visszatérve a tanfolyamhoz, az alapképzés 6 hónapig tartott, négyen voltunk a csoportban, mindannyian sikerrel végeztünk. A tanfolyam végén kaptunk egy repülőtér listát, amiből lehetett választani.

Irány Churchill!

Pár napos gondolkodás után a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy mivel egyik helyen sem szeretnénk megöregedni, legalább olyan helyre menjünk pár évre, ami érdekes, egyedi és anyagilag a legjobb.

Június 2-án eljött a költözés napja, szerencsére a cég mindent fizet, egy profi költöztető cég kijött, összepakoltak mindent és elszállították. A kocsit is… Churchillbe…

churchill.jpg

Igen, Churchillbe költöztünk. Jegesmedvék, belugák, északi fény, télen -45 fok. Ide utazni csak repülővel, vagy vonattal lehet. 850 fő lakos, de van ovi, iskola, boltok, kórház, mozi, uszoda, bank, stb. A helyiek nagyon barátságosak, a természet egyszerűen csodálatos.

Belugák és jegesmedvék

Júliusban, amikor már elolvadt a Hudson-öböl jege, megjelennek a belugák. Több ezer beluga van a környéken ilyenkor, mert a délről északra folyó, majd az öbölbe torkolló Churchill-folyó (viszonylag) meleg vizében szülik meg kicsinyeiket, amik egészen szürkék ilyenkor, csak később fehérednek ki.

Ilyenkor indul a turistaszezon, nagyon sokan jönnek belugákat megfigyelni, fotózni. Mi is részt vettünk egy ilyen túrán, egyszerűen fantasztikus testközelből látni ezeket a kíváncsi bálnákat.

A csónak mellett-alatt-mögött úsznak és az oldalukra fordulva néznek az emberre. Szeptemberben, amikor már érzik, hogy lassan beáll a hideg, kiúsznak az Atlanti-óceánra.

Amint a jég elolvad, megjelennek a jegesmedvék is, mert ezen a környéken vészelik át a jégmentes időszakot. Ilyenkor alapjáraton működnek csak, a télen felhalmozott zsírtartalékból élnek, nem vadásznak. Nyáron még elég nyugis a helyzet, mert lusták mozogni és nem igazán éhesek.

nyomok.jpgNyomok a nyári tengerparton

Szeptember környékén, amikor már kicsit hűvösebbre fordul az idő, elkezdenek mozgolódni, vándorolni, élelmet keresni, ami ilyenkor főleg bogyószedésből áll. A nyitóképen például egy medvebocs ül az áfonyabokorban és falatozik.

A környéken ilyenkor már nagyon sok az aktív jegesmedve, nem tanácsos egyedül, mindenféle védelem nélkül flangálni a környéken, de a településre is bejönnek, ilyenkor fel kell hívni egy telefonszámot, rögtön kijön egy csapat, akik elzavarják a macit.

tabla_1.jpg

Ha nem sikerül elzavarni, vagy visszajár, akkor elkábítják és a jegesmedve dutyiba teszik őket pár hétre. A börtönben nem kapnak enni csak inni, nehogy hozzászokjanak, hogy az emberek adnak nekik enni.

A dutyi után helikopterrel elszállítják őket 40 km-re északnyugatra, onnan már általában nem jönnek vissza.

Amikor leesik az első hó (szeptember vége felé) hirtelen nagyon sok lesz a turista megint, ekkor kezdődik a churchilli gazdaság egyik alapját adó jegesmedve-turizmus szezonja.

A szezon vége pont az a nap, amikor befagy a Hudson-öböl jege, ilyenkor a jegesmedvék egy nap alatt eltűnnek a környékről, mennek a jégre fókára vadászni. Amíg tart a szezon, a turisták egy tundrajáró busszal kirándulnak és fotózzák ezerrel a macikat.

turistak.jpg

A jegesmedve-szezon után már csak fel kell készülni a télre, ami itt viszonylag hideg, mert nincsenek hegyek, amik megállítanák az északi-sarki hideget. November végétől teljesen normális, ha mínusz harminc fok körül van a hőmérséklet. Január-február környékén ez időnként lemegy -40 fokra, olyankor már kell sapka, kesztyű…

Egész évben gyakori az északi fény, először hatalmas élmény, aztán mindennapos (mindenéjszakás) dolog. Itt a toronyból látszik a fény Churchill felett egy augusztusi éjszakán.

eszaki_feny_2.jpg

Még rengeteget lehetne írni Churchillről, de ezt látni kell! Egyszerűen fantasztikus érzés, amikor ennyire körülvesz a vad természet és két perc gyaloglás után a civilizáció minden nyoma eltűnik.

Nagyon sokat kirándulunk a környéken, nyáron majdnem minden nap horgászni járok, egyszóval megpróbálunk minél több időt tölteni a vadonban.

Röviden ennyit Churchillről, most itt leszünk pár évig, aztán meglátjuk. Kanada nagy ország, vannak itt még érdekes helyek, amit látni kell. Egy biztos. Magyarországra már nem megyünk vissza.”

Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

"Egyedüli külföldi voltam az egész járás területén, s Fengjie természeti szépsége elbűvölt, azóta is szívesen gondolok rá. Két fontos kínai barátomat is itt ismertem meg, két diákot, Mengsit és Mingchunt, velük azóta is tartjuk a kapcsolatot és bármikor tudok rájuk számítani. A fengjiei életnek megvoltak a kihívásai. A világ végén volt, ezért alig lehetett bármit (bármi nyugati jellegű dolgot) kapni, a lakhatás színvonala igencsak elmaradt az elvárható minimális szinttől is, s olyan lehetetlen osztálylétszámokkal dolgoztam, hogy az teljes mértékben megfúrt minden érdemi tevékenységet az óráimon (83 fős osztályom is volt)." �: Veve #fengije #kína #china

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8115404624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.01.14. 07:46:34

Aki a hideget szereti, annak biztos remek hely Kanada, én már olvasás közben lefagyok. De érdekes a poszt.

Virago_1000 2020.01.14. 09:03:18

Jegesmedve vadaszturak vannak?

Hari Seldon 2 2020.01.14. 09:44:05

@Virago_1000:
Nem hinném, hogy lehet vadászni. Inkább csak fotóznak. Ahogy a képen látható nagy batár. Gondolom ugyanilyenből fényképezték.

Jakzolee 2020.01.14. 09:45:05

@Virago_1000: természetesen nincsenek. Jegesmedvét csak őslakosok ejthetnek el, de ők is ritkán teszik.

Határátkelő 2020.01.14. 10:01:21

@ChristineK: Így van, egyetértek.

@Jakzolee: Írj még! :)

fhdgy 2020.01.14. 10:26:10

@Határátkelő: Én mindjárt alá is kérdezek!

Hogy viszonyulnak a jegesmedvék és az ő földjükön ( tágabb értelemben egész Kanadában ) elő emberek a monarchiához?

Inkább royalisták vagy inkább republikánusok?

Mert én nem lepődnék meg, ha egyszer csak Harry herceg elkezdene ácsingózni a kanadai koronára!

Elképzelhető, hogy a kanadaiak végre "saját" királyra vágynának, aki ott él náluk és nem több mint 5000 km.-re?

Csodabogár 2020.01.14. 11:37:48

@fhdgy: Elég sok kanadai barátom volt A királyság ott nem téma. Miért is vágynának rá, soha nem is volt náluk. Én azon csodálkozom inkább, hogy nem rázták még le magukról az egészet. Tegnap valaki valahol máshol igen csak csunyákat mondot Harryék oda költözésére, tekintettel a felmerülő költségekre, amit a kanadai adófizetők fognak fizetni.

dikusz. 2020.01.14. 11:42:39

@Jakzolee: De jó kis poszt volt! És a fotók is szépek..:)))

Zoli, azt írod: "Röviden ennyit Churchillről" - hát, ne csak rövidem írj., hanem hosszan!

Jakzolee 2020.01.14. 12:03:44

@dikusz.: írnék én, de hát tudod hogy van ez. Lustaság fél egészség...

Golf2 2020.01.14. 12:46:46

A börtönben nem kapnak enni csak inni, nehogy hozzászokjanak...

SzZoole 2020.01.14. 14:44:57

@Jakzolee: csatlakoznék a fentebb hozzaszolokhoz, számomra érdekes helyen élsz, én is szívesen olvasnék többet :-)

Egy másik Zoole :-))

Dammiel 2020.01.14. 14:47:24

Na ezért (is) ilyen jó ez a blog, mert tényleg a világ minden tájáról írnak a népek! Ezúton megkérem @Jakzolee: -t, hogy folytassa ebbéli tevékenységét, és mindenki mást, aki ennyire (vagy kevésbé) egzotikus helyen van, hogy írjon!! Biztos vagyok benne, hogy sokakat érdekel!

nyuszigonosz 2020.01.14. 17:55:49

@Jakzolee: Nagyon jó posztot írtál: olvasmányos, érdekes, nemcsak a jegesmacik meg az északi fény, hanem az is, hogy kerültél oda.

gyászhuszár 2020.01.14. 19:33:01

Szuper poszt. Az utolso mondat a lenyeg sajnos..

skye8 2020.01.14. 19:39:05

Szuper poszt volt, meg irjal!

zoldzeller 2020.01.14. 20:16:29

Mennyi ido alatt er fel a vonat? Jo lenne egyszer felvonatozni Churchillbe, egy hetet ott tolteni belugakat vagy jegesmedveket nezegetni, turazni es aztan haza repulni. Egy ilyen turara szivesen vallalkoznek. Nezegettem es kivalo lodge-ok vannak fent.

blackhairlady 2020.01.14. 20:52:16

Az a maci ahogy ott ul a malnasban <3
Nagyon jo kis iras, bar az a -40 fok sziven utott, de hat nem nekem kell elviselni :)))

Budapest a kutyaszar városa 2020.01.14. 22:03:59

@Hari Seldon 2: Irigylem tőled Kanadát, kivéve a -40 fokot. A tv -ben rendszeresen nézem az Alaszka a végső határ és hasonló realityt. Úgy tudtam, már nincs lehetőség bevándorolni.

jojó78. 2020.01.14. 22:21:18

Írjál még. Érdekel a Kanadai élet és az embermentes tájak.

2020.01.15. 01:10:54

@zoldzeller: "jegesmedveket nezegetni, turazni" - en alaszkaval kapcsolatban kerdeztem ezt a kolleganomtol, aki mar volt ott tobbszor. O azt mondta, hogy aki ott egyedul akar "turazgatni" (vs szervezett turan resztvenni), annak nagyon kell tudnia mit csinal

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása