oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. január 18. 06:30,  Meghan, Harry és az angliai magyarok 143 komment

2020. január 18. 06:30 Határátkelő

Meghan, Harry és az angliai magyarok

Noha első ránézésre csak egy újabb fejezet a brit uralkodói család szappanoperájában, a Harry herceg és (főleg) Meghan hercegné körüli botránynak súlyos üzenete van az Egyesült Királyságban élő határátkelők, így a magyarok számára is.

harry_herceg_es_meghan_foto_instagram_com_sussexroyal.jpg

Hosszú napok óta gyakorlatilag minden mást a háttérbe szorít a brit sajtóban (pláne a bulvárban) az a hír, mely szerint Harry herceg és felesége, Meghan úgy döntöttek, hátrébb lépnek az uralkodói családban betöltött kiemelt szerepükből és megpróbálnak legalább részben magánemberként élni – ráadásul az év egyik felében Kanadában.

Külső szemlélőként első blikkre nehéz felfogni, mi a hatalmas felzúdulás oka, hiszen Harrynek gyakorlatilag semmi esélye a trónra (hatodik a sorban), miért ne élhetné úgy az életét, ahogy neki(k) tetszik?

Az üzenet, ami kivágta a biztosítékot

A kérdésre a választ szerintem nem nála kell keresni, hanem a Brexit fémjelezte korhangulaton keresztül a feleségénél. Meghan Markle ugye egy amerikai, elvált színésznő, egy (fekete anyától és fehér apától származó) bevándorló, aki lám, tönkretette a kissé persze önfejű, de jóravaló herceget.

Így született meg (természetesen a The Sun jóvoltából) a Megxit kifejezés, ami megalkotásakor alighanem csak poénból és tudat alatt hasonlított a Brexitre, de mára világossá vált, hogy ennél jóval többről van szó.

„A Brexittel Nagy-Britannia úgy döntött, kilép az Európai Unióból. A Megxit esetében pedig az okoz ekkora felháborodást, hogy valaki úgy döntött, hogy elhagyja Nagy-Britanniát. Harry azért megy el, mert nem tetszik neki, amit Nagy-Britanniában lát és ezt az üzenetet a britek most nem akarják meghallani” – fogalmazott a New York Timesban az Oxford Egyetem médiaoktatója, Meera Selva.

Tegyük fel a kérdést: ha a királyi családba beházasodó Meghan Markle-t sem fogadják el és be, akkor milyen eséllyel indul egy átlag határátkelő?

Történet társadalomról, világnézetről, jövőképről

A Brexit-népszavazással kezdődött és a Boris Johnson vezette toryk legutóbbi választáson aratott győzelmével tetőző folyamatban az ország egy jelentős része egyfajta bevándorlásellenes hisztériában él (Peter Flanagan Londonban élő ír komikus és író megfogalmazása), ami az elmúlt napok tanulsága szerint még a királyi családot is érinti.

Sokan mondják, hogy a Brexit nem a sokszínűség elutasításáról, sokkal inkább a „britség” erősítéséről szólt, amin persze lehet polemizálni, de a végeredmény ugyanaz.

A bevándorlókat gyakran vádolják azzal, hogy „nem akarnak beilleszkedni”, de hogyan lehet beilleszkedni egy olyan osztályrendszerbe, amely természeténél fogva kirekesztő? – tette fel a kérdést Peter Flanagan.

Ráadásul ebben az esetben az is problémát jelenthet sokaknak, hogy „az amerikai nő” figyelmen kívül hagyva az osztályrendszert, kifogta magának a herceget – azaz nem alkalmazkodott a beilleszkedés ki nem mondott fogatókönyvéhez, az elvárásokhoz. (Mintha meg lenne írva, hogyan kell integrálódni a brit társadalomba.)

A Megxit (érdemes megfigyelni, hogy a „gonosz amerikai nő” nevéből képzett szóról van szó, Harry herceg nem jelenik meg ebben az értelmezésben) tehát ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint maga a Brexit - társadalomról (multikulturális vagy nacionalista), világnézetről (nyitott vagy bezárkózó), jövőképről (progresszív vagy konzervatív).

A párhuzamot erősíti az is, hogy jellemzően azok, akik a referendumon a maradás mellett szavaztak most Harry-t és Meghant támogatják, míg a kilépés pártolói II. Erzsébet mellett teszik le a voksukat.

A Brexit országa

Harry hercegről mindig sejteni lehetett, hogy hacsak valami katasztrófa nem történik, soha nem lesz belőle uralkodó, így nyugodtan eljátszhatta a vadóc (nem egyszer részegen látott, viccből náci egyenruhát húzó), szókimondó herceg szerepét, ami sokaknak bejött és amit a bulvársajtó előszeretettel követett végig, hiszen „kell egy ilyen is a családba”.

Csakhogy a megnősülő és apává váló Harry herceg egyszer csak (legalábbis sokak értelmezése szerint) azt vágta az ország szemébe, hogy 2020 Egyesült Királysága nem az a hely, ahol ő és családja élni szeretne.

Mindezt akkor, amikor jó eséllyel realitássá válik a Brexit és legalább az ország fele gondolja azt, hogy visszatérnek a régi szép idők, amikor az Egyesült Királyság nagy volt és erős. (Nem fognak, de ez más kérdés.)

Ha ez nem lenne elég, a család nem máshová, mint Kanadába, a világszerte a liberalizmusról ismert „mintaországba” (ne feledjük: államfője II. Erzsébet) költözik – csak hogy még jobban fájjon. (Akkor is így van ez, ha csupán fele idejüket töltenék Észak-Amerikában.)

Harry herceg és Meghan hercegné egyszerűen nem illik a Brexit fémjelezte Nagy-Britanniába. Persze az ő történetük az uniós kilépéshez képest nem fontos, ám mégis ugyanazt a jelenséget visszhangozza: nem akarunk titeket, magunk akarunk lenni, mert mi így vagyunk jók.

Ezt az üzenetet érdemes meghallani az Egyesült Királyságban élő magyaroknak is.

Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Bath, UK �: @balazsromsics #bath #uk #england #anglia

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: instagram.com/sussexroyal)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5615413830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2020.01.18. 19:51:28

@Se vasalo se munka: " Elvis meg el?"

mar miert ne elne ... csak kerdezem ki a fasz Elvis ???

fhdgy 2020.01.18. 19:52:50

@gabors: Nem tudom, hogy hány éves vagy,de a nyolcvanas években még autónak számított. Ha kétségbe vonnád, gondolj a Trabantra!

gabors 2020.01.18. 19:57:50

@fhdgy: "@gabors: Nem tudom, hogy hány éves vagy,de a nyolcvanas években még autónak számított. Ha kétségbe vonnád, gondolj a Trabantra!"

ja akkor en is at "hittem" hogy az egy auto ... sot a trabantorl is azt hittem hogy auto jobb lett volna templomba jarni...

csak mar az akkori es foleg a mai "standard"-ok alapjan egyik sem volt az mar a maguk idejeben sem ertek el az also hatart (mint mernok te is tudod nem ???)

gabors 2020.01.18. 20:02:18

@fhdgy: "@gabors: Nem tudom, hogy hány éves vagy,"

hogy erre is valaszoljak .... 42 (lenne a fasza de sajnos 55)

gabors 2020.01.18. 20:05:05

@fhdgy: "Ha kételkedsz, példának hozom a stuxnetet, ami csak egy számítógépes "vírus" volt, direkt egyetlen feladatra tervezve és azt végre is hajtotta. Az eredmény az lett, hogy Irán összes urándúsító centrifugája tönkrement."

ezt igy azert gondolom Te sem hiszed el .... meg ha van is valosag alapja .... :-((((

nyuszigonosz 2020.01.18. 20:06:27

@Se vasalo se munka: Elvist a napokban köszöntötték 85. születésnapja alkalmából itt a közelben, abban a kocsmában, ahol az itt töltött katonasága alatt jó párszor - annak ellenére, hogy a manager meg a kiadó megtiltották neki az elöadásokat míg itt van - helyi koncertet tartott népeknek, a német hadsereg katonáinak, bárki hallhatta láthatta, nem volt fizetös a dolog.
Sokan emlékeznek még rá, hát megtartották a szülinapját és mint mondják: Elvis él, ha másképp nem, a zenéjében igen. :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.01.18. 20:06:47

@gabors: az egyik valasz az volt, hogy Meghan beperelte az egyik tabloid-ot, aki Meghan magan levelet nyilvanossagra hozta. A masik, hogy eppen a media hozzaallasa miatt akarnak "visszavonulni"...Annyira azert nem kovetem az esemenyeket, ezt csak 1-2 cikk alapjan mondom, amit olvastam :)

fhdgy 2020.01.18. 20:07:47

@gabors: 1. Nem vagyok mérnök, matematikus vagyok.

2. Olyan klassz autó volt, a Trabant is, hogy éveket, ötöt is, kellett rá várni. -:)

3. Ne mai ésszel mérj 35-40 évvel ezelőtti dolgokat. Erre mondok konkrét példát: ma a leggagyibb okostelefon is mérhetetlenül többet tud, mint azok a számítógépek, amiken a 70-es évek elején tanultam ill. a 70-es évek második felétől dolgoztam. 1988-ban vettem az első számítógépemet. Turbóban volt 6 MHZ, 640 Kb. memóriája és 20 MB winchestere volt. Az se volt gép?

gabors 2020.01.18. 20:08:53

@nyuszigonosz: "Elvis él,"

ez miven Elhoz-al ... el meg ??

fhdgy 2020.01.18. 20:11:14

@gabors: Nem arról van szó, hogy valóság alapja van, hanem ez az igazság. Ha gondolod, párszóban leírom, hogy hogyan működött és ígérem nem nézek bele előtte a google-ba. Csak azt írom, amit már évek óta tudok.

gabors 2020.01.18. 20:12:57

@fhdgy: "3. Ne mai ésszel mérj 35-40 évvel ezelőtti dolgokat. Erre mondok konkrét példát: ma a leggagyibb okostelefon is mérhetetlenül többet tud, mint azok a számítógépek, amiken a 70-es évek elején tanultam ill. a 70-es évek második felétől dolgoztam. 1988-ban vettem az első számítógépemet. Turbóban volt 6 MHZ, 640 Kb. memóriája és 20 MB winchestere volt. Az se volt gép?"

persze persze igazad van csak ma eppen ironiaban vagyok (oda nem kell vizum se)

DE azert erdemes 30 vagy akar 40 evre is vissza nezni ....

ja a trabant vagy a skoda 120 SOHA nem volt egy "auto" negy kereku motorral hajtott draga lofasz ja az volt

gabors 2020.01.18. 20:15:30

esik a ho ...

meg mindig esik a ho

fhdgy 2020.01.18. 20:28:00

@gabors: "ja a trabant vagy a skoda 120 SOHA nem volt egy "auto" negy kereku motorral hajtott draga lofasz ja az volt" a zemberek (!!!) 99.XX %-ának az volt és csak az lehetett a csúcs.

A mai autók sok területen lényegesen jobbak, egy dologban viszont csapni valóak. Nagyon ki vannak szolgáltatva az ámítógépeknek ( !!! ), ezt én mondom, mint programozó.

Másik példa: ott van a Boeing Max. szívnak a hülye programok miatt és már hónapok óta tehetetlenek. Sz.r programok mindent agyoncsapnak.

SzZoole 2020.01.18. 20:39:49

@somlobodog: igen, ha esetleg azt a pénz, amit az adófizetők befizetnek az államkasszába, azt az NHS-re költenek és nem világ legnagyobb benefiteten elő családjába, akkor az brit egészségügy nem lenne nagy szarban, szerintem

fhdgy 2020.01.18. 21:21:13

@gabors: A 30-40 évre való visszanézésről:

Vannak nagy német cégek, akik még mindig intenzíven használnak 30+ éves software technológiákat.

Nem rég kaptam megkeresést, hogy hajlandó lennék-e Németországban Cobol-ban programozni.

A kecskéim miatt sajnos nemet kellett mondanom, de még mindig van igény dinoszaurusz programozókra.

Így nézve, az a 30-40 év még napjainkban is jelen van.

fhdgy 2020.01.18. 22:03:36

@Benikuty: Németországban nem találkoztam fortrannal!

2001-2005 között No.-ban PL/I-ben viszont programoztam.

Fortran és/vagy PL/I tapasztalattal viszont a Cobol gond nélkül menne. Nem érdekel?

Apropó, van itt valaki, akit érdekelne? Kettő programozó is kellene.

Annyira, hogy azt mondták, hogy életkor nem számít!

fhdgy 2020.01.18. 22:22:26

Ha valakit érdekelne:

index.hu/kulfold/2020/01/18/harry_es_meghan_elvesziti_a_kiralyi_fenseg_cimet/

"sok hónapnyi beszélgetés, illetve a legutóbbi egyeztetések után..." ezt viszont nem értem. Pár nappal ezelőtt még azt mondták, hogy váratlan volt a dolog.

Benikuty 2020.01.18. 22:23:41

@fhdgy: ahogy te a kecskéket, én a kolbászokat/vevőket nem hagyhatom itt.

Virago_1000 2020.01.18. 23:10:52

Azt kifelejtetem, hogy Harry eleve nem Karoly fia, hiszen Diananak szamaptlan partnere volt. Aki szerint egy cseppet is hasonlit Williamra, vagy az apjara, az nezze tuzetesebben a kepeket.

Virago_1000 2020.01.18. 23:11:02

""A párhuzamot erősíti az is, hogy jellemzően azok, akik a referendumon a maradás mellett szavaztak most Harry-t és Meghant támogatják, míg a kilépés pártolói II. Erzsébet mellett teszik le a voksukat."

- beteges fantaziara vall ilyen osszefuggeseket latni

Virago_1000 2020.01.18. 23:11:18

"legalább az ország fele gondolja azt, hogy visszatérnek a régi szép idők, amikor az Egyesült Királyság nagy volt és erős. (Nem fognak, de ez más kérdés.)"
- mert te megaszontad?

Egyelore nem latszanak a lassulas jelei, sot emelkedoben a font/euro arfolyam is. Az itteni cegek jobban teljesitenek, mint az uniosak es az ingatlanpiaci osszeomlas is elmaradt.

Semmi nem jott be, amivel a ballibek riogattak.

Igy is jol jar az orszag, Trump is elnok lesz legkozelebb, felemelkedik az Angol-amerikai vilagbirodalom.
De legalabbis megkimelve marad az EU rovidesen bekovetkezo osszeomlasatol.

Herr Géza 2020.01.18. 23:21:17

@Virago_1000: Ámen! Majd jelzem, hogy mikor omlik össze az EU. Angol-amerikai világbirodalom? Haggyá már, Trumpli ugyanúgy nagy ívben szarik a brit érdekekre, mint az EU-éra. Miért is ne tenné?
De majd a Trianon, meg a revízió gondolata megnyugtat. Hajrá!

Herr Géza 2020.01.18. 23:26:08

@Virago_1000: Amúgy a “City of London” útlevél megvan már? Mert akkor nagyon nagy szarba már nem kerülhetsz.

Csodabogár 2020.01.18. 23:30:22

@fhdgy: Német tv hiradó szerint lemondtak a címeikről. De végül is mindegy.

trabant 2020.01.19. 00:14:06

Mi bajotok a poszttal? Vannak, akiket érdekel, akkit nem, az lapozzon máshova. Holnap bztosan más lesz a téma.
Tolerancia!

fhdgy 2020.01.19. 00:54:21

@Benikuty: Hát igen, ez az, mindenkinek megvannak a maga saját szempontjai.

Szerettem Németországban lenni, jó lenne újra, de a kecskék előrébbre valók.

M. Péter 2020.01.19. 02:21:51

@Virago_1000: A font/euró árfolyam most 1,17 körül van, a referendum előtti évben majdnem mindig 1,25 fölött volt, gyakran 1,40 körül, ez a nagy árfolyamemelkedés,

Cameron és Osborne mióta baloldali liberális?

adg 2020.01.19. 02:24:15

@gabors: @fhdgy: fiuk lanyok, hogy jon ide a nyolcvanas evek? Diana ha jol emlekszem, egy s600-as mercedesben vegezte, es 97-ben. Ez se nem 80as evek, se nem osszehasonlithato a skoda 120assal.

Amugy biztos forrasbol tudom, hogy a japan csaszar fia berelte fel a reptilianokat, hogy tegyek az ut kozepere a betonoszlopot, es igy oljek meg diat es dodit. Ez azert volt fontos, mert dodi apja az izraeli kirallyal (aki titkos hatteruralkodo, es amugy muszlim, a zsidosag csak marketing, es az amerikai penzek miatt mutatja orszagat antimuszlimnak) osszeszovetkezve akarta megdonteni az angol uralkodohazat, hogy muszlim vedobastyat alakitsanak ki, ahol dodi es dia lettek volna az uj kiralyok, as gyula meg a cnn az udvari tudosito. Csakhogy, es itt a lenyeg! A titkos szerzodesekkel angliahoz csatolt sved koztarsasag partszakaszain, ahova mar nagy utemben telepitettek akkor is a muszlim hordakat a kozelkeletrol meg eszak afrikabol, szoval ott van a vilag leggazdagabb stenczirrhyum lelohelye, ami a japan hiperûrkozlekedeshez nelkulozhetetlen uzemanyag egyik alkotoja. Dodiekkal japant elvagtak volna ettol a letfontossagu nyersanyagtol, ezert kellett dodieknak meghalni.
A reptilianok pedig azert kellettek, mert meg nagyon gyerekcipoben jartak a foldi mobiltelefon fejlesztesek, az egyetlen elismert humanoid szakember, aki alkalmas lett volna a mercedes tavvezerleset megoldani, a somogyi kecsketermeszto progmatguru meg nemetorszag es magyarorszag kozott ingazott, ami igen kockazatosnak latszott, leven Kohl mar kifele tartott a hatalombol, Shröder nem szamitott megbizhatonak, magyarorszagot meg egy kommunista vezette, szoval a somogyi kapcsolat nem volt megbizhato.

FutureFry 2020.01.19. 07:34:42

@fhdgy: @Csodabogár:
Csak Bill Maher előző esti “kérését” teljesítették:
youtu.be/HXFEkaLrid8?t=128
:)

SzZoole 2020.01.19. 09:11:23

@adg: hallod, a bozóttűzben az indiai vadkender ültetvény is lángra kapott és annak a fustjetol irkalsz ilyeneket :-)))

skye8 2020.01.19. 09:36:37

Nem ertem a nagy felhordulest, Harry es Meghan a sajat csaladjukat valasztottak a kiralyi csalad helyett. Good for them! Nehez felnoni a monarchiaban Es Utana a sajat utadat jarni de ugy latszik harrynek sikerulni fog. Akik Dianat szapuljak mert tobb partnere volt, elarulta a monarchiat Es hasonlo baromsagok miatt azt se felejtsek el hogy o nevelte a fiait amig Charles camillaval szorakozott Es az ismertseget arra hasznalta fel hogy jotekonykodjon. Vannak Ennel sokkal sokkal rosszabb anyak.

fhdgy 2020.01.19. 09:43:29

@adg: Úgy jöttek ide a 80-as évek, hogy gabors felvetette, a fékcső elvágását. Erre volt a reakcióm, hogy megtörtént velem, hogy fennakadt az autóm ( bár a Skoda 120-as gabors szerint nem is autó ) gázbowdene. Tényleg, ki akart engem ilyen módon megölni?

Továbbá azt fejtegettem, hogy a modern autóknál már nem is kellenek ilyen durva eszközök, mert a fedélzeti számítógép megbuherálásával láthatatlanul is durva dolgokat lehet(ne) művelni.

somlobodog 2020.01.19. 09:46:48

@Virago_1000: "Azt kifelejtetem, hogy Harry eleve nem Karoly fia, hiszen Diananak szamaptlan partnere volt. Aki szerint egy cseppet is hasonlit Williamra, vagy az apjara, az nezze tuzetesebben a kepeket."

Köszönjük Dr. Czeizel. Vagy esetleg Diana mellett voltál a nap 24 órájában? Te napról napra hülyülsz. Ez komoly teljesítmény, elismerésre méltó igazán.

fhdgy 2020.01.19. 09:56:02

@adg: A hozzászólásod utolsó bekezdéséhez: Látszik, hogy abszolút nem tudod felfogni, hogy a számítógépek milyen veszélyesek. Ezzel kapcsolatban nézd meg a stuxnetet.

Ugye olyan sem volt, hogy nagy autógyártók a fedélzeti számítógép buherálásával sok millió autót machináltak? Ehhez nincs szükség somogyi progmatgurúra sem kecsketermesztőre, helyesen kecsketenyésztőre, mert ugye a kecske állat, azt tenyésztik, a növényeket meg termesztik.

Vagy ugye olyan sincs, hogy szó volt róla, hogy olyan fejlesztéseket raknak be az autókba, hogy az ellopott autókat távvezérléssel meg lehessen állítani? Vagy a rendőrök elől menekülő autót?

Ha teljesen viccnek veszem a hozzászólásodat, akkor is azt kell mondanom, hogy viccnek is rossz.

Golf2 2020.01.19. 10:31:30

@Shanarey: Németül linkeld inkább

nyuszigonosz 2020.01.19. 10:40:04

@Golf2: És azt majd tényleg értenéd is? :-) Akkor fordítsd le magadnak németre. :-)

Golf2 2020.01.19. 11:42:36

@nyuszigonosz: Nem.Csak te tudsz németül.

nyuszigonosz 2020.01.19. 12:04:02

@Golf2: Több millió ember tud németül, csak azok tudnak keresni német oldalakon is, ha németül szeretnének valamit elolvasni.

Mint ahogy ezt te is megteheted, ha németül szeretnél valamit olvasni.

2020.01.19. 13:24:51

Aki csak egyetlen Agatha Christie könyvet is olvasott, az már nem lepődhet meg az angol társadalmon olyan nagyon. Tudom, ponyva, krimi meg minden, de faszául megjelenik a könyveiben az angol kasztrendszer, ami a könyvek születése óta olyan nagyot nem változott. Nagyobb városokban meg a Cityben elmosódnak ugyan a határok, de szerintem egy német sváb faluban hamarabb elfogadják a betelepülőt, mint angliai megfelelőjében.
A golddigger meg nem Meghan-nél kezdődik, önálló egzisztenciája volt a hercegi házasság előtt is. Amit szerintem nem mért fel, mert gőze sem volt róla, mivel jár egy ilyen "royal family". Nem mindenki viseli jól az aranykalitkát meg a Sun féle szennyeket.
A golddigger valahol a Palácsik Tímea-féle lakótelepi babáknál kezdődik, akiknek csak a plasztikai sebészek munkája az egyetlen tőkéjük. Mondjuk, ő a golddiggerek kasztjában magyar szinten legalább olyan teljesítményt nyújtott, mint Melanie az amcsi narancsemberrel. Így végül sikeresnek mondható, csak ne akarná folyton megmondani a tutit, meg életmódtanácsokat adni, mert ettől lesz mérhetetlenül ellenszenves. Húzzon el land-of-the-free-be és örüljön magának nagyon. Végeredményben a "szakmájában" sikeres volt, és kábé ez a csúcs neki, ahol illik abbahagyni.

Shanarey 2020.01.19. 14:12:07

@Golf2:

Neked magyarul sem megy, mit csinálnál a némettel?
Nem az én hibám hogy te még a posztot sem olvasod el, s úgy kommentelsz, mert te akarsz lenni az első

A gugli sem a barátod, pedig az ha akarod, az németre fordítja azt amit németül akarsz látni.

soarvány 2020.01.19. 14:26:06

A brit sajtó több mint kétszer annyi negatív hírt ír Meghanról mint Katherineről. Mivel a brit sajtónak szabályozott hozzáférése van az udvari személyekről való tudósításhoz amit az udvar szabályoz, ezért ez a folyamat tekinthető a brit királyi udvar indirekt szívózásának a nekik nem tetsző személyekkel szemben. Viszont Meghan nem egy Diana, neki van hova menni, vagyona is van, úgyhogy bekaphatják a zarisztokraták. Mellesleg elég csak ránézni Vilmosra és Harryra és rögtön látszik hogy max. csak féltestvérek. A pályafutásuk is más, Vilmos a balfasz apjához hasonlóan névleges katona, míg Harry vérbeli profi katona, helikopteres bevetéseken vett rész Afganisztánban, úgy kellett leparancsolni a földre. Az esze viszont nem sok.

flydomi 2020.01.19. 14:26:19

@ZooLeka: igen, ha esetleg azt a pénz, amit az adófizetők befizetnek az államkasszába, azt az NHS-re költenek és nem világ legnagyobb benefiteten elő családjába, akkor az brit egészségügy nem lenne nagy szarban, szerintem

Azert az nem ilyen egyszeru.....

Lenyeg az,hogy Harry es kedvese jelzesertekuen kinyilvanitotta velemenyet a Brexitel kapcsolatosan,amit helyesen tettek.

midnight coder 2020.01.19. 14:26:29

@fhdgy: A számítógép ebből a szempontból nem igazán különbözik a többi alkatrésztől. A Skoda120-asod kb. egy faék volt, a falusi traktorszerelő is simán szétszedte és összerakta. Egy Toyota Priussal nem biztos, hogy meg tudná tenni ugyanezt, elektronika nélkül sem. Igen, minél fejlettebb egy technológia annál komplexebb viselkedést kell megvalósítani benne (Pl. egy motorvezérlés) és ezt számítógéppel még mindig sokkal egyszerűbben és megbízhatóbban meg tudod valósítani mint bármilyen mechanikával.
Persze lehet azt mondani, hogy mindez felesleges, csak akkor a mostani autód nem 6 litert fog fogyasztani hanem 12-t. Anno azok a szocialista kocsik fogyasztottak 8 liter felett, amik a mai kisautókhoz képest is kicsik voltak, és a passzív védelmük a béka segge alatt volt.

midnight coder 2020.01.19. 14:26:50

@Hari Seldon 2: "1. Komolyan nehezen felfogható, hogy miért görcsölnek rá erre a királyi családra a népek ott."

Nagyon egyszerű: az angolok identitásának a része. Nekünk magyaroknak akiknek semmilyen identitása nincs, ezt valóban nehéz felfogni.

midnight coder 2020.01.19. 14:26:58

@Pink Petsch: "A golddigger meg nem Meghan-nél kezdődik, önálló egzisztenciája volt a hercegi házasság előtt is."

Ja. Fõállású névtelen nulla volt.

fhdgy 2020.01.19. 14:39:27

@midnight coder: A kiindulási pont messze nem ez volt.

Térjünk vissza a kiindulási ponthoz:

Én azt állítottam, hogy egy számítógép vezérlésű szerkezet, jelen esetben egy autó, úgy buherálható, hogy utólag nem rekonstruálható, hogy egy külső beavatkozás okozta a balesetet és nem a sofőr hibája.

A gázbowden felakadását példaként hoztam, mert velem megtörtént. Kár, hogy nem azt hazudtam, hogy a saját Boeing Max-ommal történt. Bevallottam, hogy egy Skoda 120-sal esett meg. Inétől csak egy kis fantázia lenne, hogy egy modernebb autónál nem a bowden akad be, hanem a vezérlés okoz ( esetleg szándékosan ) balesetet. Így már érthető?

2020.01.19. 15:00:17

@midnight coder: Megélt belőle. Nem ő volt az évszázad, de még az évtized vagy adott év színésznője sem, de önálló egzisztenciát biztosított neki a munkája.

Etniez 2020.01.19. 15:33:02

@M. Péter: ne zavard össze a tényekkel, nem illik.

Szaktanár 2020.01.19. 15:41:28

elolvastam a posztot, sztem egy kicsit erőltetett a koncepció.

SzZoole 2020.01.19. 15:45:33

@Pink Petsch: Meghan is az egyik Los Angeleshez tartozó nigagettoban nőt fel és ő is átesett plasztikai műtéten, a krumpliorrból fitos orr lett :-)

Igaz ő nem gold digger, ő “ Britain's top ruthless social climber “ címet bitorolja :-)

2020.01.19. 16:08:08

@ZooLeka: Nem a plasztikával van a gond, hanem azzal, amikor csak az van ;)
Éppen szabadulna a címtől, ha jól látom ... no de ezt majd megoldják a matriarchával, aki átverte a jóistent ;)))

Szarazinda 2020.01.19. 16:22:35

Háááát, ez azért eléggé fecsilocsi okoskodó érvelés. Ezer egyéb okuk lehetett erre a döntésre, nehogy már két ember döntéséből, még ha róluk is van szó, azt vezessük le, hogy azok következményei, szimptómái bonyolult társadalmi-kulturális folyamatoknak, még, ha azok amúgy valós folyamatok is.

kolompar lole 1116 2020.01.19. 16:33:42

Már a kanadaiak is nyafiznak hogy oda ne menjenek, mert "egy herceg ott nem lelhet otthonra". Lehet hogy ők se olyan nagy befogadók? Logikus lenne Meghanéknak lepattanni az USA-ba, a függetlenségét kivívott angol gyarmatba, az lenne az ultimate fricska a briteknek. :)

SzZoole 2020.01.19. 16:49:53

@flydomi: nem, nem egyszerű, az élet sem az......

Egyvalamit nem értek, Harrynek és a nedvesének mi köze a brexithez, de tényleg

antiinternáci 2020.01.19. 17:09:18

Nem értem, miért olyan nagy baj az néhányaknak, hogy britek nem akarnak bevándorlókat? Miért ne dönthetné el bármely nemzet szabadon, hogy kik éljenek ott?

SzZoole 2020.01.19. 17:19:07

@Pink Petsch: neked van “ némi” közöd az újságíráshoz, és az angol tudásod is elég jó, nezd meg ezt :))

youtu.be/gqk9ccWeUtQ

Van több videó is:-))

2020.01.19. 17:50:11

@ZooLeka: Kösz, de már ettől az egytől is kiégett az agyam ... kérem vissza azt a 7 és fél percet az életemből.

fhdgy 2020.01.19. 17:56:59

@ZooLeka: "Harrynek és a nedvesének ..." ez sima gépelési hiba vagy Freud bácsi???

SzZoole 2020.01.19. 18:01:37

@Pink Petsch: mikor és hol szeretnéd? :-))

SzZoole 2020.01.19. 18:03:01

@fhdgy: nem, ez nem fat finger volt :-)

jennyferrush 2020.01.19. 18:13:16

@kolompar lole 1116: ez igy ebben a formaban nem igaz. Kanadaiaknak nem nagyon uti meg az ingerkuszobet ha idejonnek, csak a biztonsagi orzesukert nem akarnak par milllat kicsengetni az adofizetok penzebol. Ha azert nem kell fizetni epp senkit sem erdekel hol vannak.

midnight coder 2020.01.19. 19:39:51

@fhdgy: Azért ez a buheráció, legalábbis ha picit is odafigyeltek a rendszer tervezésére, annyira nagyon nem egyszerű. Másrészt, ha nagyon James Bond vagyok, akkor a mechanikus cuccot is tudom neked úgy buherálni, hogy szakértő legyen a talpán aki rájön a dologra.

wreckdiver 2020.01.19. 19:40:50

Szerintem egyszerűbb ez.

A néni a királyi családba való beházasodása előtt híres, népszerű és jól fizetett színésznő volt. És mostanra jött rá, hogy:

1. Rohadtul nem ő fogja megreformálni a brit udvart.
2. Mégis csak szeretne visszatérni a karrierjéhez,
mivel a trónöröklés menete miatt neki még annyi oka sincsen integetni - és csak azt nagy vonalakban - élete végéig karót nyelve, mint Katalin hercegnének.

Külön pont: A férje simán csak papucs. :)

A britek zsebében pedig az nyitotta ki a bicskát, hogy "mennének is, meg nem is". Amennyire én látom, azon dühöngenek a legtöbben, hogy hogyan merészelik megtartani a Frogmore kastélyt és a címeiket stb., miközben elárulják a tisztelt népet, és a királynőt....

A kanadaiak egy része meg azon pörög, hogy az ő országuk táv-monarchia, és ott eddig sem lakott egyetlen udvari családtag, és nem is igen szeretnék, ha ez megváltozna.

Ami a brexitet illeti, a britek egy része nem érti, hogy azért nem 3 hét várakozásra húzzák a fogát, mint Thatcher idejében, mert tizenezer magyar és még több lengyel stb. dolgozik az NHS-ükben.

Illetve azt sem fogja fel, hogy nem a magyar pincér veszi el a munkát a brit fiatalok elől, hanem a rendszer, amiben a munkanélküli segélyük magasabb, mint amennyiért az EU-s melós végzi a kulimunkát.

De ezzel nem lehet mit kezdeni. A népképviselet - legyen bármilyen jó is - önmagában sosem garantálta, hogy mindig a legértelmesebb döntések születnek. Ez van, együtt kell vele élni.

Én pl. imádom Londont, és szívesen költöztem volna oda.
De ilyen közhangulatba egyszerűen nem vagyok hajlandó.
Nem szeretik a fajtámat, akkor nem szeretik. Szép Budapest is, és vannak más helyek is a világon... :)

SzZoole 2020.01.19. 19:53:22

@wreckdiver:

“ azon dühöngenek a legtöbben, hogy hogyan merészelik megtartani a Frogmore kastélyt és a címeiket stb.”

Le vagy maradva egy kicsit, ugyanis kegy és rang vesztett lett mind a kettőből, sőt a £2.4 millát is vissza kell fizetniük

fhdgy 2020.01.19. 20:43:19

@midnight coder: Megint csak nem az volt a kiindulási pont, hogy Jóska Pista buherálni akart egy autót.

Arról volt szó, hogyha egy hatalom elakarna tenni valakit láb alól, akkor lehetne-e balesetnek álcázni úgy, hogy még a francia hatóságok is beszopják.

Nem állítom bizonyossággal, hogy merénylet volt, csak annyit, ha nagyon érdekében állt valakinek, megvoltak az anyagi eszközök, akkor a technika nem probléma!

Röviden: ha van elég magas szintű akarat, akkor az anyagi eszközök is meglesznek, ekkor a technika már nem képezhet akadályt!

vajdasagi 2020.01.19. 21:23:36

@wreckdiver: @ZooLeka: Lehet, hogy időközben a rang meg a kastély körüli helyzet változott, de amúgy a fejtegetés java része nagyon helyénvaló. Sajnos az angolok mégis jobban kedvelik a pakikat és indiaiakat, mint minket, kelet-európaiakat. Tudomásul kell vennünk. A Meghant meg ugyan nem szerettem, de gold-digger az a Vajna Tímea meg a hasonlók, és nem Meghan.

vajdasagi 2020.01.19. 21:23:46

Elég meredek ilyen összefüggéseket keresni a Brexit és Meghan között. Ennyi erővel azt is állíthatnám, hogy Harry és Meghan elköltözése a sertéspestissel van összefüggésben. Egész Európában egyre terjed a setréspestis. Hamarosan Angliát is eléri. Meghan nem szereti a sertést még pestis nélkül sem, pestissel együtt meg különösen irtózik tőle. Ezért hát minél messzebb menekülnek a sertéspestistől: Kanadába. Csak szégyenlik bevallani az igazi okát.

És ha netán valaki ezt igényli, gyártok még pár másik teóriát is :-)

Gekko 2020.01.19. 21:23:56

Hehe, bezzeg a magyar:-)

backbencher 2020.01.19. 21:56:23

@wreckdiver: 2020.01.19. 19:40:50

Ennel azert nemileg arnyaltabb a kep, bar fentebb mar tobben is osszlegoztak a reszelemeket a valos kephez.

1. Ahogy azt fentebb @Zooleka tomoren irta, Ms. Markle lett "Britain's top ruthless social climber"-e.
Ertsd: nagyon amerikai modon eloszor behizelegte magat befolyasos udvari kapcsolatttal rendelkezo brit ujsagirokhoz es tarsasagi emberekhez, aztan amikor azok osszehoztak Prince Harry-vel, o nagyon gyorsan ejtette oket. Ezzel viszont nemcsak ezeket a befolyasos embereket haragitotta magara, hanem a brit kiralyi udvarhoz kapcsolodo mas embereket is.
Ofelsege vegul a fiaval es magaval a "kedvenc unokajaval" is tobbszor beszelt (2017 nyara), es miutan tisztazodott, hogy ez nem egy egzotikus affer lesz, hanem Prince Harry komolyan felesegul akarja venni Ms. Markle-t, akkor rabolintottak (2017 karacsonya). A nagyon latvanyos eskuvo (2018. majus), es a hozz kapcsolodoan naszajandekkent megkapott kastely es jovedelmek egyutt eppen Ofelsege es az udvar joindulatat mutatta. Ennek viszont az volt az ara, hogy innentol nekik is be kell tartani azokat az irott es iratlan szabalyokat amik a kiralyi csalad tobbi tagjara vonatkoznak.
De ezek betartasaval mar tobbszor es tobb problema is volt, igy az eskuvo (es Harry ominozus 2018-as kilepessel kapcsolatos kiszolasa ld. 2. pont) utan a hercegi par kozszerepleseit minimalisra korlatoztak.
Ezutan mar csak ido kerdese volt, hogy ez mikor vezet osszeutkozeshez a hercegi par es az udvar kozott.

2. Nem szoktam kommentelni a hataratkelo blogra, de gyakran olvasom a posztjait mint 10 eve UK-ben elo magyar.
A cikkiro szerintem joindulatuan utalni kivant arra a UK-ben nem hivatalosan mar 2017 ota keringo (de hivatalosan soha el nem ismert es bulvarlapok altal sem megszelloztetett) pletykakra, miszerint igenis a kiralyi csalad is erosen megosztott a kielepest vagy bennmaradast illetoen, es az egyes tamogato vagy ellenzo allaspontok nem ott azoknal a szemelyeknel vannak/ huzodnak, akiknel azt a kivulallok gondoljak.
Ebbol a szempontbol igen tanulsagos volt
(a) Prince Harry 2018-as eskuvo utani kiszolasa, hogy a kilepest "erdekes kiserletnek" tartja, ami utan mely hallgatas volt jo ideig;
(b) Ofelsege 2018-as es 2019-es karacsonyi beszedei, amelyekben mindketszer finoman felhivta a figyelmet az eltero allaspontok kepviseloi kozotti megbekelesre, amire pedig Ofelsege uralkodasa alatt eddig sohasem volt pelda.
Ez a finom felhivas pedig nemcsak a brit atlagpolgaroknak es politikusoknak volt cimezve, hanem kimondatlanul a kiralyi csaladhoz tartozoknak is.

SzZoole 2020.01.19. 21:57:03

@vajdasagi: “ Tudomásul kell vennünk”

A magad nevében beszélj....

Én sehol nem írtam, hogy gold digger lenne

SzZoole 2020.01.19. 22:09:45

@ZooLeka: végre egy tájékozott/olvasott ember hozzászólása :-)

Írnék én többet is, nem csak tömören, de nemigen van kinek :-)

Pl. Meghan régebbi nyilatkozata, amiben az egykori Dianat méltatja, hogy mekkora példaképe volt és rengeteg relikviákat/cikkeket gyűjtött róla össze és, hogy az ő nyomdokaiba lépve folytatni szeretné Diana útját.

Aha, meg a kiskutyafaszát.......

Pierse Morgan már azelőtt ismerte ezt a hölgyeményet, mielőtt az Harryvel ismertek volna egymást. El kel olvasni vagy meghallgatni néhány cikket.

SzZoole 2020.01.19. 22:11:18

@backbencher: az előbbi kommentem neked szántam :-)

vajdasagi 2020.01.19. 22:35:00

@ZooLeka: Én azt hiszem, hogy mindenkinek tudomásul kell vennie. De aki ezt nem akarja, hát ne tegye: lehet ez ellen harcolni is szélmalomharcot, meg lehet becsukott szemmel nem venni róla tudomást. És még ki tudja, mennyiféle stratégia közül választatsz. Azért a tényeket erősen figyeld, az hasznodra válhat. És talán aki kevesebbet foglalkozik a királyi család kulisszatitkaival és többet azzal, ami minket, a köznépet is érint, az jobban boldogul majd.

Bev 2020.01.19. 23:37:58

Tényleg teljesen érdektelen , hogy ez a számító nő és a papucs férje mit csinál ebben a celeb cirkusz királyi családban. Az viszont sokkal tanulságosabb a számunkra, hogy az angoloknak a pakisztániak, a feketék, a kínaiak tulajdonképpen bárki bárhonnan milliószor kedvesebbek és elfogadhatóbbak , mint a közép- kelet-európaiak, akik miatt még erre a mocskos brexitre is képesek. Az angolok már kinyilvánították az utálatukat a közép-kelet-európaiak iránt. Hát ennyi!

Szaktanár 2020.01.20. 00:24:59

@Bev: sztem ez a diagnózis téves, az átlag brexiteer-nek inkább a fehértől akár kicsit is eltérő színnel van baja, csak azt manapság nem lehet kimondani, úgyhogy rajtunk csattan az ostor. de azt ne gondold, h annyira rajonganának a pakikért, fekákért, ázsiaiakért.

apro_marosan_petergabor 2020.01.20. 00:28:35

Szokásos csúszatós cikk, libero izlés szerint.
Pedig a dolog elég egyszerű, Az önmegvalósító Meghannak terhes volt a királyi családtagoktól elvárt feszes életmód(nem látta előre, kihez megy férjhez?), amelyet még a magánélet intimitását megnehezítő média kiváncsiság is terhelt.
Ezért inkább elhúztak Kanadába. Nem könnyű hercegi feleségnek lenni, ez Dianának sem sikerült hosszú távon...
Ebből a feszes életmódból nem ők az első kiugrók, atlálunk példát erről a felmenők között is (VIII Eduárd, a kétszer elvált Simpson miatt) - nem kellett hozzá Brexit...
Mindennek az a szigetországban átmenetileg vagy tartósan dolgozó magyarok helyzetéhez az égvilágon semmi köze sincs.
Azt EU-s meg kormányközi megállapodások szabályozzák. sok idő fog eltelni, amíg ez megváltozik - természetesen a ballib média a rémhírterjesztésben és a feszültségkeltésben érdekelt.

élhetetlen 2020.01.20. 00:59:17

@fhdgy: “Nem lehet, hogy paparazzinak álcázott bérgyilkosok?”. De lehet, hogyne. Nem szedek elő régi cikkeket, csak pár dolog, amire emlékszem. Úgy volt, hogy Dodi apjának a szállodájában alszanak, de a bérgyilkosok rábeszélték őket, hogy mégis induljanak tovább, és közben leitatták a személyi sofőrjüket, mert biztosak voltak benne, hogy akkor eszméletlen sebességgel száguldani fog, és biztosan nekimegy valaminek. És ha ez meg is történik, de megússzák pár karcolással, akkor a bérgyilkosoknak pechjük volt. Így gondolod? És utána megfélemlítették/lefizették az össze francia és angol nyomozót, hogy ki ne derüljön az “igazság”? Vagy hallottál olyat, hogy az ügyön dolgozó nyomozók tömegesen hullanak el véletlen balesetekben vagy ritka, nem azonosítható betegségben, hogy ne beszélhessenek?

élhetetlen 2020.01.20. 01:43:13

@Shanarey: “az újságok lekezelő hangvételét mivel magyarázod?” Csak belekotyogok. Mondjuk Meghan úgy kezdte, hogy ő a zöld köves diadémot akarja az esküvőre, és neki is ugrasztotta Harryt a nagyinak. Ugrott is, hogy Meghan azt a fejéket veszi fel, amelyiket akarja. Erzsébet azt válaszolta, hogy vagy azt, amelyiket kölcsön adom neki. Pedig ez csak egy kis ügy volt, de nem éppen szimpátia keltő megmozdulás. Az első benyomások, megmozdulások fontosak a későbbi megítélésekben.

élhetetlen 2020.01.20. 02:16:25

@Pink Petsch: “A golddigger meg nem Meghan-nél kezdődik, önálló egzisztenciája volt a hercegi házasság előtt is.”. Az aranyásás nem csak a pénzről szólhat. . Gondolod, hogy színésznőként meghívattathatta volna magát a Vogue-hoz vendég szerkesztőnek? Nem. És ez még csak egy apróság volt. Azt hiszem, még sok mindent remél a “címétől”, írtam régebben. Aztán jött is a köv., a szinkron szerződés. Járt meghallgatásokra? Dehogy, elég volt Harry egy szava. Ez is aranyásás. És ez: “Amit szerintem nem mért fel, mert gőze sem volt róla, mivel jár egy ilyen "royal family"”. Úgy gondolod, hogy Meghan szellemi fogyatékos? Mert erről a családról, és az elvárásokról elég sokat lehet tudni.

élhetetlen 2020.01.20. 02:29:11

@Pink Petsch: “Éppen szabadulna a címtől, ha jól látom”. Nem látom, hogy a hercegnéi címtől is szabadulni akarna. Az is egy lehetőség, hogy megkérték őket, hogy mondjanak le a királyi felség megszólításról, ha már kivonulnak a királyi családból, a hercegi cím marad, hogy a gyerekeik is örökölhessék. Sem a nagyi, sem a papa nem kőszívű. Nem gondolod?

élhetetlen 2020.01.20. 02:57:07

@soarvány: “Viszont Meghan nem egy Diana, neki van hova menni, vagyona is van, úgyhogy bekaphatják a zarisztokraták.”. Meghan 3,8 millió fontot (kb. másfél milliárd Ft) kalapolt össze, míg Harry vagyonát 30 millió font (kb. 11 és fél milliárd Ft) körülire becsülik.( Diana után 13 millió fontot kapott a néha hercegnő ingatlanvagyonából, dédnagymamája, az Anyakirálynő után pedig becslések szerint szintén több millió fontot.), tehát Diana sem egy szál bugyiban lépett ki a házasságából. Ezt csak arra a szövegedre, hogy Diananak nem volt hova mennie, bezzeg Meghannak van. Más. “Mellesleg elég csak ránézni Vilmosra és Harryra és rögtön látszik hogy max. csak féltestvérek. A pályafutásuk is más”. Azta! Te még nem láttál olyan családot, ahol az egyik gyerek az anyjára, a másik az apjára hasonlít, a szülők meg, érdekes, nem hasonlítanak egymásra, így a gyerekek sem? Egyébként Harry az apai nagyapjára hasonlít. femina.hu/vilagsztar/hasonmasok-a-kiralyi-csaladban/ A pályafutás. Az öcsém kamionos volt, én IT-s, szerinted biztos nem vagyunk testvérek. Tudsz még hülyeségeket beszélni?

élhetetlen 2020.01.20. 03:16:41

@ZooLeka: Kicsit mást olvastam.Csak a királyi felség címről kellett lemondaniuk, mivel kivonultak a királyi családból. A hercegi cím marad, legyen mit örökölni a gyerekeiknek a vagyonon kívül. Kegyvesztettek sem lettek, a rezidenciát továbbra is használhatják, az a királynő magántulajdona. Csak azt a pénzt kell visszafizetni az adófizetőknek, amit az akkori státuszuk fejében összedobtak nekik a felújításra. Ez nem kegy és rang vesztés. Ami esetleg nem jön össze nekik, pedig hogy kitalálták, az a fél évig dolgozunk, aztán kérünk fél év fizetett szabadságot.

élhetetlen 2020.01.20. 03:40:14

@Bev: “az angoloknak a pakisztániak, a feketék, a kínaiak tulajdonképpen bárki bárhonnan milliószor kedvesebbek és elfogadhatóbbak , mint a közép- kelet-európaiak”. Igaz, hogy 25 éve történt, talán mások voltak a viszonyok, angol tanfolyam, pár megvett angol tanárral, akik azért voltak, hogy beszélgessenek velünk. Az egyik debreceni nő feltette a provokatív kérdést, hogy mit szólnak a sok színes bőrűhöz. A tanárnak elkerekedett a szeme. Mit szólnánk? Ők is angol állampolgárok. (a volt gyarmatokról). De hozzánk semmi közük nem volt. Hát ennyi! Az már cifrább eset, elefántcsontparti ismerősöm, a bátyja francia állampolgár, ő nem, mert a függetlenedés után született, a bátyja gyerekei franciák, az ővéi, ha lesznek nem, és ez családok szétdarabolása. Zűrös.

élhetetlen 2020.01.20. 04:08:38

@Szaktanár: “az átlag brexiteer-nek inkább a fehértől akár kicsit is eltérő színnel van baja, csak azt manapság nem lehet kimondani”. Igazad is lehet, nem tudom, csak hat hetet töltöttem kint “családnál” elhelyezéssel (25 éve). A család ebben az esetben az elvált nő, két gyerekkel, és kiadja a volt gyerekszobát. Ezen kívül három másik különböző bőrszínű gyerekre is vigyázott, és nem tűnt fel, hogy másképp bánt volna velük, mint a sajátjaival. Azt hiszem, eszébe sem jutott, hogy csak fehér gyerekeket vállal. És, mikor este mondtam, hogy kéne egy térkép a felszíni közlekedésről, mert ki akarok buszozni Hampton Court-ba, kiugrott a sarki boltba, mert ott biztosan van, aminek szintén színes bőrű volt a tulajdonosa. Az unokahúgom meg nyáron ment férjhez Mancesterben egy fekete fiúhoz, (nem érdekből, saját jogon van meg a letelepedésije, mielőtt ez jut eszedbe), 120 vendég, fele fehér, fele fekete, és senkinek nem volt semmi baja egymással.

Bev 2020.01.20. 06:30:24

@Szaktanár: igazad van, tudom én, hogy nem rajonganak értük, de valahogy az ő beözönlésük ellen soha nem léptek fel ilyen elszántan és látványosan , mint a kelet-európaiak ellen. Sőt velük eljátsszák a nagy befogadó, toleráns kultúrnépet. Nevetséges pojácák, remélem, pofára esnek a brexitjükkel!

fhdgy 2020.01.20. 06:31:49

@élhetetlen: Olyat még ugye nem hallottál, hogy valakit a titkosszolgálat tett el "ügyesen" láb alól úgy, hogy senki semmire nem gyanakodott, csak évtizedek múltán derült ki a dolog?

Még egyszer hangsúlyozom: nem állítom, hogy gyilkosság volt, csak annyit, hogy megvolt a hatalmi érdek, megvoltak a hatalmi eszközök.

A hatalom pedig általában nem finnyáskodik! És főleg nem moralizál!

Régi tanárom tanította: a politika nem erkölcsi kérdés, hanem hatalmi kérdés. Ami a hatalom megszerzése, megtartása, stb. érdekében szükséges, az a politika szempontjából erkölcsös!!!

apro_marosan_petergabor 2020.01.20. 08:18:24

Drágáim, hol a kommentem, nem tetszett?
Pedig csak az gazságot írtam le, szépen, kulturáltan. Tudom, a liberokat mindig az zavarja a legjobban - a vagdalkozás, fröcsögés soha.

Határátkelő 2020.01.20. 08:58:14

@apro_marosan_petergabor: Drágám, ott van az, csak nem látsz a szemedtől.

Golf2 2020.01.20. 09:36:00

@Shanarey: Leirtam a véleményem 1 mondatban,a poszthoz,te meg okoskodsz sértegetsz 10ben,te nyelvzseni arsloh,az angolra vágsz fel, kit érdekel...

Golf2 2020.01.20. 09:42:02

@nyuszigonosz: Keresi a franc,kit érdekel,csak azért irtam a németet,mert az okostojás szerint nem tudok idegen nyelvet.Csak 39 éve használom,az angolt meg 34 éve alapszinten.Bekaphatja.

fhdgy 2020.01.20. 10:07:39

@Golf2: Egy kicsit tudni német, de nem tudni mi lenni "arsloh"!

Gondolni rá "Arschloch"? Bitte írni aztata!

Szaktanár 2020.01.20. 11:05:53

@élhetetlen: "Az unokahúgom meg nyáron ment férjhez Mancesterben egy fekete fiúhoz, (nem érdekből, saját jogon van meg a letelepedésije, mielőtt ez jut eszedbe), 120 vendég, fele fehér, fele fekete, és senkinek nem volt semmi baja egymással."

az angol a világ legképmutatóbb népe, ezt soha nem is fogod látni. én kicsit több, mint 6 hetet töltöttem köztük (éveket), beleláttam a társadalom olyan bugyraiba is, amit pár hétnyi tapasztalattal nem látni. ettől függetlenül kőkemény rasszisták, elitisták, és számukra minden nem hófehér, nem-angol másodrendű. de ezt azért relatíve kevesen fogják az orrod alá dörgölni.

@Bev: kell egy bűnbak, ennyi. az egykori gyarmati népek ellen nem lehet felszólalni, mert az maga lenne a rasszizmus, és ebben a PC-terrorban azt nem lehet megjátszani. de a feszültség megvan, ki kell engedni, és le is csapódik szépen azon a népcsoporton, amelyiken lehet. ez meg most épp a kelet-európaiak csoportja, ez van.

élhetetlen 2020.01.20. 16:25:49

@fhdgy: “megvolt a hatalmi érdek, megvoltak a hatalmi eszközök.”. Nem értelek. Mi volt a hatalmi érdek? Diana egy elvált nő volt, aki gyakran csinált hülyeséget, gyakran beszélt hülyeséget, hisztérikus volt, de a királyságra veszélytelen. Nem tudott volna olyat mondani, amivel lemondatja a királynőt is, és a volt férjét is, ráadásul tudta, hogy azzal a gyerekei jövőjét is tönkre tenné. A család meg, ha elnézte, amit feleségként csinált, miért a válás után kattant volna ki? És miért akarták volna a gyerekeket kikészíteni? És, függetlenül attól, hogy sokan figyelik őket, azért ez egy családi probléma volt csak. Ez a titkosszolgálat ügy meg nekem nem tetszik. Tegyük fel, hogy semmi sem úgy volt, ahogy tálalták. Tervezték, hogy tovább mennek a szállodából, a sofőr meg józan volt. Abból, hogy követték őket, még nem következik, hogy a sofőr majdnem kétszázzal megy egy kanyarodó alagútban. Elvakították, nekiment egy oszlopnak. Mi garantálta, hogy az utasok meghalnak? Elég béna akció profiktól.

élhetetlen 2020.01.20. 17:21:41

@Szaktanár: “Ettől függetlenül kőkemény rasszisták, elitisták, és számukra minden nem hófehér, nem-angol másodrendű. de ezt azért relatíve kevesen fogják az orrod alá dörgölni.”. Mindenki? Csak, tudod az van, hogy a 120 emberből 6 volt a családtag, a többiek barátok. A húgomnak is, a vőlegénynek is vannak színes bőrű és fehér bőrű barátai is. Most azt nem értem, hogy egy fehér bőrű angol, aki rasszista, és másodrendűnek tartja a feketét, az miért is a barátja éveken keresztül, miközben semmilyen kényszerkapcsolat nincs. Az általánosításról. A magyarok kőkemény rasszisták. Egy család a társasházból, 15 évig nagyon jó viszonyban voltunk, de napi szinten úgy, hogy, ha sok levest főztem, jöttek a lábassal, és, ha bevásárolni mentek, kérdezték, hogy kell-e valami. Nem beszéltünk faji kérdésről, mert fel sem merült. Mikor megkaptam a húgom lánykérési képeit, lelkesen mutatom, a feleség nem látja a fekete fiút. OK, régebbi kisképernyős Nokia telefonom van, elhiszem. Aztán kérdés, mit szólt a család? Nem a legilledelmesebb kérdés egy lánykérés bejelentésekor, mert nem egy börtönből szabadult bűnözőről van szó. A következő, és hol fognak élni? Afrikában, vagy Magyarországon? A srác Angliában született, miért menne Afrikába? Csak az maradt ki, hogy ezen túl csak banánt esznek-e, mert a fekete fiú, az majom. Itt visszakérdeztem, hogy komolyan gondolják-e, hogy MINDEN feketénél okosabbak, csak mert fehér a bőrük. Akkor beszéltünk utoljára, ez két éve volt, kitagadtak. Minden magyar ilyen? És, ha már így belelendültem, egy 52 éves sztori. (legfeljebb nem olvasod tovább). Gondolom, tudod, hogyan viszonyul sok magyar a cigányokhoz. Cigány srác végig járta a nyolc osztályt sikeresen, ballagás, falun. Egy lány sem akar vele párban menni, pedig ez csak az iskola épülete. Hazamentem, mondom, vele ballagnék, mert senki más nem akar, apa azt mondta, hogy jól van, kislányom. Ott elismert család volt az enyém, én meg végig kitűnő tanuló voltam, tehát az fel sem merült, hogy azért ballagok vele, mert nem jutott más. Szóval a magyarok között vannak kőkemény rasszisták, de remélem, nem mindenki az.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása