Autók és babák, rózsaszín és sötétkék - és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, melyeket egyik vagy másik nemhez kötnek sokan. Hogyan áll mindehhez egy Svédországban nevelkedő gyerek?
(Fotó: pixabay.com/bluemix)
Bandirepublic kislánya éppen most lett annyi idős, amikor egy gyerek már egyre önállóbban dönt sok dologban, amiből néha érdekes beszélgetések adódnak.
„A lányunk 8 éves és mostanában lépett be a kiskamasz korba. Vannak hajmeresztő vadhajtások, de alapvetően nagyon élvezem ezt az időszakot, mert kezd egyre jobban kirajzolódni az egyénisége.
Sok mindenben ő maga kér önállóságot, és ezt mi igyekszünk ésszerű keretek között megadni neki.
Már jó ideje egyedül választja ki reggel suli előtt a ruházatát. a minap éppen valami új kombinációval kísérletezett. Kiterítette a földre a szettet és megkérdezte, mi a véleményem?
Egyrészt nagyon örültem, hogy a magyar feliratos pólót fogja felvenni, ami nekem érzelmileg sokat jelent. Másrészt tetszett az egyedi kombó, így azt találtom mondani, hogy:
- Egyszerre csajos és vagány, nagyon jó szerintem.
- De papa, nincs olyan, hogy egy ruha csak lányoknak való! – világosított fel a 21. századi svéd liberális fővárosban cseperedő gyermekem.
- OK, de hogy állna szerinted ez a nagyon durván színes virágmintás leggings egy fiún? – érdeklődtem.
- Hát vannak olyan fiúk, akik lányok szeretnének lenni, mint például a G……, ő hordaná - emlegette fel egy volt ovis társát, aki fiú létére 100% csajként tolta (haj, öltözet, minden).”
Hogy mi lett a beszélgetés vége, itt derül ki.
Homok a szélben
Nem is olyan régen szaharai homokkal kevert eső esett Magyarországon (és jól ott is maradt házon, autón, mindenen), ami Uncle Joe-nak egy régi homokvihar emlékét idézte fel.
„Ha jól emlékszem, 2008-ban történt, hogy elkapott minket egy istenes homokvihar Algériában.
Épp a Szaharában kolbászoltunk, verőfényes napsütésben indultam ellenőrizni a dózereket, amelyek utat vágtak a homokba.
Azért emlékezetes a nap, mert nem raktam be a GPS-t, gondolván minek, kék az ég, csodálatos az idő, csak 20-25 km-t kell északra gurulni a homokhegyek mentén, és amúgy sem töltök több időt ott, mint pár óra.
Aztán a rádióban hallottam, hogy a tábortól délre dolgozó népeket elkapta a vihar, egyre erősödik és észak felé tart. Szaladtam visszafelé és már csak 8-10 km-re voltam a tábortól, amikor elkapott.
Szerencsére néha-néha látni is lehetett valamit, így - néhány ismert tájékozódási pontot felfedezve - visszajutottam. Sőt vagy 5 percet rávertem a másik kocsinkra, amely GPS-szel is fel volt szerelve, de elszakadtuk egymástól a kavargó viharban.
Persze ők követték a rögzített tracket, én meg csak úgy érzésre haladtam, „tökön-paszulyon” át, ahogy épp sikerült.
Később láttuk a hírekben, hogy ennek a viharnak a porfelhője egészen Finnországig eljutott.”
Ha érdekelnek még akkor és ott készült fotók, akkor feltétlenül kattints ide!
Roskadozó Tokió
A japán fővárosról sokkal inkább a brutálisan magas telekárak jutnak elsőként az eszünkbe, és nem a roskadozott, elhagyott házak. Pedig utóbbiakból is rengeteg akad, aminek kifejezetten érdekes a magyarázata a Tokyo Reloaded szerint.
„Furcsa kontraszt: néha teljesen jókarban levő épületeket tolnak le egy hétvége lefogása alatt, máskor pedig príma telkeken évekig, évtizedekig? állnak roskadozó, elhagyatott házak.
A megoldást ott kell keresni, hogy Japánban a magántulajdon talán még nagyobb szentség, mint bárhol a világon: ha egy telek vagy ház valakié, akkor azt akkor sem veheti el senki, az állam se! ha már meghaltak a tulajdonosok és az örökösök nem jelentkeznek érte.
Állítólag nyolcmillió (igen, millió, nem ezer!) lakatlan ingatlan van az országban és ez már egész komoly problémává nőtte ki magát.
Néhány éve emiatt hoztak egy törvényt, mely szerint ha az elhagyatott házakra kivetett kifizetetlen adó (Japánban elég komoly telek- és házadó van) meghalad egy mértéket, akkor a helyi önkormányzatnak jogában áll lebontani és tulajdonba venni az ingatlant.
Ez ugyan egyszerűen hangzik, de ott a bökkenő, hogy a törvény előírja, hogy a tulajdonosokat azért erről előzőleg értesíteni kell.
A japánok törvénytisztelő és akkurátus emberek, és megpróbálják kiértesíteni a tulajdonosokat, csak hát ugye azok ismeretlenek... Ilyenkor pedig marad a kéztördelés és semmit-nem-csinálás, ebből még baj nem lett bürokratáéknál.
De nem baj, legalább addig is gyönyörködhetünk az enyészet szépségében és ahogyan a természet lassan visszahódítja, ami az övé! Nézzük meg hát mikre bukkantunk ebben a témakörben az elmúlt időben Setagaya kerületben...”
Ha érdekel, akkor katt ide!
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek