oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. június 30. 06:30,  „Itthon is lehet olyan jól élni, mint külföldön” 125 komment

2020. június 30. 06:30 Határátkelő

„Itthon is lehet olyan jól élni, mint külföldön”

Mostanában több posztban is felmerült a hazatérés-kint maradás témaköre. Ehhez kapcsolódik Bálint írása, aki azok közé tartozik, akik hazaköltöztek külföldről – az ő esetében Svájcból. Szerinte nem az a fontos, ki hol él, sokkal inkább az a kulcskérdés, ki mennyit hajlamos a sikerbe fektetni.

balaton_2_2.jpg

„Hazaköltözni vagy maradni Svájcban? Ez volt a címe annak a bejegyzésnek, amit egy Facebook-posztra kattintva olvastam. Mivel Svájcot a második otthonomnak tartom, ezért mindig kíváncsian olvasom az innen érkező híreket.

A posztból kiderült már az elején, hogy egy külföldön elő magyar férfiról van szó, aki itthon tűzoltóként dolgozott. Ekkor éreztem úgy, hogy szokásosommal ellentétben hozzá kell szólnom a témához, hiszen ez cikk rólam is szólhatna.

Vékony jég

Én is éltem Svájcban és most tűzoltóként dolgozom. Úgy gondolom, ez a téma nagyon vékony jég és nagyon kevés releváns információnk van a külföldi életről.

Hiszen minden kint elő honfitársunktól azt halljuk vissza, mikor futólag találkozunk velük, hogy milyen jól keresnek oda kint, milyen tiszta rendezett illetve milyen jó a közbiztonság. Ez javarészt igaz és kétség nem fér hozzá.

De mire alapozza ezeket a kijelentéseket 1-2 év távlatából, egy olyan ember, aki nem beszéli a svájci dialektikát, sőt, az országon belüli is önkormányzati szinten eltérőek lehetnek a használt nyelvek?

Egy középfokú nyelvvizsgával rendelkező személynek is olykor arra kell kérnie az anyanyelven beszélőket, hogy Hochdeutsch bitte! (Ez az általánosan elterjedt német.)

Arra lennék kíváncsi, hogy egy nyelvtudással nem rendelkező személy hogyan és miként informálódik a körülötte zajló eseményekről??

Az első évek

Tudniillik a svájci, akár a német, egy munkás nép, nem minden esetben az itthon megszokott 8 órás munkarendre van berendezkedve. Egy hosszú munkanap után egy átlagember bevásárol, megfőz és elteszi magát a következő napra. Szabadidejében nem sok impulzus éri akár a munkahelyén, ahol nyelvtudás nélkül foglalkoztatják.

Most biztos azt gondolod magadban, hogy ez hülyeség és nem mindenki éli így az életét. Az első pár év pedig sajnos így telik.

Kommunikációs gátak

Alapesetben azért vállal munkát valaki külföldön, hogy javítson életkörülményein. Ha vettük a bátorságot, hogy szerencsét próbáljunk, akkor nem szabad szem elől veszíteni a célt, hogy pénzt takarítsunk meg.

Ami az előző állításom támasztja alá, hogy szabadidőnkben nem elszórjuk a megkeresett pénzünket, hanem inkább megtanuljuk beosztani azt.

A kommunikációs gátakból fakadó magányunkat úgy próbáljuk meg kompenzálni, hogy FaceTime-on vagy Messengeren beszélgetünk szeretteinkkel.

Ami hosszútávon nem kielégítő, hogy teljes mértékben részesei legyünk egymás életének, ezt megpróbáljuk honorálni (támogatni a családot), ami egy szép gesztus, de egy életünk van és az idő nem megfizethető.

Ez mind részemről a jéghegy csúcsa és nem szerettem volna számszerűsíteni, milyen kiadásokkal kell számolni egy kint elő személynek.

Említhetném a társadalombiztosítást, amit munkahelytől függetlenül egyénileg kell fizetnie mindenkinek és fizeti is, de példának okáért sosem fog olyan jól keresni, hogy Svájcban menjen el fogorvoshoz, mondván, hogy az túl drága és itthon olcsóbban megcsinálják.

Készen állni a sikerre

Összegzésül, én nagyon fiatalon próbáltam szerencsét és élveztem minden percét, mai napig járok ki meglátogatni a barátaim. De úgy gondolom, hogy a mai világban egyik napról a másikra azzá válhatunk, akivé szeretnénk.

Nem kell több száz, akár ezer kilométert utaznunk azért, hogy megtanuljuk a pénzünket beosztani és mélyhűtött pizzát együnk hónapokig vacsorára, sajnos ez a valóság és rengetegen alszanak egy üres szobában egy matracon, közben Mercedesszel járnak.

Az embereknek lehetne kicsit több önbecsülése, hiszen nem kell mindenkinek élete végéig szalagmunkásnak lenni vagy egyéb készségek nélküli munkát vállalnia.

Véleményem szerint ezek az emberek nem állnak készen a sikerre, inkább kudarckerülők és alkusznak meg életükben távol az igazi otthonuktól. Ahelyett hogy célokat tűznének ki és képeznék magukat, sajátítanák el új dolgokat.

Én harmadik éve élek itthon, kezdetben jövedelmem és életszínvonalam köszönőviszonyban sem volt a korábbival. De bátran ki merem jelenteni, hogy itthon is lehet legalább olyan jól vagy még jobban élni, mint külföldön. A kérdés csupán az, hogy mennyit fektetünk saját magunkba!”

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�florianópolisi strandok �: Elvira #brazil #brazília #florianopolis

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Svájc hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6115973888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.06.30. 10:22:11

@Platonica: A boldogulás és a boldogság igen különböző fogalmak. Lehet valaki nagyon sikeres üzletember és mégse érzi magát nagyon jól ott ahol van. Akkor ugye boldogult, de nem boldog.
Aztán van olyan, hogy bár a megélhetés szerény, de az egyéb körülmények jók. Akkor pénzben véve nem boldogult az illető, de mégis jó neki az ahol van és talán boldog, de még jobb szó erre, szerintem, elégedett.
Most nem akarok itt filozofálni, de a boldogság egy elég röpke állapot. Vannak az ember életében boldog pillanatok vagy órák, esetleg napok, de állandóan csak elégedett lehet az ember az életével, még ha adódnak közben bosszúságok meg egyebek.

arncht 2020.06.30. 10:27:20

@Arthamyr: amivel keves es amivel sok penzt keresnek

_z_ 2020.06.30. 10:28:15

@fasor6: Plane, ha sikerült volna helyesn leirni :).
@Csodabogár: "Szerintem lehet valakinek jobb az életminősége, nem pénzben mérve, mint külföldön. Sokan, nagyon sokan, csak pénzben és havi megtakarításban tudják mérni az életet és soha nem fogják megérteni, hogy van más is ami boldogít, nem csak a félretett pénz." Nem csak a penz lenyeges, de az is. Plane ha nincs eleg.
@arncht: Szerintem Magyarorszagon az is gönd Ny-Eu-hoz kepest, hogy csak par központban lehet igazan jol keresni (pl. Budapest, Györ), mashol meg kevesbe centralizalt ez.

Csodabogár 2020.06.30. 10:28:15

@arncht: Mit értesz sláger szakmának. Nálam és egy közeli barátomnál megfordult az utóbb időben néhány iparos. Hogy mit kértek? Sokat. De rendesen. pontosan és megbízhatóan dolgoztak. Megérte azt amit kértek. Nem úgy tűnt mintha keveset keresnének. Pontosan Vízszerelőről, klímásról, asztalosról és burkolóról volt szó. Mind tele van munkával.

arncht 2020.06.30. 10:28:21

@Buchhalter: nekem is ez a tapasztalatom... az osztrak sokkal kevesebbet fektet munkaba, kisebb a hajtas, adnak teret masnak a munkahoz :D

@Arthamyr: amivel keves es amivel sok penzt keresnek

arncht 2020.06.30. 10:29:03

@Csodabogár: alkalmazottkent, vagy vallalkozokent?

Arthamyr 2020.06.30. 10:29:07

@arncht: Aha! Akkor ez így definíció szerint igaz. :D

Csodabogár 2020.06.30. 10:31:14

@Arthamyr: Egyre gondoltunk, lásd hasonló fejtegetésemet.

Csodabogár 2020.06.30. 10:35:04

@Arthamyr: Spec. az asztalos alkalmazottként dolgozik, mellette hétvégén meg fusiban, de szépen. A többi iparos mind maszek volt. Voltak köztük régebben itt élő erdélyiek is. Mindegyiknek saját háza van, gyerekek meg minden.

Buchhalter 2020.06.30. 10:48:26

@Csodabogár: és a fele a temetőben,köztünk az édesapám.Gyárban mintaasztalos,hazajött és fusi délután meg hétvégén.50 évesen meghalt és még sok más barátja is.Napi 8 óra munka és szabad hétvége,mint tőlünk nyugatra.Ahogy elnéztem a 70 éves német nyugerek vígan sétálnak az utcán és még jól is tartják magukat .A magyar nyugdíjasok többsége örül ha elbattyog a helyi SZTK-ba.

arncht 2020.06.30. 10:58:09

@Buchhalter: mongy ehhez annak is van koze, hogy egesz eletukben aktivabb eletet elnek, es nyugdijaskent -10 fokban is teli van veluk az erdo :) meg a kavezo is, de ez mar az anyagi oldala.

de erre celoztam, hogy hasonlo szinthez otthon meg kell gebedni, itt meg sokan dolgoznak 20-30 orakat egy heten - es az a 20-30 ora is sokkal stresszmentesebb.

négyzet 2020.06.30. 11:10:05

@Buchhalter: Asztalos unokatestvérem, aki minden idejében fusizott, hogy tudják építeni a házukat, 45 évesen szívrohamot kapott, azóta is rehabon van. Hát, csudi élet. Mint a többi földimnek is, akik majdnem mind romos egészségi állapotban vannak.

Golf2 2020.06.30. 11:10:41

"Én harmadik éve élek itthon, kezdetben jövedelmem és életszínvonalam köszönőviszonyban sem volt a korábbival"...Ne aggódj,pár év múlva akár 6-800 Eur is ütheti havonta a markodat!

blasiusii 2020.06.30. 11:18:10

Csak átfutottam, de elég bullsh*t poszt, mondjuk, a HÁ-n ez már tipikus, fel-feltűnő poszt-típus.

....mi meg pont épp Svájcon gondolkozunk, pedig relatíve jó életünk van itthon. Hogy miért? Mivel talán 10 évet sem adok annak, hogy itt lesz valami újabb világégés, mi pedig megyünk Putyinék után, talán Svájc semleges ország maradhat, ahol át lehet vészelni.....

desw 2020.06.30. 11:18:30

@Din Serpahis:

" A gond az egésszel az, hogy Svájcban úgy is a korábbi nettó fizum négyszeresét takarítom meg, hogy az életszínvonalam magasan a korábbi magyar felett van.... "

És feltétlenül boldogabb az, aki pl 4db ájfont tud venni a havi fizetéséből, mint aki csak 1-et?

A több pénz egyenlő a nagyobb boldogsággal?

Nem hinném!

desw 2020.06.30. 11:18:30

@arncht:

"magyarorszagon lehet jol elni, ha van penzed :)"

És sehol sem jó élni, ha nincs pénzed.

" a masik, hogy a nyugati orszagokban joval kevesebb munkabol is fenntarthato egy hasonlo, vagy akar magasabb szint - ami kevesebb stresszel es kiegyensulyozottabb elettel jar. ez otthon nagyjabol barmilyen berszinten ismeretlen."

Persze, mert a termékek és szolgáltatások jó része világpiaci árazású, tehát nyilvánvalóan több pénzből több vackot venni.

Svájcban többet kap egy kőműves => több vackot tud venni, több helyre tud utazni, . . .

Nincs itt semmi trükk

C.quigley 2020.06.30. 11:18:30

Azok a nemzetek, amelyek onmagukat adjak, onmaguk utjat jarjak be, nem hasonlitgatva magukat folyton masokhoz, nem kenyszeresen masokhoz felzarkozni akarok, azok sikerre vannak itelve.

négyzet 2020.06.30. 11:42:04

@desw:
"" a masik, hogy a nyugati orszagokban joval kevesebb munkabol is fenntarthato egy hasonlo, vagy akar magasabb szint - ami kevesebb stresszel es kiegyensulyozottabb elettel jar. ez otthon nagyjabol barmilyen berszinten ismeretlen."

Persze, mert a termékek és szolgáltatások jó része világpiaci árazású, tehát nyilvánvalóan több pénzből több vackot venni."

Kevesebb stresszel, azt elfelejtetted észrevételezni.
Persze, van egy réteg, akiknek az elsődleges élményük, amikor hirtelen anyagilag jobban élnek. De van pár nem kevésbé elhanyagolható dolog. Például a kevésbé stresszes életbe tartozik, hogy számíthatsz az intézmények működésére. Nekem egy évbe tellett, mire leszoktam arról, hogy idegeskedjek, ha levelet kapok egy hivataltól vagy valamit intézni kell. Ezzel szemben az anyámat a szülővárosomban tegnap is épp lecseszte az orvosának asszisztense, mert telefonálni mert nekik munkaidőben (nincs még személyes orvosi ellátás), és órákon át még stresszes volt miatta, ahogy beszéltek vele. Valószínűleg a asszisztensnek csak rossz napja volt, és okés azt a páciensen ok nélkül kitölteni. Az óvodában sem kapjuk napi szinten a kioktatást az óvónőktől, ami azelőtt rendszeres volt, mert a gyerek sosem elég jó, ha nem csöndben ül a sarokban, eszik meg mindent, és alussza le a délutáni alvásidőt. Szerencsére itt gyereknek látják a gyereket. Ehhez nem kellett keresni egy kirívóan alternatív intézményt és a világ másik felére hurcolászni minden nap, és azon remegni, hogy mikor szántják be annak az intézménynek is a lehetőségét. Ha pedig beteg, senki semmit nem szól, hogy otthon kell maradni a gyerekkel. Apa is otthon marad a gyerekkel, akkor is, ha ő a CEO. Ezért ez mindenkinek tök normális, nem jár az állás elvesztésével. Ezért ezen sem kell idegeskedni. A gyerektáppénz intézése néhány kattintás. Ezek az apróságok, és még csak azt sem mondanám, hogy ezért maradunk itt, de ezekért is.

Platonica 2020.06.30. 11:49:27

@Csodabogár: 'A boldogulás és a boldogság igen különböző fogalmak...'
Szerintem sem a posztban, sem az en valaszomban nem volt szo boldogsagrol, igy nem igazan latom a fejtegetes relevanciajat.

C.quigley 2020.06.30. 11:50:37

@Csodabogár: "Sokan, nagyon sokan, csak pénzben és havi megtakarításban tudják mérni az életet és soha nem fogják megérteni, hogy van más is ami boldogít, nem csak a félretett pénz."

- a vilag legboldogabb emberei Indiaban elnek egy felmeres szerint. Itt Europaban, foleg annak nyugati felen ezt sokan nem birjak megerteni sem.
Es ezek az ertetlenek kommentelnek altalaban.

A boldogsag es az eletminoseg nem a civilizaciotol, illetve annak fokatol fugg, a kultura pedig plane nem!!

négyzet 2020.06.30. 11:55:53

@C.quigley:
"- a vilag legboldogabb emberei Indiaban elnek egy felmeres szerint"

Azért költöznek tömegével a boldogtalan Európába.

deppate frog 2020.06.30. 12:17:17

Ennek a posztnak minden mondatat külön lehetne szep szines tajkeppel a hattereben a facebookra posztolgatni.
Magvas gondolatok. Mind nagyon elgondolkodtatott.
Nem.

Buchhalter 2020.06.30. 12:21:19

@C.quigley: öregem,neked elmehettek otthonról! Indiával példálózni? Tudod mi van ott?? Nyomor hegyek.A nagyvárosokban hajnalban kimegy a teherautó és összeszedegeti a tucat szám elhullott hajléktalanokat.Több tízmillió ember úgy hal meg,hogy nem járt iskolába és a saját ruháján kívül semmit se mondhatott a magáénak.Rengeteg vallás képviseli magát Indiában,valamelyik lehet,hogy a boldogság hívők kultusza.Különben fehér emberként te a kötelező oltások és a védőpálinka nélkül cirka 1-2 héten elpusztulnál Indiában.

puhacica 2020.06.30. 14:32:09

@Csodabogár: en is mindig ezt mondom, de akkor meg az a valasz, hogy mindenki a penz miatt ment ki, nem letezik, hogy jobban erzik magukat a nepek es van mas is, ami boldogit (tengerpart, mosolygo eladok, egyszeru ugyintezes, mukodo rendszer...) ;)

Herr Géza 2020.06.30. 14:41:35

@C.quigley: Aha. Hol a siker? Melyik nemzetek?

sZulamith 2020.06.30. 14:49:37

"A kérdés csupán az, hogy mennyit fektetünk saját magunkba!”
Van igazság benne, mert ha ügyesen helyezkedsz, és nem akarsz okosabb lenni, mint a főnőköd akkor még viszed is valamire:)

fhdgy 2020.06.30. 14:50:15

@C.quigley: @Buchhalter: Dolgoztam annak idején Indiában. Nem sokat, három alkalommal összesen 12 hetet. Egészen pontosan Új Delhiben. Azt mondták, hogy Indián belül Delhi a legjobb hely!

Ha azt írom, hogy borzalom volt látni a nyomort, akkor még semmit sem írtam!

desw 2020.06.30. 15:34:09

@négyzet:

A matek nagyon egyszerű: ha többet keresel ugyananyi munkával, akkor kevésbé stresszes az életed => kevesebbet baszogatsz másokat, stb . . .

desw 2020.06.30. 15:34:21

@C.quigley:

"- a vilag legboldogabb emberei Indiaban elnek egy felmeres szerint. Itt Europaban, foleg annak nyugati felen ezt sokan nem birjak megerteni sem.
Es ezek az ertetlenek kommentelnek altalaban."

Így van!

HP-t megkérdezték, hogy milyen gondot okoz neki a COVID. "Nem tudok shoppingolni! Kellene már pár új ruci!"

Konzumidióta seggfejek! Csak akkor boldogok, ha vásárolhatnak, ha fogyaszthatnak.

desw 2020.06.30. 15:34:30

@négyzet:

""- a vilag legboldogabb emberei Indiaban elnek egy felmeres szerint"

Azért költöznek tömegével a boldogtalan Európába.
"

Média hatalma a birkák felett. Fogyassz! És boldog leszel!

C.quigley 2020.06.30. 15:34:42

@négyzet: tomegevel nem koltoznek Europaba, csak az a pirinyo kisebbseg, amelyeket elvakit a nyugati penzkozpontu, fogyasztasra alapozott silany eletstilus, ahol a vicikvacakok es a filterezett instaposztok jelentik az egyetlen elmenyt.

Mindezek ellenere soha nem volt annyi boldogtalan ember a tortenelemben mint most. Soha nem volt annyi beteg ember mint most, es a betegsegek sem alakultak ki soha ilyen koran.

C.quigley 2020.06.30. 15:34:58

@Buchhalter: tenyleg? Szerinted ott hogy elnek tul az emberek? Beszoptad a gyogyszergyarak propagandajat.
Az ajurvedikus gyogyitas tobb ezer eves multra tekint vissza, amikor a nagyarcu nyugar- europai orszagok, sot nepek nem is leteztek meg.
Jelenleg az indiai emberek koszonik szepen, vannak olyan jol, mint ti, es a 80%-uk meg most is az ajurveda alapelvei alapjan gyogyul, ha szuksege van ra. A modszer terjed nyugaton is, mert egyre tobben veszik eszre, hogy a jelenlegi nyugati orvoslas komplett zsakutca.

C.quigley 2020.06.30. 15:35:10

@fhdgy:
Mert a te szemed a fizikai nyomorra volt/van kihegyezve. Lehet azonban, hogy ha szoba elegyedtel volna, kozelebb kerultel volna onmagadhoz. Hasonloan nyomorgo hajlektalanokat hasonlo aranyban latsz Los angelesben, vagy San Franciscoban is. Meg aranyaiban is tobbet, mint Budapesten, azt garantalom.
Na es? Siker?
Mi a siker? Ujabb froccsontott vicikvacak? Kethavonta uj telefon, evente uj auto? Ujabb instagram posztok, hogy irigykedjenek a haverjaid, hogy te mar itt is jartal?
Kar, hogy leragadtal az anyagi javak szintjen. Nekunk is, mert ez a materialista szemlelet vezet oda, hogy igy felgyorsult a bolygonk pusztulasa.

SzZoole 2020.06.30. 15:48:04

Jól tette Bálint, hogy visszatért a szülőhazájába, igazi hazafias cselekedett mert ahol születtél ott élned halnod kell.
Az öregszüleire is gondolt, fizeti a nyugdíjukat, is!!

Nem az a fontos az ember életében, hogy külhonban asztalalatti kutyaként a gazdagabb embereket szolgálja csontokért es megtűrt személyként szenvedjen!!!

Szóval, talpra magyar, hij’ a haza, mert otthon is lehet boldogulni havi 250 ezer nettóért (nem tudom, mire elég? )

Mit ér a sok pénz az autó s a drága ruha, ha az ember fasza puha! Legyek inkább csóró-szegény csak a faszom legyen kemény!!!

Buchhalter 2020.06.30. 15:56:41

@C.quigley: te mit szívsz,öregem?! @fhdgy: látom téged is kóstolgat aki kint vol Indiában.Nekem több kollégám volt és mind kiakadt a nyomoron az eü ellátáson a szemét hegyeken és a nagyon kevesek mesés gazdagságán.Egyikük ,hiába volt 6 oltás és pálinka ,az egyik hotelben gyomorfertőzést kapott ,4 hétig volt kórházban .20 kilót fogyott szegény.Sosem vágytam Indiába és nem érdekel a barom környezetpusztító viselkedésük.Semmivel sem jobbak más népeknél.Sőt,értelmetlenül szaporodnak,mint a sáskák.

fhdgy 2020.06.30. 15:57:25

@C.quigley: Remélem, hogy az Isten irgalmas lesz hozzád, és megvilágosítja az elmédet.

De tudnod kell, hogy én ateista vagyok.

Logikázd ki ezek után, hogy szerintem mennyi az esélye a megvilágosodásodnak!

fhdgy 2020.06.30. 16:06:46

@fhdgy: Bocsi nem értem, hogy mit jelent "látom téged is kóstolgat aki kint vol Indiában". Lehet egy kicsit bővebben?

Én hat oltásnál többet kaptam, szerintem fajtára is, de már nem emlékszem, hogy hány hét különbséggel, de ismétlés is volt.

Nekem az első alkalommal "csak" hasmarsom volt. Én nem voltam oda a rumért, de van jó rumjuk és kifejezetten hatásos. Igaz, szépen elosztva, minimum 3 deci, de inkább 5+ naponta.

Második, harmadik utamon az első a reptérről menet a szállodába a rum beszerzés volt. Ezzel ez a probléma le volt tudva.

A kb. 5 deci se volt elég, hogy a nyomor látványa ne legyen mellbe vágó.

fhdgy 2020.06.30. 16:36:43

@Buchhalter: Bocs, most látom, hogy neked akartam válaszolni, de valahogy saját magamnak ment.

C.quigley 2020.06.30. 17:39:18

@fhdgy: @Buchhalter: az agressziv hangnemtol tartozkodjunk, kerem.
Ahhoz, hogy tajekozott legyel a vilagban, es tudd mihez viszonyitani a karpat-medencei eletminoseget, sokat kell utazni, hogy korulnezhess.

Ezek az utazasok, mint a hataratkeles, kulfoldi munka tobb helyen is elsosorban arra jo, hogy meg tudd hatarozni a Karpat-medencet, hogy az milyen hely. Nem lehet mas kovetkeztetesed, mint hogy egy nagyon jo hely, kituno es tehetseges emberekkel. En utazok eleg sokat, es borzasztoan nem ezt latom. A pisa teszteken is allitolag gyengen szerepeltek a magyar diakok, de ha kapcsolatba kerulok nalunk jobban szereplo orszagok diakjaival, nem latom a kulonbseget.

Aztan a szabadsag. Nincs meg egy olyan orszag, ahol donthetsz az adod 1-2%-rol. Virul az egyhazi es a spiritualis elet, a szellemi kozossegek. Magyarorszagon fantasztikus, pulzalo szellemi legkor van, a liberalizmustol a hagyomanyorzesen keresztul az iszlamig. Ilyen nyugaton sehol.
De meg az anyagiak tekinteteben is Magyarorszag a vilag felso 10%-ban van.
Viszont, ami van a legtobb helyen a vilagon, az a potencialisan lazithathato kissebbseg, akivel el lehet hitetni, hogy a jelenlegi korulmenyek a letezo legrosszabbak.

SzZoole 2020.06.30. 18:31:41

@C.quigley: “ Aztan a szabadsag. Nincs meg egy olyan orszag, ahol donthetsz az adod 1-2%-rol. Virul az egyhazi es a spiritualis elet, a szellemi kozossegek. Magyarorszagon fantasztikus, pulzalo szellemi legkor van, a liberalizmustol a hagyomanyorzesen keresztul az iszlamig. Ilyen nyugaton sehol.
De meg az anyagiak tekinteteben is Magyarorszag a vilag felso 10%-ban van.
Viszont, ami van a legtobb helyen a vilagon, az a potencialisan lazithathato kissebbseg, akivel el lehet hitetni, hogy a jelenlegi korulmenyek a letezo legrosszabbak.”

Húúúbaaaazzzzzddddmeeeeeeg, menyi Durbints sógort kell meginni, hogy ilyen simpleton legyen valaki.....

Montroyal 2020.06.30. 18:47:09

@C.quigley: De meg az anyagiak tekinteteben is Magyarorszag a vilag felso 10%-ban van.

hu bameg ezert fizetnek neked ? valami kormanyparti propagandat hallgatsz? Mo jobban teljesit .. ha kb 200 orszagot veszunk akkor Mo benne van az elso 20-ban ? még EUban es a végén kullog ....vagy a rablobanda atlagahoz szamolsz ... 450ezer atlagfizetessel... tudod pedig haza akartam koltozni mert nemsokara jogosult leszek a magyar nyugdijra .. kb 100$

Indiat olyannak akartam elfogadni amilyen.. a szépet meglatni .. megis sokszor kellett elforditani a fejemet a hanyasomat visszatartani mikozben azt mondtam-
ilyen a vilagon nincs ... nem lehet elmondani ott kell lenni ..

Montroyal 2020.06.30. 19:00:06

@C.quigley: OK beleolvastam sajnos az aktivitasodban .. OMG fidess troll értem SZURES torlés es szép lesz a vilag ..

Buchhalter 2020.06.30. 19:37:55

@SzZoole: @Montroyal: ugyan srácok! Lehet csak nem kapcsolta be a klímát! Vicces legény ez a C.quigley.

Buchhalter 2020.06.30. 19:41:47

@fhdgy: egy ismerősöm(fiatal baptista lelkipásztor),önkéntesként kint volt Pakisztánban.Mutatta a kint készített fotókat.Kiakadtam,hogy ott szabályosan rabszolgaságban élnek falusi tömegek : napi egy kaja + víz aztán gyerekekkel együtt a családok tűző napon készítik a téglát.Munkaidő 10-14 óra. Alvás valami rozzant fészerben egymás hegyén hátán.

kék madár 2020.06.30. 19:44:04

@C.quigley: "Aztan a szabadsag. Nincs meg egy olyan orszag, ahol donthetsz az adod 1-2%-rol"
ez zsenialis, az adod 98%-at ellopjak, stadionra, kisvasutra koltik, de te magad ala pisilsz az oromtol, hogy 2%-rol dontesz, igazi birka fidesz troll vagy. Bocsanat: a kormany munkajat meltato, onallo gondolkodast alulertekelo kommentelo

Benikuty 2020.06.30. 20:19:15

@C.quigley: Holnap extra magas UV sugárzás várható, szóval ne menj napra! Bár lehet, már mindegy neked...

Herr Géza 2020.06.30. 20:42:20

@C.quigley: Téged sem az eszedért fognak elrabolni...
El szoktad olvasni, hogy miket írsz össze-vissza?
Minden mondatodban van nem kevés bukfenc, de legjobban ez tetszett:
“ Ezek az utazasok, mint a hataratkeles, kulfoldi munka tobb helyen is elsosorban arra jo, hogy meg tudd hatarozni a Karpat-medencet, hogy az milyen hely. Nem lehet mas kovetkeztetesed, mint hogy egy nagyon jo hely, kituno es tehetseges emberekkel. En utazok eleg sokat, es borzasztoan nem ezt latom.”
Aha. Tehát a Karpat-medence (sic!) egy szar hely, ótvar, tehetségtelen emberekkel.
Te írtad....
:D

fordulo_bogyo 2020.06.30. 21:09:17

Nagyon semmitmondo a poszt... semmi konkretum...
" De bátran ki merem jelenteni, hogy itthon is lehet legalább olyan jól vagy még jobban élni, mint külföldön."
Lehet, ha van hooza penze.

"A kérdés csupán az, hogy mennyit fektetünk saját magunkba!"
Nagyon kivancsi lennek a valaszra, mit es hogyan fektetett magaba a posztolo?

Vagy egyszeruen fidesz-propaganda lenne?

négyzet 2020.06.30. 21:29:31

@desw:
"Média hatalma a birkák felett. Fogyassz! És boldog leszel!"

Aham. 2 indiai barátom van és 2 indiai kollégám. Mind az országuk különböző pontjairól jöttek. Meséltek. Az egyikük konkrétan annak örült, hogy végre nőként egyedül is mászkálhat az utcán, mert ahol élt, hát a természet ugyan gyönyörű, csak ne legyél sose egyedül, mert elrabolnak, megerőszakolnak, megölnek.
Szánalmasan alacsony szint, amit tolsz. Megy a szűrés, csá. Remélem, egyre kevesebben fognak hozzád szólni itt, hátha lesz időd gondolkodni.

fhdgy 2020.06.30. 21:50:09

@C.quigley: Én nem vagyok agresszív! Csak sajnállak, nagyon sajnállak! Menthetetlen vagy!

fhdgy 2020.06.30. 21:54:18

@C.quigley: Voltál Indiában? Vagy csak össze-viszza beszélsz?

Ha voltál, megvilágosodni, valami kolostorban, vagy hasonlóban, kérd vissza a pénzt! Te nem megvilágosultál, hanem besötétültél!

Bocs, ennyi a véleményem! Nem tudok rajta változtatni! Nagyon elástad magad!

fhdgy 2020.06.30. 22:04:31

@Buchhalter: Tudnék mesélni ( de most nincs igazán hangulatom ).

Amin 2008-2009-ben kiakadtam, de nagyon, hogy egy világhírű német cég eltűrte, hogy az indiai beszállítói olyan körülmények között tartották a dolgozóikat, hogy ...

Nem folytatom, ocsmány volt! Ott voltam, láttam! Ne magyarázzon nekem senki, semmit! -:(

fhdgy 2020.06.30. 22:15:56

@C.quigley: A Kárpát-medencei életminőségről:Ha nem lennének a hülyék, az idióták többségben, akkor nem idióták, gazemberek lennének a vezetők. Ebben az esetben tényleg, a földrajzi körülmények adva lennéknek egy csodálatos világhoz.

Csak, a hülyék, az idióták, a gazemberek! No, azok ne lennének!!!

gabors 2020.06.30. 22:43:48

most akkor meg maradok egy kicsit itt new yorkban mert az eu eppen kitiltotta az ameriakat ....

tudja valaki hogy az USA-bol nem lehet jonnni vagy amerikaiak nem johetnek ... (pl nekem van ilyen meg olyan utlevelem is ...

gabors 2020.06.30. 22:49:45

@C.quigley: csak varjal amig elkapsz valami sima kolerat pl lesz ajvekolas meg minden es valoban nem mindenki hal bele

te meg esetleg a csaladod igen ....

nem igen vagy normalis ... Indiban IS szinte minden gyereket beoltanak azzal a hulye nyugatin szar vakcinakkal (alig van gyermekbenuals himlo sot kanyaro ) azokat addig az lofaszos gyogyulas nem igen tudat kezelni ;peresze hulye nyugati orvoslas ...basszak meg

Golf2 2020.07.01. 05:36:35

@gabors: az eu eppen kitiltotta az ameriakat ....kivéve magyarisztánt,a filmes léhűtők jöhetnek,milliárdos biznisz,nem hagyja ki a ner.

somlobodog 2020.07.01. 07:53:41

@blasiusii: egy jó ideje kB minden 3. Poszt egy ilyen kozhelygeneratorral írt nephergelo szar 0 konkretummal ellenben egy 8 általános szintjén levo Coelho epigon által irt megallpitasokkal kitomve ahol általában nem szól hozzá az "író". Valami változott itt egy nagyon rossz irányba.

somlobodog 2020.07.01. 07:53:48

@C.quigley: költözz Indiába, légy boldog. Kezdd el tanulni a nyelvet és akkor boldogabb leszel a hindi-news olvasasatol is eredeti nyelven. Mellesleg biztos kurva nagy a bevándorlási hajlandóság Indiába:)))))) we all wanna be happppppppy

somlobodog 2020.07.01. 07:53:51

@C.quigley: te ugye itt szopatod a népet, igaz?

somlobodog 2020.07.01. 07:53:57

@gabors: sztem nem nagyon van vagy lesz gép... Ha van gép akkor magyar állampolgárt nem lehet kitiltani. Beutazol és karanten. Mi idén pl tuti nem megyünk. Kár mert nyáron szeretem bp-et

kék madár 2020.07.01. 08:02:41

@somlobodog: legalabb a Trump felrobban, bar ez rajtunk mar nem segit, Novemberig meg rengeteg kart fog okozni

Platonica 2020.07.01. 09:01:46

@somlobodog: Nagyon klassz volt Bp, mi nemreg jottunk vissza. Most szivesebben lennek ott, az tuti.

ebella2 2020.07.01. 10:55:29

A magyar tűzoltó biztos, hogy jóval kevesebbet keres mint a svájci. És ezt nem nyeli le a jóval magasabb megélhetési költség sem. Persze, ha átképezte magát informatikussá és nagyon prifi programozó lett az más, de normál fizikai vagy szellemi munkával egészen biztosan a töredékét keresi mint Svájcban. A lányom egy ideig átjárt Friedrikshafenből, mert az ottaninál is sokkal jobban lehetett keresni Svájcban.

Pöffetegecske 2020.07.01. 11:01:23

@Csodabogár: Mi nem anyagilag vagyunk előbbre, hanem életminőségben. Hegyek, völgyek, tisztaság, olyan helyeken barangolunk, amilyeneket csak képeslapokon láttunk. A gyerekeink szedik fel a nyelveket, nyílik számukra a világ. Anyagilag kb. ugyanaz a szint, amit itt élünk, de minőségben hatalmasat ugrottunk, a jövőt tekintve meg pláne.

Bredpitt Monika 2020.07.01. 12:13:58

"A kérdés csupán az, hogy mennyit fektetünk saját magunkba!”"

javitas a mai Magyarorszagot figyelembe veve

A kerdes az, hogy mennyire birod behunyni a szemed.

egy kis adalek>

hvg.hu/itthon/20200630_lemondott_balatonszemes_polgarmestere

C.quigley 2020.07.01. 12:18:11

@Mindenki: akinek kalapacs van a kezeben, az mindent szegnek fog nezni.

Egy vandor hosszu utjan elert egy varosba. Talalkozott a bolccsel, es megkerdezte, milyen emberek elnek itt? A bolcs visszakerdezett: nalatok milyen emberek elnek? Azt mondta, nagyon pozitivak, osszetartoak, kedvesek. A bolcs erre: latod, nalunk ebben a varosban pont ugyanilyen emberek laknak.

Egy masik vandor is elert ugyanebbe a varosba. Talalkozott a bolccsel, es megkerdezte, milyen emberek elnek itt? A bolcs visszakerdezett: nalatok milyen emberek elnek? Azt mondta, nagyon keseruek, szethuzok, negativak, es merhetetlenul butak, latni sem akarom oket. A bolcs erre: sajnos nincs jo hirem, nalunk ebben a varosban is ugyanilyen emberek laknak.

Kar, hogy ilyen (nem anyagi ertelemben) nyomorusagos az elet ott nyugaton, itt a Karpat-medenceben sut a nap!

Bredpitt Monika 2020.07.01. 12:25:14

@kék madár: az onallo gondolkodas vonalhoz....

tegnap meselte Kuncze Gabor az atv n hogy egyszer (regi szebb idokben, amikor meg leultek egymas melle es volt vita) egy fideszessel volt egy musorban, amikor mar felalltak, hogy tavoznak a studiobol, meglatta, hogy a fideszes otthagyta az asztalon a mappajat, Kuncze felvette, hogy utana viszi, sikerult megpillantania a lenyeget:

erre ezt kell valaszolni
erre ezt kell valaszolni
erre ezt kell valaszolni............

no comment

Bredpitt Monika 2020.07.01. 12:30:06

@gabors: ezt en is szeretnem tudni, nem lattuk ferjemet januar ota...

utoljara , amikor felhivtam oket azt mondtak, hogy johet, de karantenba kell vonulnia ket hetre, ami lehet a lakas is, ahova erkezel.....

_z_ 2020.07.01. 12:39:51

@C.quigley: Latom nem ertetted meg a sajat magad altal citalt törtenet lenyeget. Elegge szanalmas.

Bredpitt Monika 2020.07.01. 13:00:46

@Golf2: egy linket tudsz mellekelni? kivancsi vagyok erre....

amugy meg a filmes lehuto megjegyzesedhez....

.nekem most ket kollegam is van, akinek a parja a filmes szakmaban dolgozik itthon, es most nincs jovedelmuk, ha meg van, akkor a lehutok kifizetnek a magyar technikai dolgozonak havi netto 400-500ezer forintot......

gabors 2020.07.01. 15:18:12

@Golf2: "@gabors: az eu eppen kitiltotta az ameriakat ...."

most megint kerdezem amerikaiakat ugy allampolgarsag szerint ? vagy amerikabol erkezoket ??? mert nagyon nem mindegy ...

lehet amerikai szerbiaban vagy akar algeriaban ... es lehet evek ota be sem tette a labat eszak-amerikab ...

es mivan azza a kanadiaval aki eddgi floridabban dekkolt ???

tenyleg kerdezem ... es miv az olyan gyuttmentekkel mint pl en akinek van eu-es amerikas utlevele is ?

gabors 2020.07.01. 15:20:31

@somlobodog: "@gabors: sztem nem nagyon van vagy lesz gép.."

milyen gep ??? repulore gondolsz ?

mindenfele atszallas EU-ban vagy akar algeriaban .... de amugy sem volt konnyu direktbe menni BP-re

gabors 2020.07.01. 15:23:58

@Bredpitt Monika: " hogy a fideszes otthagyta az asztalon a mappajat, Kuncze felvette, hogy utana viszi, sikerult megpillantania a lenyeget:
"

eredetiben ez ugy volt

bankar kormany
bankar kormany
bankar kormany

marint hogy MINDNRE ezt kellett valszolni :-) (ezt o maga meselte ha jol emlekszem eppen Havasnak persze az is tud lodintani ...)

gabors 2020.07.01. 15:25:37

@Bredpitt Monika: "@gabors: ezt en is szeretnem tudni, nem lattuk ferjemet januar ota...
"

nincs skype vagy zoom ...

ennyi ido alatt meg a fenykep is megerkezett volna sima levelben is :-)

Pöffetegecske 2020.07.01. 16:04:29

Alapvetés, hogy mindenki a több pénzért megy ki. Nem. Erre jön az életminőség duma, meg Magyarországon is lehet jól élni. Aha maszekolással, kiskapuzással, fusizással, fület szemet becsukva lehet, de az nem életminőség. Életminőség, amikor a gyerek felvételije után nem mondja a klikes faszi, hogy bocsika van mégse, amikor nem szervezik át a képzése alatt az egyetemet, ha hosszú az év kétszer is, a NATot, az okj- t, a felnőttképzést, amikor nem szántják be az Akadémiát, meg a természettudományi múzeumot, amikor nem kell hónapokat várni egy fogszabályzóra, amikor rezidensként nem kell belesimulni az orvosbárók rohadó hierarchiájába, amikor egy hegyi kompotoi vagy a vonaton az átlagos budi kultúráltabb, mint egy magyar kórházi wc, amikor az ingyenes ovi nem azt jelenti, hogy a zsírkrétán meg gyümölcsön kívül még a függönyt is a szülő varrja, mossa, a falat festi, szekrényt veszi, ahol egy híd vagy bármi felújítása nem politikai kegy, ahol általában nem rohadnak az épületek, ahol a befizetett adóból az állam szolgáltat, és ahol meg lehet írni, hogy néz ki egy karantékórház, és lehet kritizálni bármelyik politikai vagy nem politikai alakulatot. Számomra ezek, és még sok más ezerszer meghatározóbbak, mint a megtakarítás, bár ugye az sem mellékes, ha nem kell számolgatni, hogy megvehetek- e egy jobb cipőt a gyereknek, amit úgyis kinő fél év alatt, vagy nem.

erkölcsi hulla 2020.07.01. 16:26:05

„Itthon is lehet olyan jól élni, mint külföldön”

Mindenhol lehet jól élni ha van elég pénz.
A legjobb helyen is lehet rosszul élni ha nincs elég pénz.

Bredpitt Monika 2020.07.01. 17:22:12

@gabors: felhivtam a budapesti amerikai nagykovetseget, utana a konzuli szolgalat szamat, ugyanazt az infot kaptam, ferjem johet, mint magyar allampolgar hazastarsa, de legyen nala a hazassagi anyakonyvi kivonat....

arra viszont senki n em tudott valaszolni, hogy ha atszallassal jon , akkor tovabb fogjak e engedni mondjuk Amszterdambol..

felhivtam a repjegy.hu t (ha mar naluk van a 176ezer forintom, amit lassan harom honapja varok), a srac megnezte nekem, hogy a LOT kozvetlen jarata szeptember 1 en indul ujra, de azt mondta, hogy ez valtozhat meg,s zoval eleg keplekeny a helyzet.......

Golf2 2020.07.01. 18:39:23

@Bredpitt Monika: Hiába tiltja az EU, Magyarországra jöhetnek az amerikai filmesek
Többek között a Dűne című film stábja és főszereplői is az országba érkeznek...hvg.hu tegnap ja és közpénzmosoda mostanában a filmesprojekt itthon erre mondtam a léhűtőt mármint a szervezők azok.

Golf2 2020.07.01. 18:42:04

@gabors: Pont most akarsz ilyen helyre jönni? Ha itt beteg leszel úgy jársz mint Bálint gazda.

gabors 2020.07.02. 02:05:52

@Golf2: "@gabors: Pont most akarsz ilyen helyre jönni? Ha itt beteg leszel úgy jársz mint Bálint gazda."

mint az elso itteni kommentben irtam NEM csakhogy vannak idosodo szuleim (akiknek persze nem fizetem a nyugdijukat) meg mas csalad is szoval csak azert kerdeztem hogy ha valaki kb "tudja" a sejtesek meg fakenewsokat es is ki tudom talalni ahhoz nem kell segitseg ...

lasd pl monika o meg gyakorlatban probalja kitalalni ... de neki sem megy ...

gabors 2020.07.02. 02:07:32

@Golf2: amikor a szijgyartoek itt hirdettek hogy minen magyart hazavisznek nagyon gondolkodtam hogy de fasza ingyen ut lehetne ebbol ....

de inkabb nem ...

somlobodog 2020.07.02. 08:17:43

@gabors: igen. E kontextusban a gép az repülőgép. Magyar nyelv 101 menjen már :)

szanalmas 2020.07.02. 08:18:08

Ja. Pl. Kim Dzsongun Észak-Koreában is jól eléldegél. Nem is vágyik Svájcba (se)!

lüke 2020.07.02. 08:18:21

“Az élet minősége fontosabb magánál az életnél”,tartja egy angol genetikus.Ennek ismeretében a Lajtán túl a “quality managment”
miatt más - jobb- az élet,szabályozott.A törvényeket nagyjából betartják.
Ez meghatározó,sok pénzzel se lehet ezt MO- n elérni.

svajcineger 2020.07.02. 11:01:00

@gabors:
800$ volt fejenkent az ut egy iranyba. Annyira nem lett vlna ingyen.

svajcineger 2020.07.02. 11:01:54

800$ volt az ut egyiranyba(!). Annyira nem volt ingyen.

Pöffetegecske 2020.07.02. 11:10:24

@szanalmas: Kimi és tesói Svájcban tanultak.

négyzet 2020.07.02. 12:22:34

Valami, amit nem tudsz pénzen megvenni, amikor az ország tűri, hogy mindent kényük-kedvük szerint tökretegyenek:
444.hu/2020/07/02/beveszik-tihanyt-ha-kell-elhordjak-a-fel-hegyet

Golf2 2020.07.02. 14:41:13

@Bredpitt Monika: Üdülőövezetből vegyes felhasználású területté soroltatná át a Garancsi-Hernádi-Csányi trió cége a tihanyi kastélyszálló környékét annak érdekében, hogy beépítési korlátozások ne akadályozhassák a 4,2 milliárd forintos beruházásukat.

szanalmas 2020.07.02. 15:59:13

@svajcineger:

Ha@Pöffetegecske:

Tanulni, meg ott lenni más pénzéből könnyű.
Megnéztem volna, hogy önerőből mire viszi Svájcban, mire ott is elnök lesz!
Persze a diktátorgyerekeknek könnyű saját lábra állni otthon, mint a példák is mutatják.

Arthamyr 2020.07.02. 16:41:06

@négyzet: Jók az ilyen elítélő hozzászólások... Amelyik "ország" nem tűri (és ez sok példával is igazolható, nem pedig csak azt mondod, hogy márpedig itt nem tűrné), abban nem biztos, hogy annyira jó lakni. Mégis mit kellene csinálniuk _most_?
Ez nem ott romlott el, és nem most kellene korrigálni, csak egy mellékes következménye egy folyamatnak, rendszernek.

gabors 2020.07.03. 01:45:45

@svajcineger: basszus meg erre sem jutotta NER-nek hogy ...

Dzsudak mennyit fizetett a kormanygepen (gondolom semmit)

bezzeg ide WizzAir jott .... es meg tankolni is meg kellett allnia valahol az atlanti ocean kozepen es interneten rohogtek a magyar pilotak benzasan JFK-n (persze nyilvan nem csak az o hibajuk volt ez)_

Golf2 2020.07.03. 05:26:35

@gabors: Naná hogy wizzair,holló a hollónak... a wizzair fönök tette tönkre a konkurencia MALÉVET,ugyanaz a patkánytipus mint ezek.

Pöffetegecske 2020.07.03. 09:15:24

@szanalmas: Ez nem kérdés. A diktygyerekek szeretik külföldön tolni a tanálst, nyaralást, telelést stb. hiszen azért ott kevésbé rettegnek, pénz van rogyásig. Kim miért akarna Svejcben elnök lenni, akinek nevét sem tudja senki, és még arról is népszavaznak, hogy kimehet- e a családdal az állatkertbe? Saját országának lehet első számú diktátora lehet, ha meg nem akar, ott a tesó, ő meg eléldegél valahol máshol.

svajcineger 2020.07.03. 16:45:03

@gabors:
Dzsudzsák más! Ő egy diplomata.

kék madár 2020.07.06. 22:33:04

@M3Hellrot: "tudatos döntések sora"
sok penzt hazahozunk es azt elverjuk? :)

2020.07.06. 23:29:41

@M3Hellrot: "de tudatos döntések sora hozz ezt el leginkább"

meg szerencses szakma, meg szerencses sors. egyebkent meg mi is jol eltunk magyarorszagon, kulfoldon meg most megjobban elunk, bar nem mindig volt ez igy. Ez is szerencses szakma/szerencses elethelyzet kerdese.

sokszor a "tudatos dontesek" is csak szerencses veletlenbol erednek. Szerencses voltal, mert ismertel valakit, aki jo otleteket adott/jo pelda volt - vagy szerencses voltal, hogy belesodrodtal egy helyzetbe aztan a korabbi elettapasztalataid alapjan felismertel valamit amit ki lehetett hasznalni. Szerencses voltal, mert a szuleid rugdostak az iskolaban, vagy szimplan csak jo peldat mutattak az eletvitelukkel.

nem azt mondom, hogy nincs ebben semmi erdemed, hanem azt, hogy akinek nem megy jol magyarorszagon, nem feltetlenul azert, mert keptelen volt a jo es tudatos dontesekre.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása