oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. december 09. 06:30,  Irány Amerika - némi nehézségekkel 153 komment

2021. december 09. 06:30 Határátkelő

Irány Amerika - némi nehézségekkel

Dánielék idény nyáron költöztek ki az Egyesült Államokba, egészen pontosan Los Angelesbe. Mostani első posztjában a kezdeti problémákat feszegeti a tíz éve fotózással is foglalkozó szerzőnk, akinek köszönjük a képeket.

cim_358.jpgSanta Monica

„Szeretnék egy kicsit Amerikáról beszámolni, ahova idén nyáron, élve a lehetőséggel, kiköltöztünk. Pontosabban Los Angelesbe, a napfényes Kaliforniába.

Régi vágyam volt egyszer itt élni, de a pontos okát nem tudtam megfejteni, hogy honnan gyökerezik ez az érzés. Sejtésem szerint a régi Discovery Channel-sorozatok tehetnek az egészről, mint az Orange County Choppers, Állítólag, Piszkos munkák, Amerikai hotrodok és az Országút a pokolba.

De milyen kezdeti nehézségek lépnek fel, amikor az ember Amerikába költözik?

Vízum

Az első kihívással már az USA-n kívül is találkozunk, mégpedig hogy milyen jogalapon szeretne az ember Amerikába költözni. A leggyakoribb módok között szerepel a munkavállalói vízum, a beházasodás, a zöldkártya lottó és a tanulói vízum.

Lakásbérlés

Amikor ki szeretnél bérelni egy lakást, vagy házat, akkor arra először jelentkezni kell, aminek keretein belül lefuttatnak egy háttérellenőrzést, és hogy milyen hiteltörténeted (és credit score-od) van.

Mivel még csak most költöztél ki az Államokba, ezért semmi ilyened nem lesz, ami azt jelenti, hogy vagy egyből elutasítják a jelentkezésed, vagy a kaució nagyobb összeg lesz, ami 1-2 hónapnyit jelent.

kilatas_a_baldwin_hills-rol.jpgKilátás a Baldwin Hills-ről

Bankszámlanyitás

Hivatalosan igazolnod kell, hogy hol laksz, akár egy bérleti szerződéssel, akár egy számlával, ami arra a címre és a te nevedre lett kiállítva. Mivel ezeket az első hónapokban elég nehéz felmutatni ezért lehet, nem egyből fogsz bankszámlát nyitni.

Addig is a Wise (régen Transferwise) szinte mindenre használható, akár munkabér átutalásra is. Utána érdemes a Bank of America banknál nyitni számlát.

Jogosítvány

A jogosítvány itt nem olyan, mint otthon egy jogosítvány, személyi és lakcímkártya egyben, mindenre jó. Pont emiatt itt nagyon szigorúan veszik, hogy két bizonyítékot bemutass a lakcímedről.

chino_hills.jpgChino Hills

Amikor jelentkezel a jogosítványért, ami 38 dollárba kerül, egyből megpróbálhatod letenni az elméleti tesztet, ami ha nem sikerült, azonnal újrapróbálhatod még kétszer.

Utána időpontot kell választani vezetésre, amihez nincs szükség arra, hogy egy oktató mellett vezess 40-50 órát. A jogosítvány megszerzésében a címed igazolása a legnehezebb, hiszen lakás nélkül nincs rá lehetőség.

Autóvásárlás

Ha KP-ra veszel egy autót, akkor elég a magyar jogosítvány, de ha hitelre veszel, akkor már kell az amerikai. Az autóvásárlás trükkös része, hogy amíg nincs biztosításod, addig nem viheted el az autót, de biztosítást csak úgy köthetsz, ha már megvetted az autót.

Három opció marad: megveszed az autót és 1-2 nap múlva visszamész érte, vagy helyben kötsz egy expresszbiztosítást, aminek a díja nagyon magas lesz, vagy ráhagyod az egészet a kereskedésre, akik valószínűleg nem a legjobb biztosítást fogják megkötni, de egyből lesz autód.

Az első autót szerintem megéri kereskedésből megvenni, mert elintéznek minden papírmunkát helyetted.

salt_creek_beach.jpgSalt Creek Beach

Hozzászokni az új ételekhez

Az ételek java része cukros, igaz ez a kenyérre (van olyan toastkenyér, amiben szeletenként 4 gramm cukor van), sonkára, szalámira, amiből meg csak olasz van, és valljuk be, az sehol nincs a téliszalámihoz képest.

Meg úgy általánosságban mindennek más íze van, az alma és banán ehetetlenül rossz, eddig csak a szőlőben nem csalódtam. Az egészet a mexikói kaják és az In 'n' Out burger tudja kárpótolni.

Azonban az itteni életnek nem csak a nehézségei vannak, főleg ha valaki ezeken túljutott, igyekszem ezekről is beszámolni az elkövetkezendő időszakban. Valamint ezúton is köszönjük Eszternek és Ferinek, valamint Enikőnek és Szabolcsnak a sok segítséget, tanácsot, amit kaptunk tőlük, róluk még fogtok hallani! :)”

Dánielnek a sajátján kívül van egy Instagram-oldala is, rengeteg fotóval, érdemes belenézni!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9816776800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.12.10. 14:06:05

@P.Elliot: Hidd el, lesznek! csak nem nekünk. -:(

P.Elliot 2021.12.10. 14:26:45

@fhdgy: Hat igen....mi van feletek?

Behajtó70 2021.12.10. 14:55:13

@Arthamyr: ettől még így van. Csak steak és garnéla, meg gyorskaja, abból is a Subway. Próbáltunk sokmindent, de a legtöbbje ócska szar. Próbáltuk jobb helyen az enchilladat, semmi különös, nem kérnék megint. Mondjuk a Subway is gáz, mert egyszer megkérdezték, hogy csak fehérjés tojást kérek-e, mondom, azt meg hogyan, erre mondja a csaj, hogy hát ez porból van előre elkészítve, és van olyan is, mire nem pöttyintenek a tetejére sárgájának kinéző por-izét. Na b+ itt sem eszem többet. Szóval meglepő, de igaz.

fhdgy 2021.12.10. 14:57:38

@P.Elliot: Van egy kis jelképes mennyiségű hó, ami tegnap esett, de holnapra már szerintem nem marad belőle semmi.

A hőmérséklet 19.-éig az előrejelzések szerint reggel -1, 0, napközben 4, 5 Celsius körül várható. Hó nem várható, szerdára ígérnek egy kis záport.

30 napos előrejelzés szerint ebben az évben már nem lesz hó.

fhdgy 2021.12.10. 15:02:35

@Behajtó70: "Itt sem eszem többet" Vigyázz, éhen ne halj, mert hamar elfogynak a helyek.

Egyébként meg mindent meg lehet szokni. Az első félév nekem is úgy tellett Németországban, hogy ez se jó, az se jó, semmi se jó.

Aztán lassan megváltozott. Ez is jó, az is jó, végül is mindegy, hogy mit eszik az ember. Azt a pár dolgot, ami tényleg nem ízlett, hanyagoltam.

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.10. 15:52:58

@morph on deer: “ aminek lennie kéne, javítást kérek, mer zavar!“ kéne vagy kellene? A kéne az olyan nem is tudom, vidékies? :-)

A “mer” az meg mert, nem, ha már zavar :)

Csodabogár 2021.12.10. 16:11:16

@Hobbiszakács: Amerikában? Svéd útlevelem. Angliába akkor inkább nem mentem. Hagyjanak engem a nagyképüsködésükkel békén. Ha kértek volna se maradtam volna ott tovább mint 5 nap.
Egyébként először még itthonról magyar útlevéllel mentem és itt a követségen egy "angol lord" szerű igen udvarias úr intézte, minden extra cirkusz nélkül a vízumomat.

Örömhernyó 2021.12.10. 16:55:05

Jókor sikerült Los Angelesbe költözni... Covid lezárások, amerikai szemmel brutál adók, hatalmasra duzzadt hajléktalan populáció, hihetetlen lakbér és ingatlanárak. A rendőrség sok helyen már nem is megy ki, ha kb. 900 dollár alatt van a lopással okozott kár mértéke.

A kaliforniaiak tömött sorokban hagyják el az államot, igaz, ahova mennek, oda meg viszik magukkal a woke politikai nézeteiket, így korábban élhető városokat, államokat is kezdenek elfertőzni (Texas, New Mexico, Tennessee). Főleg oda vándorolnak, ahol nincs state income tax.

De ha a posztoló ott megtalálta a számítását, akkor hajrá.

A kaja azért elég jó is tud lenni, csak ahhoz mélyebben a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Gyorskaja is van jó, a Taco Bell, ha eltekintünk attól, hogy az is "mistery meat"-tel dolgozik, akkor kiváló és olcsó, egy kulturális utazással ér fel, 7 összetevő variálásával sok száz menü item-et hoztak létre az évtizedek alatt, ez azért valami. Sonic Burger hamburgere is jó, Shake Shack hamburgere meg talán a legjobb, akármit mondanak az In 'n' Out fanatikusok.
A mexikói kaják szuperek, olyan helyen kell enni, ahol angolul se nagyon beszélnek, akkor tuti jót eszel, bár jó eséllyel az amerikai élelmiszerbiztonsági szabályok betartása ott zárójelbe kerül.
Ha normális kenyeret akar venni az ember, akkor pékségben veszi, a szeletelt toast kenyér olcsó, se édesebb, mint egy magyarországi kalács.
A Whole Foods drága, de cserébe a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem bio, ugyanúgy permetezett, műtrágyázott, génmanipulált zöldséget árulnak, mint a többi bolt.

A gyümölcsök ízetlenek, de szép nagyok. Hatalmas fej hagymák vannak, amiket könnyezés nélkül tudsz pucolni, felvágni. Nincs betartalmi értéke a zöldségeknek, gyümölcsöknek.
Amerikából hazatérve a magyar paradicsomot könnyes szemmel haraptam, annyira ízbomba volt az amerikaihoz képest. Alma, barack, földieper ugyanez.

High fructose corn syrup az mindenben van, ennek megfelelően az inzulintermelés egy idő után feladja és jön a cukorbetegség. Ehhez a corn syruphoz képest a kristálycukor egészségesebb.

A vízum kérdését kurtán-furcsán letudta a posztoló, gondolom nem akarja megosztani a nyilvánossággal, hogy ő milyen jogcímen jutott ki. Esetleg nem jogosult munkavállalásra és mégis dolgozik... Megesik az ilyen is.

@Arthamyr: "ha az ember külföldről érkezik, és ott volt jogsija, akkor is újra kell vizsgáznia az USA-ban?"

Igen, sőt, Magyarországon is le kell vizsgázni az amerikaiaknak. Amikor én csináltam a jogsimat, jó régen, volt a KRESZ-tanfolyam csoportban egy amerikás magyar fiatal nő, akinek volt amerikai jogsija, de magyar KRESZ-ből le kellett vizsgáznia. Elég nagyokat csodálkozott, hogy milyen bonyolult a magyar KRESZ és milyen szigorú volt a vizsga. Én azóta más országban is szereztem jogsit, a magyar jogsiszerzést most már én is egy bürokratikus, korrupt tortúrának látom, gyakrolatilag a szülővárosomban a vizsgabiztos megvesztegetése nélkül vagy ismeretség hiányában nem lehetett akkoriban jogsit szerezni. Külföldön meg egy nap alatt szereztem jogsit pár ezer forintnyi költséggel...

FutureFry 2021.12.10. 18:01:36

@Örömhernyó: “… A Whole Foods drága, de cserébe a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem bio, ugyanúgy permetezett, műtrágyázott, génmanipulált zöldséget árulnak, mint a többi bolt. …”
Még a “közönséges” szupermarketekben (pl. Walmart), is lehet organic / non-GMO termékeket kapni (csak oda kell figyelni a címkékre/feliratokra), a Whole Foods-ban pedig jóval nagyobb ezek választéka. És van olyan lánc is ami (pl. zöldség-gyümölcs vonalon) _kizárólag_ organic terméket árul (ami - per definíció - egyben non-GMO is).

“A gyümölcsök ízetlenek …”
Csak ismételni tudom magam: A magyarhoz képest is finom, teljesen jó ízű/minőségű (és akár non-GMO/organic) gyümölcsöt-zöldséget is lehet kapni (pl. farmers market, vagy helyi kisbolt, etc.). Ugyan ez vonatkozik más termékekre is (pl. lehet HFCS nélkül is étkezni, persze oda kell figyelni az összetevőkre, de jó helyen vásárolva az sem nagy gond).

@Arthamyr: Jogsi clarification: A nemzetközi (vagy magyar) jogsit általában elfogadják jópár hónapig, vagy akár egy évig is (állama válogatja), de ha az illető helyi lakosnak számít akkor előbb-utóbb kelleni fog a helyi (állami) jogsi. Egyébként nekem is az a tapasztalatom, hogy az amerikai KRESZ lazább/engedékenyebb mint a magyar.

midnight coder 2021.12.10. 18:25:54

@P.Elliot: Nekem is ez a bajom. De nagyon nem irigylem azokat akik délen élnek és így telente is melegben vannak. Én azt szeretem, ha télen jó hideg van, nyáron pedig kellemes meleg, de nem az a gutatütés mint ami az elmúlt 10-15 évben volt.

midnight coder 2021.12.10. 18:25:58

@Örömhernyó: "Ehhez a corn syruphoz képest a kristálycukor egészségesebb."

Nálunk is ezt teszik a kólába. Lehet hogy nem egészséges, viszont gazdaságos :-)

Arthamyr 2021.12.10. 19:01:18

@FutureFry: Akkor valószínűleg ez lehetett, mert a testvéremék keresztülautóztak parttól-partig, de csak magyar jogsijuk volt. És volt kollégám is, aki hónapokig volt az USA-ban, autóval járt, és ha jól emlékszem, csak ír jogsija volt (ahol ráadásul a "rossz" oldalon közlekednek), nem szerzett amerikait.

@midnight coder: Erre az a megoldás, hogy költözz északabbra és/vagy az óceánhoz közelebb, mert ha valami, az éghajlat biztosan nem fog hozzád alkalmazkodni. Vagy ne menj ki, és akkor olyan hőmérsékletet csinálsz magadnak, amilyet szeretnél.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.11. 01:17:59

@Örömhernyó: "A kaliforniaiak tömött sorokban hagyják el az államot, igaz, ahova mennek, oda meg viszik magukkal a woke politikai nézeteiket,"

Mondjuk ez igy nagy altalanositas...kicsit pontositok: sok konzervativ koltozik el Kaliforniabol, de lehet, hogy annyira konzervativ kornyekre koltoznek, hogy az ottaniaknak meg egy kaliforniai konzervativ is "radikalis woke" :))

De pl elkoltozott Elon Musk is, akirol nem mondanam, hogy woke :) A kivonulo cegek valoban a jobb uzleti kornyezet miatt mennek el, ez teny. CA liberalis vezetese meg ugy gondolja, a par nagy woke IT ceg majd eltartja CA-t, es eleg adot termel nekik, es lehet meg egy bort lehuzni az emberekrol, ha jol mukodik az agymosas.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.11. 01:34:58

@Örömhernyó: Csak hogy megerositsem Futurfry neked kuldott valaszat :)
Olyan erzesem van, mint ha egy kicsit a savanyu a szolo esete allna fent nalad - lehet, csak en erzem igy. Lehet, hogy csak szuk korben mozogtal, es amit a kornyezetedben lattal, arrol altalanositasz.
Az is lehet, hogy jo par evvel ezelotti a tapasztalatod, es azota sok minden valtozott...
Szoval: high fructose corn syrup van sok elelmiszerben, DE egyre tobb viszont mar nelkule keszul.
Itt egy lista pl: happilyunprocessed.com/the-basics/high-fructose-corn-syrup/foods-with-no-hfcs/

Gyumolcs, zoldseg tema: mint mar annyiszor elmondtuk, csak meg kell talalni a megfelelo forrast, ahol vasarolhatsz izletes gyumolcsot, zoldseget. Ami a siras nelkuli hagymat illeti: nem lehet, hogy ez egyszeruen egy masik fajta?
Latod, mar meg is talaltak a megoldast www.digitaltrends.com/cool-tech/this-onion-wont-make-you-cry/

A mi supermarketunkben van vagy 4-5fele hagyma, a feher edestol valoban nem sirok, en ennek kifejezetten orulok. A lila hagyma viszont rendesen megrikat, ha felvagom :))

Tsteinar 2021.12.11. 06:00:10

Sok sikert...nincs az a pénz, amiért LA-be költöznék :D

Magyar ZsoltLA 2021.12.11. 06:00:10

Próbáljátok ki a Jon’s szupermarketet.
Pl azt ami a Santa Monica/110 fwy sarkán van.
Ott lehet nagyon finom almát/Fuji/, paradicsomot, paprikát, hagymát, Túró Rudit illetve Gyulai kolbászt kapni.
Így mindjárt pótolhatók a Magyarországi ízek…
Szerintem például a Fuji alma íze a legjobb amit valaha ettem. A Gyulai kolbász meg konkrétan kiválló minőségű, nincsenek benne csomók.
A Turo rudit itt BANDI-nak hivják, a Piros pöttyös után a legjobb!!
A vörös hagyma pedig rendesen megríkat, olyan erős, amikor fel aprózzuk…
Szóval, ezt csak azért írtam le, hogy ha tudjátok hol kell vásárolni, akkor itt is mindent meg lehet találni…

Örömhernyó 2021.12.11. 06:00:10

@Zsuzsi65: Kaliforniából most nem csak a konzervatívok költöznek, hanem azok, akik szeretnék elkerülni a state income tax fizetését, meg tönkretette őket a lockdown, nem akarják nézni a jó környékeken a hajléktalanok sátrait stb. Ez nem csak konzervatív/liberális kérdés. Amikor magas adókat fizet az ember, akkor azért vár valamit. A szuper időjárás megfizethetetlen, ebben Kalifornia verhetetlen. De pont emiatt özönlöttek oda a hajléktalanok is az utóbbi években.
New Yorknál is hasonló a helyzet, a lockdown miatt New York összes előnye elveszett, maradtak a magas adók, emelkedő bűnözés, tökmindegy milyen élete volt előtte az embernek, a négy fal közé szorult.

Örömhernyó 2021.12.11. 06:00:10

@Zsuzsi65: A lilahagymának nem szabadna megríkatnia.

@Arthamyr: Államtól függ, de a végtelenségig nem vezethetsz nemzetközivel vagy mas országbelivel. Hat hónap volt talán a limit akkoriban, de a nemzetközi jogsira egyszer úgy néztek, mint a véres rongyra, mintha olyat még életükben nem láttak volna. Persze valószínűleg tényleg nem láttak előtte. Eleve amikor én kint éltem, akkor meg kellett csinálni a jogsit, mert az volt az ID is egyben. Azóta van már külön ID sok államban.

kék madár 2021.12.11. 09:31:43

"Az autóvásárlás trükkös része, hogy amíg nincs biztosításod, addig nem viheted el az autót, de biztosítást csak úgy köthetsz, ha már megvetted az autót."

akkor nagyon atvertek. Az autora 24 oran belul kell biztositast kotni miutan elvitted, ha szombat reggel sikerult, akkor hetfo estig.

Az etelekrol is eleg van dolgokat irtal, de majd biztos talalsz eheto gyumolcsot, a tobbi 40 millio kaliforniainak mar sikerult

kék madár 2021.12.11. 09:36:10

@Örömhernyó:
"A gyümölcsök ízetlenek, de szép nagyok"

a szomszed pedig kover es borotvalja a szemoldoket.

jesus

fhdgy 2021.12.11. 10:54:28

@Zsuzsi65: "Gyümölcs, zöldség téma":

Annak, hogy a zöldség, gyümölcs nem olyan, szerinte kettő oka is lehet.

A szubjektív: ha valaki az addigi élete folytán megszokott már bizonyos ízeket, nehezen alkalmazkodik.

Fontosabbnak tartom az objektív okokat. Beszéljünk most csak Magyarországról! Még a két világháború között is, meg még utána valameddig, kisüzemi termelés folyt. Minden tájegységnek megvolt a maga gabona, kukorica, krumpli, gyümölcs, stb. jellegzetessége.

Pl. emlékszem, hogy nálunk a faluban az öregek a nyolcsoros kukoricára, a bánkúti búzára esküdtek.

Aztán jöttek a hibrid kukoricák, a bánkúti búza helyett Bezosztája, a szovjet csoda.

Többet teremtek? Igen! Jobbat? Hát az nem biztos!

Ugyanez a folyamat játszódott le pl. a zöldségek esetében. Most szinte minden zöldségmag holland. Ami jó ott, jó itt is?

Vannak még itt a faluban öregasszonyok, akik egymás között csereberélik a magokat, mert neked olyan jó ízű van.

Ez a tömegtermelést nem érdekli. Legyen sok, szemre szép, a többi nem számít!

Örömhernyó 2021.12.11. 13:33:03

@Magyar ZsoltLA: A Fuji alma a világ egyik legközönségesebb almája. Akinek az szint, az nem látott még világot.
Ide Ázsiába szinte csak azt exportálják Amerikából és Új-Zélandról. Semmi különös.
Van még Gala, esetleg ha érdekesebbet akarsz, akkor Granny Smith vagy a népszerű Red Delicious (ami az egyik szülője a Fujinak).
A Fuji az az olcsó tömegalma.

P.Elliot 2021.12.11. 13:52:45

@Örömhernyó: Nem az szamit hogy valami tomegaru, / tomegalma/ hanem hogy mi az izlesed. Nem az hogy milyen szint!
Ez az alma engem se fogott meg de van aki eppen ezt szereti. Nekem a Golden az igazi de vannak boven egyszeru almak ami savanykasak es finomak.

mate10 2021.12.11. 17:00:25

Ismertem olyan embert, aki a sajat szavai szerint csak az "organic food" miatt koltozott vissza Amerikabol Europaba.

Congeria 2021.12.11. 17:02:11

@fhdgy:

Korod meg érdeklődésed miatt is biztosan emlékszel még a régen eltűnt fajtákra, pl. a Húsvéti Rozmaring vagy a Londoni Pepin. Ezek voltak a kedvenceink. Mindig nemesítenek új fajtákat, a régit lecserélik. Az ifjúságnak minden jó, úgyis összekutyulják valamivel.

Errefelé is hasonló a tendencia. Vagy 30 éve olvastam egy közeli vagyis local alma-körte ültetvényről, jártunk oda évekig ősszel almát venni. Öreg német házaspár ültette, kezelte, biztosan sok európai (it t ettől vannak oda) fajta is volt, semmi sem maradt belőle, kivágták. Mi a savanykás almákat szeretjük, nagyon keresni kell, ilyenkor dobják piacra a Braeburn fajtát, kétszer olyan drága, mint a tömegárú, veszünk néhány darabot, sütőben sütöm áfonya ágyon, amiből szósz lesz. Jobb, mint az itteni agyonédesített apple pie.

Congeria 2021.12.11. 17:12:45

Ha hiányoztak a magyar ízek, akkor megfőztem magunknak , magyar barátoknak, kanadai barátoknak. Olyan mint otthon volt, sohasem lett, hiába használtam magyar paprikát, a hús másmilyen. Azóta is itthon készül minden ételünk, főzök, sütök, amit csak akarok. Nem nyafogunk, hogy miért nem magyar minden vendéglő. Edd ami van és élvezd, vagy főzzél magadnak.

Csodabogár 2021.12.11. 19:45:20

@fhdgy: Nekem egy percig se hiányozna a fagy meg a hó. Akinek hiányzik menjen az Alpokba és élvezze. :-)

Csodabogár 2021.12.11. 19:53:44

@fhdgy: Én már teljesen leszoktam a gyümölcs evésről, mert mindig csalódok ha megveszem.
Nem akarom bántani Amerikát, de Emberem nagy almaevő. Floridában nem talált egyetlen tisztességes almát sem.
Csodálatos eper volt, persze csomagolva. A felső része piros az alső zöld, ehetetlen volt, Biztos el lehetett volna menni valami vidéki piacra valahova, de nekem az nem élvezet, hogy egy-két kiló gyümölcsér órákat autózzak. Szóval a gyümölcs itthon se olyan mint régen. Ez van ezt kell szeretni.Finom szőlőket vettünk, mindig kiderült, hogy olasz. Arról már nem is beszélek, hogy az asztalszilva Délamerikából jön.Nem tudom hova lettek a hazai szilvafák.

fhdgy 2021.12.11. 19:59:44

@Csodabogár: Azért vannak még jók. 2005-körül még nagyon jó, zamatos körtét lehetett Münchenben kapni az utcán!

P.Elliot 2021.12.11. 21:10:45

@Hazafias hazafi: Pentek, szombat, vasarnap a Nyomorultak....majd leestem a szekrol nevettemben.
A magyar humornak nincs parja....

P.Elliot 2021.12.11. 21:12:00

@Hazafias hazafi: gusztusos beigli, ki sutotte? A feleseged?

P.Elliot 2021.12.11. 21:15:33

@Congeria: Emlekszel a retes almara? Nagy zold lapos almak voltak, anyam olyan pitet csinalt belole hogy megnyaltuk az ujjunkat utana. Nem tudom letezik-e meg. Imadtam nyersen, mint minden savanyu gyumolcsot.

Itt is van zold pitenek valo alma, jo ize is van de nem eri el azt a retes alma izt.

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.11. 21:16:38

@P.Elliot: igen onnan vagy innen nézve tényleg vicces, de nem gondolom, hogy a Magyarországon élők is annyira mosolyognának rajta.

kepkuldes.com/images/f7e26a574f43d4cc8692f44f6849443e.jpg

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.11. 21:18:03

@P.Elliot: igen a feleségem sütötte a két kis kezével :-)

P.Elliot 2021.12.11. 21:27:53

@Hazafias hazafi: A humort az otthon elok is ertekelik ha meg jol emlekszem.
Persze netan szitkozodnanak de nevetnenek is rajta.

P.Elliot 2021.12.11. 21:35:12

@Hazafias hazafi: Csokold meg a feleseged kis kezeit hogy ilyen szep es finom sutit sutott neked.
Szerinted tul fogja elni azt a ket hetet ami meg karacsony esteig van?

Nalunk aligha hinnem. Nem is volt tanacsos nagyon elore sutni a ferjem miatt mert mindig csak egy-egy darabkat vagott de azt surun.

Manapsag mar en is jo beigliket tudok csinalni de lattad volna az elso kiserletet itt kinnt!

A huszas eveim elejen, meg soha nem sutottem semmit, otthon sem, kedvem sem volt hozza es nekilattam itt szakacskonyv nelkul csak az emlekeimre hagyatkozva valami ilyesmit krealni.

Embert lehetett volna olni vele olyan kemeny volt, izetlen, tul keves cukrot tettem bele, jol mutatott a talon, legalabb dekoracionak megfelelt de egy falatot nem birtunk lenyelni bele de jo volt eveken at emlekezni es mulatni rajta....

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.11. 21:44:41

@P.Elliot: négyet készített, egyet fel szeletelt, maradt még három, csak elég két hétig :-)

Mivel ez a szakma a tanult szakmája, plusz mester fokozat és oktatói minősítése is van, szóval eleinte nekem is öröm volt az otthoni sütés, de mivel közel harminc éve együtt vagyunk, így olyan ez már nekem, mint az öreg nőgyógyásznak a p…a :-))

P.Elliot 2021.12.11. 21:57:03

@Hazafias hazafi:
Micsoda kifejezes, nahat.
Mar sejtem hogy ki vagy. Pont a humorodrol.

Azert meg kezet csokolhatsz a nejednek a sutiert!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.11. 23:49:12

@Örömhernyó: ez igaz. Emellett pedig a ket varos (LA, NYC) varosvezetese minosithetetlen...ezert is koltoznek el sokan - fuggetlenul a politikai meggyozodesuktol.

FutureFry 2021.12.12. 05:08:14

@Örömhernyó: @Zsuzsi65:
Az elmúlt kb. másfél évben azért is költöztek elég sokan, mert ha úgy sem kell bejárni, azaz távmunkában mennek a dolgok (persze ez munkahelyfüggő), akkor pl. egy nyugati-parti vagy new-york-i fizetéssel általában jóval többre lehet menni egy “flyover” államban (pláne lakhatásilag). Pl. nagyobb ház/telek, és esetleg kisebb népsűrűség/forgalom. Ráadásul - pl. a SpaceX miatt - még a “middle of nowhere” típusú helyeken sem akkora probléma már az internet-hozzáférés (de még a vidéki telefonszövetkezetek is gyakran jobban fejlesztik pl. az üvegszálas (FTTH) internetet mint a nagy telekom cégek…)

Arthamyr 2021.12.12. 07:37:15

@Örömhernyó: Mi volt az az összes előnye New Yorknak, ami elveszett a lockdown miatt?

Csodabogár 2021.12.12. 19:14:18

@Arthamyr: Szerintem a városi kultur élet. Persze nem tudom, csak gondolom, mert nekem kb. New York lenne az egyetlen hely ahol esetleg élnék Amerikában, ha nagyon gazdag lennék.
De ha minden bezár, szinház, opera, hangverseny stb. Akkor már nem annyira vonzó a hely talán.
Nekem az is vonzó volt, hogy normális városi életet lehetett ott élni. Volt tömegközlekedés, nem kellett egy liter tejért autóba ülni. Hihetetlen nehéz és drága a parkolás, muszáj gyalogolni. Állítólag azért nincsenek is New Yorkban olyan kövér emberek, mint pl. Floridában. Ezt egy ott élő mondta egyszer nekem.

blackhairlady 2021.12.12. 22:09:42

@midnight coder: Az a jo ebben az orszagban, hogy mindenki megtalalja a neki megfelelo klimat :)
En elvezem, hogy telen is jarhatok flipflopban, de ha hora vagynek, 2 allammal odebb mar hoembert epithetnek.
En annyira megutaltam otthon a telet, lucsok a varosban, sikos utak mindenfele, semmi romantikaja nincs a holapatolasnak sem a szamomra, ha csak nem muszaj, en bisztosan nem koltoznek mar 4 evszakos helyre.

blackhairlady 2021.12.12. 22:15:20

@P.Elliot: A Fuji alma a legjobb pl a az almas pitebe, mert puha es edes :)
Es teljesen igazad van, nincs olyan, hogy kozonseges gyumolcs, szeretem vagy nem szeretem, ez a lenyeg :)

blackhairlady 2021.12.12. 22:20:13

En hatalmas gyumolcs fogyaszto vagyok, kiloszamra eszem oket, es mindig van finom, izletes gyumolcs a sima boltokban is (Nalunk Fiesta, Kroger, HEB). Ma pl epret es kortet (2 felet, bartlet es bosc) vettem, tokeletes izuek voltak. Az eper ugyan nem az a hatalmas fajta volt, de nagyon jol esett ebed utan.

blackhairlady 2021.12.12. 22:24:35

@FutureFry: Ez pontosan igy van, ide is koltoztek Kaliforniabol olyanok akik tavmunkaban dolgoznak, harmadaert berelnek itt hazat, nagyon sokat megsporolnak vele.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.13. 07:01:24

@blackhairlady: en is pont tegnap vettem bartlet kortet, nagyon finom volt! :)

Arthamyr 2021.12.13. 08:08:33

@Csodabogár: Azért azóta már csak kinyitott a dolgok egy része legalább? Meg @Örömhernyó: -ból nem nézem ki, hogy ezeket sajnálja az eddigi hozzászólásaiból kiindulva... :)

@blackhairlady: Teljesen egyetértek az időjárással kapcsolatban. Hogy miért élek mégis ebben az ocsmány lucskos télben (és nyáron gatyarohasztó melegben): sajnos nem tudok olyan helyet, ahol a "jó" időjárásnak ne lenne valamilyen formában nagy ára.

fhdgy 2021.12.13. 17:20:31

Irány Amerika, bármilyen nehézség árán!!!

Borzolom az idegeket vagy nem:

Megjelent Kusza Szem ( matolcsy ) eszmefuttatása, hogy Budapestet fel kell darabolni.

Zsótikánál végleg elgurult a gyógyszer: a nagy élelmiszerláncoknak 48 órával, hogy az élelmiszerek szavatossága lejár, ingyen be kell szolgáltatniuk állambácsinak.

Mi jöhet még???

blackhairlady 2021.12.13. 19:04:00

@Zsuzsi65: Ugye? :) Es meg sorolhatnam mennyi finom, izletes gyumolcs van errefele is :)
Az alma soron olyan illatok terjengenek mint regen a hazunkban, amikor anyukam tele rakta a szekreny tetejet almaval :)

blackhairlady 2021.12.13. 19:07:17

@Arthamyr: Ez is igaz. Jo lenne a minden szempontbol tokeletes, de az sajnos keveseknek adatik meg.

Csodabogár 2021.12.13. 19:55:59

@fhdgy: Végül is vissza lehetne menni durván 70 évet és akkor megint lenne Soroksár, Rákos ez meg az. Egy másik megalomániás hülye találta ki, hogy csináljunk nagyBudapestet. Nem tudom, hogy ez jó lett-e nekünk. Minden estre pl. Apám még Kispesten született, a mai Wekerle telepen, ami ma a jó ég tudja hanyadik kerület.
A lejáró élelmiszert talán öregotthonoknak, hajléktalan szállóknak és egyéb szociális intézményeknek kellene adni.

Nénetorzságban az áruházláncok már lelakatolják a szemetes kukákat, mert voltak akik úgy éltek, hogy kiszedték a lejárt kidobásra itélt termékeket és ez tilos! Ezek az extrém zöldek voltak.

fhdgy 2021.12.13. 20:46:10

@Csodabogár: Hogy mi volt 70+ éve, ma már nem igazán oszt vagy szoroz. Azért lenne nekik jó szétszedni Bp-et, mert akkor nem fordulna el, hogy egy nehezen megkerülhető főpolgármester van velük szemben.

Az élelmiszerekkel pazarlás van, másik oldalon hiány. Erre nem megoldás, hogy ingyen és bérmentve elkommunizáljuk. Vagy tesztelni akarják, hogy mi lenne a reakció a padlássörprésre?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 20:46:55

"megveszed az autót és 1-2 nap múlva visszamész érte"
A nepper nem lopja ki közben az autó értékesebb alkatrészeit?Mert Magyarországon kábé ez történne...
.
Hanem.Néztétek a képeket a rohadék forgószelek eredményérőlKentuckyban?Gyakorlatilag az anyaföldig dózerolta a városokat a tornádó.
Rettenetes, bzmg.Az usákok hogy tudnak megbízni ezekben a sz@r papírházakban?(Ami ott kőház, az meg is maradt ott is, legalább is a képekről ez jön le.) Én ott rohadtul nem mernék.Itt a svédeknél is ilyen papír-, na jó, faházak vannak többségében, na de itt nincs se tornádó, se földrengés, se árvíz.Azért az más.A norgéknál volt 1 v 2 éve földcsuszamlás, az mondjuk mindent visz, mint a piros hetes.Még a földbe vájt artombunkert is, az ellen nincs védelem.
A svédeknél meg valami molyfing patak méretű "folyó" kilépett a medréből vagy 2 éve, el is áztatott pár autót, hát, húha.Szóval itt nem sűrű az ilyesmi, az utóbbi 30 évből nem rémlik más esemény.De az usában havonta van 2-3 hasonló, kicsit durva.
Ami még fura az usákoknál, hogy a biztosítók kínálnak biztosítást ingatlanra?Ilyen időjárási feltételek mellett?Hogy éri ez meg nekik?Vagy ez valami szociális dolog, az állam kényszeríti ki?Na, de pont az usában szociális bármi is?Valaki válaszoljon, lécci, kösz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 20:53:49

@FutureFry: Ha már hülye nevű gyümölcs, itt felénk a granny smith alma megy, nekem jelentésében mindig a "Kovács nagymama" jut róla eszembe.Vagy a nagymama kalapácsa.A másik meg a conference päron, vagyis konferencia-körte.Hát hogy tudnak ekkora f@sságokat kitalálni?Ki iszik rá és milyen gyógyszerre?
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 20:56:39

@P.Elliot: Néném, a citrom az a magyar narancs! Bástya elvtárs is megmondta, kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 21:19:27

Ja, és az usák télapók azok mind ilyen szekszi, 25 éves, hosszú combú, egy szál harisnyakötős csajok, és mindet Santa Monicának, Santa Barbarának stb., hívják és onnan is származnak, ugye?
Mint ahogy a "tematikus" honlapokon is látni...
:D :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 21:29:06

@Örömhernyó: "A lilahagymának nem szabadna megríkatnia."
A svéd lilahagyma speciel prüszköltet!Hogy dögöljön meg.
:D
Imádom az ízét, de a prüszkölést meg rühellem.Képzeld el, tele a szád, a fogaddal aprítod a hagymát, és akkor a rohadéknak az illóolaja a szájpadláson keresztül bejut az orrüregbe, és ott megcirógatja a nyálkahártyát. :-)
Olyan ordas prüszkölési inger jön rám, hogy a svung kiviszi a dupla ablaktáblát, a számban lévő összes kajával együtt.Pföjj.
Ráadásul a két emelettel fentebbi lakótárs is hallja, valszeg.
Ha meg visszatartom, befogom az orrom-szám, akkor meg megapaszkál méretű nyomás lesz a fejemben 1-2 másodpercre, a szemeim röpülnek ki tőle.
Q idegesítő, széjjel b@sz az ideg ilyenkor.
De imádom a hagyma ízét, függő vagyok szinte.
:-)))))))
A magyar hagyma nem csinált sose ilyet, emlékeim szerint.
Szerencsére evésenként csak egyszer van ez a tortúra.

Golf2 2021.12.13. 21:29:20

@fhdgy: Mi jöhet még??? Bármi. Csoda hogy a kecskéket még nem kell beszolgáltatni.

fhdgy 2021.12.13. 21:31:07

@Golf2: Ne idegesíts!!! Ne is mondd, ne is írd, mert meghallja, meglátja!

P.Elliot 2021.12.13. 21:42:25

@geegee: Valami Maria Smith nevu no talalta, nemesitette ki Ausztraliaban valahogy, ilyesmi remlik.

Fogalmam sincs hogy a grannyt miert tettek hozza, talan hogy ugy erdekesebb, ki tudja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 21:42:57

@P.Elliot: LOL, néném, nálunk a szaloncukor (igen, idekint is megoldjuk, hogy legyen, főleg, ha tudunk hazamenni) a dec 24.-ét sem szokta megélni...A fára sem tud felkerülni, mert elpusztítom.Akár hány zacskónyit veszünk.Rettenetesen kártékony vagyok rájuk, a bájglinak sem nagyon lenne nyugta nálunk.Én is pont így eszem az ilyesmit, mindig csak egy szeletet, de azt q sűrűn.
:-)))
A zasszonynak is mondom mindig, nem szabad túl finomat sütni, főzni, mert az mind így jár! Megoldás: ha elkészül pl. a bájgli, vagy töltött káposzta, bármi; akkor egy kiló sót rá kell szórni, belekeverni és akkor még augusztusban is lesz belőle...Csak hát az meg kinek jó? :D

blackhairlady 2021.12.13. 21:43:26

@geegee: A Granny Smith alma itt is nepszeru, egeszseges, a savanykas ist kedveloknek ajanlott :)

P.Elliot 2021.12.13. 21:44:49

@geegee: Meg agusztusban is lesz belole,...hehehe.....

kék madár 2021.12.13. 21:48:44

@geegee: "Valaki válaszoljon, lécci, kösz."
tehat vannak papirhazak, tornadok es biztositok. Ez ezek igy korbeszivatjak egymast, mint a ko-papir-ollo, de a papirhaznak meg sose jott ki a lepes.

A magyarazat az a cost-benefit analysisben keresendo: mert meg igy is megeri. Egy amerikai hazat 50 evre epitenek, es ha elviszi a tornado akkor meg kevesebbre. Rohadt gyorsan fel lehet huzni egy ujat.

Egyebkent meg a logikaert folytatott harcot mar elvesztettunk, minden sarkon van oltas de azert a felnottek negyede nem bolondult meg, hogy beadassa maganak (inkabb meghal) es majdnem a feluk Trumpra szavazott, rendszeres az iskolai lovoldozes, de a sajat fegyverraktarhoz es a 14 eves gyerek fegyverhez valo joga fontosabb mint az elethez valo, meg ilyenek. A logikat modjaval.

dikusz. 2021.12.13. 22:20:21

@geegee: Melyik szaloncukrot szereted?:)

sak ti 2021.12.13. 23:27:31

@P.Elliot: Majd csutortokon. Elvezzuk nagyon, az emberek a kubaiakhoz hasonloak, lazak, kedvesek, s tartasuk van. Kaja ok..

sak ti 2021.12.13. 23:27:31

Vajh tudja a topikoló a kaliforniai fusion konyhát, tudja e hogy hol főz Wolfgang Puck, s más hirneves séfek..nem hiszem.

sak ti 2021.12.13. 23:27:31

@blackhairlady: a topiszerző valami tök elvetemedett supermarketbe eshetett be, utoljára a Petch írt ilyen mókásakat az amerikai ételekről.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 23:54:49

"de a papirhaznak meg sose jott ki a lepes."
Bróhaha, ahogy mondod. :-)
"Rohadt gyorsan fel lehet huzni egy ujat."
Az lehet, de rohadtul nem olcsón, szerintem.
Itt legalább is egy új ilyen papír ház cirka 5-6 millió korona, ami durván tizedannyi dollár.
Vagy felétek filléres valóban?
Az építő cégeknek lehet, de a házvásárlóknak nem biztos, bár ezt csak saccolom.Legalább is volt már itt siránkozás jó párszor az amerikai ingatlanáraktól...
Oké, a házvásárlók be vannak copatva, a házépítőknek kifejezetten jó buli a tornádó, de mi van a biztosítókkal.Ha ezer ház megsérül, eltűnik és csak a fele volt bebiztosítva, simán tönkre kéne menjenek...Vagy megmenti valaki őket?
A többi is elég durva, de az kb tudott dolgok.
Hülyék Európában is vannak bőven.
Itt van ez a fax Kóbor János.Egy legenda volt, 70 fölött is még ugrált a színpadon a dögrovás előtt.14 éves lánya van, 78 éves korában. (Ejha, a natúr férfierő...)De ő inkább nem adatja be az oltást, mert hogy bízik a szervezetében.Még ma is élhetne, nevelhetné a gyerekét.A családja, meg az összes zenésztársa könyörgött neki, hogy vegye be az oltást.Ma már odafent zenél.
Pedig diplomás ember volt.Mit lehet erre mondani?
Felkészül: Csollány Szilveszter, ugyanebben a cipőben jár.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.13. 23:59:05

@dikusz.: A lukasat, a kereket, a szögletest, a háromszögűt, a zseléset...stb.Sajnos úgy is nézek ki, mint aki ezt így előadta.
:D
Na jó, nem, a magasságom sokat felvesz.
Valszeg az lehet a baj, hogy csak decemberben lehet kapni, akkor meg a 11 hónapnyi nélkülözés ezt hozza ki.Ha egész évben volna, akkor tudnék tartani egy szolid szintet.Vagy nem. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.14. 00:02:07

@dikusz.: Illetve van azért kivétel, a powerpityusat, foGhagymásat, szalonnásat, tengeri sósat, tepertőset el nem tudnám képzelni hogy megegyem, sima csokiban sem.Ráadásul itt van még a svéd borzalom, a lakrits, ami egy ilyen fekete, keserű, nyúlós aszfaltszerű rettenet, kábé szaniterszigetelésre, hézagkitöltésre tudnám használni, maximum.Brrrr.
Otthon talán a medvecukor(?) lehet a rokona.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.14. 00:16:00

@dikusz.: Ha már szaloncukor, nézzétek meg ezt a két figurát, gyakorlatilag a megvalósult emberi fénymásolatok.
Én még ilyen durva egyezést nem láttam, simán 99% feletti.
Voltak iker osztálytársaim, általánosban, középben is, de simán tudtam mindegyikről, melyik-melyik.Vagy akár hírekben, képeken, bárhol, eddig.De ezek, döbbenet.
Én a helyükben kőkeményen elmennék ilyen polgárpukkasztó prank videókat forgatni, kandi kamerákkal.
Pl. lenne két zárt szoba, iroda, amik közt láthatóan nem lehet átjárás.
Kijön az egyik irodából az egyik manusz az ügyfélhez aki a szivatott személy, majd visszamegy.Aztán kijön a másik helységből a másik, az is vált pár szót a delikvenssel, aki közben dob egy hátast.Aztán meg kijönne mindkettő, és a beavatatlan a szívéhez kap...Hatalmas nézettségük lehetne. :D
.
szeretemacsokit.blog.hu/2021/12/07/kostold_meg_ingyen_az_ev_szaloncukrait

FutureFry 2021.12.14. 01:09:43

@geegee: “… Néztétek a képeket a rohadék forgószelek eredményérőlKentuckyban?Gyakorlatilag az anyaföldig dózerolta a városokat a tornádó. Rettenetes, bzmg.Az usákok hogy tudnak megbízni ezekben a sz@r papírházakban? … Én ott rohadtul nem mernék.Itt a svédeknél is ilyen papír-, na jó, faházak vannak többségében, na de itt nincs se tornádó, se földrengés …”

Ez itt már többször volt téma: Egy könnyűszerkezetű ház jobban viseli a földrengést, mint pl. egy téglaház (erről van saját tapasztalatom is). Viszont igaz, hogy egy tégla-beton épület a tornádót (és hurrikánt) általában jobban bírja, de a tető szerintem ott is azért “lerepülhet” és egy EF4-EF5-ös (jó, mondjuk elég ritka, bár ez a legutóbbi talán EF4-es is volt?) tornádó-telitalálat esetében valószínűleg egy tégla-beton épület sem igazán “marad talpon” (az EF5-öt talán csak egy bunker bírná ki, de nekem nem tűnik túl vonzónak egy ablaktalan betonbunkerben élni :))
www.weather.gov/oun/efscale

kék madár 2021.12.14. 01:15:40

@FutureFry: ezert vannak tornado bunkerek, hogy az ember megmaradjon, ha a haz el is repul

P.Elliot 2021.12.14. 01:29:01

@geegee: Vessetek meg de en csak azt a regi retro olcso valahai szaloncukrot szeretem. Az egyszerut. Mihelyt bevonjak valamivel, csoki, akarmi mar nem szaloncukor nekem tobbe.
Maga a csomagolas is olyan szep volt.
Egyszeru selyempapir bevagdosva, a feheret szerettem meg a vilagoskeket, ra a vekony ezustpapir.

Felakasztva a regies ritka agas fenyore hosszabb cernavel ahogy a levegomozgasra, ajtonyitasra osszeutodtek olyan zizego hangot hallattak, nekem az volt az igazi szaloncukor.
Ez a tobbi papirba csomagolt bonbon.

FutureFry 2021.12.14. 03:29:22

@kék madár: Igen, még több nagy reptéren is előfordul “tornado shelter” (pl. a WC funkcionál ilyenként [1]), pedig ugye egy nemzetközi reptéri épület általában nem könnyűszerkezetű/favázas (de tele szokott lenni ablakkal).

[1] www.reddit.com/r/mildlyinteresting/comments/a4mx4u/in_ohare_airport_bathrooms_double_as_severe/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.14. 14:42:19

@FutureFry: Van igaszágod nyilvánvalóan, de szerintem a keleti partoknál többa tornádó, mint a földrengés.Az inkább a nyugatiaknál van, ha jól tévedek.Szóval szerintem lenne értelme mindkét építési módszernek.Na mindegy, ha az ott lakóknak jó, akkor nekem is. :D

dikusz. 2021.12.14. 17:52:29

@geegee: Te legalább hivatkozhatsz a magasságodra, én legfeljebb arra, hogy túl alacsony vagyok...:)))

Már két hónapja árulják a szaloncukrot, ezért inkább az a baj, hogy decemberben jössz haza. A "szolid" szint lehet, hogy több is lenne, mint az egy hónap alatt betolt mennyiség.:)))

dikusz. 2021.12.14. 18:01:59

Medvecukrot lehet kapni vásárokon, ilyen-olyan fesztiválokon. tulajdonképpen nem rossz, de jó se. Nagyjából olyan az íze, mint a pemetefű cukorkának.Az íze nem keserű, inkább ánizsos.

dikusz. 2021.12.14. 18:30:47

@geegee: Megnéztem a fénymásolatokat.
Valóban nagyon hasonlítanak, alkatra mindenképpen. A jobb oldali srácnak kerekebb az arca szerintem. Nem kellene sok idő ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni őket.
Nekem általánosban két ikerpár osztálytársam volt, az egyik ikerpár egypetéjű volt (fiúk), mások nem tudták megkülönböztetni őket, én sosem tévesztettem el.
A másik szintén fiú ikerpár kétpetéjű volt, a szőke magas, a barna kis stöpszli, semmi hasonlóság nem volt köztük. Nekik volt két kisebb testvérük, ők is ikrek voltak, na őket nem tévesztette senki össze, mert fiú/lány volt.
Aztán középiskolában is volt két osztálytársam, lányok, őket sem tévesztettük össze A legszebb két lány volt az osztályban, ma is csinosak.
A fiamnak is volt fiú ikerpár osztálytársa, mások könnyen összetévesztették őket, mi nem. Később a táborozópajtásai között is volt fiúikerpár, mindig tudtuk melyik melyik.
Szóval az a lényeg, ha sokat vagy együtt ikrekkel, valahogy kialakul az, hogy meg tudd különböztetni őket, legalábbis nálam így volt.

Arthamyr 2021.12.14. 19:09:05

@geegee: "de mi van a biztosítókkal.Ha ezer ház megsérül, eltűnik és csak a fele volt bebiztosítva, simán tönkre kéne menjenek...Vagy megmenti valaki őket?" - A biztosítókért kár aggódni, amelyik jól csinálja, az nagyon kis eséllyel fog tönkremenni. Azt a hadseregnyi matematikust azért (is) foglalkoztatják, hogy jól lemodellezzék és kiszámolják, hogyan kell árazni a biztosításokat, hogy az egész portfólió nyereséges legyen. És a hadseregnyi matematikus mellett eltartson több hadseregnyi egyéb embert és a biztosító tulajdonosait is.

blackhairlady 2021.12.14. 20:05:37

@geegee: Az itteni megfeleloje a liquorish. Borzalom :))))

blackhairlady 2021.12.14. 20:16:20

@geegee: Egyszeruen csak sokkal de sokkal olcsobb fabol epitkezni itt, mint teglabol, betonbol, stb. A fa megtalalhato az orszagban oriasi mennyisegben, pillanatok alatt felhuzzak az epuletet, es jobban ki lehet alakitani a belso teret, a szinteket, mint teglabol.
A tornado a tegla/ko hazakon is komoly pusztitast vegezne, csak nem olyan latvanyosan mint a fabol keszulteken. Lehet, hogy nem dolne ossze, de a teto biztosan megrongalodna, es a falakat is azert megmozgatna ami esetleg veszelyesse minositene.

A tornado pusztitas olyan mint a repulogep szerencsetlenseg, ritkan fordul elo de a latvany amit maga utan hagy, borzaszto.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.15. 02:40:30

@blackhairlady: Nem tudom, én akkor is azt gondolnám, hogy egyszer építek egy rendes házat és akkor csak a tetőt kell alkalomadtán kijavítani, nem pedig a komplett házat újraépíteni.Számomra a felépítési sebességnél sokkal fontosabb volna, hogy mennyibe kerül, illetőleg az ár/érték arány.Hiába van összedobva ripsz-ropsz, ha legközelebb lehet megint újra építeni.
De lehet, nem vagyunk egyformák.
Ha netán tud valaki tapasztalatból árakat mondani, mondjuk egy átlag kisváros kő- és faház áraira, csak úgy nagyságrendileg, megköszönném.
Néha belefutok ilyen házfelépítős, meg átépítős műsorokba vtben, ott is repkednek simán az akár több százezer dolláros árak a faházak vételáraira, az átépítések is vannak sok tízezer dollárok, hol olcsó ez?Vagy ekkora a jólét a tengerentúlon?
Itt a svédeknél is van q sok fa, és hamar felhúzhatják az új házat, de mégiscsak kiba...tt drága egy ilyen, újonnan simán 5-6 millió korona a jobb helyeken lévő, de még nem nagyvárosban.Ami használt, az is kettőfél-három-négymillió.Mondjuk ezek ilyen 120-150 négyzetméter lakóterületűek.Ezeket az árakat tízzel kell osztani az USD-hez, szóval rohadtul nem filléres...Kőházak árait sajnos nem tudok, nem futottam még bele ilyenbe.De itt okés a faház, nem kell évente újra építeni.Kőből, betonból, téglából a nagyobb épületek szoktak készülni, templom, iskola, kórház, a szóló családi ház ritka.Illetve nem feltétlen látszódik rajta, hogy abból épült.
Ha az usában laknék, valszeg az ország középső területeit választanám, ahol nincs se tornádó, se földrengés.De ez is csak én vagyok.
A többieknek is kösz a válaszokat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.15. 02:43:00

@Arthamyr: Jó, ez mondjuk igaz.Biztosító nem feltétlen megy tönkre, legfeljebb átalakul, fuzionál.
Viszont azt simán el tudom képzelni hogy az ilyen veszélyes területeken csak sokkal többért lehet kötni ingatlanbiztosítást.Amit meg a lakosság lehet nem tud, vagy nem akar kifizetni.Nem tudom, csak saccolom.

Arthamyr 2021.12.15. 07:58:33

@geegee: "Viszont azt simán el tudom képzelni hogy az ilyen veszélyes területeken csak sokkal többért lehet kötni ingatlanbiztosítást." - Ez minden bizonnyal így van.

"Ha az usában laknék, valszeg az ország középső területeit választanám, ahol nincs se tornádó, se földrengés." - Nem néztem utána, de szerintem tornádó van az ország középső területein (inkább ott van?), és a földrengés sem azon múlik, hogy milyen távol van a tengerparttól. Hurrikán van talán kevesebb?
Meg kevés helyen annyival gyakoribbak a természeti katasztrófák, hogy valakinek ez legyen az elsődleges választási szempontja. Ahol igen, oda nem is nagyon költöznek.

tnt 2021.12.15. 11:08:03

@geegee: csollány után itt is egy egészséges, sportos ember .. volt ... mert nem hisz a vírusban vagy vírusnak vagy akárkinek ..... a vírus nem így gondolta ....

index.hu/belfold/2021/12/14/vida-zoltan-testepito-koronavirus/

blackhairlady 2021.12.16. 02:24:23

@geegee: Nem lehet mondani arat, mert egyszeruen nem talalsz ko epuletet. Meg a 2 emeletes lakas komlexumokat is fabol epitik.

Amugy a tornado pont a kozepso teruletein az USA-nak jellemzoek.
Es szerintem a nagyresze az embereknek nem odakoltozott hanem odaszuletett, valoszinuleg mar a nagyszuleik is ott laktak, es nem olyan konnyu nekik elkoltozni, eladni a hazat egy ilyen teruleten es abbol valahol ujat venni, foleg ha mezogazdasaggal foglakoznak, ami Kentuckyra es Tennesseere ugye nagyon jellemzo.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.16. 13:16:21

@Arthamyr: @blackhairlady: Jaaa, hogy bökje meg, összekevertem a kettőt, egyszerűen csak forgószélnek kellett volna írjam.A tenger felől becsavarodó spirálokra gondoltam.Ha meg az ország belső részeiben is van, akkor tényleg mindegy, hogy hol lakik az ember.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.16. 13:21:34

@tnt: Na, tessék, pláne.Felfoghatatlan.
Amit még rohadtul nem értek, hogy a magyar tanarak miért dzsihádoznak a kötelező oltás ellen?Komolyan ennyire felelőtlenek, agyatlanok diplomás létükre, hogy dolgoznának a gyerekek, szülők, többi tanár között oltatlanul, terjesztve a betegséget orrba-szájba??
Az ember esze megáll, hihetetlen.És még állást is változtatnának, meg pályát is elhagynának azért, hogy ne kelljen oltatniuk, meg hogy protestáljanak.Nem találok szavakat a felháborodásomhoz!

bpetya75 2021.12.16. 14:12:09

@geegee:

Ezen a tanaras témán és is agyaltam egy sort. Szerintem annyi sérelem gyűlt össze sokukban az elmúlt évek (évtizedek?) alatt, hogy ez már az utolsó csepp a pohárban, miközben nem kéne, hogy az legyen. Csak már nem tudnak reálisan viszonyulni a kérdéshez.

Mondjuk van olyan kőO1G-s tanár ismerősöm, aki nem csinált protest ügyet a kérdésből, hanem simán beoltatta magát, de bizonyára vannak páran, akik ettől érzik magukat forradalmárnak. vagy minek...

Pedig nagyon rosszul teszik szerintem. Ez csak arra lesz jó, hogy a velük együttérző emberek száma jelentősen csökkenjen. Pedig egy csomó jogos ügyük, igényük van, de ezt úgy fogják ellenük fordítani, hogy "öröm" lesz nézni.

tnt 2021.12.16. 15:57:22

@bpetya75: igen nagyon igazad lehet .... ez egy ellenproteszt .... mindenkinek emelik ésszel vagy akár ész nélkül a fizetésüket ... lásd orvosok, fegyveres testületek ...stb. ők meg szart sem kapnak .... csoda, hogy az ápolók és egyéb eü dolgozók nem csatlakoztak még hozzájuk, mint a franciáknál ... volt 3-4 év amikor sokat jártam Párizsba és alig volt olyan, hogy valakik nem sztrájkoltak vagy a franciák nem szolidarítottak pl a német pilóták sztrájkjával vagy talán a kiszolgálókkal is ....

pedig ahogy @geegee is írja azért diplomások stb. és akár értelmezni lehetne úgy, hogy kurucabbak mint ovi brüsszelben, de szerintem is inkább itt a sérelmek és a megaláztatás játszhat inkább ebben szerepet .... csak nehogy náluk is visszanyaljon a fagyi ill. a vírus mert az meg nem válogat ... akár Kóbor, Csollány, Vajda stb. akik kicsattanó egészséggel rendelkeztek ...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása