13 szemetgyönyörködtető könyvespolc

Elérkezett az idő, hogy a könyvgyűjteményed új lakhelyet kapjon? Ha valami mutatós könyvtárolási megoldásra vágysz, akkor lapozd át ezt a gyűjteményt!

olcso_kreativ_latvanyos_konyvespolcok_butoraruhaz.jpg

Bár a TV ilyen fokú elterjedése előtt jóval több könyvvel osztottuk meg az otthonunkat, azért a betűket még mindig nagy becsben tartják az emberek. A sok olvasmányt azonban tárolni is kell valahol, ami gyakran elég nagy kihívást jelent(het).

A könyvek hálójában

Nyitott vagy inkább zárt polcokon pihenjenek a könyvek? Eddig a kettő közti átmenetet egyedül az üvegfal mögé zárt betűk jelentették, de most egy igazán egyedi könyvespolcot mutatok nektek. Egy kis barkács hajlammal házilag is elkészíthető. Fiatalos legénylakásban legalább olyan jól mutat ez a zsinóros könyvtároló, mint egy modern trendeket követő családi fészekben.

olcso_konyvespolc.jpg

Hazaszeretett mindenek előtt

Igaz ezen a képen nem a mi kis hazánk került fel a falra, de az is szépen mutatna egy hivatal irodáján kívül, egy nappali falán is. Persze egy megye vagy egy város körvonalát is el tudnám képzelni a könyvek őrzőjeként. Neked hány országra elegendő könyved lenne? Kijönne az Európa térkép is? 

e9138906e518574113b1e417f08b0fd2.jpg

Térelválasztó könyvtároló

Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy okos fal, hiszen a tudást őrzi a lakók számára. Kellően átlátható, mégis elkülöníti a helyiséget két különálló térre. (Mondjuk a takarítását szívesen meghagynám valaki másnak.)

modern_trendi_konyvespolc.jpg

Acélos könyvlebegtető

Az indusztriális stílusú lakások költséghatékony könyvtárolási formája lehet ez a strapabíró csövekre felakasztható szerkezet. Arról nem is beszélve, hogy tetszés szerint bővíthető újabb sorokkal vagy oszlopokkal. Egészen egyszerű, mégis megtartja a rábízott írott kincseket. Zseniális, nem?

a6bfaa04f6e49200506a89153a068d8c.jpg

Olvasnivaló könyvespolc

Első látásra csak apró könyvespolcok kesze-kusza halmaza ez a könyvtartó, de kommunikatívabb mint elsőre gondolnánk. Tudatalattinkat is nap-nap után megszólítja, hogy töltsünk több időt olvasással, hiszen beszél hozzánk.

Ha alaposan szemügyre veszed láthatod, hogy a "read your book case" felirat lappang a káoszos rendben.

butoraruhaz_konyvespolc_konyvesszekreny.jpg

A betűk szerelmeseinek

A fentivel ellentétben itt szó sincs szolidan rejtett üzenetről, hiszen az alábbi kettő a képünkbe üvölti, hogy olvass. Diktatórikus jellege ellenére elég megnyerő a külseje. Mit gondolsz?

992521e1fcfbddaf3c0a547652333f77.jpg

Szinte hallom, hogy szerinted erre nem is férnek ki még a kedvenc könyveid sem. Akkor próbáld meg így...

enhanced-buzz-27306-1379968929-3.jpg

Beépülő tudás

Ha a lakásátalakítás még hátravan nálatok, akkor fontold, meg, hogy egy ilyen falba mélyesztett könyvespolc együttest is kialakítasz az otthonod egyik falára. Nagyon vagány, nagyon praktikus, nagy hűha. Bár a TV-nek vagy a hifinek hagynék középen egy nagyobb helyet, de ez már csak a kiválasztott faltól függ.

f5ff88fe9134abe59136842cf1a9a8e7.jpg

Dől a fa

Kissé kótyagos ez a könyvespolc, de különcségével mégis megnyerő a megjelenése. A ferde polcegység szerencsére nem rondít bele a használhatóságba, csak ad egy kis fűszert az unalmasan hagyományos könyvespolcok egyen világához.

865d7e7085ad30f100a9d11a1101ff0f.jpg

Hogy kerek legyen a világ...

Bár erre a bútordarabra kevesebb könyv fér, de extrém alakja kiharcolta, hogy helyet kapjon a mutatós könyvtárolási lehetőségek között. Félgömb designja miatt olyan, mintha épp most akarna előtűnni a fal másik oldaláról a tudás terhével a polcain.

15-unique-wall-decorations-to-bring-out-the-wow-factor-7.jpg

Bünti polc

Ha már unod az egész könyv pakolási mizériát, akkor állíts a sarokba őket. Na nem csak úgy ledobva a földre, annál azért van jóval esztétikusabb megoldás is, ha könyv elhelyezésről van szó.

d326d2a92aaac1ab80cd86c668af4618.jpg

Minden jó, hajó a vége

Elismerem, hogy a legtöbb lakásban nem élnek egy-egy téma iránt ilyen mértékben elkötelezett fanatikusok, de néhány elismerő pillantás erejéig, ihletadónak joga van itt állni, ennek a remekműnek.

egyedi_konyvespolc.jpg

Fantáziadús feliratok

A kedvencemet a végére hagytam. Szerintem egy ilyen könyvespolc díszére válna a legtöbb medve otthonnak. De nem kizárólag a külsejével, hanem azzal a szellemiséggel, hogy eddig is olvastunk és ezután sem feledkezünk meg erről az elmét pallérozó szép szokásról és élvezetes időtöltésről. Hiszen a még olvasásra váró részen megannyi könyv sorakozik. ;)

dekorativ_konyvespolcok.jpg

Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom egy rövid időre, de aztán újabb izgalmas, érdekes és látványos cikkekkel folytatjuk. Ha tetszett a válogatás, akkor addig is nézd meg ennek az írásnak az elődjét is, ami szintén designos könyvespolcokról szól.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

3 komment
2019-03-15 19:49:55 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr5314690284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lenörd hofstadter 2019.03.21. 08:01:59

Jjjajistenem. Könyvespolc. Visítva röhögök. Nálam a fészerben raklapon a kidobásra ítélt könyvek kupaca többszöröse az itt látható legtöbbet tartalmazó kupacnak. És a házban is van vagy 4500 kötet ami túlélte a válogatást....

Tranquillius 2019.03.21. 10:14:39

Bohóckodásnak jók ezek, de akinek könyvtára van annál a padlótól a plafonig két-három sorban állnak a könyvek rendezett módon, nem így összehányva. :)

xyyyxyxyyxyxyyx 2019.03.21. 11:18:46

Egyetértek. Nekem a nappali egyik fala gyakorlatilag könyvespolc, és még így sem fér el minden. A fent bemutatott könyvespolcok olyan embereknek jók, akik szín szerint, méterre veszik a könyveket.
süti beállítások módosítása