Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 6-10. rész

2018. október 15. 11:00 - Gillotte

Elérkeztünk a 200 első randi második hetéhez, amiben továbbra is csak 2,5 randinál tartunk, nem tudom, hogy lesz ebből 200. Luca, kösd fel a gatyád!

Luca a múlt heti, Zsomborral való tökéletes randijáról számol be a rádióban, majd egy újabb találkozás reményében felhívja. ,,A telefonszámon előfizető nem kapcsolható” – szól a jól ismert hang. Nem baj, megnézik, milyen számról telefonált be a rádióba, amikor randit kért. Az eredmény: telefonfülkéből. Luca mániákusként viteti el magát Félixszel a fülkéhez, hiszen biztos a közelben van az a kórház, ahol dolgozik a fiú. A fülke közelében azonban csak egy autós műhelyt talál, és az a Zsombor, aki ott melózik az nem az ő Zsombora –hálisten. Visszamennek az irodába, s ott Luca már csak azt az opciót látja, hogy biztos balesetet szenvedett a srác és kórházban van, ezért elkezdi hívogatni a kórházakat. Közben megmutatja Márknak Zsombor fotóját, hogy ki lehessen tenni a közösségi oldalra, hátha így megtalálják. Igen ám, csak Márknak ismerős a mutatott arc, úgyhogy bemegy Adélhoz elbeszélgetni arról, hogy miért is egy színész randizott Lucával, ugyanis a csávó színész, látható volt már reklámban is. Adél hebeg-habog, hogy hát igen, az üzlet érdekében felbérelt egy színészt, hogy randizzon Lucával, csak ez a Zsombor, aki valójában Levente, túl jól tolta. Márk nagyon kiakad a hallottakon, és utasítja Adélt, hogy mondja el Lucának az igazságot, mert ez ultra gáz, hogy a nyomorult lassan a Scotland Yardot hívja kínjában.
2_1.jpg

Közben Bencének, a meleg kollégának is zajlik az élete, ugyanis félév katonáskodás után visszatér szerelme, Milán. Bence ezt az alkalmat találja a legmegfelelőbbnek arra, hogy letérdeljen szerelme elé és feltegye a nagy kérdést. Nagyon készül, és rettentő ideges, éppen ezért hatalmasat koppan, amikor Milán elmondja, hogy szerelmes lett valakibe ott a katonaságnál. Szegény Bence teljesen összeomlik, és wow, jól tolja Járai Máté a szerepét, még be is párásodtam kicsit. Átmegy Lucához búslakodni, úgyhogy együtt sírnak, mert addigra Adél felvilágosítja Lucát, hogy Zsombor csak egy színész volt, és ő bérelte fel a műsor miatt. Lucát ennyire durván még sosem alázták meg – pedig az anyja által felállított lécet nehéz megugrani - úgyhogy azonnali hatállyal felmond, és most együtt bőgnek meg fagyiznak a kanapéján Bencével.

2_2.jpg

Luca másnap is maga alatt van, de Bence megrázza magát, és mintha mi sem történt volna, berángatná Lucát dolgozni – ha a lány hagyná. Inkább otthon marad és sajnálja magát. Még az anyja is meglátogatja, és most tényleg kedves vele - nocsak, vannak érzései is. Ezután Márk érkezik, hogy visszacsábítsa Lucát a rádióhoz, de Luca rávágja a srác ujjaira az ajtót. Félix a rádió reggeli műsorában tartja a frontot, de megelégeli, hogy a kultúra jegyében verset olvastatnak vele, és hogy a telefonálók folyton Luca felől érdeklődnek, úgyhogy fogja magát, és a mobil-rádió társaságában elmegy Lucához, hogy élő adásban interjúvolja meg arról, hogy mi a tényállás. Luca beadja a derekát, és elmeséli felmondásának történetét. Élő adásba telefonál be apja, Géza, aki elmondja, hogy nagyon szereti a lányát, és tudja, hogy Luca megnyerheti a fogadást, de ehhez az kell, hogy jót röhögjön az egészen, és visszamenjen dolgozni. Dénes, a nevelőapa is telefonál, hasonló bölcsességekkel próbálván jobb belátásra bírni Lucát. Még egy telefon fér bele a műsorba, s a vonal végén Adél hallható, ki Márk segítségével belátta, hogy az egyetlen módja, hogy visszaszerezze Lucát az, hogy ő maga mondja élő adásban, hogy ő bérelte fel a színészt a hallgatottság miatt. Ez hat, úgyhogy Luca újult erővel veti bele magát a rádiózásba – bár ezen visszatérésében a fizetésemelés is motiválja, amit Adéltól erőszakolt ki sérelmei miatt.

2_3.jpg

Hogy Luca családja se maradjon ki a heti híradásból, lássuk, arrafelé mi a helyzet! Luca húga, Zita tele van kérdőjellel. Rejtélyes telefonhívások, az egyetem látszólagos kerülése, bankszámlára érkező ismeretlen eredetű pénzek. Végül úgy alakul, hogy Gézának elmondja, hogy három hónapja nem jár be az orvosi egyemre: ,,láttál te már belülről magyar kórházat?!” Uhh, touché! Zita azt is elmondja, hogy azzal keres pénzt, hogy kézdublőr különböző reklámokban, amikkel nem is keres rosszul. Géza nem sürgeti a lányt, de javasolja neki, hogy minél hamarabb mondja el a szüleinek, hogy nem szeretne már orvos lenni – na meg azt is, amin oly régóta vergődik, hogy nem bírja már elviselni az anyja esküvőszervezését. Valóban, Ildikó tiszta kiütés már a stressztől (vagy a Géza által hazahozott tengeri herkentyűktől, nem muszáj eldönteni) és volt férje jelenléte is frusztrálja, aki zsírjában képes sütni reggelire a szalonnát, és nem átall Zitának is adni belőle, aki jóízűen megeszi. ,,Ebben is rád hasonlít” – veti oda volt férjének Ildikó, mire Géza helyére teszi, hogy hogy hasonlítana rá, hiszen nem is az ő lánya. Miért érzem azt, hogy ki fog derülni az ellenkezője?

2_4.jpg

Nem kell sokat várni az új randira: fénykép alapján egy A-kategóriás fickó jelentkezik a rádiónál. Luca rettegve elmegy a találkozóra, de amint meglátja a férfit, inkább elrohan. Az önbecsülése a béka segge alá került, hála Adél színész-bérlésének. Elmegy Artúrhoz, a terapeutához segítségért, aki azt az egyszerű kérdést teszi fel a lánynak: voltál te már szerelmes? Tényleg! Tulajdonképpen még szerelmes sem volt – ismeri be magának Luca. Tájékozódik hát: minden élő és mozgót megkérdez arról, volt-e már szerelmes (beleértve exeket is). Bence nyilván, továbbra is Milánba, bármennyire reménytelen is már ez, hiszen Milán elköltözik. Az exek Lucába voltak szerelmesek – illetve Szilárd, a taxis továbbra is az. Üresfejű Roland egy eleddig ismeretlenbe esett bele, Márk pedig soha nem volt szerelmes, és most sem az – válaszolja ezt úgy Lucának, hogy közben Adél hallótávolságon belül van. A főnöknőnek nem esik jól, amit hall, s amikor rákérdez Márknál, hogy hogy is van ez, azt a választ kapja, hogy titkolni kell a szerelmüket, mert bizonyítani akarja, hogy nem azért került a rádióba, mert ő a főnök pasija. Majd ha bizonyít, jön a coming out. Adél látszólag beéri a válasszal, de van egy sanda gyanúm, hogy nem nyugodott meg – valószínűleg ezért is megy el sörözni Üresfejű Rolanddal – mi ennél a pontnál tudjuk meg, hogy jéé, Roland imádottjának tárgya nem más, mint Adél. Sőt, nem is annyira üresfejű, mint az első epizódok sejteni engedték, mert kiderül, hogy olvas, és szereti az operákat.

2_5.jpg

Adélnak egyébként összejönnek a dolgai, ugyanis jelöltet kell indítani az Arany Mikrofon-díjra, s apja akaratának megfelelően szokásosan a délutáni műsorsávból indítanának valakit, ám Félix szeretne indulni, és meg is vannak ehhez a módszerei: ,,Adél, ha nem engem indítasz, szárnyra kaphat bizonyos pletyka arról, hogy Márk, az új üdvöske nem véletlenül került be a rádióba – ha érted, mire célzok.” Adél nagyon is érti, úgyhogy apja akarata ellenére Félixet jelöli a díjra a rádiótól. Igen ám, csakhogy a konkurencia nagyon erős, sokadik díját venné át a konkurens rádió reggeli sávjának műsorvezetője, aki feltételezhetően megrendezett esemény keretében élő adásban magyaráz le egy öngyilkos-jelölted a híd tetejéről. Nyilván ezzel egyenes az út a díjig, de Luca ezt nem hagyja, úgyhogy kitalálja, hogy gyűjthetnének a ghánai gyermekkórháznak, s erre egy egész kampányt építenének fel – csak azért, hogy Félix megnyerje a díjat. Félix nagyon hálás a lánynak, elmondja neki, hogy több már Luca egy barátnál – mindezt elég közel hajolva, de aztán megcsörren a mobil. Luca ezt úgy értelmezi, hogy egyenes az út Félix felé, hiszen majdnem elcsattant egy csók. Hát igen, matematikából nekem is majdnem mindig elcsattant egy kettes, de attól az még egyes volt… Lucának minden egybevág egyébként, merthogy egy ismeretlen betelefonálótól kap egy meghívást a Tavernába estére, és tudja, hogy Félix is oda foglalt asztalt. Ugyan Bence próbálja lehűteni, hiszen Félixet ismerve csak a napi szexre fizet elő azzal, hogy megvacsoráztat valakit, Luca szerint biztosan ő a szerencsés, akit randira hívott Félix, csupán elváltoztatta a hangját a híváskor. Na, vajon mi lesz ezzel a randival? A héten kiderül!

Címkék: 200 elso randi
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása