June flashbackel a boltban, egyik gyerekem kint van Gileádból, a másik ugyan nincs, de milyen jó is volt az az este a diszkóban, amikor összehozták Hannaht – az álmodozásból visszarántja ahogy sípol a mérleg, hogy 33 dkg a lencse, kérem a következőt. Nichole megmenekülésének egyöntetűen örül mindenki, egy embert kivéve
- Imádkozom a férjedért.
- Kedved tőled, Ofmatthew.
- Imádkozom, hogy visszaküldje Nichole-t az igazi otthonába.
… mire June elküldi végre a már régen érő picsába.
- Áldott napot, parancsnok!
- A válaszom: nem.
Mintha nagymamámat hallanám gyerekkoromból, bár parancsnoknak csak a háta mögött mertük nevezni. June csakaztszeretné, ha Lawrence garantálná a férje biztonságát, mert veszélyben lehet (mind abban vagytok, anyukám) amit nem is értem, hogy gondol, azt viszont igen hogy a férfinak miért van tele már a hócipője a házában élő fehérnéppel. Mikor olvastam a könyvet, ott konkrétan egy ilyen egymás közötti beszélgetésért is a Fal járhatott, és járt is mindig, hiszen a Szemek ott voltak mindenütt és sosem tudtad, hogy ki hallhat meg és mit.
Az ifjabb Voldemort meg is teszi az első lépést a felesége visszaszerzésére tett kísérlet első ígéretéhez híven: Serena bemehet a parancsnoki tanácskozásra, ahol meghallják az ő véleményét is, más kérdés hogy mire fel is akarod te tudni és bírálni, hogy a nő aki szült egy gyereket, akit ismertél két hónapig, de nem tetszik hogy miután segítettél megszöktetni, most a férje neveli (akinek még mindig több köze van hozzá, mint neked, de ne menjünk bele a részletekbe). Mikor a baba lábnyomairól készített nyomtatványt bámulva elkezd bömbölni, már Waterford is hátrahúzza a szemöldökét: Ki érti a nőket? Eddig azt akartad hogy a lányunk biztonságban legyen Kanadában, most ez megvan, mégis sírsz. Mit akarsz hát? Serena azt akarja, hogy a kisbaba az övé legyen, de hát azt nem lehet.
Azt viszont igen, hogy a házaspár odamenjen a Lawrence-kúriába, és megkérje ex szolgálólányukat, hogy ugyan beszéljen már le a férjével (akitől ők szakították el) egy találkozót (amire ő nem mehet), hogy Waterfordné elbúcsúzhasson (amit már megtett korábban a kertben) a kisdedtől (aki nem az övé) utoljára. June pislog, mi ez a sztori, egyáltalán mit csináljak? Hívd fel a férjed, mondja Serena olyan arccal, mintha azt mondaná, fújd ki az orrod. Ha az volt a cél, hogy a nagy rendbontó részek után érzékeltessék, hogy Gileádban a szolgálólányokat még mindig állatokként kezelik, akkor kiválóan sikerült, csikorognak a fogaim, de June-é is, mert az első reakciója az, mint ami minden embernek lenne ebben a helyzetben: egy óriási NEM. Férfiakat kiküldik a szobából, majd Serena rázendít a „de én csak szeretnék neki jelenteni valamit” című dalra, ami nyilvánvalóan kamu, nincs semmi értelme találkozni egy csecsemővel aki arra sem emlékszik, hogy miért kezdett el sírni, nemhogy arra hogy egy kék ruhás nő ringatta vagy háromszor, mielőtt egy szakállas feka faszihoz került. Az asszony mindenesetre nem tágít, June azt mondja, jó, mi lesz cserébe? Mit szeretnél, kérdez vissza parancsnokné. Azt, hogy kurvára tartozz nekem, anyukám, amíg élsz, minden lélegzeteddel emlékezz arra, hogy az adósom vagy. Hát, ez ingyen van végül is, gondolja Serena, így belemegy, June meg kap kétpercet hogy beszéljen Luke-kal, miközben hárman hallgatják mit mond egymásnak a házaspár, akik miattuk élnek egymástól elszakítva évek óta.
Mrs. Lawrence az együttérzéséről biztosítja később June-t, és elhinti hogy a parancsnok mivel nem a szavak embere, válogatáskazettákat készített az asszonynak még az egyetemen, amik most a pincében porosodnak. Snitt, a lány már lent hallgatja a 80s évek beli nótákat a szerelemről egy régi gettórobbantón.
Serena készülődik a repülőútra, mikor bejön Rita és miután megdicsértette vele a medált, amit a csecsemőre kíván hagyományozni, a márta átad neki egy titokzatos csomagot amire rá van írva, hogy Luke-nak, de Fred éppen ekkor bukkan fel hogy itt a limó, irány a JFK. A repülőgép a csíkjaiból ítélve egyébként akár hazánké is lehetne, csak azt nem értem hogy ok, hogy már nem utazgat 200 fő ki-be az országból, de ettől még nem volt semmi értelme így kipakolni a belsejét, hogy aztán mikor valaki viszont utazna, a lehajtható stewardess ülésre kelljen letennie a seggét. Érkezés Kanadába, ahol a fogadóbizottság nem más, mint Sárm úr, aki a legutóbbi találkozásnál új életet és korlátlan ananászfogyasztást kínált a nőnek Hawaii-n, de az asszony nem kért belőle mert mindjárt megszületik June gyereke, akit aztán megtartott ugye a sajátjának. Szóval Mr.Tuello nem akármilyen ajándékokkal szokott beállítani, most is egy rakás szatyor várja a Jaguar hátsó ülésén Serenát, aki évek óta nem látott a kék pongyolán kívül mást, nemhogy Macy's csomagokat, Luke viszont nyilvános helyen akar találkozni, ahová nem állíthat be a türkiz göncökben, amiről ordít ugye, hogy gileádi egyenruha.
A találkozás így zajlik:
- Az Isten áldja meg!
- Menjen a picsába!
Leülnek beszélgetni, ami hasonló mederben folytatódik, de nem is lehetne másképp, hiszen Serena úgy csinál, mintha June nyaralni ment volna, ahol 0-24 órás portaszolgálat van all inclusive ellátással, nem pedig árammal „nevelik” egy helyen, ahol akarata ellenére tartják ott, meg még meg is erőszakolják elég gyakran. Luke meg érthető módon rettentően fel van baszva, hogy mi a fenét akart a nő ettől a találkozástól, meg hogy Serena a lányának nevezi Nichole-t, és kötelezné rá a férfit hogy meséljen neki majd róla, ha felnő – az már csak hab a tortán, hogy emellé olyat ejt ki a száján hogy ő védte meg Junet, és legalább a felesége kérését tartsa tiszteletben. A nő odaadja a medált, Tuello meg véget vet a találkának, mielőtt elszabadulnának az indulatok, búcsúzáskor viszont Luke megsajnálja az asszonyt és megengedi hogy megfogja egy kicsit a babát. Visszakísérés közben Tuello megjegyzi, hogy a régebbi ajánlata még most is áll, de Serena közli hogy csak egy otthona van, úgyhogy köszi, de nem megy kókuszdiózni, viszont a faszi ennek ellenére nem tágít, mert később a nő észreveszi a repülőn, hogy belerejtett a táskájába egy mobilt egy üzenettel: ha szükséged lenne rám. Remélem, sor kerül a tárcsázásra.
Közjáték: Míg a Lawrence rezidencián mégiscsak előkerülnek azok a kazetták és az egyik kedvenc ilyen nótám, a Cruel to be kind dallamaira dúdol odabent a házaspár, addig Waterfordék valami rosszban sántikálnak, Luke pedig megkapja a neki címzett csomagot, ami egy válogatáskazit rejt, rajta June mondókájával.
Ofmatthewről kiderül, hogy nem is akkora pöcs, mint amekkorának eddig mutatta magát, de mielőtt kibontakozhatna ez a szál, June-t a Szemek rángatják el mellőle a boltból, és adják át Lydia néninek, aki átöltözteti egy urasabb piros ruciba, majd berakják egy helyiségbe, ami tökéletes mása lehetne a Waterford nappalinak. A szófán ott ül Waterford ismét a fehér, rangot jelző szalaggal a karján, meg a felesége, akik arra kérik ezúttal békés szándékkal a kanadai kormányt, hogy adják vissza nekik a kis Nichole Waterfordot.
June homlokán majdnem elpattan egy ér, ahogy a szavak súlyát felfogja, szerintem a békés és a nem békés kérelem között semmi különbség jelen esetben, de ezt majd a következő rész eldönti.
Facebook kommentek