Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egynyári kaland 4x07 – Apák & Anyák

2019. július 21. 20:39 - szde

Mindenkitől elnézést a késésért, de az államvizsgámra készültem, így nem volt időm megírni kedvenc ifjúsági sorozatunk befejező két részének hogyvoltját, de most pótolom ezen hiányosságaimat.

Az Egyőszi kalandra átkeresztelt sorozat ott folytatódik, hogy Luca megérkezik Budapestre, ahol Csónakos várja V(ery) I(mportant) P(rincess) feliratú lappal, Lakótárs pedig nem megy be dolgozni, mert kicsit rekedtes a hangja. Noémi készíti a reggelit, este slam poetry előadást szervezett, amire szívesen látná a srácot is, de ő ebből nem kér. Ekkor toppan be a Horváth testvérpár, Lakótárs megnémult, Luca pedig már megy is, mert az OKJ-s tanfolyam elvégzéséhez szükséges túra miatt érkezett a fővárosba. Lakótárs végül kifakad Csónakosnak, hogy miért nem szólt, és szerinte Lakótárs anyja jófej, nem mindig mást kell okolni a saját diszfunkciói miatt.

vlcsnap-2019-06-13-10h45m30s575.png

vlcsnap-2019-06-13-10h50m59s031.png

vlcsnap-2019-06-13-10h52m01s847.png

Zsófi jön az apjához, aki már megy is a kórházból, ezek szerint gyors lefolyású volt a szívrohama, a lány mostohaanyja sem jött el érte, talán szakítottak? Zsófi apja nem nagyon figyel az orvosra, aki óva inti, hogy figyeljen a teste jelzéseire, mert most szerencséje volt. Luca közben előállítja a szórólapokat, amikor is betoppan Donát a galériába, és rögtön közös nevezőre jutnak, bár a forgatókönyvírók belezavarodtak a hárommondatos jelenetbe, miszerint „ezek elég nonkonformista helyek”, majd fél perccel később: „milyen helyekre viszed őket?” kérdésre az a válasz, hogy „nem tudom”.

Csónakos Szilvia kertjén dolgozik, pihenésképp limonádéznak egy kis vodkával feldobva, másnap pedig a srác nem jön, mert vidékre megy Kökényhez, aki bemutatja a szüleinek. Szilvia szerint a szex fontos, erre pedig rá is kérdez, Csónakos pedig inkább gyorsan iszik még, mielőtt jobban belemennének a témába. Luca már fel is ment Donát lakására, kap is egy fényképezőt, hogy próbálja ki magát, a lánynak pedig annyira bejön az egész, hogy le sem akad a témáról.

vlcsnap-2019-06-13-10h57m31s518.png

vlcsnap-2019-06-13-10h57m59s373.png

vlcsnap-2019-06-13-10h58m49s404.png

Bencus beköltözött Zsófihoz, akinek a lakásában van egy kisszoba is, most már csak az érdekelne, hogy miből is tartja fenn mindezt a lány, mert hogy a nyáron nem dolgozott egy percet sem, az is biztos, az egyetem mellett meg nem hiszem, hogy el tudna menni. Amúgy Bencének jól jön a hely, mert közel van az étteremhez, Zsófi nem is tudta, hogy van ezen a környéken Szabó Győzőnek tulajdona. Bent a melóban Bencus rájön, hogy Egon, a séf tud fine dining-ot is, és azért nem ezt csinálja, mert máshonnan kéne hozni az alapanyagot, és ez nem is kerülne többe, mint most. Visszatartó erő egyedül az, hogy a minőség itt senkit sem érdekel.

Lakótárs végül bement dolgozni, és Luca Facebook-profilját nézi, majd írna neki, amúgy ha beszéltek már, akkor miért nem látszódnak a korábbi üzenetek? Szilvia unatkozik, így estére áthívná a fiát, aki nem ér rá, mert slam poetry-estre megy, mire a nő már a helyszín felől érdeklődik. Órákkal később egymás mellett gubbasztanak a bárpultnál, amikor is érkezik Noémi, és miután Szilvia leszólja, hogy közönséges, elmondja, hogy ő a barátnője, járnak MEG MINDEN, ráadásul komoly is a dolog.

vlcsnap-2019-06-13-11h01m24s129.png

vlcsnap-2019-06-13-11h06m10s650.png

vlcsnap-2019-06-13-11h04m32s208.png

Másnap reggel Luca kanalazza a reggelit, és Lakótárs menne a sétára, ha megtudná, mikor lesz, de a lány köszöni, nem érdekli, ráadásul a zenélésen is túlvan, mert fotós lesz. Ahhoz ugyanis nem kell kompromisszum, mondjuk, szerintem egy fokkal több tapasztalat kell hozzá. A városlátogatáson ott van Donát is, és tényleg eléggé rendhagyó a történet, nem is nagyon akarják kitölteni az értékelő kérdőívet, csak akkor, amikor a fotós jelentkezik, hogy szerinte ötcsillagos volt az egész túra.

Csónakos megérkezett Kökényékhez, akik a világ végén, egy tanyán laknak, és rögtön öleléssel köszöntik a srácot, majd amikor a fiatalok kettesben maradnak és belelendülnének egymás felfedezésébe, a szülők megterítettek és kezdődhet az ebéd. Ami egy szóval élve szar, és ezt mindenki belátja. Kökény apja főzött, mert este részeg volt, és az a szabály, hogy ha a családfő részeg, akkor ő főz másnap.

vlcsnap-2019-06-13-11h06m46s273.png

vlcsnap-2019-06-13-11h08m48s647.png

vlcsnap-2019-06-13-11h09m01s056.png

Encsi előadja a terveit a galéria tulajdonosának, hogy milyen képeket akar, de sajnos az időpont nem lesz jó, mert most nem érzi az egész projektet, és inkább legyen jövő május után. Ezután érkeznek röhögve Lucáék, még lesz túra, mert nem volt elég kitöltő, így Encsi el tud menni egy másik városnézésre. Encsi nem tudja, hogy mit keres itt még egyáltalán, az évad elején mondta, hogy itt megbecsülik meg fontos a munkája… utána felhívja a figyelmet arra, hogy Donát csak ki akarja használni Lucát, aki áll elébe, örömmel várja.

Kökényék vacsoráznak, de Miklós, a családfő különféle gusztustalan házi készítésű húsokkal kínálja Csónakost, amihez még pálinka is jár, így Kökényék este sem tudnak szexelni, mert a srác elázott. Lakótárs Luca zeneszámát nézi, közben pedig nem veszi fel Noémi hívását, másnap pedig beront az értekezletre, hogy rájött: a probléma a stigma, ami a menstruációt körülveszi. Ezt kell megváltoztatni, újra kell designolni a teát, lesz trendi csomagolás, félliteres kiszerelés, amit el lehet adni a szórakozóhelyeknek is.

vlcsnap-2019-06-13-11h15m12s390.png

vlcsnap-2019-06-13-11h16m06s472.png

Kökényék reggele végre jól indul, Csónakos a kikötözős szexben is benne van, de ekkor a lánynak mennie kell segíteni, és az ajtót csak behajtja. Miklós épp arra sétál, és érdeklődik, hogy bekapcsolja-e a fűtést, és az ajtót is becsukja. Ez meg is adja az ebédhez a hangulatot:

- Ízlik a sonka? Kötözött.

- Van az a vadszőlő, amit levert a vihar, azt vissza kéne kötni.

- De csak ha Csónakos kötélnek áll. (Kökény szülei)

- Semmi gond, kötélből vannak az idegeim. (Csónakos)

vlcsnap-2019-06-13-11h16m50s219.png

vlcsnap-2019-06-13-11h22m41s459.png

vlcsnap-2019-06-13-11h23m59s417.png

Bencus felvázolja Szabó Győzőnek a terveiket, és ez mind szép, mind jó, de erre nincsen igény arrafelé. A BME-n tovább zajlik az oktatás, száraztésztából kell hidat építeni, ez amúgy első féléves anyag, Zsófi meg, ha minden igaz, akkor harmadéves, de tekintsünk el ettől. Csónakos már megy is, legközelebb a borkóstolón fognak találkozni, Kökény szülei pedig már be is jelölték a srácot, sőt, írogatnak is neki.

Encsi jó híreket kap, ugyanis a főnöke zöld utat ad neki, mégpedig Donát nagy egymásra találása segítségével, én most már csak annyit kérdeznék meg, hogy milyen kiállításnak kéne kurátor, de a lány annyira odavan érte, hogy inkább hálálkodik, már el sem akar menni. Zsófi segít az apjának bevásárolni, a statikatanára szereti Wagnert, az apja ismeri is, majd jön egy újabb szívroham, később pedig a kórházban kiderül, hogy Zsófi mostohaanyja elköltözött. Most már csak az érdekelne, hogy az első évadban egyszer megemlített kishúg ilyenkor hol van.

vlcsnap-2019-06-13-11h27m17s569.png

vlcsnap-2019-06-13-11h29m45s946.png

vlcsnap-2019-06-13-11h34m29s848.png

Zsófi bánatában Bencus éttermébe jön, ahol elsírja a bánatát, és még kaját is kap, majd amikor a kifőzde személyzete magukra hagyja őket, akkor újra összejönnek. Eközben Encsi, a főnöke, Donát és Luca buliznak, ugye a leendő kurátor nem iszik, így kicsit kirekesztve érzi magát a társaságból. Lakótárs hazaérve a kanapén találja Szilviát és Noémit, akik a bárban elkezdett beszélgetést otthon folytatták, ráadásul még egyikük sem volt 3D-s moziban, így holnap hármasban elmennek. Lakótárs ennek nagyon örül, idézőjelesen.

Luca és Donát a bulit a férfi lakásán folytatják, és akkor esik le Encsinek, hogy Donát életmű-kiállításának lesz a kurátora, és ha ez nagy siker lesz, akkor a fotós végleges szerződést köt velük. Luca még az előjáték közben sem tud leakadni a fotózásról, mert ő így éli meg a pillanatot, majd amikor rátérnek az akcióra, akkor minden érzés van az arcára írva, csak az nem, hogy ő ezt élvezi. De legalább elvesztette a szüzességét, neki úgyis ez volt a fontos.

vlcsnap-2019-06-13-11h35m47s110.png

vlcsnap-2019-06-13-11h40m14s260.png

Zsófi reggelit készít, Bencus kávét önt magának, és mivel nem tudnak közös nyelvet beszélni, így simán megegyeznek abban, hogy ennek nem lesz folytatása, mert annyira bénák, hogy képtelenek beismerni, hogy szeretik a másikat. Donát lakásán Luca még mindig fotóz, és miután letisztázták, hogy egyikük sem BF/GF-material, Donát meg egy pöcs röviden és tömören összefoglalva, Luca távozik, és boldogan mászkál Budapest utcáin. Ja, igen, zárásképp Zsófi magához veszi az apját, mert nála van lift, Szilvia pedig rányomulna Csónakosra, de az ijedtében elrohan.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.22. 12:39:01

Jézus ereje, nem sok már ez a Szabó Győző ? Szememen jön ki táskákban.
Komolyan mondom ha az ember benyomja a tv-t mindenütt ott van, szinte minden sorozatban, meg még mesterszakácskodik is, pedig akkora ripacs ,hogy párja nincsen (de van).

szde 2019.07.25. 18:13:31

@szociál: ne is mondd :O
ki a párja? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.26. 06:29:04

@szde:

Nagy Ervin a párja, őt is tolják megint, pedig ritka nagy ripacs.
Szerencsére a Stohl és a Hujber Feri vissza vett magából.
süti beállítások módosítása