Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x101 - Szalajtós biciklivel rohanunk a finálé felé

2021. február 23. 08:21 - Dzsudibí

Rákanyarodtunk az utolsó hét elnevezésű autópályára, ahol az események drámaian fel fognak pörögni, ígéri nekünk Anikó zöld nejlonzsákba csomagolva. A pörgetést egy bulikával indítjuk, merthogy eddig csak minden másnap volt buli, és egyébként is pontosan 100 napja szagolják egymás láb és gátszagát nyomoronckáink, ráadásul Dani is kiesett, és mi ez, ha nem remek alkalom az ünneplésre. A farsangi karnevállal egybekötött iszogatás apropóján Robi indiánjelmezt kap, aminek nagyon örül (az elmúlt száz nap tapasztalatai alapján Robi szerintem egy a Földet elpusztító zombikkal megpakolt aszteroidának is örülne), mert szerinte az indiánok rettentő bohókás emberek, bár maga sem biztos, hogy mire alapozza eme feltevését, lehet, hogy csak az indiánviccek miatt gondolja így. Mintha olvastam volna egyébként, hogy a kilencvenes évek végefelé a dakota nagyfőnök maga adta postára kézzel írott levelét az általuk írt bestof válogatás viccekből szeretett vezérünknek. 

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_48_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_47_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_47_16.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_48_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_58_49.png

 Miközben Robi szervezetében lassan de biztosan fejti ki hatását ugyanaz a szer, melyet PP-nek is adagolnak az összefoglalók előtt (akinek egyébként szeretnék ezúton is szívből gratulálni eljegyzéséhez!), addig Mercike és Mó az étkezőasztalnál tekereg egymáson barátilag. Ki gondolta volna, hogy mindössze 100 teljes napnyi zaklatás, nyekergés, és egy alig használt playboy nyuszi jelmez kell ahhoz Mercikének, hogy Mó végre önszántából kezdje el ujjazni mások előtt, hát mi ez, ha nem vegytiszta beteljesülés és boldogság? Mercike öröme azonban nem tarthat örökké, Mó a szokásos együtalszunk? kérdés felcsendüléssétől felébred az alkohol okozta félálomból, és kiutasítja az öléből Mercikét. A balhéhangulatot exponenciálisan fokozza, amikor a felelsz vagy mersz játék első körében Mó Pokrivtsák Móni szellemét megidézve azt mondja, hogy ő bizony mer, Mercike meg azonnal lecsap a kínálkozó lehetőségre, és csókot kér. Mó ezzel a lendülettel kiszáll a játékból, Mercike meg olyan sértődött fejet vág, mintha legalábbis nem ezzel zaklatná hónapok óta szíve választottját, és most nem erőszakkal akarta volna belőle kicsikarni valahogy már megint. Mó "még nem ittam eleget" felkiáltással mentegeti magát, amikor a többiek a kialakult lincshangulat miatt azzal vádolják, hogy partipúper, ami érthető módon nem esik jól Mercikének, még akkor is, ha ebben a történetben ő legalább akkora fasz, mint Mó, aki meg nem értem mit csodálkozik, ha előtte 10 perccel meg még bátorította Mercikét, hogy rázza csak a picsáját az ölében. A történtekhez zseniális hátteret nyújt Robi teljes elborulása indiánjelmezben. 

febr_-23-2021_07-42-03.gif

febr_-23-2021_07-41-06.gif

febr_-23-2021_07-41-38.gif

febr_-23-2021_07-42-34.gif

ke_pernyo_foto_2021-02-23_4_59_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_00_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_00_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_00_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_02_01.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_02_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_02_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_02_11.png

Robi töke olyannyira tele van már Mercike és Mó kálváriájával, hogy inkább egy alternatív valóságba menekül, melyet úgy hívnak totális bebaszás, a buli leültével megpróbálja az asztalon lévő összes fánkot magába préselni, a lekvárral betelni meg nemes egyszerűséggel nem is sikerül neki. Merthogy az olyan, mint petúniának a tápszeres víz, olyan, hogy kettesbe rakja magát tőle, és olyan, hogy ettől most kaliforniáig elmegy, pont úgy, mint a szalajtós bicicklivel lejtőn. Eközben parallel Mó és Merci békül a. hálóban, én meg zavarodottan nézek körbe a sötét nappalinkban, hátha én is meglátok egy tál csörögét, amibe beletemetkezhetek ehelyett.

"Ezt a fánkot beteszed ebbe a málnába, kiveszed, beteszed a szádba, aztán azt érzed, hogy nem érzel semmit, de azt érzed, hogy ilyen málnás jó érzésed van."

Csöröge nincs, helyette Merci befekszik Mó mellé - de csak bujci, nem alszom itt! - majd amikor Mó 10 perccel később emlékezteti, hogy nem alszik ott Mercike sértődötten és látványosan átvonul a saját ágyába. Fánkot akarok azonnal!

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_19_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_19_20.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_19_23.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_19_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_20_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_18_00.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_18_02.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_18_41.png

Na de. A lakók videókat kapnak rajongóiktól, és eldönthetik, kivel töltenének el egy virtuál randit. A jelentkezők mindegyike megérne egy-egy külön hogyvoltot, de szeretném kiemelni Bálint rajongóját, Katalint, aki pszichológus és a kutyájával él, ami még a videó kedvéért sem hagyja abba a folyamatos ugatást, Vivi hódolóját, Bencét, aki pályamester, és ugye Martfűre is megy vonat, Mercike rajongóját Zsülient, aki nem gyűrűsfarkú maki és nem király, de szerinte minden nő megér legalább egy patront, Mercike meg akár többet is. Kedves Zsülien, remélem olvasod. Tudom, hogy Mercikét vinnéd randira és nem engem, de annyira megérintettek a gondolataid, hogyha esetleg Mercivel nem jönne össze (vagy csak egyszer), akkor tudd, itt vagyok, és kitartóan várok rád. Szeretettel, Dzsudi.

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_42_27.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_42_32.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_42_38.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_42_51.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_43_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_22.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_32.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_38.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_48.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_55.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_46_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_47_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_47_15.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_47_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_50_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_5_51_48.png

Mó azt hiszem nem növelte szignifikánsan rajongói táborát azzal, hogy neki senki nem elég szimpatikus , ezért nem szeretne randizni, Mercike a tetkós kigyúrt srácot választja, mert a belső értékei megfogták illetve azt a fiút, aki egy fácánt fog a kezében üzenete közben, Vivi a vasutast, Bálint meg Katalint. Mielőtt azonban még belevágnánk a randikba, érkezik KÁRSZEG, aki rendesen kipimpelte magát, mióta szétmentek Kájenn Micivel. Mindenki nagyon meglepődik (OTTEGYEMBER), főleg Bálint, aki először azt hitte, egy munkás tévedt be véletlenül, az nem derül ki, hogy ezt azelőtt gondolta így, hogy meglátta volna Kárszeget, vagy már utána. Kárszeg kérdéseket hoz a lakóknak a nézőktől, elsőnek Mót veszi célba, ha tiszteled Merci érzéseit, akkor minek kárszegeled néha? Mó szerint az nem is úgy vót, meg itt mindenki felnőtt, leszámítva persze Mercikét. de az biztos, hogy ő tiszteletben tartja a szerelmi dráma résztvevőinek érzéseit, leszámítva persze Mercikét. Mó szerint egyébként mindeki ellen visszatérne a villába, a legnagyobb szavazatkülönbséggel Vivi ellen, Bálint arca tanulmány. Vivi, te megjátszod a hülyét, vagy tényleg ennyire segghülye vagy? - kérdi egy másik kedves néző. Robi, kivel őszintébb a kapcsolatod, Móval vagy Bálinttal? Bálinttal. És kiben bízol meg jobban, Móban vagy Bálintban? Móban. Köszönöm Robi, nincs több kérdésem. Kárszeg balra el, mission completed, feszkómorzsák elhintve. 

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_00_54.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_01_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_03_29.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_03_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_06_25.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_07_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_07_57.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_09_31.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_09_43.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_10_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_11_02.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_12_46_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_14_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_17_38.png

Jönnek a randik, és nekem már az első 10 másodpercben van egy olyan szűnni nem akaró rossz érzésem, hogy sikerült Bálintra ráereszteni egy lehetséges jövendőbeli zaklatót Katalin személyében. Vivi figyelmét annyira leköti a vasutas, hogy egy idő után már levenni sem tudja tekinteté saját magáról a tükörben, Mercike pedig haljak meg, tökéletes párost alkotna a fácános fiúval, annyira jól el tudnak beszélgetni az amúgy és az izé szavak kizárólagos használatásval. Fácános fiú egyébként nem szereti a randikat, mert elvárások vannak, de a kurvagáz randikat igen, úgyhogy ezen például egészen biztosan fergetegesen érzi magát. A videórandik végeztével mindenki sikongatva számol be a többieknek élményeiről, Mercike odáig van meg vissza, hogy még úgy is szeretik őt odakint, hogy szexelt a villában, miközben Mó kétségbeesett tekintettel mered a kamerába, hogy elbaszta, de nagyon, mégis akar randizni ő is. 

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_20_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_20_16.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_20_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_23_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_24_25.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_24_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_24_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_24_37.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_27_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_30_06.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_31_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_38_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_44_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_44_48.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_44_51.png

A szerkesztők próbálják még megkavarni az állóvizet, amennyire lehet, és beküldenek egy villamesteri kitűzőt, egy fehér kendőt mely dupla szavazati lehetőséggel jár, illetve egy sárga kendőt, mellyel annak tulajdonosa levehet magáról bármilyen másik kendőt - ami tulajdonképp egy dupla lila kendő ebben az esetben, mert a kiválasztásnál senki nem rak rá, a kihívásnál meg nem hívják ki. Egy órájuk van dönteni ki melyiket akarja, de senki nem akar semmit, Vivit kivéve, aki villamester szeretne lenni, na nem a szavazategyenlőség esetén kialakult döntési lehetőség miatt, hanem hogy az utolsó héten ő lehessen a villamester. A fehér és a sárga kendő így a végén nem talál gazdára, mert nyomoronckáink maguktól is felfogják, hogy a pillanatnyi előny a végén még hátrányt is jelenthet. Robi és Bálint összekapnak azon, hogy akkor most ki kinek a legjobb barátja és miért távolodtak el egymástól, de az egész annyira mesterkélt és erőltetett, hogy nem érdemel egyetlen szót sem, Kárszeg bemenetele nem volt hiába, ezek ketten ma este egymásra pakolnak, azt tuti. 

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_46_38.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_46_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_46_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_49_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_49_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_49_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_50_52.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_6_57_29.png

Jön a kiválasztás, Anikónak többször egymás után erősen artikulálva kell elismételnie gyökerentyűinknek, hogy ez az utolsó hét és szombaton valaki 36 misivel húzhat haza, mire sikerül kicsikarnia egy kis tapsikálást és egy félmafla merevedéssel felérő visszafogott sikongatást. Ezt a veszélyzónázást én annyira rühellem, hogy elegánsan szeretném is átugrani, pereljetek be (szevasz Tivi!). Bálint kezdi a jelrakást, elég szenvedélyesre sikerül az indoklás, melynek végén Robi neve hangzik el, aki egy szemforgatással veszi tudomásul első jelét - jutott egyébként már valaki ennyire messze anélkül, hogy egy árva jelet kapott volna bárkitől is? Robi viszonozza Bálint jelét, Vivi Móra rak, Mercike pedig Vivire, aki erre vagy azt válaszolja hogy puszi vagy buzi, szájról olvasni közepesen jól tudok csak. Így Mó jele dönti el a mai kiválasztást, aki nyilvánvalóan nem Mercire teszi a jelét, hanem Robira valami olyan miatt, amit csak a holnap adásban fogunk látni. Robi feje szokás szerint rákvörös, nem tudom, hogyha a szerepléstől ennyire zavarban van, hogyan tud emberek előtt rúdon pörögni? Szerdán kihívás, csütörtökön párbaj, holnap meg jön nagy kedvencem, VV Viki.

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_11_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_11_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_11_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_11_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_13_20.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_13_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_13_55.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_14_27.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_16_57.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_18_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_21_22.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_21_54.png

ke_pernyo_foto_2021-02-23_7_22_01.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 14:51:34

@hereverő heverő: Szerintem is messze az egyik legszórakoztatóbb rész volt az évadban...érthetetlen, hogy miért nem hagyták őket gyakrabban inni :D bár Dzsudi azt írja, hogy minden másnap volt bulika bent, de ez szerintem nem igazán így volt, korábbi évadokban szerintem több vila buli volt...

hereverő heverő 2021.02.23. 14:58:36

@MsIreneAdler: Mindenképp téged! És ez azért is így van mert te vagy az egyetlen jelentkező

K_Attila 2021.02.23. 14:59:55

"VV Viki internetes apróhirdetési csaló lett" :D
Ő is az a fajta személy volt, akinek a sunyiságától émelyegtem, Villapszichopata kategóriában indult.

Egyfejű 2021.02.23. 15:00:42

@alma_szósz: Köszi, megbátorkodtam :)

hereverő heverő 2021.02.23. 15:00:49

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Te vasutas jány vagy, ez előny, hm hm. Akkor én is két randit választok! Nagy kan vagyok, tudok szimultán aludni!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 15:01:32

@hereverő heverő: az előnyeim megszűntek idestova 6 éve ;)

alma_szósz 2021.02.23. 15:02:12

@LaciHogyVoltol: a belevaló is nagyon jó volt most

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:10:47

@Krétagarbó: Tetszett az érvelésed a poszt elején, meg nap közben is (amúgy is az esetek túlnyomó többségében). Szóval akkor nálad Bála-Robi nagyjából egál, és egy esetleges párbaj során, vagy az utolsó impressziódra hallgatsz, vagy közöttük nem szavazol. Ez érthető, mint ahogy @hereverő heverő: -vel is egyetéretek, hogy legtöbbünket Bála esetében az zavar, hogy nála nem volt személyiségfejlődési ív a játék során. Nagyon erősen kezdett, aztán egy kicsit beleszürkült a mezőnybe, de @Spitzbauer: fórumtársam, akivel ritkán vagyok teljesen egyvéleményen, most tökéletesen megfogalmazta a látásmódomat. Pacsi, és Spitz (jé, már nem vagy Niemandhauser) :-) , légy szíves vedd fel a #TEAMBÁLA nevet a héten! :-D

.Zsu 2021.02.23. 15:11:29

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: tartalmaz hasonló vonásokat a mostani, a sajáttal. :)))

Kosztarika 2021.02.23. 15:19:08

@.Zsu:
Ez a fej sokkal jobban tecccik. :))

MsIreneAdler 2021.02.23. 15:21:35

@hereverő heverő: aha, "az én szemem olyan kerek, ahányat lát annyit szeret" esete áll fent esetleg :)??

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 15:24:05

@MsIreneAdler: már meggondolta magát, miután megtudta, hogy nem fog ingyen utazni sem a mávon, sem a héven, ha közelebbi kapcsolatba kerül velem

MozambikiZombi 2021.02.23. 15:24:41

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Nagyon izgalmas ez a Bala ingadozas itt a HV-n, raadasul en is fullosan atelem. :)

Nalam teljesen egyertelmuen o volt a nyero az elejen.... aztan megzuhant, most pedig megint egyre szimpibb. Mar visszajott Robi ele, de most Robi is mokas, szoval fej-fej mellett es nagyon bizom benne, hogy Moh lesz a kihivott most, nem Bala. Meg szuksegem van egy kis idore, hogy donteni tudjak. :D

En a Danis szitujat sem erzem annyira gaznak vele kapcsolatban, mint a tobbseg es tegnap amikor Vivinek valasztania kellett kozte es Robi kozott, kifejezetten tetszett, ahogy belezoomoltak az arcaba es latszott, amint probalja visszafolytani az erzeseit, nehogy kiuljon az arcara.

Arra is gondoltam, hogy esetleg a pillanatnyi hangulatomon mulik, hogy eppen szornyen arrogansnak erzem-e, vagy csak nagyon megfaradtnak a hasonlo szituacioit.

En ugy latom itt a HV-n is Bala a legmegosztobb karakter, valakinek vagy nagyon top 1-2 vagy nagyon a vegen, az 1620.

Melyik nap lesz a kihivas? Szerdan?

K_Attila 2021.02.23. 15:25:47

@.Zsu: melyik mesehős ez a lány?

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 15:28:11

@MozambikiZombi #teamPini: sztem én vagyok az egyetlen, akinek nincs a top 3-ban. de vállalom a köveket érte :)

.Zsu 2021.02.23. 15:29:33

@K_Attila: Archie comics - Betty :)

MsIreneAdler 2021.02.23. 15:33:45

@.Zsu: tegnap néztem 2 részt ;)

MsIreneAdler 2021.02.23. 15:34:43

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: értem, hát azzt én sem tudom garantálni neki, szóval lehet én is kiesek a pikszisből!

Fálki 2021.02.23. 15:35:45

@alma_szósz: En is álmodtam már VV-st, de rossz volt....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:39:32

@MozambikiZombi #teamPini: Sztem kihívás ma, holnap már párbaj, aztán azonnal kiválasztás másnal kihívás pénteken újabb párbaj, szombaton 3-as döntő.

MozambikiZombi 2021.02.23. 15:39:36

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Nem-nem, legalabb 5 embert tudnek mondani hirtelen! :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 15:41:28

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: egy nap lesz a párbaj, kiválasztás, kihívás, most néztem meg

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 15:43:19

@MozambikiZombi #teamPini: csütörtökön. pénteken lesz az utolsó párbaj.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 15:52:56

Az én sorrendem
PiniVivi:
RobiLobi
BálaBéla vagy Mohoka
Mercikeeemiss

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 16:00:20

nekem a Bálával az egoja a bajom, meg hogy szerintem néha olyan felfujva join megy ott bent..minha Jani lenne, mikozben nem is az.

Krétagarbó 2021.02.23. 16:04:36

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: általában ekg-zik a véleményünk:)
Annak talán jobban örülnék, ha Robi - Bálint a döntőn dőlne el, és most Robi Moh-t vinné ki. De behúzza most Bálintot egy párbajra itt a véghajrában, akkor a bátorságát díjazom.

Kosztarika 2021.02.23. 16:05:52

@repuloezustmokus:
Délelőtt már leirtam, bocs, aki már olvasta. :)
Nem láttuk a teljes története, így ítélkezni és véleményt formálni korai, így én csak annyit kérdeznék:
Ha valaki úgy érzi, hogy lelépne 8 millióval, miért kell elítélni? Mind nyerni mentek és ha valaki úgy dönt, hogy jobb a biztos kevesebb, mint a bizonytalan fődíj, joga van hozzá.
HA arról lenne szó, hogy a fődíjból vonják le - ami nyilván nem így van, szerződés miatt, akkor sem kellene úgy háborognia senkinek, mintha az ő saját pénzéből vennék el. Bálint viselkedése most olyan "el a kezekkel arról ami az enyém"
Sztem.

Marcsee 2021.02.23. 16:07:41

Jó a Virágos JLB HVja, csaxólok :)

Kosztarika 2021.02.23. 16:09:40

@Marcsee:
Szerintem is. Lesz róla hv, de Fálki írja, úgyhogy lehet csak a jövő héten. :DDD

ibsen 2021.02.23. 16:11:16

Sziasztok!

Bálint nagyon kiakadt. Ha jogosan akkor ezek szerint Robi egy sunyi fasz aki kibekkelte az ittlétet? Eddig nem lehet egy ilyen dolgot megjátszani. Vagy lehet az a baja hogy Dani kiesett és most abba is beleköt akibe nem kéne?

Marcsee 2021.02.23. 16:12:57

@Kosztarika: már van, megírta, mint a villám :) Első 10 hozzászólás is az övé :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 17:18:44

@Krétagarbó: Valójában mindegy, hogy mikor jön össze az összecsapás Robi és Bála között, ha az ötből a négybe, akkor az lesz az előrehozott döntő, aki azt nyeri, az nyeri a szériát. Persze izgalmasabb lenne a döntőben. :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 17:20:12

@repuloezustmokus: Ez egyébként tök jogos, sőt sztem a legjogosabb érv Bála ellen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 17:21:40

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Vagyis hát igazából, jogos, hogy ő a Jani ott benn, mert ő a Jani, de hiba ezt ennyire hirdetni és érzékeltetni is....

Cérnahuszár 2021.02.23. 17:43:32

nagyon jó öfi, galád módon elaludtam, most muszáj lesz visszanézni mert tetszik amit oolvastam

edességek margójára:
jókat röhögtem robin ahogy beleszerelmesedett a fánkba, lehet őt is taccsra tette a sok babkonzerv és ezért érezte mannának a mezei lekvárt is?
ebből eszembe jutott: marcika nem azért eszik olyan sok csokit meg édességet mert teljesen kivan? Kell a boldogsághormon, mert taccsra ment a moha féle hintában.

Cérnahuszár 2021.02.23. 17:45:26

@Cérnahuszár a naív: ahogy olvastam az a fácános krapek is boldoggá tette, hogy legalább van akinek tetszik
nagyon ki van már éhezve a sok elutasítás miatt

Tündérfürtöcske 2021.02.23. 18:02:53

Sziasztok! Micsoda indulatok forrnak Robi körül... Én úgy látom Bálint már jó ideje alig várta, hogy beleállhasson Robiba valamiért, érezte ő is, hogy ez a Robimilyenszürke duma nem lesz elég ellene. Mindenesetre kicsit szomi vagyok, mert facebookon a komment szekció nagyon fikázza Robit, és isteníti Bálintot, de azért titkon remélem, hogy kb. anyira mennek majd vele, mint a bősz Dani szopkodással.
Mindenesetre a Bála-Robi összecsapás elkerülhetlen úgyis, részemről hajrá Robi!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 18:06:51

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Nálam sincs és nem is lesz, hacsak Moh nem enged Mercinek.

zellerlevél 2021.02.23. 18:13:12

@Egyfejű: "Egy ideje én is próbálom keresgélni magamban a Bálint iránt kialakult ellenérzéseim okát és hogy mikortól. Eleinte szimpi volt, tetszett, ahogy állta a párbajokat"...

Pontosan így érzem én is.

ibsen 2021.02.23. 18:24:19

Bálint több párbajról jött vissza ez teljesen más érzés mint amikor valaki nem tudja szeretik-e kint vagy sem. mennyi esélye van a győzelemre pl. Robi csak józanul gondolkodott hisz egy nyertes lehet csak. Aztán lehet mást mondott Bálintnak és az ezen kapta fel a vizet nem tudom. De ma este kiderül.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 18:27:37

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: 102 napot kibírt, a maradék már nem okozhat neki gondot

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 19:11:19

A tegnap esti kommentek miatt megnéztem a tegnapi öfit, és azt kell, hogy mondjam, hogy sokat ekéztem ezt a szériát, de ez egy tökéletes adásnap volt, tele izgalommal, feszültséggel, humorral és érzelemmel, volt benne nem papírforma kiválasztás. Jó volt a virtuális randevús, és a szuperképességes rész is. Külön kiemelném a Kárszeg Krisztiános részt. A srác szuper volt a szerepében! Jól kérdezett, jól reagált, szépen kihozta a felszín alatt lapuló konfliktusokat, tetszett a sármőr imidzs is. Kihozta a viszonylag őszinte válaszokat és az érzelmeket a szereplőkből. Tudom, hogy minden nap nem lehet ilyen adásnapokat produkálni, de könyörgöm miért kellett ezzel az utolsó hétig várni! Amúgy gratulálok a stábnak!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 19:14:45

@Tündérfürtöcske: OK, de egy végjáték utolsó napjaihoz értünk. Nehogy már mindenki a kéz a kézben, unalomban és mély álomba merülve jusson el a hármas döntőig.

Avanivi 2021.02.23. 19:31:32

Halihó! Van itt valaki aki emléXik még rám? Jók vagytok :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:32:22

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: jaja, az itt a fő probléma, hogy ennek nem a százkettedik napon kellett volna először megtörténnie.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:37:03

@Avanivi: Szia, én sajnos nem, de üdv. itt a VV-n, egy új emberke friss látásmóddal jól jön a vége felé. :-)

Gia 2021.02.23. 19:37:33

Gyertek már át a Virágos poszt alá,hogy egy helyen írjunk.Troll is van,meg minden,jó lesz!:-))

ibsen 2021.02.23. 19:39:50

Furcsa, Bálintot zavarja Robi viselkedése, de az nem hogy őt egy napi sorozatból az ország megismerte és így tették be a műsorba. Ez nem bassza a csőrét valamiért.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:42:24

@Gia: :-))))) Nagyon tetszik ez a reklám a JLB alá.

Gia 2021.02.23. 19:42:39

@ibsen: De volt róla szó.Mondta Bálint,hogy jó,hogy végre önmagát adhatja és nem egy karaktert kell megformálnia.Amúgy meg hajlá Lobi!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:45:43

@Gia: Tudod, 2 ablak, 2 helyre is bírsz írni. :-) Mondjuk a két téma eléggé el kellene, hogy térjen, de mindenhol mindenről írunk. :-)

ibsen 2021.02.23. 19:48:33

@Gia: Szia, úgy értettem, hogy ez neki egy erős hátszél. Az ismertség miatt. Furcsállom, hogy most sunyizza le Robit eddig nem piszkálta.

Gia 2021.02.23. 20:02:38

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Telefonról írok,nincs két ablak..

hereverő heverő 2021.02.23. 20:09:18

@Avanivi: van van, én mindenre IS emlékszem

Avanivi 2021.02.23. 20:16:08

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Bálint nagyon sokat vesztett azzal, hogy a Dani puszipajtása lett, de már nem tud akkorát hibázni, hogy ne ő nyerje a játékot.... Ehhez képest egy csendes szanatórium lett odabent.www.youtube.com/watch?v=sEyDbASqA8w&t=102s

Avanivi 2021.02.23. 20:21:55

@Krétagarbó: @hereverő heverő: Halihó, én is mindenre emlékszem, jó volt csak elmúlt sajnos 10 év egy pillanat alatt.

nicu71 2021.02.23. 20:33:53

pfejj Proli most nyekeregi el éppen 120adjára a fókuszban hogy mennyire tiszteletlen a Moh nem birtam nézni!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 20:40:52

@nicu71: nincs nagy szókincse....félek ez elojon majd a rapszovegekben is

vígszínházas luvnya 2021.02.23. 20:59:22

Mercinek beküldtek egy Vans csukát

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 20:59:34

Ja, most olvastam a Face-en azt a teóriát, hogy NEM is Robi írta a 8 millát, hanem Pini.

nicu71 2021.02.23. 21:11:54

@repuloezustmokus #Piniteam: a szavak jelentésével sincs tisztában,de mindazonáltal valósággal fossa őket,viszont se a levegővétellel sincs jóban/biztos a térde miatt/ meg a ritmusérzéke se az igazi.Ugyhogy a dolog egészen biztosan bukó.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:16:52

@vígszínházas luvnya: Nem véletlen mikulás csizma volt az amiben édességet rejtettek el szegény lánynak? :-)

mocskosmacska 2021.02.23. 21:32:02

Bálint most jól taktikázott, hogy az idősebb nővel ment randizni.
- Idősebbek is nézik a műsort, így Bála most jó pontot szerzett
- a Kati nénis randevúra többen emlékeznek, mint egy átlag intás csajos randevúra

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 21:52:11

Nem és nem, nem olvasom végig a kommenteket, túl sok. Amúgy most itt rodéziázunk vagy a JLB posztba ???? Összezavarják itt a népeket, basszus

pszichomama_ 2021.02.23. 22:10:09

Amúgy ez az egész most Bálinttól annyira beépített emberes, én nem tudom miért van bennem ez az érzés, de esküszöm most az ÉNB egyik karakterét látom benne, nem saját magát.

Nbl 2021.02.23. 22:25:30

Ehh, tényleg nem talált jobb ex-vellalakót az Rtl mint ezt a rosszindulatú lamantint?

Mme Chauchat #TEAM Bála 2021.02.23. 22:36:21

gyönyörű tanulmány a nyílt, narcisztikus abuzusrol.

vígszínházas luvnya 2021.02.24. 07:35:11

mégegyszer mert valamiért eltűnt a fele...szóval: Mercinek beküldtek egy Vans csukát

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:26:25

@vígszínházas luvnya: Szia, érdekelne a nick nevedet mi, vagy inkább ki ihlette, elárulod... ?

vígszínházas luvnya 2021.02.24. 09:25:57

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Asszem Renátó mondta Bálintra egyszer.. vagy valamelyikük mondta Bálintra.. vagy valaki mondta valakire.. nem emlékszem

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 11:01:54

@vígszínházas luvnya: Nincs különösen oka, csak annyira célzatos, és bizonyos értelemben provokatív nick név, hogy érdekelt mi áll mögötte. Ha viszont csak az, amit mondasz, akkor túlgondoltam....

vígszínházas luvnya 2021.02.24. 13:11:09

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Lehet mögé kéne írnom hogy no offense:) Ki kellett találni valamit a regisztráláshoz és ez volt hirtelen ami eszembe jutott. Eskü se provokálni se célozni nem akartam. Bele se gondoltam, hogy támadásnak is lehet venni:(

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 13:36:45

@vígszínházas luvnya: Komolyan mondom minden politikai felhang nélkül, hogy rögtön ilyen Eszenyi Enikő, meg Sárosdi Lilla stb. neveket juttatta az eszembe....

vígszínházas luvnya 2021.02.24. 15:20:20

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Áhh nem , abszolút semmi ilyesmit nem akartam sugallni..:)

vígszínházas luvnya 2021.02.25. 20:28:42

@vígszínházas luvnya: szóval Mercinek beküldtek egy Vans csukát ! Ennek én személy szerint örülök.. egy kis elégtétel azután, hogy a szponzortól származó darabok mellett nagyon úgy tűnik semmi más márka nem lehet bent de persze a fikaevő proli úrnak megengedték, hogy bevigye a Hilfiger papucsát..

TheLynx70 2021.02.28. 22:15:34

Jöttem lehiggadni, mert olyan jó ez a közösség. :) Az előbb már viszkettek az ujjaim, majdnem olyanokat írtam egy másik platformon, hogy csak na... :) Egyedül az tartott vissza, hogy nem tudok lengyelül. :D Mindenesetre megtudtam, hogy szláv népek keveredéséből származunk. :) Ami még igaz is lehet a mai magyarságra nézve, de a honfoglalókra céloztak. :DD

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 22:25:32

bocs, ha vótmá: PP van az ATV-n, Tatár Csillának ad interjút, és tök jó dolgokat mond. és normálisam vam felöltözve.

TheLynx70 2021.02.28. 23:12:31

@úgymond olvasó mmkk #lóvéisintheair: Nem vót itt semmi, kihaltunk, mint a dinoszauruszok. :) PP-t időnként bírtam, leginkább ha sokat szívott... :))

TheLynx70 2021.03.02. 18:47:43

Azért így két nappal később rájövök dolgokra, de így szeretem magam, na! :))
süti beállítások módosítása