Tékozló Homár

Tudatosfogyasztó-képzés: gyorsan okosat a 3 napos szabály és elállási jog témában

2018.08.13. 10:10 | Homár Hilda | komment

grumpycatcomplain_jpg_838x0_q80.jpg

Hát ez nem volt egy szerencsés vásárlás! Szegény Attila esete kész regény, de legalább lehetőséget nyújt egy csomó fogyasztóvédelmi okosság megtárgyalására. Lustáknak, türelmetleneknek, sietőknek a leghasznosabb  tanácsokat kiememeltük szép fehérrel, addig azért mindenképp érdemes legörgetni!

Kedves Hilda!

2018.02.19-én szerződéshosszabbítással rendeltem a Vodafone online értékesítési csoportjától egy HTC U11 típusú készüléket. A rendelés után pár nappal rendben kézbesítette is a telefont a futárcég, amit én egyből ki is bontottam. Szerencsémre a munkahelyemre kértem a szállítást, és a kibontás pillanatakor egy kollégám is mellettem volt, mivel volt egy kis gond a készülékkel. A doboz bontatlan fóliás volt ugyan, de a fólia alatt a széleinél koszos volt, ami még nem is zavarna, de a gyári headset, ami alaptartozék a telefonhoz, hiányzott a dobozból.

Én ezt rögtön jeleztem az online értékesítési csoportnak telefonon, ahol nem tudtak érdemben segíteni, mondták hogy hívjam a 1270-es ügyfélszolgálatot, és ott adjam elő a gondomat. Ezt meg is tettem, elsőkörben jött a hülyének nézés, hogy én miből gondolom hogy jár headset a készülékhez? Mondom mert a dobiz aljára rá van írva, hogy egy type-c usb csatlakozós aktív zajszűrős headset jár a telóhoz. Ok, kis zenélés és várakozás után azt mondták, hogy megnézték hogy kb 2000ft egy ilyen headset, és hogy ha elfogadom bekompenzálják az előfizetésembe. Természetesen nem fogadtam el, mert egyrész külön ez a headset nem kapható sehol itthon, másrészt ha kapható lenne se 2000ft lenne az ára. Ekkor azt mondták visszanézik a központi raktáruk kamerafelvételeit hátha kilopta belőle valaki, és majd szólnak, mondtam hogy rendben.

Azért engem csak nem hagyott nyugodni a dolog, bementem a győri plázában lévő vodafoneba elmesélni a történteket. Ott azt mondták hogy menjek át a euronics-be és vegyek headsetet, és az árát bekompenzálják, de max 10 000 ft-ig tudják csak. Ez már jobban hangzott, de mivel nem volt gyári headset sehol, így ez a verzió is bukott, így ők sem tudtak segíteni.

Ekkor bementem a győri márkaképviseletbe is hátha, de hát ők aztán végképp nem értenek semmihez, ők az online szerződéshez nem nyúlnak az más rendszer, és hívjam az online értékesítési csoportot, nekik kell rendezni a dolgot. Hívtam is őket, mondták hogy akkor álljak el 14 napon belül a szerződéstől, és ezt megtehetem a márkaképviseletben is. Visszaballagtam mondtam az üzletben hogy ezt javasolták telefonon, mire ők mondták hogy értsem meg ők nem tudják megcsinálni az elállást, mindenképpen az online csoportot kell szekálni.

Ezután hívtam a 1270 supportot, és ott is megerősítették amit az online csoport, hogy az üzletben is meg kell tudniuk csinálni a bontást, nem értik miért nem csinálták meg nekem. Ekkor kértem az ügyfélszolgálatost, hogy vegye fel a történteket mint panaszt, és vizsgálják ki az ügyet.

Másnap bementem a plázai vodafoneba újra, hogy akkor elállok, de elkezdtek intézkedni. A lényeg hogy ez a készülék az ország egyetlen vodafone üzletében sincs készleten csak online rendelhető. Erre kérdeztem én hogy hát miért nem kérnek ki egyet a központi raktárból, mire az volt a válasz, hogy ott nincs készletük, amikor jön egy rendelés, akkor a gyártótól jön egyből a telefon. Ez azért volt elgondolkodtató számomra, mert az első napon mikor először hívtam a 1270-et, ott azt mondták, írnak egy levelet a raktárnak, hogy bontsanak ki egy ilyen készüléket, és nézzék meg van-e benne headset. Na de ha nincs raktárkészlet, akkor mit is bontanak ki???

Közben az esztergomi vodafoneba akadt 1db ilyen teló készleten így lekérték Győrbe, és egy héttel későb ki is cserélték nekem kompletten az egészet. Közben felhívtak a panaszkezelési csoporttól és annak ellenére hogy megoldódott az ügyem felajánlanak a kellemetlenségekért 7000ft nettó kompenzációt, amit el is fogadtam.

De hát az ügy nem oldódott meg, ugyanis a második telefonom gyakran túlmelegszik, főleg töltés közben, és visszavittem 72 órán belül hogy kicseréltessem. Már sejtettem hogy nem lesz egyszerű a dolog, mert hát nincs sehol ilyen teló, ez volt az utolsó, így nehéz lesz a csere. A győri Árkádban lévő üzlet esett éppen útba, így odamentem. Ott cseréltek is volna egy másik típusú készülékre, de mivel a márkaképviseletben elrontottak valami papírt, ezért kértek egy napot, hogy rendezzék velük, és ígérték hogy hívnak telefonon, a papírjaimat pedig hagyjam ott nekik. Másnap hívtak is, hogy ok a csere, de nem ők fogják cserélni, hanem a márkaképviselet, mert ők tudják rendezni a papírokat.

Ok, go Árkád a papírokért, aztán go márkaképviselet. Itt jegyezném meg hogy mikor visszavittem a telefont, csináltam rajta egy gyári resetet, hogy törlődjenek a személyes adataim, és a dolgaim. A márkaképviseletben már eleve úgy álltak a dologhoz hogy én hazudozok össze-vissza (ezt nem mondták így ki, de ez érződött), és hogy ha ilyen problémás ügyfél vagyok, akkor bontsunk mert még 14 napon belül vagyok, és köszönjünk el egymástól. Jaaa hoppá, nem lehet bontani!!! Ugyanis nekem már volt egy készülékcserém ezért a készülékszerződésem megváltozott és így már nem online vásárlásnak számít, így már nem vonatkozik rám a 14 napos elállási jog.

Írónia hogy az első készüléket nem szabadott használnom, csak állt a dobozában, és gyakorlatilag a második az első, plusz hol máshol tudnak cserélni ha nem üzletben??? Így nem értem ezt az egészet. Na a szakképzett kolléga töltőre dugta a factory resetelt telefont, ekkor miért is ne hogy nem melegedett túl, és 20perc töltés után közölte hogy ez jó, és adott egy jegyzőkönyvet amin az szerepel hogy a készüléknek semmi baja, nem cserélik. Eleve úgy küldtek át az Árkádból, hogy mindenkivel le van zsírozva a csere, mindenki tud róla, de mégse lett csere.

Ekkor írtam e-mailt a levelezési csoportnak, akik felhívtak, és megerősítetteék hogy nincs 14 napos elállás nincs csere se, de a kellemetlenségekért felajánlanak egy 7000ft-os nettó kompenzációt. Én ezt is elfogadtam, de közöltem, hogy ebbe nem fogok beletörődni, és megyek tovább az ügyben.

Mit tudok tenni a békéltető testületen kívül? Van esélyem hogy kicseréljék a telefont, vagy használjam így hibásan? Én a garis javítást nem fogadom el, mert 72órán és 14 napon is belül voltam, így az számomra nem megfelelő. Esetleg az lehet megoldás, hogy gariba megjavíttatom, és ha a munkalapon valamilyen javítás szerepel, akkor visszamegyek az egyik üzletbe, és megmutatom nekik, hogy mégse volt ok a teló, és akkor így már cseréljék is ki???

Köszönöm hogy elolvastátok a levelem!

Attila 

 

Kedves Homár Olvasó!

A leírtak alapján a második telefon vásárlásától valóban nem lehetett indoklás nélkül elállni, mert az az ügyletkötés egy üzletben történt. A korábbi vásárlással pedig azért nem volt meg a jogfolytonosság, mert az első vásárlás esetén indoklás nélküli elállás történt, aminek jogkövetkezménye a szerződés visszamenőleges hatályú megszűnése. Jogi értelemben tehát két egymástól elkülönűlő szerződésről beszélhetünk. A "72 órás" (valójában 3 munanapos!) csereigény tekintetében azonban vélhetően nem volt megfelelő a vállalkozás eljárása. 

  •  Az elállással kapcsolatban: Az első szerződés megszüntetésének jogszerű módja volt az elállási jog gyakorlása. Az ügy szempontjából is hangsúlyozandó fontos szabály, hogy az elállás írásban érvényes, tehát a telefonos vagy személyes ügyintézés ebben az esetben csak annyiból lehet releváns, ha ezek során írásban is rögzítésre kerül az elállási szándék. Gyakran előfordul, hogy a fogyasztó csak telefonon jelzi az elállási szándékát, és később a felek között vita alakul ki a tekintetben, hogy az elállás érvényesen megtörtént-e.
    A másik, hasonló esetekben tipikusan jelentkező probléma, hogy az indoklás nélküli elállás esetén a fogyasztó köteles hiánytalanul visszaszolgáltatni a maximum kipróbáláshoz szükséges mértékig használatba vett terméket. Ha van valamilyen hiányosság, az értékcsökkenés megtérítését csak akkor kerülheti el a fogyasztó, ha igazolhatóan nem neki felróható ok áll a háttérben (pl. eleve hiányosan küldték ki, ahogy a jelen esetben is történt). Ide kapcsolódó praktikus tanács, hogy minden nagyobb értékű termék kicsomagolását (ha a szállítási szolgáltatás nem tartalmazza a futár általi/előtti kicsomagolást) érdemes ún. unboxing videóval, vagy fényképekkel is megörökíteni, mert számos bizonyítási nehézség elkerülhető így. Hogy kinek mi számít nagy értéknek, az változó, több tízezer forintos vételár esetén mi mindenképp ezt ajánljuk. 

  • A "72 órás" csereigénnyel kapcsolatban: Ez a szabály nem csak a fogyasztók, de a vállalkozások számára is nagyon sok fejtörést okoz. Ennek egyszerű oka van: nem tudják, hogyan kell alkalmazni. Szerencsére jól kikristályosodott bírói gyakorlata van (itt emeljük meg a kalapunkat azok előtt a fogyasztók előtt, akik az ezzel kapcsolatos jogvitáikat bírói útra terelték és ezért nem nekünk kell e szabályok tisztázásáért harcba szállnunk). A valójában 3 munkanapos szabály lényege, hogy a vásárlástól számítva ennyi időn belül jelzett hiba (ami megvolt a vásárláskor, de azt nem ismerhettük fel) esetén a kereskedő akkor is köteles a terméket ugyanolyan új termékre cserélni, ha egyébként a javítás költséghatékonyan és rövid időn belül szintén megoldást nyújthatna a hibára (ez a hivatkozás tehát 3 munanapon túl jelzett hiba esetén a kereskedő számára kibúvási lehetőség az azonnali csereigény alól). Mivel ez a kérdés gyakran felmerül, és a vállakozások is következetesen hibásan alkalmazzák a szabályt, egy picit bővebben is kifejtjük:

    A  151/2003/IX.22./ Kormány rendelet 7.§-a értelmében ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól  számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a./ pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem  köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű működést akadályozza. A következetes bírói gyakorlat alapján a jogszabály rendelkezésének megvalósulása esetén nincs helye a hiba eredetének - kicserélés előtti - vizsgálatára, a forgalmazó a fogyasztási cikket azonnal köteles kicserélni, amennyiben a hiba a rendeltetésszerű működést akadályozta. /A szóban forgó esetben egyébként ez lehetett a kicserélés megtagadásának oka, elég sok fejtörést okoznak a gyakorlatban a szerviz körülmnyek között nem jelentkező, vagy teljesen random módon jelentkező hibákkal összefüggő estek./

    A tartós fogyasztási cikk esetén, tehát a három munkanapon belül érvényesített csereigény épp azt valószínűsíti, hogy a hiba gyári eredetű. Ilyen szinte azonnal észlelt hiba esetén tehát kötelezővé teszi a termék cseréjét és eltér a Ptk. általános szabályaitól.  Mindez nem jelenti azt, hogy a forgalmazó ne lenne jogosult a termék hibájának eredetét vizsgálni.  Miután kicserélte a készüléket, jogosult vizsgálni a hiba eredetét, és amennyiben azt tapasztalja, hogy az a vásárlást követően keletkezett okra vezethető vissza, illetve rendeltetés ellenes használat eredménye, a polgári jog általános szabályai szerint érvényesítheti kártérítési igényeit a fogyasztóval szemben. Természetesen ez némileg kedvezőtlenebb pozíciót jelent a forgalmazónak, hiszen neki kell igényérvényesítőként fellépni, de a bírói gyakorlat alapján épp ez volt a jogalkotó célja a tartós fogyasztási cikkek esetében, amennyiben ilyen rövid határidőn belül érvényesített fogyasztói igényről van szó. Ha nem így értelmeznénk a szabályt, gyakorlatilag teljesen kiüresedne a 3 munkanapos csere joga, eltűnne annak fokozott fogyasztóvédelmi jellege.

  • Igényérvényesítés: Két, egymással párhuzamos, de az ügy más-más aspektusát érintő igényérvényesítési lehetőség van. Egyrészt a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálhatja, hogy pl. a 3 munkanapos csereigény tekintetében jogszerű volt-e a vállalkozás eljárása, megtette-e azokat a jogszabály által előírt intézkedésket, amelyek ilyen esetekben kötlezőek. Másrészt a jogvita érdemi része vonatkozásában békéltető testülethet, vagy bírósághoz lehet fordulni. A BT ingyenessége és egyszerű eljárása miatt azt mindenképp ajánlani tudjuk, noha első sorban mediatív fórum, és nem szabad rá bíróságként tekinteni, sok esetben megoldást jelenthet. 

Jó tanácsok röviden:

  • 14 napos elállás csak írásban érvényes!

  • Nagyértékű műszaki cikkeknél jól jöhet az unboxing videó, vagy fényképek a kicsomagolás folyamatáról (kivéve, ha futár előtti kicsomagolás opcióval rendeltünk)

  • 3 munkanapos csere minden új, 10.000 Ft feletti műszaki cikk esetén kötelező és azonnali joga a fogyasztónak, ha a hiba érdemi, és a fogyasztót nem tájékoztatták a létezéséről.

  • Minőségi kifogás esetén mindig kötelező a jegyzőkönyv, és ha nem mondják meg azonnal, hogy teljesítik-e a kérésünket, vagy sem, akkor 5 munkanapon belül írásban ezt külön közölni kell. 

Felhasznált jogszabályok:

- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól (elállással kapcsolatos szabályok)
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (hibáy teljesítéssel, jótállással és szavatossággal kapcsolatos alapvető szabályok)
- 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó  kötelező jótállásról
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól (itt találhatóak azok a szabályok, amelyek rögzítik, hogyan kell eljárnia a forgalmazónak, ha a figyasztó minőségi hibát jelez)

UPDATE

A posztra a Vodafone-tól az alábbi hivatalos reagálást kaptuk:

A szolgáltató álláspontja szerint a szóban forgó esetben a Vodafone mind a saját maga által meghatározott vállalati értékeknek – úgy, mint az ügyfelek lehető legmagasabb minőségű kiszolgálása –, mind pedig a jogszabályban rögzítetteknek megfelelően járt el.

A vonatkozó jogszabály szerint a vásárlástól számított 3 munkanapon belül előterjesztett csereigény esetén a vállalkozás köteles a hibás terméket kicserélni, ha a meghibásodás a termék rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ennek megfelelően a Vodafone márkaüzletében dolgozó kolléga a hiba észlelésére törekedett, a hiba eredetét nem vizsgálta. Az ügyfél által jelzett hibajelenséget (túlmelegedést) a Vodafone nem észlelte, így nem álltak fenn a 3 munkanapon belül előterjesztett csereigény Vodafone általi teljesítésének jogszabályban meghatározott feltételei.

A Vodafone továbbra is elkötelezett abban, hogy folyamatosan növelje ügyfelei elégedettségét, ezért minden esetben a panaszok teljes körű kivizsgálásával törekszik arra, hogy tovább fejlessze szolgáltatásait és minden ügyfél számára a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsa.

Vodafone Sajtóosztály

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2018.08.13. 10:17:34

Nekem is volt HTC-m, toltes kozben melegedett mint allat, de tobb mint 3 even keresztul birta, akkor azonban felpuffadt az akksija.
Szoval a melegedestol fuggetlenul hasznalhato.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.13. 10:20:24

@Darth Revan: Esetleg WTF. (Pedig én el is olvastam.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.13. 10:26:05

Ennyi pénzért akár lehetne jó is a teló, bár a töltés közbeni túlmelegedés elég relatív fogalom. A júzer azt szeretné, ha 5 perc alatt fullon lenne a telefonja, de közben meg eggódik, hogy ki ne gyulladjon. Egyszerre a kettő néha nem megy (ld. Samsung), de azért többnyire sikerül. Egy 40-45 fokos hátlep (szerintem és laikusként) még belefér. Értem én, hogy szar érzés, de még nem veszélyes.

GiaMarie 2018.08.13. 10:42:24

A jó tanácsokból csak azt sikerült kihagyni, hogy ha az ügyfél elfogadta a netto 7000 Ft-os kompenzációt, akkor "megállapodtak" a panasz rendelését illetően, és ez bizony jogvesztő hatályú. Ezután nem lehet ugyanezzel a panasszal odamenni cirkuszolni.

Szittyamagyar 2018.08.13. 10:53:23

@GiaMarie: Ez csak akkor igaz, ha erről a kompenzáció felajánlásakor külön tájékoztatták az előfizetőt.

230e 2018.08.13. 11:03:44

Különösen ügyes a 3 napos elállás kezelése a Voda részéről, külön pont azért, hogy a spéci csatlakozós zajszűrős fülesért meg beküldték a Euronics-be. A HTC-k viszont melegszenek, különösen a gyorstöltővel töltve.

Rejtélyes 2018.08.13. 11:52:15

Az en Samsung Galaxy 7-em is tulmelegszik, de csak ha megy rajta egy CPU-igenyes alkalmazas ES toltom. :)

Beerhead 2018.08.13. 14:01:30

Telefont a telefonboltból. Kazánt sem a gázművektől veszünk.

bounty112 2018.08.13. 14:43:32

Ha factory reset után nem melegszik túl töltéskor, akkor mégis mi a frász baja lenne a telefonnak, miért is csinálna vele bármit a szerviz? Atyaég.

Kondom Keselyű 2018.08.13. 16:10:02

@Beerhead:
viszont a gazmuvek nem ad akcios kazant akkor se,ha telen nyitott ablakok mellett futod az utcat.
lasd 15-20 ezres csomagok,amiket sokan annyira se hasznalnak ki,mint en az 5000 forintosomat.
kibaszol evente 50-100kt az ablakon a semmire,es kapsz ket evre 30-40k kedvezmenyt a keszulek arabol :D

Kondom Keselyű 2018.08.13. 16:15:25

egyebkent a htc u11 overheating re(aminel talan van relevansabb kulcsszo is) 205 ezer talaltot dob a google :D

octy 2018.08.13. 18:40:44

Kivételesen egészen jól van leírva most a téma a Tanácsadó részéről.
De a kommentekben megint kevernek mindent mindennel. 3 napos elállás - jajj.

A lényeg: a szolgáltatónak is a gyártó szállítja a telefont, csak customizált - tele van a szolgáltató saját appjaival, színeivel, stb. De hardveresen ugyan az, ha ugyan az a modell. A custom szoftvert meg a gyártó írja, nem a szolgáltatónál faragják át.

Weben rendelni meg azért jó, mert 14 naptári napon belül akkor is el lehet állni, ha rájövök: "anyám, nem ilyen lovat akartam".
A kibontási videó alap, ez ma már az okostelók korában nehogy valakinek gondot okozzon!

Azok a cégek amelyeknek van egy vagy több üzlete is, általában az üzletben is el tudják végeztetni az elállás folyamatát. Az egy másik kérdés, hogy a dolgozók letagadják, mert nyűg, addig sem tud eladni, meg egyébként is lustaság. Ez leginkább a nem kereskedés jellegű üzleteknél jellemző, tehát pl. mobil szolgáltatóknál, ahol a dolgozó alapfeladata nem a telefon értékesítés, mert azon nem sok haszon van, hanem a szolgáltatásoké. Erre vannak jutalékolva és igen kevés alapbért kapnak, minden egyes előfizetés megkötése sokat számít a havi bérbe és nem akarnak időt pocsékolni ilyen nyűgös folyamatokkal. Ez a szolgáltató sz.rrágása miatt van így nagyrészt. Ha adnának rendes bért ugye...

Aki korrekt, az tájékoztatja a weboldalon a vevőt, ha az elállás csak postai úton történhet (én ilyen helyről nem is veszek semmit, mert míg nekem a futár kihozza 990 Ft-ért, mivel a webshop számára üzleti partner napi sok-sok megrendeléssel, addig tőlem mint magánember ennek a duplájáért vinné nekik vissza - na neee). És akkor még 30 napig várhatom a pénzt. Kizárt. Ilyet nem játszunk.

Nagy kereskedelmi láncoknál viszont tudják az elállás folyamatát, és nem is akadékoskodnak. Vittem vissza már Media-ba úgy billentyűzetet, hogy ki sem bontották, hogy tényleg benne van-e a dobozban. Ha nem tetszik, visszaviszem és pénzzel a zsebemben jövök ki az üzletből. Sőt, olyat is lehet, hogy web-en veszem meg de áruházi átvétellel, tehát még a futárt sem kell várni, ugyanakkor webshop-os áron jutok hozzá, mindegy, hogy a bolt mennyiért adja, és mivel a vásárlási szerződést továbbra is web-en kötöttem, ekkor is érvényes a 14 napos elállás.

A 3 napos csere témájában:
Lett volna lehetőség szakszervizbe elküldeni bevizsgálásra a készüléket, mivel egy bolti értékesítő nem szervizes szakember, nem feltétlenül tudja megállapítani, hogy hibás-e a készülék. A gyártó szervizébe elküldték volna, ők kiállítanak egy szakvéleményt ha nincs hiba, vagy eleve egy csereigazoló lapot küldenek vissza a készülék helyett, ha mégis hibás. Ez persze idő, de ekkor is a 3 napos csereigény ügyében zajlanak az események.

Egyébként meg aki szidja a vodafone-t (nekem egyébként unszimpi a társaság): 2x nettó 7e Ft kompenzálást kapott az ügyfél - ezt ki szokta még adni? Csak simán elzavarják az üzletből a tudatlan vevőt - jó esetben egy jól kitöltött jegyzőkönyvvel, melyben elutasítják a cserét.

Be kellene küldeni a szervizbe a telefont azzal a kéréssel, hogy vizsgálják be, jogos-e a csereigény. Ha megjavíttatja garanciában, azt már senki nem fogja kicserélni, mert a gyártók ragaszkodnak a 3 munkanapon belüli intézéshez, amit papírokkal kell igazolni, különben nem írják jóvá a cserét a voda-nak és az bukja a teló árát.
Ha a határidőn belüli bevizsgálás már nem lehetséges (nyilván kifutott már a 3 napból) akkor meg kell keresni valami kompetens üzletvezetőt egy saját voda üzletben (partnernek erre nincs kerete) és kérni, hogy vegyék vissza a telót, csinálják vissza az egész ügyletet.

Permetező 2018.08.13. 18:41:32

Van aki annyira unatkozik hogy saját magát kezdi szpatni hogy teljen az idő? Ide jutottunk.

nniicckk 2018.08.13. 20:04:18

Ez a melegedes eleg bizonytalan. Mi melegedett, a tolto, a telefon, es megis mennyire ?
Es ha szervizben nem melegedett, akkor meg mi a gond ? Ha jo akkor vigye haza oruljon neki. Es ha szerinte ujra melegszik, akkor vigye be abban az allapotban a szervizbe, ahogy neki melegedett. Olyan nincs, hogy csak nala melegszik, a szervizben meg sosem.

Snagal 2018.08.13. 21:26:21

@octy: azért 1-2 dolgot érdemes hozzá tenni

"Aki korrekt, az tájékoztatja a weboldalon a vevőt, ha az elállás csak postai úton történhet"
Ez nem korrektség kérdése, ugyanis a 14 napos elállás lehetőségéről, menetéről a kereskedelmi egységnek KÖTELESSÉGE tájékoztatni a vásárlót, ha ezt elmulasztja, akkor az elállás opciója automatikusan meghosszabbodik (ha jól tudom fél évre nő az időtartam)

"És akkor még 30 napig várhatom a pénzt."
A jogszabály írja elő a 30mnapos határidőt, ez az opció adott akár hol intézed az elállást (persze pozitív irányban eltérhet a kereskedő)

"Azok a cégek amelyeknek van egy vagy több üzlete is, általában az üzletben is el tudják végeztetni az elállás folyamatát."
az elállást igen, de az nem el állás, ha az ügyfél bemegy és azt mondja nem köll... :) az elállást írásban kell jeleznie - persze ezt az üzletben jelezhetik neki az értékesítők, de tekintettel a fentiekre (miszerint az elállásról tájékoztatást kap a vásárláskor az ügyfél) nem lepődnék meg ha az üzletben úgy gondolnák nem kötelességük magukat azzal szivatni, hogy ott helyben újra átveszik a vásárlóval, hogy is kéne ezt jelezni hivatalosan.

Snagal 2018.08.13. 21:52:06

A poszt számomra tipikus esete annak mikor a szolgáltató jóhiszemű de szerencsétlenkedik és ezen a poszter addig faszoskodik, hogy a végére nem kompenzációt adnék neki, hanem egy jó nagy seggberúgást...

" azt mondták, hogy megnézték hogy kb 2000ft egy ilyen headset, és hogy ha elfogadom bekompenzálják az előfizetésembe. Természetesen nem fogadtam el"
Bár ezt még megértem, de elegánsan elfelejtjük, hogy a szolgáltató már itt is igyekezett jóhiszeműen hozzáállni a helyzethez, még ha a megoldás nem is teljesen tökéletes - de szerintem mondhatták volna azt is, hogy nincs rá bizonyíték, hogy nem ő akar egy extra headsetet a cég kontójára.

"menjek át a euronics-be és vegyek headsetet, és az árát bekompenzálják, de max 10 000 ft-ig tudják csak. Ez már jobban hangzott, de mivel nem volt gyári headset sehol, így ez a verzió is bukott"
Itt már gyanús, hogy a poszter direkt jár a kútra. A 2000Ft értékü headsetet lecserélhetné 10.000ftosra de nem felel meg neki mert nem "gyári"....

"mondták hogy akkor álljak el 14 napon belül a szerződéstől, és ezt megtehetem a márkaképviseletben is. Visszaballagtam mondtam az üzletben hogy ezt javasolták telefonon, mire ők mondták hogy értsem meg ők nem tudják megcsinálni az elállást"
Javasolták azt is hogy állj el és visszakapod a pénzed, tehát abszolút segítőkészek erre a poszter mit csinál? Be megy az üzletbe és azt mondja, hogy ezt tanácsolták neki... oszt? De a hivatalos menetét (amiről a vásárláskor megkapja a tájékoztatást) az elállásnak nem csinálja végig, csak értetlenkedik, hogy neki azt mondták álljon el de valamiért nem sikerül.... Segítek: írásban nyilatkozni kell az elállásról. Nem hápogni, hogy ezt mondták telefonon.

"De hát az ügy nem oldódott meg, ugyanis a második telefonom gyakran túlmelegszik"
Itt nem nagyon sikerült leírni a hibát értelmesen. Mi az, hogy "túl melegszik"? Felforrósodik és leáll? Azért ez nem biztos, hogy működést akadályozó hiba és a mellékelt ábra szerint (amikor kipróbálták) nem is melegedett...

"Ekkor írtam e-mailt a levelezési csoportnak, akik felhívtak, és megerősítetteék hogy nincs 14 napos elállás nincs csere se, de a kellemetlenségekért felajánlanak egy 7000ft-os nettó kompenzációt. Én ezt is elfogadtam, de közöltem, hogy ebbe nem fogok beletörődni, és megyek tovább az ügyben."
Elfogadott kétszer 7000Ft kompenzációt és kiderült, hogy a telefon nem hibás - mit szeretne még a poszter, adjanak mellé egy aranyrudat is? És mondják közben, hogy 'ó, mily csodás teazsúr' ?
Ellenségemnek se kívánnék ilyen gyökér vásárlót (najó, talán nekik:))

230e 2018.08.14. 08:22:07

@Snagal: "Itt már gyanús, hogy a poszter direkt jár a kútra. A 2000Ft értékü headsetet lecserélhetné 10.000ftosra de nem felel meg neki mert nem "gyári."

A telefonhoz adott headset egy aktív zajszűrős, USB C csatlakozású kütyü (ezen a telefonon már nincsen normál jack), ami kb. 40-50 EUR értékű, én is ehhez ragaszkodnék hozzá. A telefon tesztjében külön kiemelik, hogy "A másik trükk pedig a füljáratunkhoz illeszkedő hangzáskép kialakításában van, egy apró szonár van ugyanis a headset fülbe ülő részében, ami felméri a hallójárat hosszát, ez nem tart tovább pár másodpercnél, majd ennek és a zajszűrős mikrofon adatainak alapján létrehoz egy profilt, ami a legjobb minőséget garantálja." mobilarena.hu/teszt/htc_u11_teszt_ujra_a_szoritoban/audio.html
Az hogy ez mekkora parasztvakítás egy másik kérdés, de ez nem egy fóliába csomagolt Hama, amit leemelsz a polcról.

Az, hogy a szolgáltatónál ez eltűnik, majd még hülyének is nézik, nehogy már az posztoló hibája legyen.

Répázó 2018.08.14. 09:27:37

Elfogadod a kompenzációt de mész tovább? Hát a bolt helyébe én is elküldtelek volna az anyádba!

GhostBusters 2018.08.16. 22:53:03

Attila, nagyon okos ember vagy.

A QuickCharge szabvány szerinti gyorstöltés ennél a típusnál is melegedéssel jár együtt. Komolyan mondom, nem értem, hogy te is miért hiszed azt, hogy 40 perc alatt 80% töltés hőtermelés nélkül fog járni???

Persze, tudom, hogy sokkal fontosabb eme tudás helyett a Barátok közt, avagy Jóban-rosszban naprakész követése. Próbáld ki, hogy nem nézel TV-t 3 hónapig, és helyette hasznos olvasmányokkal töltöd az időd!

Hidd el, hasznodra fog válni!

Nekem 2 éve melegszik gyorstöltés közben 45 fokra, bekapcsolt Wifi mellett 50 fokra a telefonom. És láss csodát, nem mentem vissza sipítozni a vásárlás helyére, hanem utánaolvastam, és láttam, hogy ez így van jól.

Tudtad-e, hogy a teló menüjében kikapcsolhatod a gyorstöltést? Dehogy tudtad, de én most ezt is leírtam neked!

Teréz_Pitykéz 2018.08.22. 22:20:31

Megelőzhető lett volna. Nem kellett volna venni egy ilyen retket.

Quuuziii 2018.08.25. 00:01:48

@Kondom Keselyű:
Elvis lives: 27,5 millió találat
Jesus returned: 48,1 millió találat
Hitler the best man ever: 72,4 millió találat

Van még kérdés?

Quuuziii 2018.08.25. 00:15:24

@Kondom Keselyű:

De a kedvencem...

The earth is flat: 445 millió

LGV 2019.01.26. 14:22:18

@octy: Az alábbi állítás nem igaz, hogy jár a 14 nap személyes átvételnél. Azért nem igaz, mert a törvény szerint, írva van, hogy személyesen vetted át, ott kell ellenőrizned mindent. Le is van írva, tévedés vagy mellé beszéd lehetősége kizárt. Idézet tőled "Sőt, olyat is lehet, hogy web-en veszem meg de áruházi átvétellel, tehát még a futárt sem kell várni, ugyanakkor webshop-os áron jutok hozzá, mindegy, hogy a bolt mennyiért adja, és mivel a vásárlási szerződést továbbra is web-en kötöttem, ekkor is érvényes a 14 napos elállás."

octy 2019.01.26. 14:40:50

Ha azt hiszed nem jár, valaki csúnyán átvert. Vagy valami sufni sz.rrágó webshop ÁSZF-jéből tájékozódtál. Remélem, nem webshopot üzemeltetsz ilyen sajátos jogértelmezéssel.

Sufni gsm webshopok ÁSZF-jében látok ilyen egyedi jogértelmezést, a hülyéket palira tudják venni, de egyszer majd rácsesznek (bár aki ezt meglátja az onnan nem vesz semmit - aki meg nem olvassa el azt meg nem érdekli és simán átverik).

Jár a 14 nap, mert a vásárlói szerződés interneten köttetett. Pont. De ezt már írtam, nem tudom mit nem lehet ezen érteni...? Van olyan cipőbolt ahol leírják, hogy interneten "megrendelni" lehet, átvenni meg személyesen és előtt próba, stb. Na ez a hozzáállás az irányba tereli a vevőt, hogy ne legyen személyes átvétel esetén 14 napos elállási joga. Nem is nagyon írják le a webshop szót az oldalukon. Nyilván ott nem is küldenek semmilyen dokumentumot amely utalna vásárlói szerződés létrejöttére.

A neten megvásárolt de személyesen átvett TV-t a 10. napon személyesen vissza is vittem és kp-vel a zsebemben jöttem el. Érdekes módon az áruházban (országos, normális, törvényt betartó cég) is így ismerik a jogszabályt mert szavuk sem volt. Évek alatt többször előfordult, hogy visszavittem így vásárolt terméket. De ez teljesen normális. Mert ez a törvény.

LGV 2019.01.26. 15:17:03

@octy: Elfogadom amit mondasz, csak nem értek vele egyet. Kérlek a törvényt, vagy hivatalos magyarázatot másolj már ide. Amit Te mondasz, hogy sokszor visszaadták, nem az elállással függött össze. Az hogy a cég megtette, az még nem azt jelenti hogy számukra kötelező lett volna. Rengeteg példát tudok mondani, saját eseteimből. Logitech, Smokhouse Chef, Pataki tál, ezek a cégek nagyon jók voltak, olyat is megtettek amik nem voltak nekik előírva. Ellentétben veled, itt egy link, olvasgass, értelmezd mielőtt valótlant állítasz. fogyasztovedelem.kormany.hu/node/2709#Mi%20az%20az%20el%C3%A1ll%C3%A1si%20jog? Itt az idevágó rész " Mi az az elállási jog?
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére. "
süti beállítások módosítása