Tékozló Homár

Katasztrofális költözés reggeliző munkásokkal és eltűnt kütyüvel

2019.03.14. 10:45 | Homár Hilda | 38 komment

screenshot_2019-03-12_11_06_37.png

A költöztetés külön műfaj, egy egész lakást felpakolni, elszállítani és az új helyen kirámolni nem egyszerű, viszont sokféle hibalehetőséget tartalmazó mutatvány. Az átlagembernek viszonylag ritkán van szüksége erre a spéci szolgáltatásra, így valószínűleg a család/haverok/ismerősök mikrokörnyezet nem biztos, hogy egyből ontja a tuti költöztető céget, mint nőgyógyászt vagy a fodrászt. Valamilyen költözős élménye azonban mindenkinek van, és ezeknek jelentős számú lenyomata a neten is meg van osztva. Ezért sem érdemes nagyon bumburnyáknak lenni az ügyfelekkel. Pláne nem rendszeresen

Tisztelt Szerkesztő!

Szeretném megosztani a történetünket és kérek mindenkit, aki azt fontolgatja, hogy a Spurifuvarral költözne, gyorsan felejtse el!

Mi január elején költöztünk velük Budapestről vidékre. Már eleve fél óra késéssel jöttek, fél óra munka után pedig egyszerűen eltűntek. A férjem lement a parkolóba megnézni, mi történt és megdöbbenve látta, hogy mindhárom ember elment a boltba reggelizni, miközben őrizetlenül hagyták a már felpakolt csomagokat a nyitott teherautón. A holminkra nem igazán vigyáztak, pl a férjem szedte ki a hóba ledobott gyerekbiciklit és pár dolgot ő  vitt utánuk, amit a lépcsőházban hagytak volna. De az igazi meglepetés, csak ezután következett.

Előzetesen a fuvarszervezővel 40.000 Ft körüli összegben állapodtunk meg. A végén 80.000 Ft-ot fizettünk, mivel nem fért fel az összes bútor és kétszer kellett fordulni. Hozzáteszem, hogy végig figyeltük, hogy nem igazán helytakarékosan pakolnak, valamint előre elmondtuk, hogy mennyi bútorunk van, mekkora lakásból költözünk. Mi elindultunk autóval előttük, fél óra alatt odaértünk a 20 km-re lévő településre, a szállítóknak ez 1,5 órába telt. Végig úgy éreztük, hogy direkt a lehúzásra mennek.

Amikor elmentek, akkor vettük észre, hogy valószínűleg leejtették az egyik bútort, melynek aljából kitörött egy darab, a volt lakásunkban pedig vezetékestől kiszakították  a kaputelefont, a férjemnek pedig eltűnt egy értékes műszaki cikke. Kiszámoltuk, így kb 80.000 Ft-os kárral zárult a költözésünk.

Természetesen hívtam a céget, mire közölték, hogy a sofőrrel próbáljam rendezni a problémát. Fel is hívott és közölte, hogy a tönkretett dolgokat hajlandó kifizetni, az eltűnt tárgyért nem vállal felelősséget, hisz láthattuk, hogy üres a plató, amikor elmentek. Jó vicc, útközben bárhol megállhattak és levehették, vagy bárki ellophatta, amíg ők eszegettek a boltban. De mondtam, hogy ok, legalább ennyivel kevesebb a kár. Két héten keresztül azt játszottuk, hogy ő megígérte, hogy hozza a pénzt, de nem jött. Egy esetben 40 percet vártam rá a fagyban... A végén mondtuk, hogy akkor utalja át, de ez  ami napig (jan.28.) nem történt meg. Újból hívtam a céget, hogy szeretnék hivatalosan panaszt tenni a cégvezetőnél, mire közölték, hogy azt nem lehet, beszéljek a sofőrrel. Mondtam, hogy megtörtént már, de nem jutottam vele sokra, mire a fiatalember közölte, hogy sajnos ők nem vállalják a felelősséget, mert ők csak fuvarszervezők. De akkor mégis kinek a felelőssége, ha ilyen megtörténik? 

Én álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen szintű szolgáltatás működhet 2019-ben. Legközelebb biztosan alaposan utánanézek a cégnek, mielőtt költözök.

Köszönöm, ha megjelenhet.

További szép napot!
Zsuzsanna

UPDATE márc. 12.

Sajnos szinte semmi sem történt azóta. Január 28-án elküldtem a panaszom a cég honlapján található e-mail címre a cégvezetőnek címezve, erre a mai napig nem érkezett válasz és gondolom már nem is fog. A sofőr nem utalta át a pénzt.  Más lépést nem tettünk. 

 

Kedves Homár olvasó!

Egy költöztető céggel kötött - szóbeli vagy írásbeli - megállapodás alapján a fuvarozó rendszerint az alábbiakat vállalja :
- a megbeszélt időben
- a megbeszélt járművel (megfelelő méretű, és egyéb adottságú) előáll, és
- gazdaságosan, biztonságosan eljuttatja a küldeményt (jelen esetben a megrendelő minden ingóságát) a megadott címre

Késéssel kezdte a vállalkozó a teljesítést, de ami ez esetben nagyobb probléma, hogy sem a gazdaságosságra nem törekedtek a cég munkatársai, sem a megrendelő értéktárgyaira nem ügyeltek, mellyel kárt is okoztak. 

Főszabály szerint, aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A szerződés megszegésével a másik félnek okozott kár megtérítése alól a szerződést szegő fél csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy :
•  a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső,
•  a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta,
•  és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.

A vállalkozás az alkalmazottai magatartására hivatkozással nem mentesülhet a felelősség alól. Továbbá nem mentesíti a felelősség alól az sem ha arra hivatkozik, hogy a költöztetést végzők nem a saját munkavállalói, hanem csupán, mint közreműködők (alvállalkozók) látták el a feladatot, hiszen a Ptk. értelmében az igénybe vett közreműködő személyek magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 

A jogszabály értelmében a károsultnak szükséges bizonyítania a kár mértékét, a szerződésszegés tényét és azt, hogy a szerződésszegéssel okozati összefüggésben keletkezett a kára. 

Kárigényedet bírósági peres eljárásban érvényesítheted. 

Költöztetés előtt érdemes különös figyelmet fordítani arra, hogy az általunk megbízott vállalkozás rendelkezzen árukár- felelősségbiztosítással, mellyel ezek a kellemetlenségek kiküszöbölhetőek. 

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kétszerkettes 2019.03.14. 10:51:21

Ne költözz!
Maradj ahol vagy!

Darth Revan 2019.03.14. 11:41:09

enni kell. nem vegezhetnek fizikai munkat ehgyomorra :)

juhaszvik 2019.03.14. 12:11:34

sorrend:
1. normális, tisztességes embert fillérekért dolgoztatják, ügyfél örül, mert rendesen elvégezik a munkát, (fő)vállalkozó meggazdagszik
2. normális, tisztességes ember megunja, és keres egy olyan munkát, ahol megbecsülik és megfizetik (idehaza vagy külföldön)
3. a munkát el kell végezni, ezért lusta, alkalmatlan és tisztességtelen embereket vesznek fel
4. (fő)vállalkozó tovább gazdagszik, ügyfél pedig szív

KaTe 2019.03.14. 12:12:09

"Legközelebb biztosan alaposan utánanézek a cégnek, mielőtt költözök."
- Megteheted, de ettől még belefuthatsz tapló alkalmazottba/alvállalkozóba...

"Amikor elmentek, akkor vettük észre, hogy valószínűleg leejtették az egyik bútort, melynek aljából kitörött egy darab,"
- Nyilvánvaló, hogy költözésnél az ember nem vesz észre minden apróságot, mert kapkod és idegeskedik, de ez pont olyan, mint a házhozszállítás. Az átvétel után már b**hatod a bizonyítást. Gondolom dokumentáció nem készült az előtte/utána állapotról.

"Fel is hívott és közölte, hogy a tönkretett dolgokat hajlandó kifizetni,"
- Ha csak nem rögzítetted a beszélgetést, akkor meglehetősen kevés az esély arra, hogy valaha is meg fogják téríteni neked a károd.

"vezetékestől kiszakították a kaputelefont, a férjemnek pedig eltűnt egy értékes műszaki cikke"
- Már nem azért, de ez nem a rendőrség hatásköre? Rongálás, lopás. Ráadásul meghaladja a szabálysértési értékhatárt. Mire vártok? Hogy a műszaki cikk magától előkerül?

"a panaszom a cég honlapján található e-mail címre a cégvezetőnek címezve"
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az email címes, illetve telefonálgatós panaszkezelés nem valami eredményes. Először is, a cég székhelyére ajánlott, tértivevényes levélben tessék címezni a panaszlevelet. Az átvételtől számítva 30 napja van a cégnek írásban válaszolni. Ha ez nem történik meg, akkor az illetékes kormányhivatal/járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán bejelentést tehettek. www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/hirek/valtozasok-a-fogyasztovedelem-rendszereben

+1 kérdés:
- Számlát vajon kaptatok?

Terézágyú 2019.03.14. 12:13:53

Ilyenek ezek a románok.
Vagy migráncsok.

Csak azok lehettek.

Jake Peralta 2019.03.14. 14:00:20

nagyon bizalomgerjesztő cég
"spurifuvar@gmail.com"
És van egy fostenger wordpress oldaluk.

Laredo 2019.03.14. 14:19:11

A spuri nem lehet hogy arra utal, hogy azt szedik?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2019.03.14. 14:46:34

Magánszemélyként sosem voltam elég szerencsés ahhoz, h fuvarozási szolgáltatást vásároljak, de a cégemnél átéltem pár költözést, az én tapasztalataim (hátha legközelebb segít):
1, lista és feliratozás pl. a bútor hátulján
2, értékeset az értéktelenbe kell zárni
3, apró, törékeny vagy szóródót szintén
4, nagy és értékeset csomagolni és csomagoltatva elhelyezni (pl. vitrin)
5, sérülékeny, értékes nem bízni senkire (monitor, műszaki)
6, az esetleges károkozást (pl. szállításnál lenyomják a tapétát, parkoláskor meghúzza a kerítést, leejti a bútort..) a helyszínen jegyzőkönyvezni, aláíratni a károkozóval és a cégen behajtatni a helyrehozatali számla csatolásával

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.03.14. 15:05:43

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: az a legfőbb különbség, hogy egy céges költözésnél ott a számla és máris nem lehet olyan egyszerűen letagadni, hogy ott voltak és ők voltak ott. Arról nem is beszélve, hogy egy cég nem fog megijedni attól, hogy jogi lépéseket tegyen.

Itt valószínű se számla se semmi, ha esetleg elfajulna az ügy a költöztetők azt is letagadják, hogy valaha a környéken jártak. Arról nem is beszélve, hogy mint itt is, az átlagember akkor is nehezen jut el, hogy jogi vagy bármilyen lépést tegyen, ami túlutat az hívogatáson meg az e-mail küldözgetésen, ha jelentősebb kár éri.

juhaszvik 2019.03.14. 15:46:21

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: "sérülékeny, értékes nem bízni senkire"

ez a kulcsmondat. bármit, ami értékes, annak tegyük már meg azt a szívességet, hogy a saját autónkban szállítjuk. vagy ha ez nem kivitelezhető (vagyis az a bizonyos "értékes műszaki cikk" túl méretes), akkor tartsuk számon. főleg, hogy már messziről látszott, nem a megbízhatóság mintapéldányaival sodorta őket össze a szél.

egyébként az ilyet nem a rendőrségen kell bejelenteni? (gondolok itt a lopásra) vagy ez a normális menete a dolognak, hogy előbb megpróbálok megegyezni a tolvajokkal?

peppe83 2019.03.14. 16:42:20

80ezerért pereskedni? Bizonyítani sem tudja hogy ott jártak, mert gondolom számlát nem kért/kapott.

Xezs7 2019.03.14. 19:32:58

A költöztetés nagyon kényes téma. Árgus szemekkel kell figyelni a melósok minden lépését. Az szerintem nagyon nagy hiba, hogy külön járművel mentek a célállomásra. Legalább az egyik tulajdonosnak be kellett volna kérezkednie a szállítókhoz. Számlát legalább kapott az ügyfél?

KaTe 2019.03.14. 19:59:53

@Xezs7: Gyanítom, hogy a posztoló és a férje is rendelkezik okostelefonnal. Semmi más dolguk nem lett volna, minthogy a be és a kirakodásnál is fontoskodva járkálnak a teheautó körül, miközben folyamatosan fényképeznek. Talán ennyi elég is lett volna, hogy a költöztetők ne érezzék úgy, hogy ők lesznek az aznapi palimadarak.

"Előzetesen a fuvarszervezővel 40.000 Ft körüli összegben állapodtunk meg."
- Vajon ez írásban történt?

"Hozzáteszem, hogy végig figyeltük, hogy nem igazán helytakarékosan pakolnak"
- Azért ez elég szubjektív, főleg, hogy a posztoló aligha szokott rendszeresen költöztetni...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.03.15. 07:28:18

@peppe83: semmi baj, szerencsére ott a fizetési meghagyásos eljárás. Ott nem kell senkinek semmit bizonyítani, be kell perkálni a közjegyzőnek a díjat, aztán kiküldik a cégnek, hogy ennyit kell befizetni, ha nem tetszik, van 15 napjuk ellentmondani. A legtöbb ilyen sufnicég azt sem tudja, mi fán terem az eljárás, hiába van leírva, így sokszor benézik a határidőt és akkor már nincs kérdés, végrehajtható a kár és a fmh díja is.

Xezs7 2019.03.15. 13:43:59

@KaTe: Sajnos az élethez kell egy alapvető bizalmatlanság az embertársaink felé, ha nem akarjuk, hogy hasonló dolgok történjenek velünk. Én az utcán is elzavarok a fenébe mindenkit aki megszólít, kivéve ha valami útbaigazítást kér. De akkor is résen kell lenni, mert van aki csak kamuból kéri aztán amúgy meg lehúzni vagy lopni akar. Tele van a világ sunyi emberekkel.

Jossarian 2019.03.15. 20:25:48

@Laredo: ott a pont! :D A posztolo meg lusta volt pakolni meg berelni egy kisteherautot occso penze' igy hat szopik. Hat nem tudja, hogy a balkanon el, onszantabol???

M1nd3gy 2019.03.15. 23:37:58

Mi a koltozzunk.hu/ csapat szolgáltatásait vettük igénybe, a főnök is részt vesz a költöztetésben és nagyon rendes munkát végeznek, ajánlom őket. Olyannal szabad költöztetni akikről másoknak is jó véleménye van (nekik van sok referenciájuk)

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.03.15. 23:44:20

Olyannal szabad költöztetni akikről másoknak is jó véleménye van "

Én olyannal költöztem akit régen ismertem és én is dolgoztam neki
Bp.Belvárbol 15km vidék kertes ház egy zsufolt teherautó
40ezer és mm-re oda raktak mindent ahova kivántam. Munka végeztével meghívtak egy ebédre :)

kolomparlole1114 2019.03.15. 23:52:12

@KaTe: Nem lett volna szabad kifizetni a költöztetőt, ha már a melósok kiszolgálták magukat a munkabérrel (múszaki cucc lopás).

Pipas 2019.03.16. 08:30:33

@Tiktak58: "Másik gyökér beállt költözködéskor egy tulaj ház előtti helyére."

Ezen mindig ki vagyok akadva. Akik családi házas környéken laknak azok azt hiszik, hogy ahova szoktak parkolni, az az ő helyük, oda más nem állhat. Amikor új házba költöztem vagy négyszer jelentek meg, hogy onnan is álljak el, mert az meg az ő helyük, azonnal menjek el onnan, mert az az ő helye.

Tahóság.

Quuuziii 2019.03.16. 09:15:18

@Pipas: az a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy ha ellenállsz, előkerül a kulcs. :)

Quuuziii 2019.03.16. 09:50:44

@Hortenz: a reggelizés kiemelése a homár hülyesége. A hangsúly az őrizetlenül hagyott cuccokon volt. Én kibírnám a "szenzáció"hajhász bevezető nélkül is. Olyan tőle az oldal, mint valami szegény ember index.hu-ja. :)

Beer Monster 2019.03.16. 11:03:38

Alapelv, hogy több rokon kell a helyszínen, mint költöztető. Mögöttük kell lenni, nem előttük.

Buenos Aires 2019.03.16. 11:35:40

3 éve egy költöztetővel megállapodtunk 2 költözésben 2 hét különbséggel. Az elsőre eljött, a költöztetés nagyjából rendben lezajlott. Ezután írásban visszaigazolta a 2. időpontot. Vidék-Budapest költöztetés. A megbeszélt időpontban nem volt ott az ember, telefont nem vette fel, sms-re nem válaszolt. Google a barátom volt, találtam egy olyan vállalkozót, aki véletlenül épp ráért.

martineden 2019.03.16. 13:30:18

Azert meg kellene kerdezni a masik felet is.A kozepebe vagva igazan az akasztotta ki a megrendelot,h dupla fuvar tortent,dupla dijert.Kerdes,az a kb 40 ezres fuvardij ajanlat ,h tortent?Kijottek felmerni a lakast ed az ingosagokat,vagy telefonon keresztul,a megrendelo elmondasara hagyatkoztak.Ez utobbi esetben a megrendelok altalabn hajlamosak fele akkora kocsit kerni,mint amire szukseg lenne.Itt is ez lehetett,mert nem tudom elkepzelnilh ott vagyok es hagyom elmenni a kocsit felig rakottan.Mivel a rakodasnal jelen voltak,illetve lehettek volna,nem ertem az utolagos karigenyt sem.Nem lattak mi tortenik rakodas kozben?Utolagos kar kovetelese,veszett fejsze nyele.A kovetkezo kerdesem,mert mentek elore,mert nem kisertek vegig a fuvarozo jarmuvet?Hogy bizonyitja be ,h mi kerult a kocsira?Ilyen alapon mondhatna azt is h volt ket db aranytomb is ,nem?Egy tagadas ,egy allitas.

Xezs7 2019.03.16. 18:06:48

@Pipas: Igen, ez sok helyen gond, mert nem értik, hogy az simán közterület, és bárki állhat ott, semmi köze hozzá.

@Hortenz: Irodai környezetben némely paraszt képes a munkaállomásánál ebédelni, a kajaszag meg belengi az egész irodát. Olyan nincs, hogy neki annyira fontos dolga van, hogy nincs ideje kimenni a konyhába egy ebédre. Aki ilyet állít, az vagy hazudik, vagy rohadt szarul gazdálkodik az idejével.

Xezs7 2019.03.16. 18:09:37

@Buenos Aires: Ezt a sunnyogást mindig is gyűlöltem melós körökben. Mikor valaki nem megy el, azt már tudhatja napokkal előre, de legkésőbb a megbeszélt időpont előtt pár órával. Annyi lenne a minimum, hogy felhív, és sűrű bocsánatkérések közepette elmondja, hogy nem tud jönni. Nekem volt olyan generálkivitelezőm, hogy mikor már 5 perce késett, akkor felhívott, hogy kér még 10 percet, mert dugóban áll. Tök normális volt, nekem belefért a 15 perc, de legalább tudtam, hogy nem épp átbasz.

Secnir 2019.03.16. 22:29:20

négyszer költöztem életem folyamán. kétszer agglegényként, egyszer nősként, egyszer meg nagycsaládosként.
és büszke vagyok arra, hogy mind a négy esetben meg tudtam szervezni baráti/haveri körből azt, hogy meg legyen oldva a fuvar 100%-ban, hibamentesen.
köszönöm, csak ennyit szerettem volna elmondani...

Balfredo Alfredo 2019.03.17. 09:13:02

@Secnir: "mind a négy esetben meg tudtam szervezni baráti/haveri körből"
Ez egy szerencsés helyzet.
Mindazonáltal számos oka lehet, hogy valaki egy költöztető cég szolgáltatásait veszi igénybe.

Balfredo Alfredo 2019.03.17. 09:15:07

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ...Utána meg jönnek a cég képviselői és jól megvernek. Elvégre tudják, hol laksz.

Secnir 2019.03.17. 09:21:07

@Balfredo Alfredo:
oké, ezzel nincs gond, de akkor követem a költöztetőket. vagy csak olyanokat hívok, akikről már csak jót hallottam...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.03.18. 09:08:07

@Beer Monster: ha már ennyi embert oda tudsz csődíteni, akkor csak egy B kategóriával vezethető kisteherautót kell bérelni 1-2 napra, és nem is kellenek a költöztetők :D. Nyilván ha a mozgósítható rokonok átlagéletkora a nyugdíjkorhatár felett van, te meg a lift nélkül negyedik emeleti lakásból költözöl, az már kérdés :).

Snagal 2019.03.18. 10:14:38

@Secnir: én egyszer megkértem a haveromat, hogy szerelje meg a kocsimat, így nem kellett szervizbe vinnem...
de hogy jön ez ide?

De, hogy ne legyek teljesen offtopik: sajnos a költöztető biznisz is hasonlóan jó hírű mint a taxis és az ingatlanos, így nem okoz nagy problémát elhinni, hogy ez tényleg így történt ami sajnálatos.
Viszont szokás szerint a posztoló elragadtatta magát annyira, hogy fontos részleteket elfelejtett leírni: számlát kapott? Ha igen akkor minden bizonnyal a furvarszervezőtől, így jogilag velük áll kapcsolatban, tehát a furvarszervező nem teheti fel a kezét, hogy nem az ő dolga.
A férj "értékes műszaki cikke" miért nincs nevesítve? A sztori jobb átláthatóságának szempontjából nem mindegy, hogy egy 165cm-s OLED tv tűnt el, vagy mondjuk egy iPhone (mondjuk ha 80ezres a kár amibe benne van a kaputelefon és a megrongált bútor akkor valószínűleg egyik sem, de mindenesetre nem értem ezt miért nem lehet nevén nevezni)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.03.18. 18:03:13

@Balfredo Alfredo: Elég valószínűtlen. Könnyű lenne bizonyítani az ok-okozati összefüggést, amit ugye a rendőrség azért nagy ritkán, de megvizsgál. :)

Permetező 2019.03.19. 18:19:36

@Secnir:... és mindekközben a Földet is megmentetted egy becsapódni készülő aszteroidától

TylerHun 2019.04.03. 07:22:47

@Balfredo Alfredo:
Az utolso elotti koltozesemet csaladra, cimborakra biztam es az egyikuknek kiment a terde. Ennek nem akartam ujra kitenni senkit, ezert a legutobbi alkalommal mar en is koltoztetot hivtam.
süti beállítások módosítása