Dzsinnek, akiknek egy része öntudatosan kéri ki magának:
ők nem dzsinnek, hanem dévek, a szélhámos lányka pedig
jobb szereti magát úgy hívatni, hogy kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozó.
Van egy másik dimenzió az emberek világán túl, de mégis benne, amelynek
egyik jellemző tere Bronzváros, az az Dévábád.
Üdv a természetfeletti otthonában!
Az Agave Könyvek még idén február táján adta hírül (oké, pontosan nem tudom, mikor, de mindenképpen tél volt), hogy ez a kötet meg fog jelenni kiadásukban. Már akkor stipi-stopiztam blogíró kollégáimnál, hogy ez a könyv nekem kell. Akárki akármit mond, akar: kell. Elnézően mosolyogtak és biztosítottak jóindulatukról: tied. Amikor aztán végre elért hozzám S. A. Chakraborty: Bronzváros című műve, rávetettem magam és nem is csalódtam várakozásaimban.
A vaskos, igényes, kemény fedelű, borítóval és belevarrt könyvjelzővel ellátott kötet már szemre olvasásra, de legalábbis belelapozásra csábítja az érdeklődőt. Kézbevételkor, jó harmadának abszolválása után hajnali fél háromkor arra ébredtem, hogy alszom (mire jó, ha reggel nem kell munkába menni, ugyebár). Sietek leszögezni: nem a könyv, hanem a fáradtság miatt aludtam el. A mű cselekménye, lefestett karakterei, gazdag helyszín leírásai önmagukban is kifejezetten érdekfeszítők voltak számomra, akár cselekmény nélkül is (és ez nagy szó). Ahogy keresem magamban az okokat, miért is, arra jutottam, talán azért, mert semmi művi, elvont, magas röptű értekezést sem kívánt senki sem lenyomni a torkomon, hanem óvatosan, kellő önkritikával adagolt, érdekes és elképzelhető világot, benne megismerhető és szerethető, de legalábbis megérthető, megfelelő humorral, elszántsággal átitatott karaktereket kaptam.
Akkor vágjunk bele!
1798 - két nézőpont, mágia, csodák, hősiesség, végsőkig elszántság, földhözragadtság, intrikák, rasszizmus, politikai viszály, kaland, humor, sivatag, dzsinnek, dévek, afsinok, ifritek, safítok, kevert vérűek és tiszta vérűek, Bronzváros és hasonlók - hogy csak a legfontosabb jellemzőket emeljem ki a műből.
Először is a mindenek feletti főhős: Nahri.
Árva, szüleit isten tudja, mikor elvesztette, öt éves kora óta az utcán élt, abból a szegénységből emelkedett ki annyira, hogy lakbérét, megélhetését és tevékenysége költségeit elő tudja teremteni. Jövendőmondó, tolvaj, szélhámos, patikussegéd, megfeji a hiszékeny emberek pénztárcáit. Mellette bizonytalan mágikus tulajdonságai is vannak, egyrészt megérzi az emberekben rejlő betegségeket, néha még gyógyítani is képes, önmagán a sebek maguktól gyógyulnak, plusz bármilyen nyelven képes egy diskurzust folytatni anélkül, hogy bárkitől tanulnia kellene bármit is az addig ismeretlen nyelvről. Munkál benne mélyen egy olyan nyelv is, amelyről azt sem tudja, hogy hívják, de tudja és kész (dévasztáni). 
Ahogy az olvasók S. A. Chakraborty Twitter oldalán elképzelték Nahri és Dara utazását. Ott a repülőszőnyeg például.
Utóbb egy általa rendezett dzsinn-űző szertartáson, ezen a nyelven eldúdolt ősi dal okozza vesztét: felébreszt egy rettenetesen mérges harcost, Dárajavahus-e afsint, szóval Dárát, aki halálra keresi azt, aki nyugalmából ki merte billenteni (Dára dév, nem dzsinn, ezt öntudatosan kéri ki magának). Nahri megszeppenve didereg egy sír mellett és rettenetesen vágyik vissza saját, teljesen érdektelen, de mindenképpen dzsinntelen, hétköznapi életébe. Hiszen Jákob, a patikus, akit tiszteletbeli nagypapájának tart, már ő is megmondta neki, nem tudja mivel játszik, amikor mágiába kezd, és most tessék, tényleg itt a baj!
A kocka el van vetve, kiderül, hogy ő az utolsó életben lévő Náhida, akinek kiirtására az ifritek (ők is valamiféle dzsinnek) bármit képesek elkövetni vagy feláldozni. Dárának nincs más választása, mint kénytelen-kelletlen elvinni a lányt saját lakóhelyére, de nem ám Kairóba, ahol eddig élt, hanem Bronzvárosba (Dévábád), ahová tartozik, ahová az ifritek képtelenek belépni (ne kérdezd, miért, csak, mindenféle varázslat és bűbáj védi ellenük, ilyesmi).
Az út hosszú és eseményekkel teli Bronzvárosba, Nahri mindenféle stikliket próbál meg (sikertelenül), hogy meglóghasson Dárától - mert oké, a biztonság sem kutya, de a szabadság többet ér. Útközben jobban megismeri Dárát, akinek személyéhez a Qui-zi mészáros melléknév fűződik és egyfajta katalizátorként működik a történet során.
A szerző, S. A. Chakraborty és első könyve angol nyelvű kiadása
Két Nahrival történt fejezet közé beékelődik helyszínként Dévábád (Bronzváros) és Alizajd al-Kahtáni herceg, a másik főhős nézőpontja, hogy aztán a mű közepétől összeolvadjon a két szál. Ali fiatal fanatikus, naiv, forrófejű és bigott, sőt, elbizakodott, bolond ficsúr, aki fel sem fogja, hogy pozíciója mennyire ingatag. Bronzváros égető problémákkal küzd, ott sincs minden rendben: mindenki azt állítja, a háborúnak régen vége. De akkor miért harcol szinte mindenki? Kevert vérűek, tiszta vérűek, dzsinnek és ezerféle egyéb más lény kevergeti egyre súlyosbodó problémáit, és fenyegeti robbanással az addig viszonylagos nyugalmú, de lassan újra háborúba hajló mindennapokat. Ebbe a katyvaszba - kinek-kinek nézőpontja szerint - Nahri úgy hiányzik, mint egy falat kenyér, vagy éppen ellenkezőleg, mint púp a hátra. A lány pedig igyekszik felnőni ahhoz a kéretlen feladathoz, amit szülei hagytak neki örökül.
Egyelőre nincs szerelem a műben, ám nagyon afelé tendál a következő részekben, már csak az a kérdés, hogy ki lesz a befutó Nahrinál. Vagy nem. A rengeteg mágia csak úgy tobzódik a műben, maguktól megtelő vizes tömlők, szamovár a semmiből, teája nemcsak szomjat, éhséget is csillapít, kardok, emberek, ja, bocs, dzsinnek, amelyek lángolnak, a szőnyeg természetesen repül - folytassam még? Ezek, amelyeket felsoroltam, csak töredékek töredéke a sok csodából, amit különleges helyszíneken, megfelelő alkalmakkor, kellő mértékben adagolt nagyszabású fantasyjában a szerző. A szereplők izzása, kisugárzása képes elkísérni ezen a szomorkás, esős tavaszi napon (amikor olvastam a művet), melegen tartani fantáziámat és érdeklődésemet a következő részhez is. Pláne, tekintve a kegyetlen lezárást, ami azonnali folytatás után esedezik. Még jobban pláne, hogy az utolsó lapon Nahri minden vesztesége ellenére úgy mosolyog Dévábád nagyfejűire, ahogyan célszemélyekre szokott egy másik életében, Kairóban.
A kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
Mi történne, ha a globális felmelegedés hatására a világ nagyvárosai víz alá kerülnének? Kattints a szerző regényéért!
