7 gyakorlat, ami erősíti a párkapcsolatot
2019. július 19. írta: Lane

7 gyakorlat, ami erősíti a párkapcsolatot

A párkapcsolatokban vannak közeledési és távolodási szakaszok. A távolodási szakaszban az egyének inkább a szabadságukat, az igazukat keresik, azt, ami szerintük járna nekik. Ebben az időszakban általában nem egymásra, nem a másik ember szépségére, nagyszerűségére figyelnek, hanem saját magukra koncentrálnak, pontosabban a megélt hiányra.

pexels-photo-1759823.jpeg

László és Petra kapcsolatában épp egy ilyen szakasz állt be, de sajnos olyan régóta megrekedtek ebben a szakaszban, hogy most arra keresnek választ, hogy vajon van-e értelme tudatosan építeni ezt a kapcsolatot.

Az első, amit fel kellett ismerniük, hogy van-e szándékuk a javításra. Akarnak-e nyitott szívvel állni a másik előtt, vagy annyi sérelem érte már őket, hogy nem is igazán van szándékuk befogadni a másikat, nem akarják a reflektorfényt a másik fél jó tulajdonságaira, az általa kapott jóra irányítani, sem azt számba venni, hogy mi mindenben fejlődtek a másikkal történő együttélés, konfliktusok által.

Petráék számára a következő gyakorlatok beváltak, mindketten egyet értenek abban, hogy az irányított figyelem, a megértett folyamatok, és a reményteljes hozzáállás meghozta a gyümölcsét.

Mi volt az a 7 gyakorlat, amivel közelebb kerültek egymáshoz?

1, Minden nap feljegyezték egy füzetbe, hogy mit tettek azért, hogy a másik felé kimutassák szeretetüket.

2, A péntek este lett az ő napjuk. Minden péntek este valaki vigyázott a gyerekekre, hogy ők vacsorázni, sétálni menjenek. Ebben az időszakban nem beszéltek a családról, a gyerekekről, hanem önmaguk jókedvű énjét átengedve élvezték a közösen kitalált programokat.

3, Odafigyeltek, hogy egymás felé olyan gesztusokkal éljenek, melyekből a társuk szeretve érzi magát. (előtte feltérképezték, ki miből érzi szeretve, miből mellőzve magát.)

4, Kitűztek egy távolabbi közös célt, ugyanakkor volt minden napra egy kép, amit elképzeltek, hogy miként szeretnék megélni az adott napot együtt.

5, Időt és energiát fektettek abba, hogy egymás erősségeit, eredményeit elismerjék, és ennek hangot is adjanak.

6, Szándékosan teremtettek teret az intimitásnak a mindennapokban. Egy jóleső ölelés, egy odafigyelő beszélgetés, egy csók, egy simogatás – a szex elvárása nélkül.

7, Szeretetteljes kommunikációval fejezték ki az igényeiket egymás felé. Nem elfojtották a kéréseiket, nem utalgattak arra, hogy mit szeretnének, hanem elmondták, hogy mit éreznek, és mit szeretnének megtapasztalni, mit lehet hozzátenni ahhoz, hogy jobban érezzék magukat egymás mellett. Ugyanakkor teret engedtek annak is, hogy a sérelmeket elmondhassák egymásnak, és megpróbáltak egymás érzésére reagálva válaszolni ezekre.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek az újraépítésben, a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr1214970636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása