Régen tudjuk, milyen sok múlik az előzetes elgondoláson.

Bármilyen döntési folyamatban, akármilyen tevékenységben, vagy az arra való felkészülésben. Még az írásban is.

Például az én olvasóm (az elképzelés, amit felőle gondolok, az általam feltételezett reagálásai, az a kép, ahogyan őt magam előtt látom) elég alapvetően meghatározza azt, mit is írok neki.

Persze, hogy nem akárkinek és pláne nem mindenkinek írok, de lássuk csak, kinek is? Az én olvasóm sokkal inkább egy átlagos felnőtt, mint akadémikus.

Kicsit töprengő, inkább „szellemi” ember, de bizonyos szempontból lusta macska.

Hiszen egy cseppet se bánja, ha itt-ott elvégzem helyette a munkát, megrágom előre azt, ami túl nagy falat lenne, nekiveselkedek és feltöröm helyette, ami kemény dió.Természetesen ért magyarul. Olyan művelt, olvasott ember, aki örömét leli az okok keresésében, a megismerő munkában, a letisztult elgondolások kialakításában, és hozzám hasonlóan szenvedélyesen szereti a szép magyar nyelvet.

Őt is bántanám, ha csak úgy összevissza, pongyolán, kuszán, átabotában[i], fogalmaznék, ha nem mérlegelném részletekbe menően az egymáshoz illesztett jelentéstartalmakat, ha nem igyekeznék a lehető legszínesebb, legízesebb kifejezésekkel megfogalmazni az aktuális mondandómat.

Hozzám hasonlóan ő is az élő nyelv lüktetésének bizonyítékát látja az új és még újabb nyelvi lelemények megjelenésében, a fogalmak feldarabolódásában, a részek határozott elkülönülésében, egyre kisebbé és letisztulttá válásában.

Ebben a folyamatos megújulásban őt is megörvendeztetik, vagy legalább megmosolyogtatják az egyértelműséget és közérthetőséget hathatósan növelő, egyedi, képszerű kifejezések úgy, mint „kolbászzsír-metál” vagy „poloskahátú Mercédesz”.

Azt is mondhatnám, hogy ő legalább annyira szeret olvasni, mint amennyire én írni szeretek.

Nem bánja, ha lángra gyújtom a képzeletét, mert egyébként is a tudás fényét keresi az írott szövegben.Miért olvas?

Gondolom azért, mert vannak saját gondolatai, kérdései és problémái, így aztán beszélni és olvasni is szeret ezekről (tehát legalábbis ezt a működését tekintve valószínűleg) sokkal inkább nő, mint férfi.

Azt gyanítom, hogy legalább olyan romantikus és javíthatatlanul optimista, mint én vagyok.

Kedvét leli a szép idézetekben, az egymás mellé illő szavak alkotta különös varázslatban.

Szívesen megmerítkezik a mesék és a rövid történetek különös üzeneteiben, tanulságaiban.

Időnként pikáns fűszer gyanánt ízlelgeti velem azokat a hosszú gondolatláncokat, amiknek karikás ostorként, csattanós a végük.

Bármikor, a nógatásomtól függetlenül is nagy örömmel eleveníti fel az irodalom nagyjainak alkotásait pár sor erejéig. Lehet, rá számítani, hogy pár emlékeztető szó után fel tudja idézni a régen látott kötelezőket, mert már annak idején sem csak úgy bebiflázta, hanem a szívébe zárta a gyönyörű sorokat.Az olvasóm is hajlik az elmélyedésre, és velem együtt bánkódik, ha egy mélynek gondolt ígéretes téma végül mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert minden erőfeszítés ellenére felszínes marad, vagy látszólag éppen kimerül.

A témák néha tényleg úgy viselkednek, mint az alföldi, nedves lapályok.

Látszólag minden ok és előjel nélkül, a saját rendjük szerint, mégis ritmikusan kiszáradnak, majd újra megtelnek vízzel. Lehet, hogy talajvízzel, de az sem feltétlenül kotús[ii], büdös, penészes, pince leheletű.

Az a víz is lehet változékonyan szép, apró világokat éltető, sebesen benépesülő.

A pásztoremberek valaha tudták, hogy a nedves föld némely helyen ivóvizet adhat egyetlen szalmaszál segítségével is. Olyan ember az olvasóm, aki könnyedén képes átadni magát a téma sodrásának, mer átszellemülni.

Az előítéleteit leporolgatva, vagy legalább időlegesen kissé arrébb tolva, sokszor megpróbál megérteni a sajátjától nagyon különböző életeket, és nagyon idegennek ható belső világokat is.

Neki bizony helyén van a szíve és egyáltalán nincsen kőből.

„…idővel megtanultam, hogyan legyek kicsit türelmesebb és együtt érzőbb. Most már nem akarom annyira siettetni a folyó folyását, sem birtokolni a folyót, sem azt, hogy mindenki az „én folyóm” árjával együtt haladjon. És azt sem akarom, hogy mások ugyanúgy hívják a folyót, mint én, mert különben nem tudok megbízni bennük vagy a jó szándékukban. Rengetegszer el kell süllyednünk a folyócskánkban, hogy eljussunk erre a „nagy és jó helyre”.”

Velem együtt ő is alapvetően törekszik az őszinteségre és az egyszerűségre, érzékeny a látszatokra, a hazugságokra és a csalásokra.

Talán kicsit türelmetlen, például szerintem ő is nehezen viseli, ha egy írás tartalmát azonnal könnyedén össze lehet foglalni pár szótagban úgy, mint bla-bla-bla.

Őt is csalódottá teszi, ha az égig nyúló kásahegy átrágása fejében nem jár semmi, ha nincs is üzenet a mondatok, a frázisok pufogtatása és a lényegen veszettül lötyögő XXL-es nagy szavak mögött.Persze néha annyira elfoglalt, hogy nem is nagyon olvas (sajna még engem sem), de ez nyilván átmeneti állapot, ami semmit sem von le a virtuális jó kapcsolatunk, hasonlóságainkon alapuló együtt rezgésünk valódi értékéből.

Ezért is lepődöm, ütközöm meg az időnként a net hálójának sötét bugyraiból mégis előugró trollok leginkább csípősen gonosz, bárdolatlan, érthetetlenül kegyetlen vagy mocskolódó kibuggyanásain.

Az én olvasóm érdeklődő, széles látókörű, pallérozott elméjű ember, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy feltétlenül szakmabeli, sőt sokkal inkább jól tájékozott laikus.

Nem tudom, hogy mennyire egészséges, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem jellemzően beteg.

Józan ítélőképességű, mérlegelő, megfontolt ember lévén garantáltan nem várja el, hogy a kommentek soraira válaszolva egyúttal ügyesen meggyógyítsam.Ő az, aki az orvosnál járva is tudja, hogy a gyógyszert az egyik tünetére kapta és nem várja a pirulába préselt cseppnyi hatóanyagtól az összes bajának azonnali elvarázsolását, eltüntetését. Így aztán, azt sem képzeli, hogy egy személyesen jó tanácsnak ható hozzáfűzésem majd rögvest egyenesbe rántja az egész családja összes kátyúba ragadt szekerét.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Átabotában – népies szó, jelentése: felületesen, összecsapva, hebehurgya módon; kellő gondosság nélkül, a részleteket és az eredményt, illetve a következményeket nem figyelembe véve.

[ii] Kotús – népi kifejezés a hortobágyi pásztorok világából, szikes, kotús hely vagy legelő a vizenyős rét, vadvizes föld, ahol egész nyáron sokáig áll a víz, amit nem lehet vagy nem érdemes kaszálni, a zavaros, pocsolyássá vált, bealgásodott vízfelületet is jelölték ezzel a szóval.