A HÉT FOTÓSA: Muray Miklós, olimpiai kardvívó és Frida Kahlo szerelme

2019. január 10. Mai Manó Ház

Muray Miklós (Mandl Miklós, Nickolas Muray) 1892. február 15-én született Szegeden. Tizenkét éves korában Budapesten beiratkozott egy grafikai iskolába, ahol litográfiát, fotográfiát és fotósokszorosítást tanult, majd három éven át Berlinben a háromszín-eljárásokat tanulmányozta, gyakorolta. 1913-ban vándorolt ki Amerikába, az első világháborús fenyegetések elől menekülve. New Yorkban a híres kiadóvállalat, a Condé Nast alkalmazta. Feladata elsősorban színkivonati negatívok készítése volt. Később fotográfusként is kapott megbízásokat. 1920-ban pedig saját portréműtermet nyitott a a MacDougal Streeten, a Greenwich Village-ben. A kezdeti nehézségek után hamarosan virágzó üzletmenetet mondhatott magáénak. A Vanity Fairnek, a Vogue-nak, a McCall's-nak és a Harper's Bazaarnak és a The New York Times-nak dolgozott. Hosszú pályafutása során olyan nagyságokat fényképezett, mint H. G. Wells, G. B. Shaw, Claude Monet, Humphrey Bogart, Cole Porter, Greta Garbo. Szoros barátságban volt több mexikói művésszel is, Frida Kahlóval, Diego Riverával, emlékezetes portrékat készített róluk. Képei – főként színházi és táncfotói – elsősorban piktorialista hatást mutatnak. 1930-ban hároméves szerződést kötött a Ladies’s Home Journallal, színes divatfotók fotografálására. Elutazott Németországba, s az ott vásárolt felszereléssel létrehozta Amerika egyik első színes laboratóriumát, ahol színes carbro-nyomatok sokaságát készítette, mesteri módon. Mindemellett a sportra is jutott ideje, nem is amatőr szinten, hiszen 1927-ben megnyerte az USA kardvívó nemzeti bajnokságát, majd részt vett amerikai színekben az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpiákon. Harmadik olimpiáján Tokióban pedig a pást mellett állt, mint bíró. Igaz, ezt 1964-ben rendezték, amikor Muray már 72 éves volt. Egy évvel később, 1965 novemberében érte a halál New York-ban. - olvashatjuk a Kincses Károly írásában, mely a Fotóművészet magazin 2012/2. számában jelent meg.

Mivel ezen a héten Muray Miklós egyik híres képét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a magyar származású fotográfus kevésbé ismert képeiből válogattunk. 

(forrás: wikipedia.org; fotomuveszet.net; ethertongallery.com; wikimedia.org; bukowskis.com; dantebea.com)

A magyar származású fotográfus Frida Kahlóról készített képeit ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása