Petőfi Sándor arcképét feltehetően barátja, Egressy Gábor színész készítette 1845-46 körül ajándékképpen Szendrey Júlia számára. A dagerrotípia csak 1868-ban bukkant fel újra - Petőfi és Júlia halála után - ekkor Petőfi Zoltánra maradt, s az ő hagyatékából került dr. Beliczay Imre katonaorvos (Petőfi barátja) birtokába. Beliczay sokat tett az egyetlen hiteles Petőfi fénykép népszerűsítéséért, valószínűleg ekkortájt készíthetett Klösz György egy reprodukciót a lemezről, így az ábrázolás az 1870-es években ismertté vált. A Szana Tamás szerkesztette Koszorú, Klösz György másolataként tette közzé a képet 1879. évi 1. számában, Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről című írása illusztrációjaként.
Mai bejegyzésünkben a Klösz által másolatként készített képek változatait és egy, az Arcanum archívumából elérhető, a Vasárnapi Ujságban 140 éve megjelent írást találod, amiből többek között az is kiderül, hogy az első arcképet Jókai festhette Petőfiről.
Petőfi arczképeiről.
Az utóbbi napokban, mióta Klösz fényképmásolatokat készített Petőfinek egy régi és elmosódott arczképe után, sokszor volt szó Petőfi arczképeiről Tudvalevőleg dr. Beliczay pört is indított Klösz ellen, a miért az ő tulajdonát képező daguerrotyp után készítette a másolatokat.
Most Petőfi öcscse, Petőfi István is felszólalt a „Hon"-ban. Elmondja, hogy a kérdéses daguerrotyp már 1868-ban is, mikor ő a Szendrey Julia halála után megtekintette, annyira elmosódott volt, hogy azon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott. Székely Bertalan festészünkkel Gyulai Pál lakásán nézegették a képet, s Székely meg is kisérlette másolatot tenni róla, de a daguerrotyp-kép már akkor is nagyon homályosan tüntette föl a vonásokat. A „Koszorú" kiadott közelebb a dagerroty-kép után készíttetett másolatot, de ez ép ugy nem hasonlít Petőfihez, mint a Klösz által készitett másolat. Petőfi István csodálja, hogy Jókai, a másolaton igazítván, ezt helyesnek ítélte. Pedig épen Jókai az, a ki a ma élők közt között legtöbbet nézett a költő szemei közé.
„Ugy nézett ki az az ember, — irja Petőfi István Jókaihoz, —- mint ahogy a képen látszik, a ki a dohány-utczai közös lakásuk egyik szobájában vele fel s lejárva vitatkozott a márczius 15-dike előtti napon, hadonászva a kezében lévő bottal, melyből a tőr kirepült s a szoba ajtajába fúródott? — Ezt "omen"-nek tekintvén, a két járókelő egymásra nézett, — e tekintetre nem emlékeznék a még élő fél ? — Arra sem emlékeznék, midőn — mint mindig — vitatkoztak ugyanazon szobában, — bátyám szórakozottságában Jókai ujdon uj kalapjába verte török pipájának hamuját; megbotránkozva e felett Jókai megengedte, hogy vitatkozni, lármázni s haragadni tessék kedve szerint — de azt kikéri, hogy kalapját hamuládának használja. Erre az indulatból magához tért s pardont kérő ember mosolygó arczára sem emlékeznék ? — Régen volt ez, az igaz; a daguerrotyp kép is elmosódott: de Jókai lelki szemei elől nem mosódhatott el annak arcza, ki oly közel állott hozzá, kiről oly gyakran megemlékszik."
Jókai e levélhez a következő észrevételeket csatolja :
,,Az a daguerrotypról másolt arczképe Petőfi Sándornak, a mi a „Koszoru"-ban megjelent s amit Petőfi István kedves barátom megtagad, csakugyan semmit sem hasonlit a költőhöz. Hanem ez nem ugyanaz, a mit Klösz most kiadott. Ugyanarról ez elmosódott üveglapról van ugyan lemásolva, de uj retouchirozással, a mihez én is hozzájárultam, a hogy tudtam, emlékezet után. Az az üvegnegatív, amit valaki spongyiával lemosott, csak a fej felső részét mutatja meglehetős tisztán, az a homlok, a felálló hajviselet, a hegybetörő szemöldök, a satyrszerü fülek egészen Petőfi Sándoré ; hanem a száj már elmosódott, s az állon azt sem lehet kivenni, volt-e szakálla, vagy borotválva volt ? Ezt nekem emlékezet után annyival nehezebb volt helyrepótolnom, mert én Petőfit abban a korszakban, a mikor ez a daguerrotyp keletkezett, egyszer sem láttam. Ezt az ő Csokonai viseletének korszaka. Mutatja a rojtos nyakravaló, mely világosan kivehető ez üveglapon, holott én Petőfit soha nyakravalóval nem láttam ; mindig szélesen kihajtott inggallért viselt. Azt a lehajtott fejű, Schiller pozituráju Petőfit sem láttam soha ; — hanem a daguerrotypen olyan, s az alak valóban az övé. Igy ez a másolat egy becses ereklye, de többre nem tarthat igényt, Petőfi Sándornak vannak jó arczképei; ilyen az Orlay Samu által festett életnagyságú képe 1849-ből, de legjobb marad a Barabás által kőre rajzolt s a „Pesti Divatlap" mellett megjelent hátratett kezű arczképe. Én is festettem egy arczképét, olajba miniatűré alakban Kecskeméten 1842-ben, tehát husz éves korában: a kik látták, azt mondták, hogy jól van találva, kék kvekkerben, sárga gombokkal. Nagyon lekötelezne, a kinél ez a kép megvan, ha tudatná velem : én nem formálnék hozzá semmi tulajdonjogot. Ez volt Petőfinek a legelső arczképe."
Jókai e megjegyzéseire dr. Sass István tette közzé észrevételeit. A „Koszoru"-ban megjelent arczkép szerinte is: nem hasonlít Petőfihez.
„Alig fognak hozzá teljesen hasonló arczképét birni, — ugy mond dr. Sass — mert Petőfi végtelenszerü csapongásai szerint, a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más ahikba szedődtek vonásai. Midőn ő Csokonai-féle viseletben járt, már nyakkendőt nem hordott. Ekkor küldtük el Pákhkal kérőbe. Mikor Pönögei Kis Pál, név alatt beköszöntött Vörösmartyhoz s Tóth Gáspár elkészité számára az öltözéket: az időtájt viselte aranyrojtos fekete nyakkendőjét. Későbben soha. A hátratett kézzel rajzolt arczkép sem hű egészen, mert ő akkor beteges volt s melyről tudod, hogy jó Pákh kedélyes körben azt az élczet csinálta, hogy azért teszi hátra Sándor ott kezét, mert a borospalaczkot, mit ott tart, nem akarja mutatni. Én legjobb arczképének tartom Barabás által mint nemzetőrt ábrázoló arczképét, melyen balkarján nemzeti szalag s oldalán széles fringiája van. Itt leghűbben tükröződik vissza egész alakja s bensősége. Petőfi jellemzé-e és élete körül általán sokat s igy sok tévését is irtak. — Várom az adatok együttlétét. Megteszem reá akkor jegyzéseimet. Orlay például irja, hogy nála van Horatiusa. Lehet, hogy több is volt neki. — Az a hires kis Horatius, melyet mellényzsebében hordott s mit 1848 utolsó napján neje és saját arczképével hagyott nálam „Sass Istóknak legrégibb barátjának," Petőfi Sándor-féle beirattal — birtokomban van s illetékes helyre szántam." (Vasárnapi Ujság, 1922. 36. szám, XXVI. évfolyam)
Ezt követően a Petőfi dagerrotípia sorsáról nincs tudomásunk, az 1920-as, majd 40-es években már köztudomású, hogy elveszett vagy lappang. 1948-49-ben bukkan fel újra. Rózsa György, aki Petőfi dokumentumok után kutat, Hatvány Lajos révén jut el a Beliczay családhoz, akiknek címét találomra a telefonkönyvben keresi, s szerencséjére meg is találja.
Az egyetlen Petőfi képként ismert dagerrotípia történetéről - melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében őriznek - a kép megmentéséről és az 1848/49-es szabadságharchoz köthető fotódokumentumokról ITT olvashatsz bővebben.
(forrás: arcanum.hu; wikipedia.org)
A dagerrotípia a nem megfelelő tárolási körülmények következtében lezajló kémiai folyamatok hatására nagyon gyorsan roncsolódni, halványodni kezd. A világ legelső emberábrázolását megörökítő dagerrotípia napjainkban már szinte alig látható. Egy német fotóművésznő, Sylvia Ballhause 2006-ban engedélyt kapott, hogy lefényképezze az eredeti képet, melyet most a Mai Manó Házban is bemutatunk. A képek történetéről ITT olvashatsz bővebben.
