Ezek voltak 2019-ben a legjobb magyar természetfotók

2020. január 02. Mai Manó Ház

A mai magyar természetfotók dokumentaristák, informativak, esztétikailag kifejezetten izgalmasak és tudatformálóak is egyben. És ez utóbbi kiemelten fontos akkor, amikor az emberiség minden eddiginél nagyobb kihívás előtt áll. A természetes élőhelyek és a biológiai sokféleség kétségbeejtően gyors csökkenésének idején, a klímakatasztrófa közeledtekor egyre inkább felértékelődik mindaz, ami valamelyest elősegíti ezen pusztító folyamatok lassulását. És ebben a munkában a természetfotóknak is tehet szerepük, hiszen segítségükkel felhívhatjuk az emberek, köztük a gazdasági és politikai döntéshozók figyelmét arra, hogy csak egyetlen Földünk van, amely sokféleségében és működőképességében ma még maga a csoda. (Dr. Kalotás Zsolt, az Év Természetfotósa pályázat zsűrielnöke)

A naturArt, a Magyar Természetfotósok Szövetsége tavaly huszonhetedik alkalommal írta ki az Év Természetfotósa pályázatot, melyre több mint 3300 fénykép érkezett. A végső győzelemért ismét a mai hazai természetfotózás két gigásza, Daróczi Csaba és Máté Bence csapott össze. 2019-ben Csaba lett a győztes - 2018-ban Bence. Amint ezúttal is kiderült, Csaba kreativitása kimeríthetetlen. 10 képe került a falra, ebből 3 kategóriagyőztes. Egy olyan kiállításon, ahol egy-egy képpel szerepelni is dicsőség. Az Év Természetfotója címet Máté Bence immár világhírű, Békacomb című képe nyerte, amely 2019-ben a World Press Photo pályázaton is fődíjat kapott kategóriájában. Szerencsére a két óriás mögött vannak olyan tehetséges fotósok is, akik egyre jobbak, és egyre inkább helyet követelnek maguknak. Az idei pályázaton ők azok, akik már több képpel kerültek be a legjobbak közé: Botos Éva 3, Gergely József 3, Kaszás Norbert 5, Kis Szilveszter 3, Koncz-Bisztricz Tamás 5, Násfayné Kőházi Mária 3, Tökölyi Csaba 3, Urbán Helga 3 képpel. Külön gratulálok nekik, ez igen komoly teljesítmény. Mint ahogy az is, hogy Koncz-Bisztricz Tamás milyen fölénnyel, és milyen képekkel, nyerte meg Az Év Ifjú Természetfotósa címet. Gratulálunk, és várjuk Tamást hamarosan a felnőttek között. - olvashatjuk Fáth Péter gondolatait a kiállítást kísérő katalógus előszavában. 

A képre kattintva a Fotóhónap rendezvénysorozat keretében, a Természettudományi Múzeumban 2020. január 27-ig látogatható kiállítás képeiből találsz egy válogatást.  

(forrás: mttm.hu

A fényképezés történetének legelső természetfotóiból ITT találsz egy válogatást. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása