"A szabály, hogy egy percen belül kell megérkezzünk, ez tényleg arra késztetett bennünket, hogy csapatként menjünk"

2018. október 01. 20:04 - sebiszabi

Interjú a valcai Team Challenge kvalifikáció után Mészáros Lacival

42098063_1851965928232667_708370781490380800_o.jpg

A múltkor a Valca ugyan nagyjából az ott lévőknek az Ultra miatt maradt emlékezetes és hírhedt, de volt másnap egy kiegészítő futam is, a Team Challenge. Itt a Mészáros Laz The Spartan László, Kívés Bendegúz, Kováts György összetételű trió a második helyet szerezte meg, ami egyből egy jogosítvány is lett Tahoe-ba (USA), a Spartan Világbajnokságra. Laz vállalta a nemes feladatot és pár mondatban mesélt Team Challenge versenyről.

Böngészve a valcai vasárnapi eredményeket, találunk olyat, hogy Team Challenge. Ti másodikak lettetek, a margitszigeti STG pedig a harmadik. Mesélj egy picit erről, mi ez a Team Challenge dolog?
Ez a világbajnokságon megrendezésre kerülő csapatbajnokság kvalifikációs versenye volt. Ha jól tudom, régiónként egy versenyen volt kiírva, ez volt most Valca-n. Ezért Kováts Gyurival és Kívés Bendegúzzal azért döntöttünk az indulás mellett, hogy ha már mindhárman ott leszünk a Tahoe-ban az VB-n, akkor csapatként fogjunk össze, csináljuk meg a kvalifikációt és képviseljük a hazánkat.  

Az időket lesve egész komoly kis verseny lehetett. Milyen hosszú volt a táv, mekkora szinttel? Mennyi akadály volt és milyenek?
Igen a valca-i Super pályához képest (ami elég kemény volt) egész jó időt sikerült mennünk. Ha jól emlékszem 15-17 km hosszú volt, kb 1000 méter szint volt benne. Az akadályok a szokásosak voltak. A Hercules Hoist-ot háromszor kellett felhúzni és ott mindannyian ott lehettünk. Az előző napról ott hagyott Olympusból kettőt vagy hármat egymás mögé tettek, szóval háromszor olyan hosszú volt, mint a szokásos és azt egyesével kellett megcsinálni, egymás után, de meg kellett várni, hogy a társ végigérjen. A többi akadálynál újdonság nem volt. 

A szabályrendszer mennyivel volt másabb, mint általában a Spartan futamokon?
Ahogy az előbb is mondtam, a Hercules Hoist-nál dolgozhattunk együtt, a Slip Wall-nél nem lehetett kötelet használni, ott csapatmunkával kellett feljutni. Én voltam alul, előbb a srácokat feldobáltam, aztán jöttek a srácok, akik felhúztak engem. A szánkóhúzásnál tudtunk még együtt dolgozni: hamarabb végeztem, így tudtam a Bendinek segíteni. A homokzsáknál is lehetett volna segíteni, de az elég könnyű volt, felkaptuk és együtt haladtunk. A többi akadályt pedig mindengyikünk szépen megcsinálta és haladunk tovább.Igazából az elite és az open kategória szabályai keveredtek egymással. Meg volt adva, hogy melyik akadálynál lehet segíteni, melyiknél nem. Max 90 bupree lehetett a büntetés (ha mindhárom tag rontott). De mindenkinek meg kellett csinálni a saját 30 büntijét. Ha valaki nem rontott a csapatból, akkor is meg kellett várni a társakat, mert legfeljebb 1 perc különbség lehet a tagok között. Erre külön felhívták a figyelmet, mert DQ járt érte. 

42199147_1853466731415920_6721616989241999360_o.jpg

Készültetek, hogy itt indultok? Megvolt a csapat összetétele előre?
A csapat megvolt előre persze, mert tudtuk, hogy ki az, aki egyéniben is kijutott a VB-re. Gyurival és Bendivel előre megbeszéltük, hogy így van értelme kvalifikálni. Nem is nagyon akartunk csereberélni.

Miért pont 3 fős csapatok álltak össze?
Azért 3 fős csapatok voltak, mert szerintem a tavalyi szabályrendszert gondolták tovább kicsit. Tavaly is három fős csapatok voltak, de 2 fiú egy lány leosztásban. Ezen változtattak annyit, hogy külön lett férfi és női csapat 3-3 fővel. 

A vb kvalifikációt említetted korábban. Mi a kijutás feltétele? Hány csapat mehet egy országból?
Ha jól tudom, akkor vagy öt, vagy hat csapat jöhet egy országból. Ha öt akkor 3-2-es leosztásban (3 fiú, 2 lány csapat vagy fordítva), ha hat, akkor persze 3 fiú és 3 lány csapat jöhet. Lényeg, hogy több, sőt sok csapat lesz ott a VB-n. A németek, a franciák, a spanyolok, az olaszok mind-mind több csapattal indulnak. 

Tavaly a team relay Tahoe-ban, ha jól rémlik, akkor valami négyfős váltóverseny - kissé talán ad hoc módon szervezve. Ezt igyekeznek most gatyába rázni?
Három fős csapat volt már akkor is, de valóban azt a versenyszámot rázták igazából gatyába az idei évre.

Mennyire használtátok az Ultra/Sprint/Super pályát, vagy egészen más pálya volt?
A közös részeket használtuk, mármint a Sprint és az Ultra közös részeit. Rajt, a dombtetőn lévő akadályok, de amúgy külön vonalvezetése volt ennek a pályának. A völgyben, ha jól rémlik, a Twister, Olympus és a zsákcipelés még az Ultra pályán is ott volt. 

42266858_1854465197982740_7163334889368977408_o.jpg

Második helyen értetek be, így nyilván elégedett vagy gondolom összességében. De mi az, ami leginkább tetszett, másik oldalról pedig, mi az ami nem annyira jött be?
Igazából nagyon tetszett mindegyikünknek ez a verseny. Ez egy teljesen speciális dolog volt így, mert a szabály, hogy egy percen belül kell megérkezzünk, ez tényleg arra késztetett bennünket, hogy csapatként menjünk, mozogjuk. Hál’ istennek a hibák, a burpee-k átfedésben voltak. Ezt úgy értsd, hogy az egyensúlynál a Bendi és a Gyuri burpee-zett egyidőben, én nem - utána büntiztünk Gyurival a Slack line-nál.
Végén Gyuri a dárdánál büntizett egyedül. Ilyenkor valóban, a haladásunkat ez hátráltatta. Ez nem annyira tetszett, hogy ilyenkor várni kellett és nem lehetett megosztani a burpee-ket, de hát a szabály, az szabály… Amúgy nagyon élvezetes volt együtt menni, biztatni a másikat. Mindig figyeltünk egymás tempóját, úgy igazítottuk a sebességünket. Így sikerült még egy ízben Ziska-ékat is befogni, aki az előző napi Ultra után még kicsit fáradt lehetett.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr9614269171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása