D-Beach immár sokadszorra. Először kicsit megijedtem a kiíráson, Rendvédelmi szerveknek. Hát elég gyorsan és elég sokan kiestek a rostán ezzel a feltétellel, de kiderült van egy új kategória is. A „Szabad Futam” nincsenek büntetők, (értsd: nincs mit elcsalni) nincs kötelező feladat (értsd: bárki nyugodt szívvel felmérheti mit is jelent egy ilyen verseny), de ha bevállalod és hibátlanul teljesíted mégis jutalom üti a markod. Arany oroszlános medalion jár a legjobbaknak. (értsd: küzdj!).
Kicsit tovább elemezve a bejelentést: 6km, 30(!) akadály és mindezt 4-5E Ft-ért. Hülyénak is megéri, hátmég … Ha valaki kicsit is ismeri a csapatot, az tudhatja, ha van valami, amivel nem viccelnek, akkor az az akadályok minősége. Mindezt alátámasztandó előre lehetett tudni az útvonalat, szépen bejelölve minden egyes pontot, ahol esély van a megroppanásra. Komolyabb izgalmi állapotot okozva ezzel, mint egy udvariasságból magam elé engedett alul-felül megfelelően kidolgozott női sporttárs felsegítése a katonai falon. (korral jár?)
Akármi is lesz egy próbát csak megér, gondoltuk ketten is és HUN-szűz pajtásommal indultunk neki az útnak. A 10+ Celsius-fok már kellemes időnek számít egy ilyen rendezvény véghezviteléhez és sejteti, hogy a tó sem lehet túl hideg.
A helyszín egy strand. A megfelelő infrastruktúrával: büfé, mellékhelyiség, tisztálkodás adott. Zene már messziről hallatszott, megfelelő műsorvezető leszerződtetve. A becsekkolás gyorsan ment. A startcsomagban időmérő chip, száma szinkronban a rajtszámmal, amit sajnos fel kellett tenni. Biztostűvel. Boáff. Rólam elég gyorsan le is szakadt, de hagyták el mások is. Itt kaptuk meg a „hibátlan futam” szalagot is, amit, ha valaki végig megőriz, kap egy lehetőséget a BÁV zálogba, hogy bevizsgáltassa hány karátos az jutalom érme, amit teljesítményével kiérdemelt. Aki tényleg élményfutamra jött, át sem kellett vennie.
Egyéni melegítés előzte meg a felhívást a rajtvonal elfoglalására. 10 ember / 2 perces időközökkel indultunk. Az várakozási időben finom célzásokat kaptunk a víz hűvösségére, a pálya nehézségeire, valamint a gyilkos építményekre. Van, aki már itt feladta például a tósétát, de az idegekre sem volt jó hatással az incselkedés.
Mivel Jézus nem bennem manifesztálódott, így a vízen járás képességemet sem tudtam megcsillantani, bele kellett menni. Nem volt vészes, de csajozni nem innen mennék tovább. A túloldalon egy katonai fal próbált meg kihozni a lendületből, majd a további pörgetőről természetes ammónia kipállása gondoskodott a mocsárjárás alkalmával. Ez a kezdés nem lehet idegen a visszatérőknek, az első bálozók meg élvezzék.
Első nagy „csillaghullást” az egyensúlyozó rönk fantázianevű kihívás okozta. Nekünk viszont túl sok fantáziára nincs szükség ahhoz, hogy látatlanban is kitaláljuk miről is van szó. Azért segítek, mert van egy kis csavar is a történetben. A durván sem megmunkált keresztbefektetett rönkökön nemcsak egyensúlyozva kellett tovahaladni, hanem minimum négy kitörést is el kellett végezni. Vagy valami ahhoz hasonlót. Szegény segítőnek izzott az ollója a sok használattól, estére meg tuti ínhüvelygyulladástól szenvedett. Sajnos innentől már igen sokan megszabadultak a lelki terhet jelentő hibátlanságot igazoló jeltől. Mondjuk azt, hogy valahogy teljesítettem ezt a pontot és fordulhattam az erőnléti feladatra.
A futamra két dolog volt jellemző. Az egyik, hogy egyedül nem volt hagyva egy akadály sem. Azaz minimum kettőn vagy hármon kellett átküzdeni magukat az indulóknak. Szimpatikus lépés, ha már megtörik a lendület, legyen is értelme. A másik a cipelős feladatok. Nos azok vagy nehezek voltak vagy nehéz terepen keresztül vezetett a pálya vagy mindkettő. Azaz komolyan vették ezt a típust.
Bár a nyomvonal nem volt túl hosszú, azért futós szakaszoktól sem szenvedtünk hiányt. Például innen majd’ kilométerre helyezkedett el a következő STOP. Vizes ballon cipelés. 2db, aztán mászóháló. Milyen jó a sorrend. A demizsonokkal való szenvedés alaposan megnyújtotta a végtagokat és gibbon karokkal mégiscsak könnyebb a mászás.
A „Szabadfutam” résztvevői extra kényeztetésben is részesültek. Nekik pluszban csatakereszt dobás, íjászat és dárdahajítást is kellett csinálni. Ezek az elemek alapból is jellemzőek Harcos rendezvényeire. Érdekesség, hogy a csillagdobásnak a háromszori célba juttatás volt a feltétele, elvileg végtelen próbálkozásból (3/3) a másik kettőnél pedig egyszer kellett célba találni, de három lehetőség felhasználásával (1/1 és 1/1). Szerencsére minőségi felszerelést biztosítottak a srácok, így tényleg kivitelezhető volt az összes „kérésük”.
A negyedik kilométer nemcsak az ötletes farönkcipelésétől lett emlékezetes, de itt kapott helyet a frissítőpont is. Kólával és vízzel, valamint szőlőcukorral lehetett pótolni az elvesztett ásványi anyagokat. Szóval a farönk. Az ok, hogy felkapod, de aztán le az úttal párhuzamosan futó csermely partjára, ott végig egyensúlyozni, nehogy kicsit is vizes legyél, át a túloldalra, vissza fel a partoldalon és már kész is! Milyen ügyes volt, aki megúszta szárazon. Pár percig, ugyanis a lelkes önkéntesek gyorsan a visszatereltek minket a patakba, kis kúszás benne és a tény, hogy a nyomvonala megegyezik további út vonalával.
Kis futás, mely során kiszáradhatott a cipő, hacsak a tulaja nem egy lábizzadós emberke és máris egy árnyékos területen lehetett szidni a szervezőket a kitalált feladatokért. Az önkéntes már messziről kérdezte, hogy megvan-e még a sikerességemet hirdető masni. Biztosan a szétzilált fizimiskám ébresztette benne a gondolatot, hogy esetleg eddig sem bírtam. Miután nyugtázta, hogy még jó vagyok, biztosított kiemelt figyelméről. Engem nem zavar, ha szereti látni a tökéletes kivitelezést, hadd nézzen.
Amúgy a segítők megválasztása igen jól sikerült. Rendvédelmi futam lévén sikerült importálni pár hasonló szakmát tanuló középiskolást, akik komolyan is vették a feladatukat, ráadásul voltak is elegen, így rajtuk semmi nem múlhatott.
Innen már a cél sem volt messze. Legalábbis ami a távolságot illeti, mert ott aztán annyi mindent sikerült besűríteni, hogy felsorolni sem tudnám. (de, mert van puskám :P). A célra fordulás előtt egy kis erőnlét és mentális felfrissülést adó feladatsor, a Hunyadi próba. Pajzzsal, karddal a kézben erőnléti futás, a fordulóban pedig a Nándorfehérvári diadal évszáma. Általános műveltség megvan?
Irány az elveszettek útja, azaz a célegyenes. Nos, mint már céloztam rá, itt bizony besűrűsödtek a dolgok. A dupla negatív palánknál nem lehetett hibázni, hiszen csajok figyelték minden egyes mozdulatunkat. Ráadásul ők is simán megoldották. A Habverő, mint egy megbolondított majomlétra zsigerelt tovább. A begyűrűzve nevű förmedvénynek túlzott magabiztossággal mentem neki. Egyesével venni a fokokat kicsit uncsi. Kettesével már megcsináltam párszor, úgyhogy jöhetett a hármasával szedés. Jól indult, de rosszul sült el. A közepénél már tovább jutottam, de elvétettem a lendületet és a tartó kezem lecsúszott. Önként nyújtottam kezem a felügyelőnek, hogy szabadítson meg a gonosztól. Kissé megkönnyebbülve, hogy már nem nyom a tökéletesség terhe ugrottam neki újból a feladatnak és teljesítettem. A sajgó végtagoknak nem hozott enyhülést a terjedelmes lajhármászás sem. Ezen a pár méteren elterült el egy visszafordítós szögesdrót alatt kúszás, negatív bordásfalszerűség, fiúknak csak a kezüket szabadott használni a felmászáshoz.
Egy karika a cél előtt, vissza a tóba, hogy aztán a nedves lábbelikkel kelljen egyensúlyozni egy-egy ferde lécen majd egy kifeszített spaniferen. Ez nem barátom. Vissza a tóba, megérinteni a stéget. Hogy Oliver Cromwell-t idézzek: „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport”, azaz a tenyereidet. Hiába egy köpésnyire a cél, a megpróbáltatások korántsem értek véget, így a hívők sűrű imádsága is jól jöhetett, de a frissítő fürdő időt is hagyott a felkészülésre.
Multi riggel kezdődött az állványzatra felpakolt csapások sora. Itt a harmadik karikáig jutottam, mikor a fogáserőm elhagyott, így a tervezettnél gyorsabban találkozhattam az anyafölddel. Csalódottságamban fakadt ki belőlem a klasszikus magyar szakmunkás és egy „Ottb@ssz@meg a qrv@ ....”-el elintézettnek tekintettem az ügyet. Második felvonás az Anonymous, ami hasonló a multi righez, de itt kerekeken, melyek vagy a vízszintes vagy a függőleges tengelyük mentén tudtak elfordulni, keresztül kellett tovajutni. Elsőre pipa. Az utolsó harmadra kis kötélmászás majd onnan átkapaszkodni egy vízszintes mászófalra, ahol pár métert kellett csüngve megtenni.
A célban medál és interjú lehetősége várt. A kimerült test újra töltéséről banán, fehérjeszelet- szelet, izotóniás ital és olyan gyümölcslé várt, hogy ivás közben is megértem enni.
Már a leírásba is belefáradtam, nemhogy magába a versenybe. Kemény, nagyon kemény tudott lenni, ha komolyan akartad és olyan laza, amilyenné csak kívántad tenni. Igazán kellemesen elfáradtunk mindannyian és egyhangúlag nyugtáztuk, ez AZ, ami tényleg kielégíti a terep-AKADÁLY futás fogalmát.
Nagy gratuláció azoknak, akik a végén tarthatták a #HIBÁTLANTELJESÍTÉS táblát és a szervezőknek az ötletes és kimerítő pályát.
Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: HUN Harcos facebook
