Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

"A hallókészülék nem olyan, mint a szemüveg"

2019. július 11. - panpeterstop

hallássérült fiatalok úgy érzik, rájuk kevésbé figyel oda a társadalom. Szokatlan dolgot villantanak egy balatoni táborban.

hallas_tabor2.jpg

 

Jövő héten,  július 15.-től  hallássérült fiatalok lepik el a Balaton legkedveltebb strandját, a Wesselényi strandot Balatonalmádiban.  „A Hallás Társasága” Alapítvány és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének közös szervezésében ez már a második Hali-tali tábor. A cél egy közösség megteremtése, és a hasznosítható tudás átadása a hallássérült fiataloknak. A balatonalmádi Pedagógus Üdülő falán egy figyelemfelkeltő molinó lóg. Rajta egy felirat: ,,Itt senki sem mondja, hogy semmi!” Halló füleknek talán nem sokat mond ez a mottó, ám Puha Andrea, a tábor egyik szervezője elmagyarázza, a hallássérülteknek ez sokat jelent.

 Puha Andrea - hallássérült aktivista - maga is hallókészüléket visel, beszél, integrációban végezte tanulmányait. Ez utóbbi azt jelenti, halló osztálytársak, csoporttársak között szerzett három diplomát. Dolgozott újságíróként, jelenleg pedig „A Hallás Társasága” Alapítvány munkatársaként igyekszik segíteni sorstársainak. A semmi-jelenség, ahogy ő mondja, sokaknak ismerős:

,,Bár hallókészülékem van, nem hallok jól. Szájról olvasok, tehát sokszor kell visszakérdeznem, ha nem értek valamit. A halló környezetem ezt nem mindig tolerálja, nem mindig magyarázza el, hogy miről is maradtam le. Könnyebb ilyenkor azt mondaniuk nekem, vagy más hallássérült ismerősüknek, hogy “semmi”.

 Ez a hallássérülteknek érthető módon nem esik jól, és azt akartuk kifejezni ezzel a szlogennel, hogy a Hali-tali táborban ez nem fordulhat elő. Itt mindenki odafigyel egymásra, mindenki elfogadja a másikat. Itt önmaguk lehetnek.”

 puha_andrea_1.jpgPuha Andrea

Közösség kell ezeknek a fiataloknak

„A Hallás Társasága” Alapítvány elsődlegesen azokat a hallássérült fiatalokat szeretné támogatni programjaival, akik hallókészüléket vagy cochleáris implantátumot viselnek, integrációban tanulnak vagy dolgoznak. Úgy érzik, rájuk kevésbé figyel oda a társadalom.

,,Ez általában azért van, mert beszélünk, és látszólag úgy állunk helyt a munkahelyen és az egyetemen is, mintha hallásunk teljes birtokában lennénk. Pedig a hallókészülék nem olyan, mint a szemüveg, nem adja vissza a tökéletes hallást. Nap mint nap megküzdünk a kommunikációval, sokkal fáradtabbak vagyunk.” - magyarázza Andrea.

 Szerinte azonban nem csak ez a baj, hanem az is, hogy erről nem tudnak kivel beszélni.

,,A siketeknek nagyon jó közösségük van, összeköti őket a jelnyelv, erős az identitástudatuk. Az integrációban élő hallássérültek baráti köre inkább hallókból áll, ami természetesen nagyon jó dolog. Viszont így nincs kivel megbeszélniük azokat a nehézségeket, amivel a hallássérülésük miatt küzdenek.”

 

Tóth Attila, az alapítvány kurátora is szívén viseli ezt a projektet, amellett, hogy ő a hallás megóvására is nagy hangsúlyt fektet. „A Hallás Társasága” Alapítvány önkénteseivel ugyanis kint van szinte minden nagy fesztiválon (VOLT, Sziget, Strand), ahol azt mutatják meg a fesztiválozóknak, hogy hogyan védhetik meg a hallásukat a koncertek alatt, vagy a zajos mindennapokban. Ám a Hali-tali táboraiban is mindig ott van, a július 15-21 között rendezett tábor teljes időtartamát a hallássérült fiatalok körében tölti Balatonalmádin.

“Nekem a Hali-tali az egyik legkedvesebb az eddigi kezdeményezéseink közül. Már az első tábor közepén nyilvánvalóvá vált, hogy olyan erős igenyekre nyújt azonnali megoldást a hallássérült fiatalok számára, mint a sorsközösséghez tartozás, a teljesen elfogadó és megértő barátokra találás lehetősége, valamint hozzáférés olyan ismeretekhez, amelyek lelkileg, önbizalmilag és életviteli szempontból is hozzásegítik a táborozókat a teljesebb élethez.”

- árulta el nekünk a választ Attila arra a kérdésre, hogy miért nőtt annyira a szívéhez ez a projekt. Azt is elmondta, hogy a táborok végével nem szakad meg a kapcsolat a résztvevők között.

,,A tavalyi táborosaink évközben is összejárnak, barátságok  köttettek, és szerelmek is szövődtek. Mi is segítjük a rendszeres találkozót, havonta szabadegyetemi előadásokat biztosítunk számukra, ahol olyan témákat dolgozunk fel, mint a tudatos hallókészülék választás, az őket megillető jogok az oktatás vagy a munkaerőpiac területén, vagy sikeres hallássérült életutak bemutatása.”

Andrea hozzátette, szeretnének túllépni a klasszikus hallássérült témákon, és más hasznos tudást átadni a fiataloknak, ami segítheti őket abban, hogy előnyökre tegyenek szert például munkaerőpiacon. Ezért lesz téma az idei táborban az egyéni vállalkozás, mint lehetséges életút. ,,Olyan hallássérült vállalkozókat hívtunk meg előadni, akik beavatják a fiatalokat ennek a részleteibe, és mesélnek arról, ők hogyan kezdtek vállalkozni. Lesz köztük grafikus, divattervező és cégvezető is. Idővel pedig az énmárkaépítés témakörében is hívunk előadókat.” - avat bele a programba Andrea. 

Nem hiányozhat a buli sem

Az előadások szervezése mellett a szervezők fontosnak tartották azt is, hogy legyen idejük a fiataloknak együtt lenni, beszélgetni. A csapatépítő programok mellett lesznek olyan izgalmas események, mint a karaoke est, vagy szájról olvasó verseny, de marad idő a fiatalok szabadon választott programjaira is.

,,Azt valljuk, hogy akkor tudják megismerni egymást, és nyíltan beszélni a hallássérült tapasztalataikról, ha azt a maguk tempójában, maguk között tehetik.” - mondják a tábor szervezői.

 Akik egyébként azt szeretik a táborban a legjobban, hogy ilyenkor mindenki gátlás nélkül villant: a hajakat felkötik a lányok, és minden fülben ott van a hallókészülék vagy az implantátum. Nem takargatják.

 Ettől érzik igazán, hogy tényleg egy laza, szabad teret hoztak létre a hallássérült fiataloknak.

 

Az Alapítványról:

A Hallás Társasága” Alapítvány – akkoriban még, mint civil társaság – 2014-ben alakult meg azzal a határozott céllal, hogy kezdeményezésein keresztül segítsen:

  • A zajártalom által leginkább veszélyeztetett csoportoknak (kamaszkorúak, fiatal felnőttek, zajos környezetben élők, vagy dolgozók)  hallásuk megvédésében, az elkerülhető halláscsökkenés megelőzésé

 

  • A már hallásveszteséggel élőknek pedig elérhetővé tenni azokat az információkat, amiknek segítségével könnyebbé válik megérteni és feldolgozni hallásveszteségüket, részesévé válni egy olyan közösségnek, amely megérti problémáikat és képes segítséget nyújtani azok megoldásában.

Táboraikon kívül számos kezdeményezésük volt az indulásuk óta, ezekről az Alapítvány honlapján (https://hallastarsasag.hu) a kezdeményezéseik fül alatt kaphatnak több információt.

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! 
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztok meg új posztokat, itt is szeretettel várunk!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is, hogy hírt kapj tőlünk a legújabb információkról, kutatásokról, írásokról!
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr2014939548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hát ez bonyolult 2019.07.12. 19:00:55

Retinaleválást átélt emberként sértőnek találom azt a szöveget, hogy a szemüveg 100 %ban visszaadja a látást.

Divesestquisapiensest 2019.07.22. 10:49:10

@Hát ez bonyolult: nyilván nem a retinaleválásos emberekre utaltak, hanem arra a sztereotípiára, ami a társadalomban él, hogy a hallókészülék = a 100%-os hallással. Ennek ellenére igen, megértem a kommentedet.
süti beállítások módosítása