Végre látható lesz a hányattatott sorsú Aretha Franklin-koncertfilm

2018.11.07. 14:00, Gaines

amazing_grace_still.jpg

Az augusztusban elhunyt Aretha Franklin 1972-ben rögzítette egy Los Angeles-i baptista templomban mára legendássá vált élő felvételét, az Amazing Grace-t, minden idők legkelendőbb gospellemezét. A koncertet filmen is megörökítették, ám csak idén novemberben, majdnem ötven évvel később mutatják be a New York-i DOC NYC fesztiválon – így Oscarra is nevezhetik –, jövőre pedig a szélesebb nagyközönség elé is kerülhet.

A szintén Amazing Grace címre keresztelt koncertfilm kalandos történetét a Variety riportja foglalja össze. A produkciót eredetileg Sydney Pollack rendezte, még A keselyű három napja, az Aranyoskám és a Távol Afrikától előtt, de már A lovakat lelövik, ugye? Oscar-jelölése után. A gondok korán kezdődtek: Pollack nem használt csapót a hang és a kép időzítésére, ami így elcsúszott; használhatatlanná vált az anyag, a Warner pedig betette a félkész filmet a fiókba. Pollack 2008-ban bekövetkezett halála előtt átadta a stafétát Alan Elliott producernek, aki még a kilencvenes évek elején szerzett tudomást a filmről, és korszerűbb technológiák, illetve az eredeti lemezfelvétel hangmérnöke, Jimmy Douglass segítségével kijavította az időzítést.

A SOUL KIRÁLYNŐJÉNEK 10 LEGJOBB ALBUMA


A koncertfilm bemutatását ezt követően már nem technikai, hanem jogi akadályok hiúsították meg. Az énekesnő kétszer is peres úton tiltotta le a filmet – először 2011-ben, majd 2015-ben –, amiért a beleegyezése nélkül használják fel az arcképét; Elliott azzal védekezett, hogy minden jogosultságot megkapott, amikor megvásárolta a leforgatott anyagot a stúdiótól. (Franklin 2015-ben azt nyilatkozta a sajtónak, hogy magát a filmet imádja, és nem minőségi szempontok miatt pereskedik.) Az énekesnő temetése után két héttel Elliott levetítette a produkciót a családtagoknak és barátoknak, akik pozitívan reagáltak rá, és a hagyaték kezelői végül megegyezésre jutottak a producerekkel. „Aretha mindig is filmsztár szeretett volna lenni” – mondta Elliott. – „Szerintünk most nyílik erre lehetősége. Nem is: már filmsztár.”

Címkék: aretha franklin
https://recorder.blog.hu/2018/11/07/vegre_lathato_lesz_a_hanyattatott_sorsu_aretha_franklin-koncertfilm
Végre látható lesz a hányattatott sorsú Aretha Franklin-koncertfilm
süti beállítások módosítása