1998 legjobb albumai a Recorder szerint

2018.11.08. 11:00, rerecorder

mezzanine-massive-attack-1998.jpg

A Recorder friss, 66. lapszámának fókusztémájával 1998-ra csévéltünk vissza. Évösszefoglalónk kronologikus idővonala után két részben vizsgáltuk 1998 popzenei trendjeit (1. rész: pop és rock, aztán 2. rész: hiphop/r&b és elektronikus tánczene), majd hazai történéseit, aztán listázzuk még az év ciki és menő slágereit, de most jöjjenek 1998 legjobb albumai! Ahogyan a Recorder magazin 2011-es indulása óta minden évben, úgy idén is bevizsgáltuk a húsz évvel ezelőtti lemeztermést. Íme, az általunk legjobbnak tartott 1998-as LP-k.

Húsz éve a popzene. A poptörténeti körforgás húszéves periodicitását követő megemlékezéseinkben hét éve 1991-re, hat éve 1992-re, öt éve 1993-ra, négy éve 1994-re, három éve 1995-re, két éve 1996-ra, tavaly pedig 1997-re csévéltünk vissza.


Ahogy 
1992, majd ugyanígy 1993199419951996 és 1997 szerintünk legjobb albumainak összeállításakor, lehetőség szerint (néhány fiatalabb szerzőnk esetében ez nem feltétlenül volt így, és persze mindannyian fedeztünk fel azóta '98-as zenéket) most is arra törekedtünk az egyéni listák elkészítésekor, hogy azok az albumok szerepeljenek, amelyek nagy hatással voltak ránk az adott évben és amelyeket ezek közül ma is szívesen hallgatunk. Húszas listáinkat (amelyeket hamarosan külön is közzéteszünk) aztán bepontoztuk és a lent látható végeredmény a demokratikus összesítésből jött ki (szavazatmennyiséget is súlyoztunk), nagyjából ilyen sorrendben, ahogyan egymás után következnek. Az első helyért meglepő módon nem dúlt ádáz harc, a Massive Attack (nyitóképen) Mezzanine című lemeze mind szavazatszámban, mint pontszám szerint simán lett első. A többitől némileg még a Neutral Milk Hotel (pontszámban) és az Air (szavazatszám) lépett el. A 98-es lemezek értékelésekor minden korábbinál több albumra szavaztunk, ami azt is jelenti, hogy bár nem feltétlenül él így az emlékezetekben, de albumszinten ez egy nagyon erős év volt. 1998 további legjobbja között van pár meglepetés is, és persze majd az egyéni listákon még több lesz.

Jó emlékezést, jó felfedezéseket!


Íme, az általunk legjobbnak tartott 1998-as albumok (a lemezcímre kattintva szólnak).


01_massive.jpgMassive Attack

Mezzanine

(Circa / Virgin)

Kulcsdal: Man Next Door

Ez már nem triphop, hanem egy sötét trip. Ébredés egy álomba, ahol 3D és Daddy G súgnak paranoiát a füledbe, miközben tehetetlenül alámerülsz a félelmeidbe. Húsz éve magzatpózba gubózva várjuk, hogy a tudatalattink melyik félemeletén áll meg a lift. SaCs


02_neutral.jpgNeutral Milk Hotel

In The Aeroplane Over The Sea

(Merge)

Kulcsdal: Holland, 1945

Nem véletlen sem a megkérdőjelezhetetlen kultstátusz, sem a máig vérmes rajongótábor – megérdemelt mindkettő. Jeff Mangum Nagy Művében minden műfaji konvencióra fittyet hányva énekli az élet reménytelenségét... majd felzúgnak a fúvósok és a világ véget ér. ML


03_air.jpgAir

Moon Safari

(Source / Virgin)

Kulcsdal: Kelly Watch The Stars

Akár egy képzeletbeli Burt Bacharach-Jean-Jacques Perrey-session, a francia duó debütáló albuma kaleidoszkópikus space age kamarapopzenei meseutazás nem is annyira a kozmosz, mint a gyerekkor idilli messzeségébe, elnyűhetetlen naiv bájjal. FK


04_boc.jpgBoards Of Canada

Music Has The Right To Children

(Warp)

Kulcsdal: An Eagle In Your Mind

A skót testvérduó első nagylemeze évekig készült, szinte titokban, de az egész annyira időtlen, annyira más világból szóló, hogy fel sem tűnik, hogy egy-egy szám alapjait még a nyolcvanas években kezdték el írni. Elektronika és természet tökéletes találkozása. KA


05_hill.jpgLauryn Hill

The Miseducation Of Lauryn Hill

(Ruffhouse / Columbia)

Kulcsdal: Lost Ones

Becsöngettek, irány az iskolapad! Hiányzik: Lauryn Hill. Neki már nincs mit tanulnia. Se rapben, se énekben, se neosoulban, se hiphopban. Szakrális és profán szerelmek, Fugees nélkül, szabadon: 70 perces, zeneileg-szövegileg sokszorosan rétegzett mestermű. HA


06_mercury.jpgMercury Rev

Deserter’s Songs

(V2)

Kulcsdal: Holes

1998-ban semmihez sem volt fogható a tervek és álmok változékonyságát megéneklő tökéletes nyitódal (Holes), ahogy az egész LP sem. Szinte példátlan, hogy egy zenekar olyan hatásosan váltson, mint itt a mélyről visszatérő, szürreális-pszichedelikus americana-tablót festő Rev. DE


07_outkast.jpgOutKast

Aquemini

(LaFace)

Kulcsdal: Rosa Parks

André 3000 és Big Boi magnum opusa úgy mélyen emberi, hogy közben mintha egy másik bolygóról szólna. A két rapper egymás iránti bizalma és kreativitása csúcsán mindenféle hangulatban és stílusban maradandót tudott alkotni, látszólag erőlködés nélkül. KB


08_pulp.jpgPulp

This Is Hardcore

(Island)

Kulcsdal: Sylvia

Ha vége a bulinak, nem marad más, csak a pusztító másnaposság és egy nagy rakás mosatlan edény. Jarvis Cocker és a Pulp egy sötét, paranoiás, végtelenül szórakoztató lemezzel dobta az utolsó lapát földet a britpop koporsójára. SzB


09_beastie.jpgBeastie Boys

Hello Nasty

(Grand Royal / Capitol)

Kulcsdal: Intergalactic

A legszerteágazóbb Beastie Boys-lemez, amin majdnem annyit énekelnek, mint amennyit rappelnek, és amin majdnem annyi hangszer van, mint hiphopütem. Legalább annyira okos New York-i, mint amennyire szórakoztató kaliforniai. Ezután kellett volna feloszlaniuk. SoCs


10_pj.jpgPJ Harvey

Is This Desire?

(Island)

Kulcsdal: The River

PJ Harvey „felszabadító” albuma, ami szerinte is az egyik legjobb a diszkográfiájában. Átmeneti LP, a rockdíva a Nick Cave-románc után újragondolta magát és a korábbi punkblues-burkot sok más stílussal vonta be – így lett sokrétű és sokszor katartikus. BA


11_belle.jpgBelle & Sebastian

The Boy With The Arab Strap

(Jeepster)

Kulcsdal: Sleep The Clock Around

Ha a tweepop skót királyainak, a Belle & Sebastiannak a harmadik lemeze, vagy csak legalább annak címadó dala szólna a telefonos ügyfélszolgálatok várakoztató zenéjeként, mindannyian egy kicsit boldogabb és türelmesebb emberek lennénk. ER


12_beck.jpgBeck

Mutations

(Geffen)

Kulcsdal: Tropicalia

Beck az 1996-os Odelay-jel elindult a poposodás útján, ám 1998-ban – a későbbi „egy sima, egy fordított” mintázatot elindítva – egy elszállt, pszichedelikus, folkos, barokkpopos, countrys, a brazil Tropicália előtt is fejet hajtó lemezt készített. NR


13_beta.jpgThe Beta Band

The Three E.P.’s

(Regal)

Kulcsdal: Dry The Rain

Ami ezen az albumon nincs, az nem is volt a kilencvenes évek brit popzenéjében – vagy annak környékén. Hatalmas indiepop-himnuszok, pszichedelikus elszállások, hiphopos kikacsintások és nagy adag folkrock – egyszerre beleszarós és izgága –, máig friss csokra. CsG


14_manu.jpgManu Chao

Clandestino

(Virgin)

Kulcsdal: Mentira

Clandestino, Desaparecido, Bongo Bong, Je ne t’aime plus, Welcome To Tijuana, Minha galera. Ez a lemez nem a slágerlistákon futott be, hanem annál sokkal mélyebben hatott: a titkos összetevőkből álló globális tábortűz-repertoárt írta át évtizedekre. WB


15_cat_power.jpgCat Power

Moon Pix

(Matador)

Kulcsdal: Metal Heart

Az egyik pillanatban még egy csodaszép lány énekel csodaszép dalokat, a másikban pedig már a sötétség összes pokoli teremténye ott ül a mellkasunkon, mint valami rémálomban. Elátkozott Művész Rimbaud óta nem volt annyira szexi, mint a 26 éves Chan Marshall. SzSzCs


16_unkle.jpgUNKLE

Psyence Fiction

(Mo Wax)

Kulcsdal: Unreal

Egy lehetetlen album, amin a kor számos hiphop- és indierocknagysága kollaborál DJ Shadow-val, létrehozva valamit, ami nagyon kísérleti és elektronikus, ám valami varázslat folytán mégis hosszú évekre remekül megelőlegezi az alternatív pophangzást. VZ


17_herbert.jpgHerbert
With Dani Siciliano

Around The House

(Phonography)

Kulcsdal: Going Round

Egy csodás énekesnő és különleges producer egymásra találása zenében és életben; avant-deep house, páratlanul pontosan megragadott érzelmekkel. Sokat mond, hogy az a legkevésbé érdekes benne, hogy Herbert a ház körül gyűjtött hangmintákból építkezett. RA


18_tortoise.jpgTortoise

TNT

(Thrill Jockey)

Kulcsdal: TNT

A Tortoise a posztrock egyik legnagyobb hatású lemeze után is úgy tudott továbbfejlődni, hogy bizsergetően izgalmas maradt. Sőt, igazából ezen a jazzesebb, fúvós- és vonósdús, ütőhangszereket a gamelán felé kalandoztató LP-n szól a műfajban rejlő legjobb amalgám. DE


19_fatboy.jpgFatboy Slim

You’ve Come A Long Way, Baby

(Skint)

Kulcsdal: Fucking In Heaven

Bár Fatboy Slim játékosan megbotránkoztató második LP-je az azóta eltelt húsz évben nem öregedett túl jól, a Right Here, Right Now, a Praise You vagy épp a Rockafeller Skank meghatározta a korszakot és máig gyakran játszott big beat-klasszikusok. VZs


20_madonna.jpgMadonna

Ray Of Light

(Maverick / Warner Bros.)

Kulcsdal: To Have And Not To Hold

A hetedik sorlemezt egy rakás életre szóló esemény előzte meg: énektanár az Evita miatt, első gyermeke születése és elmélyülés a spirituális világ, valamint a jóga rejtelmeiben. Az eddigi leghosszabb ideig készült Madonna-album talán a legkísérletezőbb is. RL

+ 30 ajánlott 1998-as album

# 4hero: Two Pages
# Arab Strap: Philophobia
# Autechre: LP5
# Black Box Recorder: England Made Me
# Black Star: Mos Def & Talib Kweli Are Black Star
# Boredoms: Super ae
# dälek: Negro Necro Nekros
# Eels: Electro-Shock Blues
# Elliott Smith: XO
# Gang Starr: Moment Of Truth

# Garbage: Version 2.0
# Gomez: Bring It On
# Hole: Celebrity Skin
# Jurassic 5: Jurassic 5
# Kruder & Dorfmeister: The K&D Sessions
# Lo-Fidelity Allstars: How To Operate With A Blown Mind
# Manic Street Preachers: This Is My Truth Tell Me Yours
# Mansun: Six
# Marilyn Manson: Mechanical Animals
# Mark Hollis: Mark Hollis

# Morcheeba: Big Calm
# Placebo: Without You I’m Nothing
# Queens Of The Stone Age: Queens Of The Stone Age
# R.E.M.: Up
# Refused: The Shape Of Punk To Come
# Saint Etienne: Good Humor
# Silver Jews: American Water
# Sparklehorse: Good Morning Spider
# Tom Zé: Fabrication Defect: Com defeito de fabricação
# Tricky: Angels With Dirty Faces


NEM VOLT ELÉG? HÉT ÉVE 1991-ET IS FELÜLVIZSGÁLTUK, ÍME A SZERINTÜNK LEGJOBB ALBUMOK.


(Szerzőink 1998-as egyéni listáit hamarosan külön is közzétesszük.)

A Recorder szerzőinek, munkatársainak (Biczó AndreaCsada GergelyDömötör Endre, Elekes Roland, Forrai Krisztián, Huszár AndrásKálmán AttilaKollár BálintLékó TamásMika LászlóNémeth RóbertReszegi LászlóRónai András, Salamon CsabaSoós Csaba, Szabó Benedek, Szabó Sz. CsabaTábori-Simon José, Varga Zsófia, Velkei ZoltánWeyer Balázs) listái alapján összeállította: Dömötör Endre.

Címkék: magazin 1998 rec066
https://recorder.blog.hu/2018/11/08/1998_legjobb_albumai_a_recorder_szerint
1998 legjobb albumai a Recorder szerint
süti beállítások módosítása