Az idei nyár új Bon Iver-lemezzel ér majd véget

2019.07.11. 15:56, Gaines

boniver_2.jpg

Na jó, egy nap híján, de csak azért nem augusztus 31-én jelenik meg a Bon Iver negyedik stúdiólemeze, mert az szombatra esik. Szóval, augusztus 30-án, pénteken jön az i,i.

Justin Vernon kvázi-formációja már legutóbbi, 2016-os lemezén is elszabadult a számcímek tipográfiáját illetően, így hát logikus lépés, hogy most már az albumcímet sem tudjuk magyarázkodás nélkül kiejteni, amikor ajánlgatjuk a barátainknak. A 13 számos lemez közreműködői között megtaláljuk James Blake-et, Aaron Dessnert a The Nationalből (duó projektjük, a Big Red Machine tavaly jelentette meg debütalbumát), Bruce Hornsby jazz-folk zongorista-dalszerzőt, az artpop-neosoul énekes-dalszerző Moses Sumney-t, valamint Channy Leaneagh énekesnőt a minneapolisi Poliça trippop-együttesből, akiknek 2013-as lemezén egy dalban vendégszerepelt Vernon. „Abszolút úgy érzem, ez a legteljesebb, legérettebb lemezem” – nyilatkozta Vernon. – „Ha az ember már leélt sokat az életéből, és kezd lemenni a nap, sok minden új perspektívába kerül, ami aztán őszintébb, gazdagabb munkát eredményez.” Az i,i egyúttal egy négy lemezes ciklust is lezár: a 2007-es For Emma, Forever Ago téli album volt, a 2011-es Bon Iver, Bon Iver a tavaszt, a 2016-os 22, A Million pedig a vad nyarat jelképezte. Értelemszerűen az új lemez az ősszel kerekíti le ezt a fiktív évet, ami az elmúlás évszaka.

AZ ELŐZŐ BON IVER-LEMEZ KRITIKÁJA

A londoni All Points East fesztiválon a Bon Iver már bemutatott két új dalt a lemezről június elején, a helyszín hangrendszerén hallhatta a közönség a Hey, Ma-t és a U (Man Like)-ot, miután Vernonék a ráadás után levonultak a színpadról, utána pedig szövegvideóval közzé is tették. Most a lemez bejelentésével két újabb számról lebbentették le a fátylat, a folktronicás-glitches Jelmore-ról és az akusztikusan, oldszkúl boniveresen induló, elektronikus effektekkel csúcsra érő Faith című számról.

a lemez számlistája:

o1. ‘Yi’
02. ‘iMi’
03. ‘We’
04. ‘Holyfields,’
05. ‘Hey, Ma’
06. ‘U (Man Like)’
07. ‘Naeem’
08. ‘Jelmore’
09. ‘Faith’
10. ‘Marion’
11. ‘Salem’
12. ‘Sh’Diah’
13. ‘RABi’

és borítója:

boniverii.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/07/11/az_idei_nyar_uj_bon_iver-lemezzel_er_majd_veget
Az idei nyár új Bon Iver-lemezzel ér majd véget
süti beállítások módosítása