Klippremier! Colorstar: System Error

2019.12.10. 18:00, Gaines

colorstar_system.png

A Recorderen tavaly több számot is bemutattunk a colorStar Time Is The Drug című lemezéről, ami aztán idén februárban jelent meg. Az LP-n szerepel a System Error című dal, amihez részben animált, részben effektezett, teljes egészében színpompás klip is készült, ami rávilágít az általunk kialakított virtuális tér ijesztő-izgalmas voltára. Premier!

A rendszerben hiba van, állítja a zenekar, utalva a körülöttünk zajló eseményekre, folyamatokra. A Time Is The Drug sötét helyzetjelentés az alternatív valóságok és szubjektív igazságok világáról, melyben keressük a kapaszkodókat, és ez a bizonytalanság társadalmi és egyéni szinten is hatással van ránk. A System Error ezt a gondolatvilágot sűríti egy dalba és videóba, melyben feltűnik Oláh Annamária, a Fonogram-díjas Meszecsinka énekesnője is, aki a nagylemez több dalában is közreműködik.

Keleti András, aki amellett, hogy a zenekar alapítója és frontembere, a klip koncepcióján és forgatókönyvén együtt dolgozott a videó társrendezőjével, Bedzsula Ádámmal, így mesélt a vizuálról: "Legutóbbi lemezünk zenei munkálataiban ezúttal inkább háttérfeladataim voltak, így volt szerencsém a hatásokat és a hatásfokot valamiféle külső, vagyis zene-fogyasztói megközelítésből szemlélni. Ilyen szempontból a System Error volt az a kompozíció, amelyik már a legkezdetlegesebb, demó formájában is komolyan elkapott első hallásra. Első gondolataim közt volt, hogy jó lenne valami izgalmas videót álmodni hozzá és szinte biztos voltam abban is, hogy kiváló koncert-darab is lesz belőle és ez valóban így is lett.

Amikor aztán egy szerencsés véletlen úgy hozta, hogy a szponzorunknak szüksége volt az együttműködésünket prezentáló rövidebb, exkluzív videóra, motoszkálni kezdett a fejemben, hogy a két forgatást összeköthetnénk. Monika Peczeli ehhez a dalunkhoz készített koncert vizuálját szerettem volna a zenekar élő játékával összehozni egy kicsit labirintus szerű, virtuális, titokzatosan megvilágított térben. A 20 éves évfordulónk kapcsán készült colorStar 20.16 turnéfilmünket közösen rendeztük Bedzsula Ádámmal, és amikor a System Error ötlet jött, tudtam, hogy ehhez mindenképpen szükség lesz a segítségére. Szerencsénkre látott is benne fantáziát, és a végeredmény egy újabb közös alkotás lett, ami remélem, elnyeri majd a cS rajongók tetszését és talán újabb kedvelőket vonzhat be az online térben."

colorstar_ujfoto.jpg

A klip társrendezője, társforgatókönyvírója, felvételvezetője és vágója, Bedzsula Ádám pedig az alábbiakat tette hozzá: "Spontán indult, sorsszerűen alakult. Annak idején a colorStar 20.16 film rendezőjeként és vágójaként dolgoztam a zenekarral. Mivel az együttműködés szakmailag és emberileg is nagyszerűen sikerült, mikor felmerült egy támogatott promóvideó igénye, Andris megkeresett. Hamar rájöttünk, hogy némi plusz energiával klipet is csinálhatunk, majd a helyszíni szemle során találtuk ki az alapkoncepciót, amit, úgy érzem, sikerült megvalósítani. Ehhez hozzájárult aktuális személyes történetem is. Épp az utómunka fázisra nagyon nehéz és összetett érzelmi helyzetben találtam magam, így a videó vágását személyes terápiámnak is tekintettem, amivel kreatívan, konstruktívan tudom feldolgozni a történteket. A klip számomra egy emlékeztető, hogy az életnek igenis van sötét oldala, amivel valamilyen formában az élete során mindenkinek szembesülnie kell. Ilyenkor fontos, hogy a fényünket a külvilág villogó impulzusai helyett, amiket a tv-k és az általuk megjelenített szimulakrum dimenziók csak utánoznak, belül kell keresnünk. Pontosan tudjuk mi jó nekünk, csak valami külső tényező hatására képesek vagyunk meggyőzni magunkat az ellenkezőjéről. Ez a system error."


a zenekar az év vége előtt még egyszer színpadra lép: december 30-án az Instant – Fogas Komplexum előszilveszteri bulisorozatának keretein belül fog koncertezni. Facebook-esemény.


és akkor lássuk a System Error klipjét:

colorStar a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_76.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/12/10/klippremier_colorstar_system_error
Klippremier! Colorstar: System Error
süti beállítások módosítása