Friss Grammy-díjas producertől lehet majd tanulni március elején a Dalszerző Expón

2020.01.28. 19:44, Gaines

dalszerzo_expo_2020.jpg

2020. március 2-án és 3-án az Artisjus harmadik alkalommal rendezi meg a Dalszerző expót: az Európában egyedülálló rendezvény a kezdő és a tapasztalt szerzők számára is kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket. A Budapest Music Centerben tartott DEX Songwriting Expón a vasárnap este frissen Grammyt nyert producer, Steve Dub is részt vesz, sőt, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. És ez még nem minden.

A Budapesten megrendezésre kerülő, előadásokkal, mesterkurzusokkal tarkított expó sztárvendége az a Steve Dub, aki hangmérnökként vagy (társ)producerként, társszerzőként olyanokkal dolgozott együtt, mint a Prodigy, Moby, az Underworld, az Orbital, a Depeche Mode, a New Order, a Stone Roses és a Klaxons. Tavaly producerként közreműködött a The Chemical Brothers legújabb lemezén, a No Geographyn, (kritikánk) amivel vasárnap este elnyerték a legjobb dance/elektronikus zenei album kategóriának járó díjat.

Rajta kívül a nemzetközi vendégek sorát gyarapítja a szlovák énekes/színész Celeste Buckingham és a finn énekes/dalszerző, Eva Louhivuori: kerekasztal-beszélgetésükön kiderül, milyen szerepe van a helyi kultúrának, hangoknak egy sláger megszületésében. Itt lesz a közel 350 ezer feliratkozóval bíró YouTube csatorna, a “Holistic Songwriting” megalapítója, a német Friedemann Findeisen is, akinek Ed Sheeran slágereit fejtegető videóját  több mint egymillióan látták. Findeisen ezúttal arról mesél majd, hogyan kell lépésről lépésre megírni egy slágert, illetve segít a hatékonyságnövelésben is.

ILYEN VOLT A 2019-ES DALSZERZŐ EXPO: BESZÁMOLÓNK ITT OLVASHATÓ

Idén először fókusztémája is lesz a DEX-nek: a BLEND program körüljárja a film és a zene sokrétű kapcsolatát. Szó lesz az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről és a filmzeneszerzés fogásairól. „Speed meetingek” segítik a két iparág képviselőinek – szerzőknek, zenészeknek, menedzsereknek és producereknek – a megismerkedését. A program egyik vendége Jozef van Wissem, aki több albumot kiadott Jim Jarmusch rendezővel, Halhatatlan szeretők című filmjéhez írt zenéjével pedig Cannes-ban nyert díjat.  A BLEND az Artisjus, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Hangfoglaló Program együttműködésében valósul meg március 2-án.

A nemzetközi előadók mellett a hazai zenei élet legjobbjaitól tanulhatunk a DEX-en. A techno szerelmesei már biztosan jól ismerik Tóth Lau-t, aki ezúttal egy workshopon mutatja be, hogy kezdőként hogyan fogjunk bele a producerkedésbe. Vozár Péter, zeneszerző, producer és sound designer a trailer zeneszerzés rejtelmeibe avat be és idén is itt lesz Johnny K. Palmer, aki az angol dalszöveg írással kapcsolatban látja el hasznos tanácsokkal és trükkökkel a közönséget.

INTERJÚNK AZ EGYIK TAVALYI SZTÁRVENDÉGGEL, WILL SIMMSSZEL

 A YouTube for Artist! című workshop keretében Bodrogi András, minősített YouTube szakértő segít megérteni az online videómegosztó platformban rejlő lehetőségeket és hasznos technikákat is megoszt a közönséggel. Tátrai Tibor kimagasló munkásságát, zeneszerzői és zenészi karrierjét talán senkinek sem kell bemutatni. A DEXen mesél a színpadon töltött több mint 50 évéről, a több mint 50 nagylemezéről és elképesztően kalandos életútjáról, mely sosem tért le a zenei pályáról. A beszélgetésen Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese is részt vesz, akitől megtudhatjuk, hogy mindez manapság milyen tanulságokkal szolgál egy fiatal, aktív zenekarnak.

A rendezvény mindkét napján a dalszerzők zeneipari támogatása is hangsúlyos része a programnak: előadások és egyéni tanácsadások segítenek eligazodni a szerzői jogok, a zeneműkiadás, a sync-licensing és a zenei menedzsment témáiban, valamint nemzetközi sikereket elért hazai dalszerzők mesélnek  személyes tapasztalatok alapján a nemzetközi karrierépítés és érvényesülés különböző lehetőségeiről. Az első nap az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, ahol kiderül, hogy kiket szavazott meg a szakma a könnyűzene, a komolyzene és az irodalom legjobb szerzőinek 2019-ben. A DEX Songwriting Expo a nagyteremben történő előadások alatt szinkrontolmáccsal fordítja angolról magyarra, magyarról angolra az elhangzottakat, így lehetőség adódik külföldi alkotókkal, producerekkel, előadókkal is megismerkedni.

További információért és a legfrissebb hírekért kövesd a DEX-et Facebook-on, Youtube-on, Instagram-on vagy látogass el az expó honlapjára!

Jegyek ITT SZEREZHETŐK BE

Facebook-esemény ITT TALÁLHATÓ

Az idei DEX előzetese:

A tavalyi expó aftermovie-ja:

https://recorder.blog.hu/2020/01/28/friss_grammy-dijas_producertol_lehet_majd_tanulni_marcius_elejen_a_dalszerzo_expon
Friss Grammy-díjas producertől lehet majd tanulni március elején a Dalszerző Expón
süti beállítások módosítása