Nyolc év után visszatér a Radiohead producermágusának együttese

2020.02.13. 12:06, Gaines

ultraista.jpg

Nigel Godrich nevét a legtöbben a Radioheaddel és Thom Yorke-kal való együttműködései kapcsán ismerik, egyrészt a zenekar lemezeinek hangmérnök-producereként afféle "hatodik tag", másrészt benne van az Atoms For Peace mellékprojektben és Yorke szólóprodukciójában is. Van azonban egy saját együttese is: az Ultraísta triója a 2012-es debütalbum óta nem hallatott magáról, most viszont új lemezt adnak ki, és már két szám is hallható róla.

Az experimentális-elektronikus rockformáció kétharmadát Atoms For Peace-tagok képezik, egyfelől ugyebár maga Godrich, másfelől a dobos Joey Waronker; a harmadik tag Laura Bettinson elektropop énekesnő-dalszerző, aki FEMME név alatt adja ki szólóanyagait. Az Ultraísta 2012-ben hozta ki azonos című bemutatkozó lemezét, és március 13-ján jön a folytatás, Sister címmel, melynek kilenc számos anyagát az évek során hébe-hóba rögzített közös improvizációkból öntötte végleges formába Godrich. Az első beharangozó kislemezdal, a Tin King című pulzáló dancepop-track még januárban jött ki, a második előfutár pedig az Anybody, amiben Bettinson áttetsző énekét komplikált ritmusképletek, markáns basszusszólam és hetyke vonósok sodorják előre. A dalhoz klip is készült, melyben az énekesnő arcára mindenféle dolgokat aggatnak a festéktől kajamaradékokon át maszkokig és vászonzsákig, ő meg rezignált arccal tűri a megpróbáltatásokat. A montázs már ismerős lehet, a Tin King videójában ugyanis a Londonban tévelygő Bettinson betéved egy galériába, ahol az Anybodyban látható felvételek vannak kiállítva fényképekként, szóval az új lemezt felvezető klipek valamennyire összefüggenek. 

https://recorder.blog.hu/2020/02/13/nyolc_ev_utan_visszater_a_radiohead_producermagusanak_egyuttese
Nyolc év után visszatér a Radiohead producermágusának együttese
süti beállítások módosítása