Dalpremier! Szesztay Dávid: Határtalan

2020.02.14. 10:00, Gaines

szesztay.jpg

Szesztay Dávid multiinstrumentalista zeneszerző (Kiscsillag, Santa Diver) 2018 novemberében megjelent első szólólemezét nagyon szerettük, annyira, hogy a tíz kedvenc lemezünk közé válogattuk be évösszegzőnkben. Az énekes-dalszerző tavasszal három dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik majd, a Határtalan című kiadvány címadó dala már meg is hallgatható.

ep_3000x3000.jpgAz új anyagról Szesztay így mesélt nekünk: "Folyamatosan írom/gyűjtöm a ötleteket az új lemezhez, kb. 80%-nál járok. Ez a három szám a nyár során született, úgy éreztem, összetartoznak, innen is jött az EP ötlete. Amúgy is szerettem volna egy kis előzetest mutatni abból, körülbelül milyen hangzást tervezek az új lemezre. A Dalok bentre után ahol még a dobokat is egyedül barkácsoltam össze hangmintákból, most mindenképpen akusztikus dobot szerettem volna hallani. Klausz Ádám dobol aki természetesen a zenekar tagja is, a dobfelvételeket Fenyvesi Márton készítette a Sinistra stúdióban. A további felvételeket és a keverést én csináltam a saját stúdiómban. A Határtalan szövegvilágát a nyári hónapok során történt szinte folyamatos úton levés ihlette, emlékszem a "határtalan határvidék" kezdő sor például egy erdélyi utazás során jutott eszembe egyedül kóvályogva egy parkban Székelyudvarhelyen. Zeneileg szerettem volna az alapötletből egy viszonylag egyszerű szerkezetű, rövidebb dalt írni, de egy ponton tudomásul kellett vennem, hogy ez nem az a dal, ami erre született."


Szesztay Dávid és zenekara legközelebb február 20-án koncertezik az Újpesti Rendezvénytérben, Facebook-esemény. Február 29-én pedig Szegeden lép fel, annak itt a Facebook-eseményoldala.


és akkor halljuk a frappáns szövegű, finom hangszerelésű, elegáns-dinamikus repetíciókkal játszó Határtalant:

Szesztay Dávid a Facebookon

fotó: Szesztay Lili

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_97.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/02/14/dalpremier_szesztay_david_hatartalan
Dalpremier! Szesztay Dávid: Határtalan
süti beállítások módosítása