Megjelent a Recorder magazin 79. száma

2020.02.14. 11:52, vferi

rec079_fb.png

Mától a szokásos és új helyeken (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) tudod beszerezni vagy itt házhoz rendelni a 79. Recorder magazint, amelynek címlapján minden idők legkreatívabb magyar hiphopcsapatának fele, Saiid látható üdvözült arckifejezéssel, hangtállal a kezében. Nézzük, mi van az ingyenes újságban!

Életműáttekintés a címlapos interjúnk Saiiddal, ahogy a szilveszterkor kihozott mixtape-je és a müpás koncertje is az volt. Természetesen szó esik a tavaly feloszlott Akkezdet Phiairól, amelynek a Kottazűr című lemezét sok portál az évtized egyik legjobb lemezének választotta, valamint a most induló szólókarrierjéről is. Szakmailag és magánéleti szempontból is csúcsformában van Saiid, ami részben köszönhető a buddhizmussal való találkozásának, és az apaság nyújtotta pozitív energiáknak. 

recorder_saiid_20200126_135.jpg

Évekkel azelőtt, hogy névrokona megkezdte sunyiképű fondorlatoskodását a Barátok köztben, a lángvörös hajú Miki Berényi elévülhetetlen érdemeket szerzett az egyik legmenőbb brit shoegaze-banda, a Lush énekes-gitárosaként. A japán anyától és '56-os kivándorló magyar apától származó művésznővel beszélgetünk a szocialista időkben tett balatoni nyaralásairól, a kilencvenes évek első felének alternatív rockzenei pörgéséről, arról, hogy miért lett vége a Lush-nak, és mit csinál azóta.

ca7ba23f510154f780c9fab724953aa1.jpg

Interjút közlünk Kollár-Klemencz Lászlóval is. A Kistehén Tánczenekar énekese az új kamarazenekaros lemeze, az Ég az erdő kapcsán elmeséli, milyen erős szálak fűzik a népzenéhez, mit gondol annak autentikusságáról, és milyen ellenállásba ütközött a szcénában.

img_4620-2.jpg

A Pet Shop Boys közel negyven éve töretlenül képviseli a nyolcvanas évek elején kialakított zenei és szöveges világát, a melankolikus sóvárgás és a szenvtelen távolságtartás zavarbaejtő elegyét. Az életművet áttekintve megvizsgáljuk, hogyan fér meg gyönyörűen egymás mellett ez a kettő; látszólag szűk eszköztárukat hogyan variálták lemezről lemezre; és hogyan váltak univerzális sztárokká sajátos queer nézőpontjukkal.

pet_shop_boys_studio_grafitti_walls_throwing_an_apple_new_york_city_1991813.jpg

Február végén jelenik Ozzy Osbourne új, feltehetően utolsó lemeze, ennek apropóján összeszedjük a vele kapcsolatos leggszórakoztatóbb sztorikat, amikből kirajzolódik a rock and roll hőskora.

black_sabbath_ozzy_osbourne_with_a_shotgun_at_home_1976_poster_h_00530893.jpg

Húsz év telt el a Hiperkarma első lemeze óta. Cikkünkben Bérczesi Róbert a különböző időszakokban született dalait kommentálja, végigmegyünk a teljes életútján, és őszintén beszél arról is, hogyan születtek a drogos korszakában a dalok. De a változatosság kedvéért ez a beszélgetés sokkal inkább a zenéről szól, mint a drogokról.

img_4554.jpg

Most, hogy január végén megjelent Louis Tomlinson szólóalbuma, már nincs olyan One Direction-tag, aki ne adott volna ki legalább egy saját lemezt. Adja magát tehát, hogy megvizsgáljuk, hogy az egykoron Simon Cowell által összeterelt öt fiú közül ki az, aki egyedül is megállja a helyét a popszakmában.

063_455835242.jpg

Daniel Lopatin nevéhez fűződnek az utóbbi évek legkülönlegesebb filmzenéi, a kétezertizes évek szintetizátoroszene-revivaljének az egyik legfontosabb alakja, aki mellesleg olyanokkal dolgozik együtt mint például Tim Hecker vagy FKA twigs. A Sofia Coppola-féle Lopom a sztárom, és a Robert Pattinson főszereplésével készült Good Time után, most a tavalyi év egyik legtöbbet ajnározott filmjének, az Uncut Gemsnek is ő írta a zenéjét. És micsoda zenét írt hozzá!

Apropó Uncut Gems. Adam Sandler néhány évente gondol egyet, és megvillantja drámai színészi tehetségét, mutatva, hogy nagyon is tud ő, ha akar. De nem ő az egyetlen: jó pár esetben előfordult már, hogy egy alapvetően komikus szerepeiről ismert színész komolyra veszi a figurát a vásznon. Ezeket az eseteket szedjük össze, még magyar példát is találtunk.

jennifer-aniston1.jpg

Bemutatjuk Florence Pugh-t, aki szédítő sebességgel robbant be a hollywoodi élmezőnybe. 2016-ban fedeztük fel egy rendhagyó kosztümös filmben, tavaly már mindenki a lenyűgöző alakításairól beszélt, az idén Oscarra jelölték (a Kisasszonyokért), és mindjárt beköszön a Marvelbe a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) húgaként. Különösen kedves a szívünknek, hogy két fontos filmjét is Magyarországon forgatta. Az új évtized legfontosabb sztárja lehet belőle.

38.jpg

Tippeld meg, vajon hány magyar mozifilmet fényképezett női operatőr az elmúlt húsz évben! Szabad a gazda? Egyet sem! Pedig a Színművészeti Egyetemen minden operatőrosztályban van legalább két-három nő, csak nem jutnak lehetőséghez. Miért van ez? Ennek jártunk utána.

image2.jpeg

Mindezeken kívül van kritikánk a Pet Shop Boys, Eminem és a Squarepusher új lemezéről is, valamint az utóbbi időszak két legjobban várt magyar megjelenéséről: a Ricsárdgír, illetve a Szabó Benedek és a Galaxisok friss anyagairól. A Profül rovatunkban az X-Faktor-mentor Dallos Bogi ajánlja Halsey új albumát.

Az aktuális mozifilmek közül foglalkozunk a Kisasszonyok Greta Gerwig-féle változatával, a Pál Adriennt jegyző Kocsis Ágnes tíz év óta első rendezésével, az egyszerre megterhelő és felemelő Édennel, illetve a brit Sajnáljuk, nem találtuk otthonnal és a francia Szex és pszichoanalízissel.

57162.jpeg

Megírjuk azt is, milyen lett a Picard című új Star Trek-tévésorozat, a The L Word rebootja, a Jude Law mellett John Malkovichot is felvonultató Az új pápa, illetve a Little America és a Dare Me című sorozatok. Ebben a lapszámban kétszer annyi budapesti koncertet és bulit ajánlunk, mint általában szoktunk.

Eredményes lapvadászatot és kellemes olvasást kívánunk! Március közepén jön a következő szám.

rec079_cover.png

A korábbi számok fókusztémái:

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

https://recorder.blog.hu/2020/02/14/megjelent_a_recorder_magazin_79_szama
Megjelent a Recorder magazin 79. száma
süti beállítások módosítása