Társadalmi célú dalokkal harcol egy jobb világért a Massive Attack

2020.07.10. 17:49, Gaines

massive-attack.jpg

Az a kijelentés, hogy a Massive Attack triphopja tud nagyon is politikus hangvételt megütni, nem fog meglepni senkit, főleg ha ott volt a két évvel ezelőtti Aréna-koncerten. Legújabb EP-jük, az Eutopia vendégelőadókkal támasztja alá három szaktekintély eszmefuttatását.

A brit triphop csapat nem osztja túl bőkezűen a kiadványokat, nagylemezzel tíz éve jelentkeztek utoljára (Heligoland), de az előző EP-nek is már négy éve (Ritual Spirit). A most közreadott, három számos középlemez a karantén alatt született meg, három különböző városban rögzítették, és három vendég közreműködik rajta: az első dalban a veterán spoken word költő, Saul Williams, a másodikon a skót artsoul-hiphop Young Fathers trió (a budapesti koncert egyik előzenekara), a harmadikon pedig az atlantai Algiers gospel-posztpunk-zenekar.

SAUL WILLIAMSSZEL ÖT ÉVVEL EZELŐTT INTERJÚZTUNK A38-AS KONCERTJE UTÁN

Mindegyik dal egy-egy politikai beszédet, előadást fest alá, a zene javarészt háttérbe is vonul, célja a szövegek hatásának fokozása, kiemelése, majdhogynem alkalmazott zenék. Az első dalban Gabriel Zucman közgazdász-professzor osztja meg gondolatait az adóparadicsomok megszüntetésének fontosságáról. A másodikon Guy Standing professzor érvel az általános alapjövedelem mellett, külön hangsúlyt fektetve az egészséges társadalmak útjában álló nyolc (illetve a pandémiával együtt már kilenc) óriással szemben folytatott küzdelemre. A harmadikon pedig Christiana Figueres, az ENSZ volt vezető klímatárgyalója beszél a klímaváltozásról.

ELÉGGÉ BÍRTUK AZ ALGIERS IDEI ÚJ LEMEZÉT IS

A kollaborációkat Mario Kilngemann vizuáljai egészítik ki. A zenekar azt nyilatkozta, a karantén "az emberiség legjobb tulajdonságait és legrosszabb hibáit fedte fel", és ebben a bizonytalansággal és szorongással teli időben szembesülhettünk azzal, hogy muszáj lesz alapjaiban megváltoztatni a jelenlegi káros rendszereket. "A három szakértővel közösen auditív és vizuális párbeszédet teremtettünk a globális, rendszerszintű problémákról." A címre utalva pedig nem egy ideális, tökéletes világ "naiv képzetét" szeretnék erősíteni, hanem egy jobb világ építésének azonnal, praktikus igényét.

https://recorder.blog.hu/2020/07/10/tarsadalmi_celu_dalokkal_harcol_egy_jobb_vilagert_a_massive_attack
Társadalmi célú dalokkal harcol egy jobb világért a Massive Attack
süti beállítások módosítása