Aztán egyszer csak robban egy nagyot - Rec.hu

2021.01.14. 12:05, RRRecorder

cimbaliband_horvath_alexandra.jpg

A modern hősszerelmes, aki nem meri kimutatni az érzelmeit. Szigorú karantén, agresszív basszusok; karakteres dívák és prímások; koktél random piákból. Kötöttség, de van jó része. Néha eltűnik a dob. Automatizált táncok; tél a vörös függöny mögött. Ezt meg majd a sírodra írjuk. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Lajkó Félix és a lengyel VOŁOSI közös albuma 2019-ben jelent meg, amikor már koncertezett a saját új zenekarával is, ami aztán 2020 novemberében jelentette meg lemezét (elnézést, hogy eddig kimaradt). A nemes egyszerűséggel Lajkó Félix & Band néven kiadott Start kísérőszövege ezt idézi a hegedűstől: "Zenekarban játszani kötöttség, A jó része az, amikor a zenekar együtt meg tud szólalni. Ha van egy téma, amit elkezdünk játszani, és aztán egyszer csak robban egy nagyot. És van az a része, amely zenekarban nem, inkább szólóban működik: amikor teljes improvizáció van és nincs körülöttem senki." A szöveg ehhez hozzáteszi, hogy "talán produkcióban még sosem halhattuk ennyire felszabadultnak Lajkó Félixet", és valóban. A banda (úgymint: Sidoo Attila: gitár; Kertész Endre: cselló; Mazura János: tuba; Barcza Horváth József: nagybőgő; Czirják Tamás: dob) meghagyja neki ehhez a teret, ugyanakkor nem pusztán szolgaian kísér vagy kiegészít, hanem amikor kell, párbeszédre lép vele. Megvannak azok a kötöttségeket maguk mögött hagyó kalandozások, amiket a Lajkó Félix-rajongók a legnagyobbra értékelnek, ugyanakkor kínál annyi fogózót a lemez, hogy akár belépőnek is jó legyen ebbe a világba. Honlap, Facebook

2020-ban sokszor szerepelt a rovatban Kauna, aki a dubstep és a drum and bass mélyebb, sötétebb határvidékein kalandozik, hiszen három EP-t és egy kísérletező duó-lemezt is megjelentetett. Az újabb kijárási korlátozások pedig újabb EP-re ihlették: "a szigorú karanténnal együtt egy agresszív basszusokkal megpakolt új Kauna-megjelenés is érkezik" - írta. A decemberben megjelent Petrified lassú, basszusnehéz zenéiről eszünkbe juthat a korai dubstep szellemisége és a dubstep utáni kalandozások is, de a lényeg persze nem a besorolás, hanem az, hogy mennyire meggyőző a dob-basszus, valamint hogy milyen sok izgalmas részlet, hang, effekt, megoldás hallható ezekben az amúgy meglehetősen takarékos, lecsupaszított számokban. Facebook

Hangácsi Márton egy négyszámos EP-vel jelentkezett: a Hooked négy új dalt tartalmaz, amiket az énekes-dalszerző-multiinstrumentalista élőben vett fel (magát loopolva). A kísérőszöveg szerint így fognak majd később koncerteken is megszólalni; a hangulatos helyszín egyébként a veszprémi Papírkutya. "Szerintem a végeredmény elég vad lett" - írta Hangácsi Márton a Facebookon, vagyis erőteljes blues-rock szól, négy nem különösebben rokonszenves karaktert megénekelve. Úgymint: "A modern hősszerelmes, aki nem meri kimutatni az érzelmeit", "az alkoholista", "az energiavámpír" és végül "a kényszeres pénzköltő". Utóbbi dal legvégén egyébként a szöveg kilép a szereplő szemszögéből, és azt mondja neki, és feltehetőleg a többieknek is, hogy itt az idő, hogy megváltoztasd az életedet. HonlapFacebook

A Kéknyúl utoljára 2015-ben adott ki stúdiólemezt (a Crowded Universe itt debütált a Recorderen), azóta egy koncertfelvétel jött ki tőlük 2017 elején. Épp ideje volt már egy újnak - ez is élő felvétel (2019-ből), mint a címe is háromszor hangsúlyozza. Hiszen, idézi a sajtóanyag Premecz Mátyás zenekarvezetőt, "a zenekar valódi arca a koncerteken mutatkozik meg". A 11 dalt, köztük négy újat tartalmazó, továbbra is a soul és a funk nagy korszakához visszanyúló, magával ragadó energiájú album ezt igazolja is. HonlapFacebook

A Cimbaliband legutóbbi lemeze 2019 tavaszán jelent meg a sokat mondó Iram címmel; azon Danics Dóra énekelt, az új - karácsony előtt kijött - albumon pedig Horváth Alexandra, aki Erdélyből, Őrkőről érkezett Budapestre, és az Ének iskolájában és a Megasztárban is megfordult. A Gipsy Fushion című műsoron két éve dolgoznak együtt. "Ez a lemez tisztelgés a nagy roma elődök emléke előtt. Olyan feldolgozásokat tartalmaz, amiket a múltban tekintélyes népszerűségre szert tett roma származású énekesnők és zenészek hagyományoztak az utókorra" - olvasható a Fonó honlapján. A szöveg említi a "karakteres dívák" mellett a cigány prímásokat is, ennek megfelelően a zenekarvezető cimbalmos, Unger Balázs mellett most egy másik hangszeres is többször előtérbe lép, mint ahogy azt a korábbi Cimbaliband-lemezeken megszokhattuk: Solymosi Máté hegedűs is több szólót vállal. Amúgy "a fushion szó jelentése: különleges kvalitású, tüzes jelenség". (Közben egyébként már készül az új, Szabadon című lemez, a YouTube-ra már kerülnek is fel videók, és aki kommentel alájuk, még "trendi Cimbaliband csukát" is nyerhet.) HonlapFacebook

Korábban többször írtunk Rdei ambient kiadványairól; a művésznevet használó Erdei Ádám 2020 végén saját nevén jelentette meg 33 című albumát a Visionary Mind Recordsnál. Leírása a következő: "tél a vörös függöny mögött, és a fény és a sötétség folyamatos mozgása". Ez jól jellemzi a kilencszámos albumot: kissé misztikus, megfoghatatlan a hangulat, nem egyértelműen sötét, de nyilvánvalóan az ambient nyugtató-chilles irányzatához sem sorolható. Pont ettől a megfoghatatlanságtól jó és izgalmas. Visionary Mind Records Facebook

Január közepére már meg is jelent az év legalábbis egyik legfurcsább metal kiadványa. Nagaarum (aki tavaly a Covid Diaries címmel adott ki szólólemezt, és az In Vacuo duó tagjaként is megjelentetett egy albumot) ezúttal az Értéktelen nevet választotta, az EP címe pedig Mértéktelen. A Bandcampen olvasható, hogyan készült: még mielőtt a többi hangszer témáiból bármi meglett volna, a dobot rögzítette egy iPhone mikrofonjával, és a hibák többségét benne is hagyta a felvételben. A leírás szerint "psychedelic blackened sludge" a műfaj, ami stimmel is, csak a zene elemi furcsaságát nem adja vissza. HonlapFacebook

A két lány - három fiú felállású Pardon ME zenekar így mutatkozik be: "Az megvan,amikor egy házibuliban random piákból összekeversz egy koktélt, és annyira jól sikerül, hogy még te is elnézést kérsz érte? Na, valahogy így alakult a Pardon ME!" Alapvetően azért a kilencvenes évek MTV-s funk-rockja a fő irány, néhol kis bluesos ízzel, és balladisztikus részek is vannak. A karácsonykor megjelent Love/Lust című EP-t bemutató Rockstationnek azt is elárulták, hogy "nevüket a gitáros szekció folyamatos bocsánatkérése inspirálta". Facebook

A Panel Trax utódjaként tavaly létrejött, kompromisszummentes technóval foglalkozó NNULLZ kiadó első két kiadványáról itt és itt írtunk; a harmadikat a barcelonai Pablo Carrascosa jegyezte, a negyediket pedig a kiadóalapító Synus0006. Ő a magyar techno egyik legkísérletezőbb képviselője, de ezúttal - legalábbis önmagához képest - egyenes számokat szállított. Dobok és (többé vagy kevésbé) torzuló szintik modulálódnak folyamatosan, 5-7 percen keresztül - ez sok technóra igaz, itt azért radikálisabban működik, például néha például eltűnik a dob, vagy az az érzésünk lehet, hogy jobban érdekli a producert a strukturális játék, mint a funkcionalitás. Aki képes átvenni ezt a hozzáállást, annak örömet fog okozni az EP. Facebook

At EXILES első idei kiadványa Nemerov Automated Dances című albuma. A cím kissé félrevezető, pontosabb a kísérőszövegben az a megfogalmazás, hogy Nemerov "ambivalensen közelít a hagyományos elektronikus tánczenéhez". A meglehetősen egybeszabott megszólaláson belül egyes számok széttöredezett IDM-nek mondhatók (amire valószínűleg senki nem próbálna táncolni, de legalábbis érződik a kapcsolat), mások a kísérleti zene absztraktabb irányához tartoznak. Sokszor algoritmikusnak hat a zene, ugyanakkor a kísérőszöveg szerint a zenét "folyamatosan újradefiniálják az emberi szándékok, a rendszer korlátai, hibái és a logikai feltételek". Még úgy is, hogy ez kissé homályos, jól jellemzi a zenét, amit hallunk. (További részleteket, érthetőbb megfogalmazásokat az MMN interjújában lehet találni.) Limitált ideig egy sample pack is letölthető az album mellé. Facebook

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/01/14/aztan_egyszer_csak_robban_egy_nagyot_rec_hu
Aztán egyszer csak robban egy nagyot - Rec.hu
süti beállítások módosítása