A valódi viták otthona

Reflektor

Kitiltották a melósokat az Új-Házi étteremből

2018. november 12. - baum

ujhazi22.jpg

A Nyugati-pályaudvar közvetlen közelében található az Új-Házi vendéglő, mely az all you can eat üzleti modellt viszi. Ez itt a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vendég befizet 1350 forintot, és 60 percen keresztül annyit eszik, amennyi csak belefér.

 

Nem tisztünk megítélni, mennyire etikus eljárás egy étteremtől, ha arra építi működését, hogy egy viszonylag alacsony áron egy órán át zabáltassa a vendégeit, de az biztos, hogy ez nem lehet túl egészséges senkinek.

 

Az Új-Házi vendéglő viszont nem is engedi mindenkinek, hogy éljen ezzel az elegáns étkezési lehetőséggel. A vendéglátó hely már a bejáratánál jelzi, hogy van, akiknek tilos a bemenet.

Tisztelt vendégeink !

 

Tájékoztatjuk, hogy malteros, festékes munkaruházatban érkező vendégeket sajnálatos módon nem tudunk fogadni ! Megértésüket köszönjük !

 

Hogy mennyire komolyan gondolja az Új-Házi, az kiderül egy Facebook-bejegyzésből is, amit József írt le vendéglői tapasztalataiból:

 

Döbbenetes és mélységesen elszomorító eset történt meg velem, s egy barátommal a mai napon. Történt, hogy megéhezvén be szerettünk volna térni Budapesten a belvárosban egy felkapott, időintervallumhoz kötött önkiszolgáló étterembe. Kulturáltan, tisztán, TISZTA MUNKÁSRUHÁBAN, nem büdösen jelentünk meg a vendéglátó helyen, ahol közölték velünk, hogy mivel munkásruhában vagyunk, ezért nemkívánatos személyekké nyilvánítottak bennünket Igazából köpni nyelni nem tudtunk hirtelen az első döbbenet után kértem az üzletvezetőt, aki hozzáteszem, bár kulturáltan, de számunkra megalázó módon elmagyarázta, hogy amennyiben Öltönyös büdös bunkó bűnözők lennénk, vagy a hazánkat kirabló Politikus-Ügyvéd-Bankár, akkor bármikor bemehetnénk. Hangsúlyozom, tiszta ruhában tisztán kívántunk bemenni a helyre!

3_3.jpg 

Most már csak az a kérdés, hogy mi a tökömet jelent az a kijelentés az Új-Házi étterem részéről, hogy sajnálatos módon nem tudunk fogadni melós ruhában érkező vendégeket? Ha sajnálják, akkor engedjék be őket, ha meg nem sajnálják, akkor hagyják abba a pátoszos cinikuskodást. Különvéleményként meg annyit üzennénk az Új-Házi étteremnek: roppant felháborító az eljárás, hogy azokat alázzák meg, akik tényleg keményen dolgoznak Magyarországon.

 

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4014367867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.13. 07:56:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igen, az önkiszolgálót írtam le, mert a posztbéli hely is az. Problem?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.13. 07:59:01

@dorian gray: Tiszta pénz. Dolgozik érte, munkát végez, nem pedig lóra alkuszik, vagy fogadásokat köt az olaj árának alakulására. Nem kurvákat futtat, és nem herbált árul.

Tiszta pénz.

plokmi 2018.11.13. 08:04:56

Ha ez az étterem egy olyan országban működne, ahol nem 'dögöljön meg a szomszéd tehene is' emberek laknak, akkor a következő néhány napon, csak malteros, festékes munkásruhában lévő ember állna az ajtó előtt. Senki más.
Ezután az étterem tulajdonosa hamar megtalálná a módját, hogyan kezelje a munkásruha problémáját.
Pl. a székre rakható, többször is használható védő huzat, amit az 'olyan' ruhában érkező vendég maga tesz a székére és a végén dobja a gyűjtőbe.
De itt nálunk, 2018-ban, elég egy A4-es papír.

Nerevaryne 2018.11.13. 08:30:50

@tamask: Láttam. Ott az emberek jellemzően átöltöznek az üzembe való belépéskor és a kilépéskor is. Mivel itt nyilván nem ez volt a helyzet, feltételeztem, hogy nem fúziós erőművet kalibráltak, hanem leugrottak az állványról délben gyorsba bekapni valamit. Tudod, mint a munkások kilenctizede bármelyik városban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 08:32:18

@élhetetlen: neked komoly szövegértési problémáid vannak. Te írtad: etető. Tehát te degradáltad le a helyet ismeretlenül. Nem mondtam, hogy a munkások állatok. Szerintem pszichológus kéne neked, te komoly félreértelmezési gondokkal küzdesz. Ilyet eddig csak nőknél tapasztaltam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 08:37:26

@tamask: nem tudom, miért érzed úgy, hogy az ázsiai viselkedés az etalon. Ha Európába jön, nem tud viselkedni, akkor nekünk követni kell ?
Szerinted mit szólna egy japán, ha nem hajolnék meg köszöntéskpr, hanem elkapnám a kezét, aztán jól hátba veregetném, majd két oldalról arcon csókolnám?
Tudod, az, hogy Kínában elfogadott a földre köpni, nem jelenti azt, hogy ez követendő a Párizs Hiltonban is.
Szerintem a szakéval sem koccintunk.

PanelProli 2018.11.13. 08:50:11

Az adott étteremben nem jártam, de tudom, hogy a környéken kb. száz étterem, kifőzde, kajálda van, szóval nem értem a felháborodást, mert ha az adott étterembe éppen nem lehet bemenni, akkor van helyette sok alternatíva. Van gíroszos, kebabos, lángosos, meki, retro hamburgeres, magyaros kifőzde, borozó az aluljáróban zsíroskenyérrel, van puccos bisztró, palacsintázó, stb. stb.

Ha az adott étterem éppen be lesz zárva, akkor is más helyre kell menni, mindenki talál alternatívát bőven.

2018.11.13. 08:55:20

@plokmi:
Inkább kukázni kellene kopott öltönyöket, fetrengeni velük a sárban, majd úgy csoportosan beülni az étterembe.

2018.11.13. 08:58:28

@PanelProli:
Attól hogy van egy rakás kocsma egy utcában, nem oké, ha az enyémbe nem jöhetnek be a bolgárok. Az sem oké, ha kiírom, hogy nem jöhetnek be a koszos, büdős bolgárok, majd mikor jön egy tiszta, ápoltolgár, nem engedem be.

Schmetterlingi 2018.11.13. 09:01:48

Az a baj, hogy nem minden embernek ugyanazt jelenti a tiszta és koszos… Lehet amit pár lacsonyabb nívójú ember még tisztának tart, az másoknak már koszos. Mivel ez elég szubjektív megítélés, böven elég egy olyan megkötés, hogy MUNKÀSRUHÀBAN étterembe ne, és akkor nincs vita.
Gondolom az étterem szeretne fenntartani egy nívót, ami a megadott ár mellett már eleve nehéz, mert az olcsósága miatt már így is sokan színvonalon alulinak tartják, pedig ezért az árért igenis színvonalas, legalább azt szeretnék elkerülni, hogy prolinak kinézö vendéggekkel legyen tele. És bocs, mindegy nekem mennyit keres egy munkás, mennyire tiszta a ruhája, ha étterembe bemegy munkásruhában, akkor proli...

2018.11.13. 09:05:10

@Schmetterlingi:
És az micsoda, aki ilyen lekezelő stílusban prolizik?

igazi hős 2018.11.13. 09:07:57

Nem értem, minek védeni a védhetetlent. Egy belvárosi étterem úgy gondolja, hogy jó szlogen az allyoucaneat, de azért ne egyenek sokat a vendégek, mert úgy már oda a haszon. Erre, amilyen pechje van, a kákabelű irodisták mellett megjelentek egyszerű melósok, akik sokat esznek. A dresscode mint megoldás, persze kamu, így lehetett a legkönyebben leválasztani a sokat fogyasztó csoportot.

csillagporszem 2018.11.13. 09:12:00

Oly egyszerű ez. Félnek hogy kieszik őket a vagyonukból :)
Volt a környékünkön egy All you can eat étterem. Jól ment a soruk mindaddig, míg majdnem velük szemben elkezdtek építeni egy nagy ipari céget. Onnantól a munkások mind oda jártak enni. Nem volt velük semmi gond, egyáltalán nem tűntek koszosnak csak sokat ettek, ami persze érthető. Többet eszik az ember ha fizikai munkát végez. Ritkán jártam oda, de ha nem pont délben ment az ember akkor már nagy választék nem igazán volt. Ezt kompenzálandó elkezdtek olcsóbban és szarabbul főzni aminek a következménye az lett, hogy amikor az építkezés befejeztével a munkások eltűntek az étterem csődbe ment, mert más már nem nagyon járt oda :)

masada 2018.11.13. 09:25:39

Igenis elegünk van a koszos, büdös melósokból!

Nerevaryne 2018.11.13. 09:39:09

@csillagporszem: Ilyenkor kellene inkább árat emelni, a színvonalrontás soha senkinek nem jött be.

2018.11.13. 10:25:43

Későn jöttem, biztos elhangzott már, de azért leírom én is, ez kurvára nem étterem, hanem tulajdonképpen egy önkiszolgáló büfé, azért ne keverjük már Four Seasons-szel ezt az olcsó ebédeltető helyet. Másrészt elég rákeresni a fb-on, hamar előjön (asszem harmadikként) ahol atlétatrikós cigány galeri zabál, ja azt lehet, azok értékesebbek, mi? Értem én, hogy a melós sokat eszik, meg rontja a levegőt az elegáns kisnyugdíjasok meg alsókategóriás irodisták között, de bazmeg azért. És mielőtt, nem melós vagyok, hanem irodista patkány, de rohadtul nem tetszik az ilyen megkülönböztetés (még egyszer, a poszter állítása szerint tiszta állapotú ruhában volt).

2018.11.13. 10:28:05

@masada: .jólvan baszki, majd ha elromlik a gázkazánod, eltörik a vízcsöved, cserés az ablakod, és így tovább, akkor is oldd meg magad, mert büdös melósok. Gondolom az a típus vagy, aki egy kurva szöget se tud beverni, de azért fintorogsz egy munkásruhás emberre.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 10:49:08

Szóval az van, hogy vannak ezek a hőbörgő idióták. Ezeknek teljesen mindegy, hogy mi a kiváltó ok, csak nyekeregni lehessen. Tényleg mindegy, ami először szembejön.

Nem engedik be a melóst? - Facebookoljunk, sírjunk. Ha mellettünk a román vendégmunkás csapat büdös, koszos és csámcsog, akkor azért.
Családon belüli erőszak? - Meetoo, vakkomondor, nyekeregjünk. Ha az elszenvedő nő kibassza a férjét, akkor az erőszakos férfiállatból szánnivaló diplomás hajléktalan lesz, tehát sírhatunk miatta.
Szar az út? Nyekeregjünk, okoskodjunk. Megcsinálják? Dugó van, terelés, brühühü.

Elvek nélkül, amilyen impulzus először éri őket úgy foglalnak állást.
Egyébként ez az egész egy betegség, kezelhető lenne, csak foglalkozni kéne vele. De az macerás

Schmetterlingi 2018.11.13. 10:49:10

@Zabalint: persze-persze, még én érezzem magam szarul, mert tudom mi az illem. :D Nem fogom.

Mr. Waszabi 2018.11.13. 10:51:22

Nem értem a felháborodást. Nyaraló helyen is általában dresscode, hogy rövidnadrágban tilos bemenni vacsorázni. Más éttermekben kötelező a zakó és/vagy nyakkendő. Szaros gúnyában az ember nem megy be ilyen helyre, legfeljebb a tescoba kifliért. Mi újdonság ezen? Szerintem el vannak kapatva az elvtársak, nem minden a pénz.

A csapos közbeszól 2018.11.13. 10:55:51

@ételizésítő:
Ha már helyesírásnál tartunk a "Te" szót megszólítás esetén illik nagybetűvel írni.

A csapos közbeszól 2018.11.13. 11:04:20

@Kolompár Magneto
Gondolom erre gondoltál, íme egy kép az étterem weblapjáról:
www.ujhazi.hu/files/5514/5893/8118/11144991_930557330369531_4701448136337095202_n.jpg

BéLóg 2018.11.13. 11:52:28

A mocskos, koszos, festékes RUHA az mitől "kitiltott munkások"? Ha az államelnök kopogna be mocskos, koszos, festékes ruhában, ő se mehetne be.

Vihar egy kanál vízben.

2018.11.13. 12:01:09

@Schmetterlingi:
A prolizás is az illem része?

2018.11.13. 12:05:11

@teéjesenmindegy:
Te meg azon hőbörögsz, hogy jajj azok a hőbörgő idióták, és összemosol egymással semmiféle összefüggésben nem lévő dolgokat, mint ha épp ugyanazok hőbörögnének valamiért, meg ugyanannak az ellenkezője miatt is.

De pl. mennyire zárja ki egymást az hogy az egyik férj erőszakos a feleségével, a másik férjet meg a felesége tette tönkre? Vajon minden ennyire egybites a vilagon, ahogy azt te be akarod állítani?

2018.11.13. 12:08:05

@Kolompár Magneto:
Az étterem definíciójába ez is belefér, meg a pincéres, vacsorázós helyek is. Viszont ebédelős helynél azért elég gáz, ha ki akarnak tiltani valakit azért, mert abban, az amúgy nem koszos ruhában akar ott enni, amiben dolgozik.

BéLóg 2018.11.13. 12:10:36

@Kolompár Magneto: Mert a részeg ember is úgy írja le az esetet, hogy én kérem NEM voltam részeg és így, meg úgy. Én télleg azt tapasztaltam, hogy az emberek ŐSZINTÉK, sosem hazudnak, magukról mindig csakis az igazat adják és a FÉNYEZÉS az egy gépkocsi karosszéria javítás, nem pedig valamiféle emberi tulajdonság. Ja.

Te pedig elmehetsz a sok libsivel olvasási tanfolyamra, mert úgy teszel mintha nem látnád a "FESTÉKES, MALTERES" kitételt a "munkásruha" mellé.
És ha megnéznéd a képet amit fentebb belinkeltek, akkor rájöhetnél, hogy senkinek nincs kedve egy kajálás után kidobni a munkásembör általa "tisztának nevezett" ruhájáról rákent maltert, meg festéket.

Gato666 2018.11.13. 12:15:48

@Zabalint: Nem a munkásokat diszkriminálta, hanem a koszos munkásruhában érkezőket.

Nerevaryne 2018.11.13. 12:34:41

@A csapos közbeszól: "Ha már helyesírásnál tartunk a "Te" szót megszólítás esetén illik nagybetűvel írni."

Nem. Nagyon nem. Már ha szeretnél helyesen írni. A magyarban kiválóan lehet érzékeltetni a írásban is a tiszteletet, magázódással és visszafogott szóhasználattal egyaránt. Semmi szükség nincs nagybetűzni, kikophatna már a köztudatból.

2018.11.13. 12:49:23

@Gato666:
Olvasd el a panaszt!

2018.11.13. 12:50:12

@Gato666:
Egyébként ha kiírom, hogy a koszos bolgárok nem jöhetnek be akkor ugye az se diszkrimináció, hiszen a többi bolgár bejöhet, ugye?

2018.11.13. 12:52:01

@BéLóg:
Pontosan ugyanezen az alapon feltételezhető az is, hogy a masik fél meg teljesen tiszta munkásruhában érkezőket sem enged be, a kiírással szemben. Te rágalmazod a panaszkodót, de mindkét fél ugyanúgy hazudhatott.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.11.13. 12:52:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Én azért a biztonságkedvéért kiteszek egy áthúzott nindzsafejet..:)

sodakita 2018.11.13. 13:02:31

Csak én nem látom, vagy az étterem tényleg nem szólalt még meg?

2018.11.13. 13:13:22

@sodakita:
Viszont azóta megszűntette a Facebook oldalát.

sodakita 2018.11.13. 13:16:06

Akkor csak van valami vaj a füle mögött. Vagy nehezen viseli a kritikát.:)
Azért én borzasztó kíváncsi lennék, hogyan is zajlott le ez az eset a valóságban...

élhetetlen 2018.11.13. 13:52:58

@Viszlát és kösz a halakat: "Persze, a festők, mázolók adott helyen dolgoznak," ezt írtam volna…?”. Nem, ezt én írtam, válaszul erre a meglátásodra: „Vagy esetleg az adott helyen a festékes - malterosruhás fazonok okoztak problémát (mert építkezés-felújítás folyamatosan van) míg a közelben egyetlen asztalosüzem sincs. „. Ugyanis én úgy gondolom, hogy a festők és az asztalosok előfordulása nem helyspecifikus. Egy asztalos sem csak műhelyben dolgozik. Az értő olvasást nem ajánlgatnod kéne, hanem tanulnod, de mindegy.

élhetetlen 2018.11.13. 14:08:45

@Viszlát és kösz a halakat: „Láthatóan problémád van megkülönböztetni a fényképes tényt egy semmivel alá nem támasztott állítással.”. Ez van. Egésze eddig azt hittem, hogy blogról beszélünk, és arról, hogy ha így volt, ahogy írták, az jogos-e. Nem írtam azt, hogy tiszta volt a ruhájuk, azt írtam, ha tiszta volt, akkor be kellett volna engedni őket, mert csak a festékes, malteros ruhájú nem mehet be. És csak úgy logikai alapon még a fűrészporos ruhájú asztalost is be kéne engedniük a saját kiírásuk szerint. De kötözködj tovább nyugodtan, gusztustalankodj a 6 éves kisfiú megerőszakolásával, a szintednek már nem árt. Jó szórakozást!

élhetetlen 2018.11.13. 14:24:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Te írtad: etető. Tehát te degradáltad le a helyet ismeretlenül.”. Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:28:48

@élhetetlen: nem, nem etető. Az állatok élelmezése történik etetővel. A vályú például az. Vagy a madáretető. A vadetető.
Emberetető nincs. Bár lehet, te így ismered. Nálatok az ebédlőasztal vályú?

Sósperec 2018.11.13. 16:44:30

Nem jófejség, de Spanyolországban engem is megkértek, hogy ne rövid nadrágban vacsorázzak, Angliában látram, hogy egy srácot nem engedtek be egy klubba, mert sportcipőt hordott. Szóval vannak ilyenek.

élhetetlen 2018.11.13. 16:52:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te most tényleg azon kattogsz, hogy etetőnek neveztem egy helyet ahol enni adnak? És komolyan magyarázod, hogy mi a különbség a vályú és az ebédlőasztal között? További jó szórakozást!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:57:40

@élhetetlen: Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?"

Erre válaszoltam. A végén kérdőjel van. Tehát te kattogsz, kisvasút.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.13. 16:58:37

@élhetetlen: tudod, ahol enni adnak az nem etető. Te tényleg ennyire vidéki vagy?

teéjesenmindegy 2018.11.13. 18:15:35

@Zabalint: Te nem nagyon tudsz olvasni ugye?
Nem baj, ez még senkit soha nem akadályozott meg a kommentelésben.
És de, épp mindig ugyanazok hőbörögnek a dolgokért, meg az ellenkezőjéért is. Pont ezt írtam. Nézegess faszbúkot, meg kommenteket. Ugyanaz nyivákol a megerőszakolt/megvert/rettegő feleségekért aki két kommenttel később már borzasztóan sajnálja a drága hajléktalanokat.
Pont ugyanaz okoskodik itt, hogy a retkes büdös melósnak is joga van enni, aki egy hét múlva gyalázza a sok büdös parasztot aki miatt elment az étvágya az étteremben.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 18:41:04

@élhetetlen: "azt írtam, ha tiszta volt, akkor be kellett volna engedni őket, mert csak a festékes, malteros ruhájú nem mehet be."
Na, most ezeket nem engedték be. Tehát, akkor az étteremvezető meglátása szerint koszosak voltak. Szerintük meg nem. A görény sem büdös a saját véleménye szerint..

2018.11.13. 19:11:16

@teéjesenmindegy: azért azt észrevehetnéd, hogy az elméletednek egyfelől értelme sincs nagyon, meg a témához igazából köze sincs. Amolyan semmitmondó közhely, amit idenyomtál. Igazából te vagy bazmeg az a hőbörgő, aki odakommenteli az életbölcsességét bármi alá, mert csak, és kurva okosnak hiszi magát tőle.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.13. 19:34:20

@élhetetlen:"Nem, ezt én írtam"

akkor jó vitatkozást magaddal, legalább lesz valami sikerélményed ha lenyomod egy vitában magad.

teéjesenmindegy 2018.11.13. 19:35:30

@Kolompár Magneto: Ahhoz van köze, amit fent írtam, okoska

ételizésítő 2018.11.13. 21:54:00

@tamask:
Ahogy látom, neked a magyarral is komoly gondjaid vannak, nemhogy az angollal.
Japán mióta Európa?
Egyébként tényleg magyarázd már el azt a lacizást, mert nem értem.
Ha valami általad kitalált fantázianév, lehetnék inkább Béla?

@szombi:
"Te talán hozzádörgölnéd az alapakka öltönyödet egy festékes "úriembernek"?"
Nem, mert alapakka öltöny nincs, legfeljebb alpakka, és vagy NEKIdörgölném, vagy úriemberHEZ.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ja, nem ezeket csinálja, hanem adót csal. Milliós nagyságrendben (jövedelemadó, áfa stb.).
Tiszta pénz, mi?

@plokmi:
Igen, biztos vannak ilyen helyek is, valami hozzád hasonló idióták által lakott környéken. Szerencsére Magyarországon nincsenek.

@csillagporszem:
Ja, és az adott építkezésen egyórás volt az ebédszünet, mi?

@A csapos közbeszól:
Ha már helyesírásnál tartunk, ebből is látszik, hogy halvány fingod sincs róla.
Még az ön szót sem kell nagybetűvel írni. Megszólításnál sem (nincs ilyen szabály, de keresd csak bátran, ha megtalálod, idézd be, hányas pont a szabályzatban).
Viszont a tagmondatok közé vesszőt teszünk. Az tényleg benne van, csak erről sincs fingod sem.

Úgyhogy kb. annyi eszed van, mint a csaposnak, közbeszólsz, de baromságokat.

@BéLóg:
"Mert a részeg ember is úgy írja le az esetet, hogy én kérem NEM voltam részeg és így, meg úgy."
Jaja, remek példa az 160 centis, 60 kilós indexes barom, aki viszkikóstolás után zárórakor csak elvitelre kapott volna a KFC-ben kaját, mire elkezdett erősködni a személyzettel, aztán kapott elvitelre, csak néhány pofont, nem kaját. És ezek után leírta, hogy bár a viszkiket nem köpte ki, de ő nem volt részeg.

@sodakita:
Te miért szoktál vajat tartani a füled mögött?
Ha te nem, akkor miből gondolod, hogy más igen?
(Nem, nincs ilyen mondás.)

élhetetlen 2018.11.13. 22:33:40

@Viszlát és kösz a halakat: Mi van? Teljesen összezavarodtál? „Nem, ezt én írtam, válaszul erre a meglátásodra:…”. Ez hogy is jelenti azt, hogy magammal vitatkozok? Az elején sem voltál topon, de rohamosan süllyedsz. Vigyázz, mert így belefulladsz a ….

élhetetlen 2018.11.13. 22:49:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Erre válaszoltam. A végén kérdőjel van.”. A költői kérdés fogalmát meg nem ismered. Te komolyan goldoltad, hogy komolyan kérdezem, hogy egy étterem, stb. gőzfürdő-e, és tőled várom a kielégítő válasz? (Ez is csak költői kérdés, hiába van kérdőjel a végén).

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:32:26

@élhetetlen: magyarázkodsz, mint buzi a sorozáson.
"@élhetetlen: Hát így nehéz. Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?"

Most keresd meg a neten a költői kérdés fogalmát.

Te, nem tűnik fel, hogy mindenki szembe jön az autópályán?
Ne válaszolj, hasonlat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:42:46

@élhetetlen: a költői kérdés stíluselem, választ nem igényel, ugyanis nem kérdés, hanem kijelentés. Miért vagy ennyire hülye? Ugye jól látszik, hogy nem várok rá tőled választ, sokkal inkább kijelentem.

Namost, ha azt akarod bebeszélni, hogy szerinted a Meki nem etető, hanem gőzfürdő, csak azt árulod el, hol szocializálódtál.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 00:46:13

@élhetetlen: összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról...

élhetetlen 2018.11.14. 01:33:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem magyarázkodok, magyarázok, csak nem érted. „Az étterem, az önkiszolgáló étterem, a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?". Ezt rajtad kívül senki nem tudná úgy értelmezni, hogy azt mondtam, hogy az éttermek gőzfürdők. Ehhez már a te agyi szinted kell, és a te értelmezési szinted (Vagy a humorod ilyen?). „Namost, ha azt akarod bebeszélni, hogy szerinted a Meki nem etető, hanem gőzfürdő, csak azt árulod el, hol szocializálódtál.”. „összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról...”. Az még rendben lenne, hogy hülye vagy, és a saját félremagyarázott szövegértelmezésből vonsz le következtetéseket, de, hogy még logikus gondolkodásúnak, és szellemesnek is érzed magad, az már ciki.
„Te, nem tűnik fel, hogy mindenki szembe jön az autópályán?”. Sajnálom, ez meg nem hasonlat. Küszködj még, de már csak magaddal, mert ezt szintet én már nagyon már unom. Na, semmi gond, tartson ki az önbizalmad, igen, helikopter vagy! És igen igazad van, megnyugszik a beteg (mármint te, mielőtt ezt is félremagyarázod azzal a sok eszeddel).

sodakita 2018.11.14. 06:22:12

@ételizésítő: Köszönöm a helyreigazítást, de ugye azt azért értetted, amit a témával kapcsolatban ki akartam fejezni, még ha szóláskeveredéssel is?:) Ami, ha jól gondolom, nem isten ellen való vétek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 08:16:47

@élhetetlen: tehát fogalmad sincs a költői kérdés mibenlétéről.
Ha azt írod, :a meki nem etető, hanem gőzfürdő, vagy mi?
Az kérdés. Amennyiben ragazkodsz ahhoz, hogy ez bizony költői, akkor kijelented, hogy választ nem igényel, tehát kijelentő mondat értelmű, a kérdőjel stíluselem.
Tehát a meki nem etető, hanem gôzfürdő. Szerinted.
Ezért értelmeztem én kérdésnek, és ezért válaszoltam rá.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.14. 12:34:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: A minőség és az ár márpedig összefügg, olcsó alapanyagokból alulfizetett szakácsok nem készítenek jó minőséget, legfeljebb hozzák a menza színvonalát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:41:02

@Online Távmunkás: én már ettem ízetlen kaját a Hiltonban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:42:46

@Online Távmunkás: tudod, vannak ezek a kockás terítős kifőzdék, gyakran jó a kaja, töredék áron.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 13:44:49

@Online Távmunkás: azért, mert valami drága, még nem lesz jó. Volt szerencsém világbajnok szakács főztjéhez, látványos volt, de csaknem ehetetlen.

Sean MacTíre 2018.11.14. 16:43:03

@maxval balcán bircaman: ez elegge libsi jogvedo duma volt, illibam. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.14. 17:54:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Azt nem mondtam, hogy a drága kaja jó, mert olyan összefüggés nincs. Viszont kirívóan olcsón jó minőségű kaját (nem egyenlő a neked személy szerint ízlő kajaval) nem kapsz.

ételizésítő 2018.11.14. 18:46:23

@tamask:
Azt kétlem.
Attól tartok, keversz valakivel.

@sodakita:
Mivel nincs isten (én sem vagyok az :-), az ellen való vétek sincs.
Az a baj, hogy rengetegen elrontják, mert nem gondolkodnak el rajta, hogy mekkora hülyeség.
Ugyanez az összerúgta a port is - ami helyesen összerúgta a patkót, mert ugye a lovak rugdosódva verekszenek, az ember meg rúgja a port, csak nem verekedéskor, hanem mulatáskor (ma már nem, mert nem olyanok a táncok, meg a diszkóban nincs por, de régen rúgta).

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Amit aztán elütöttél egy íztelen tréfával? :-)

Egyébként ami a jó kaját illeti kifőzdében (viszonylag) olcsón, két ilyet is tudok, az egyik a Teleki téri piacon az egyik kifőzde (a bejárattól balra, szemben, általában cigány nénik meg egy lány, kedvesek és nagyon jól főznek), meg a kispesti piacon a nagyobbik kifőzde.

A Telekin mondjuk érdekes megoldásokkal is lehet találkozni, a fent említett kifőzde utániban pl. a kínaiak is árulnak gulyás néven is valamit, kb. annyira gulyás, mintha én főznék szecsuáni marhát.

Fiatal titán koromban én is ettem a Hiltonban (munkámból kifolyólag, munkaeébd vagy munkavacsora gyanánt), én meg voltam velük elégedve. Meg az akkori Atrium Hyattel is, ott meg a céges belépőmre kaptam 50% kedvezményt (és még úgy is k. drága volt egy átlag magyar étteremhez képest, de néha azért belefért). De ez évtizedekkel ezelőtt volt.

@Online Távmunkás:
Mi a kirívóan olcsó?
Illetve attól is függ, mit szeretnél enni, nem mindegy, hogy rakott krumpli vagy kétszáz éves francia fehérborban konfitált bikacápahere-e a vágyaid netovábbja.
(Még mielőtt valaki felvetné, hogy nincs ilyen étel, mármint a cápaherés verzió, lehet, hogy nincs, csak olyan jól hangzik. Rakott krumpli tutira van, már ettem is.)

élhetetlen 2018.11.14. 19:38:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Egy kicsit merev vagy nyelvileg. A nem vársz választ, és a nem érdemes válaszolni között az a különbség, hogy az első esetben lehet más a véleményem, és érdemben válaszolhatok, a második esetben nem érdemes válaszolni, mert mindketten tudjuk a válasz. A példák. Szerinted költői kérdés, szerintem nem, „Miért vagy ennyire hülye?”. Te ugyan nem vársz választ, mert ez részedről kijelentés, de én jogosan válaszolhatom, hogy nem vagyok hülye, csak te nem értetted meg, amit írtam. De tudomásul kellene venned, hogy ha ezt a kérdést úgy teszem fel, valami hülyeség kapcsán, hogy „te ennyire okos vagy?”, az sem jelenti azt, hogy belátom, és kijelentem, hogy te ennyire okos vagy. A második, „a Meki, stb. nem etetők, hanem gőzfürdők, vagy mi?" esetben te is tudod, és feltételezem, hogy azt is tudod, hogy én is tudom, hogy a meki nem gőzfürdő, de válaszolsz, teljesen feleslegesen kizárva a józan észt, szó szerint alkalmazva egy lexikoni megfogalmazást, hanyagolva az értelmezést is. És ez: „összeáll a kép: a gőzben , vályúban kaptad az all can you-t, hátulról... „. Visszavonom, nem vagy helikopter, egyszerűen csak bunkó vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 22:49:14

@Online Távmunkás: én erre reagáltam: "minőség és az ár márpedig összefügg,"

Nem, nem függ össze.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 22:51:18

@élhetetlen: tetszik az érvelési technikád: kiragadsz dolgokat, azokat cáfolod, és pont az ellenkezőjét állítod, mint korábban!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:01:35

@élhetetlen: , mert egy banki tisztviselőnek a kötelező munkásruhája az öltöny"

Az munkaruha, nem munkásruha.
Ja, már értem a gondot, miért nem értünk szót.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:15:08

@élhetetlen: " szakértők véleménye szerint egy renomés kőszínházi előadásra sokkal jellemzőbb az elegáns öltözet, mint egy kisebb színház vagy egy független társulat előadására. Az elvárható öltözetet a hely mellett még a darab stílusa is befolyásolhatja.

Az Opera minden megkérdezett tanácsadó szerint a legelőkelőbb helyek közé tartozik, ahova még azoknak is tanácsos a magasabb rendű dresszkód szerint öltözni, akik ezt egy átlagos színházi előadás kedvéért nem tennék meg. Ennek ellenére hivatalos öltözködési előírás az Operában sincs. Igaz, régebben voltak kísérletek a nézők öltözékének ellenőrzésére, de az öltözködés ma uralkodó, totális eklektikája miatt ez már lehetetlen lenne – olvasható a cikkben.

A protokoll- és divatszakemberek az alkotókkal szembeni tiszteletet emelik ki a színházi öltözködéssel kapcsolatban. „A rendező, a színészek hosszú hónapokat készülnek egy-egy darabbal – illik tehát öltözékünkkel megtisztelni őket!”

"

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:18:47

@élhetetlen: tudjuk a válasz. A példák. Szerinted költői kérdés, szerintem nem, „Miért vagy ennyire hülye?”. Te ugyan nem vársz választ, mert ez részedről kijelentés, de én jogosan válaszolhatom, hogy nem vagyok hülye, csak te nem értetted meg, amit írtam."
Pont ezt róttad fel nekem, a meki-etető témakörrel kapcsolatban. Örülök, hogy sikerült magadévá tenni a gondolatomat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:20:30

@élhetetlen: "Operalátogatás naponta 15.00 és 16.00 órakor idegenvezetéssel angol, német, spanyol, olasz és francia nyelven."

Te, ezt benézted....

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.14. 23:41:29

@Online Távmunkás: tudod az árat nem a nyersanyag határozza meg. A szolgáltatások, a név, az elhelyezkedés, a költségek mind fontosabb tényezők.

élhetetlen 2018.11.14. 23:44:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: „Az munkaruha, nem munkásruha.„- Viszont a munkásruha az munkaruha. Már megint úgy lovagolsz szavakon, mintha lenne értelme annak, amit mondasz. Egy csomó mester dolgozik farmerben, pólóban. Az a munkásruhája, vagy munkaruhája? Ha egy programozó dolgozik egy irodában farmerben, pólóban, akkor az a munkaruhája, vagy munkásruhája? Mit nevezel munkásruhának? A kék vászonnadrágot kék kabáttal, vagy csak az overált? Ha az overált, akkor mit kezdesz az időnként a női divatban kitörő darabokkal? Munkásruhának nézed? Hogyan határozod meg a munkásruhát? A munkaruha, és a munkásruha is az a ruha, amiben dolgozunk. Ki milyenben. De ettől egyik sem lesz sem pizsama, sem fürdőruha. És el ne kezd magyarázni, hogy mi a különbség a munkaruha és a munkásruha között, mert nem fog menni.
Ez van, nem fogunk szót érteni, mert az, amit te logikának képzelsz, csak értelmezés nélküli szócsavarás. Egyébként egyszer mondtam az ellenkezőjét annak, amit előtte mondtam, mikor azt mondtam, hogy „igen, helikopter vagy!”, de ezt ironikusnak szántam, aztán azt mondtam, hogy bunkó vagy, ami viszont komoly. Bár felőlem érezheted magad helikopternek is, én itt befejeztem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:01:42

@élhetetlen: a munkaruha szakszerűbb, átfogóbb kifejezés. Az orvos munkaruhát visel, de nem hinném, hogy munkásruhának nevezhetnéd.

Farmerben hiába ülsz az íróasztalodnál, az nem munkaruha. A bakancs pedig védőfelszerelés, nem munkásruha.
A focista pólója pedig sportfelszerelés, noha azt hordja, amikor munkában van.
Te nem érzed a különbséget?

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:04:51

@élhetetlen: a kőműves felveszi a munkásruháját, az ápolónő munkaruhát hord, a hegesztő pedig védőöltözetet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 00:06:29

@élhetetlen: Ha egy programozó dolgozik egy irodában farmerben, pólóban, akkor az a munkaruhája, vagy munkásruhája?"

Egyik sem. Vannak munkakörök, amikben nem viselünk munkaruházatot.

élhetetlen 2018.11.15. 00:37:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hát nem lehet befejezni. „Örülök, hogy sikerült magadévá tenni a gondolatomat.”. Nem tettem magamévá egyetlen gondolatodat sem. Az etetőre azért nem kellett volna reagálnod, mert rajtad kívül mindenki számára érthető. Bejön a kolléga, keresi x-t. Tíz perce ment le az etetőbe, hamarosan jön. Azaz, lement ebédelni. Rajtad kívül senkinek nem az jut eszébe, hogy a madáretetőben csipeget, vagy kiment az erdőbe a vadetetőhöz. Normális, hétköznapi szóhasználat, akkor is, ha nincs „törzskönyvezve”. A másik. Mit néztem be? Az, hogy van szervezett operalátogatás, az hol zárja ki azt, amit én mondtam, hogy az előadásokon is vannak turisták, tornacipőben/bakancsban, farmerban, hátizsákkal? Mert vannak. Elképesztően zaza vagy, de roppant elszánt.
Na, megkaptam a következő leveledet is. Roppant pontosan meghatároztad, hogy mi a különbség a munkaruha és a munkásruha között. Az, amit te gondolsz. A farmer meg hol munkásruha, hol munkaruha, hol meg egyik sem, csak egy bugyi, vagy egy ruha, majd te eldöntöd az aktuális státuszát? Mert a programozón csak egy ruha, de a villanyszerelőn esetleg munkásruha?
És ne feledd, honnét indultunk. Ha egy műtős srác, vagy egy nővér lemenne a szomszéd kapualjban levő ETETŐBE, és nem ér rá átöltözni, és vissza, akkor ő lemehetne akár kissé összevérezve is, mert nem munkásruhában van, hanem munkaruhában? Tényleg hagyjuk ezt, maradj már magadnak! (Jesszus, még mindig találok tőled olvasatlan leveleket. Mi van, már csak én állok szóba veled, ezért engem bombázol? )

ételizésítő 2018.11.15. 00:58:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nekem semmit, de nem is akartalak bántani, csak az ízetlen-íztelen párossal poénkodtam. :-)

@élhetetlen:
A munkásruha valóban munkaruha, de fordítva ez nem igaz.
De az ajtóra kiírt szöveg azért jó, mert aszerint festékes és malteros Gucci öltönyben sem lehet bemenni, nemcsak ilyen munkásruhában.

Az etető egyébként olyan hely, ahol etetnek, tehát az a kollégád, aki oda ment, valószínűleg mozgássérült. Az embereket általában nem etetik (hacsak nem a kormány, átvitt értelemben, baromságokkal), hanem esznek, más szóval étkeznek, nem etetőben, hanem étkezdében.

Ezek itt nem levelek, hanem hozzászólások, esetleg kommentek.
A végén még féltékeny leszek, hogy ez a csaj levelezik veled, velem meg nem. :-)

Egyébként kb. 10-edszerre mondod csak ebben a hozzászólásfolyamban, hogy te befejezted. Nem vagy valami következetes. :-)

Egyébként meg szét lesztek ültetve, mint tavasszal a palánták!

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:15:43

@élhetetlen: neked a magyar nyelv túl nagy kihívás.
Mókuska, az nem értekezés , hanem idézet. A munkaruha definíciója munkavédelmi szempontból. Így definiálja a magyar hatóság.
Az, hogy te , avagy ti vicceskedve etetőnek hívjátok az éttermet, hadd legyen a ti szellemi nyomorotok.
Ez nem elterjedt szóhasználat, de mindenképp pejoratív. Erre akartam rávilágítani.
A menza sem etető, hogy miért, azt tanult kollégám, ételízesítő megvilágította.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:18:31

@élhetetlen: nem mehetne le a műtős, mert a fotón malteros, festékes munkaruha szerepel ugyan, nem munkásruha, de ami fontosabb, a vér fertőzésveszélyes.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:22:11

@ételizésítő: nem bántódtam meg. Mátyás Rudi az 1070-es években volt világbajnok. Tán Lillafüreden, vagy Miskolc-Tapolcán volt séf egy hotelben, a menüsor átlagos, a minőség, ízvilág átlag alatti volt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.15. 08:29:56

@élhetetlen: tehát a szomszédos kapualjban legfeljebb özvegy Unterschrenkenné Vizaví Margit néni által kihelyezett madáretetőből csipegethet, egyébként a kajáldába, zabáldába, falodába , étkezdébe mehet le a kollégád.
A kajáltató, zabáltató, falató, etető szóhasználat passzív. Műveltető szerkezet.
Vagyis nem veszel aktívan részt a cselekményben, téged etetnek.

ételizésítő 2018.11.16. 02:08:37

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Az 1070-es évek gasztronómiája kimaradt az életemből. :-)
(Mondjuk a többi évszázadé is.)
Tapolcán a Junó szálló volt, tolmácsként dolgozva szálltam ott meg párszor (a cég, amelyiknek dolgoztam, ott foglalt szállást; a rendszerváltásig elit hely volt, akkoriban már nem annyira), Lillafüreden meg talán a Kastélyszálló, de utóbbira azért nem fogadnék nagy tétben, pedig Lillafüreden is jártam párszor.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.16. 16:55:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ha az ár annyira alacsony, hogy normális alapanyag se jön ki belőle, akkor miért beszélsz névről és elhelyezkedésről? Itt nem arról van szó, hogy a rántott hús körettel a menzán 1000 forint a 300-400 forintos alapanyagból és a belvárosi étteremben 4-5 ezer forint a ki tudja mennyibe kerülő alapanyagból, hanem az, hogy 1390 forintnyi all you can eat nem jön ki olyan alapanyagokból, amit egy átlagember szívesen megvesz a piacon vagy a Tescóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.16. 17:05:32

@ételizésítő: Az a kirívóan olcsó, hogy 1390 forintból ad all you can eat felállásban kaját. Az ilyen rendszerben a kaja jelentős része megy a kukába, mert kiszedhetsz bármennyit, megkóstolhatod az összes főételt és desszertet, stb. Számold ki, hogy mennyi egy rakott krumpli költsége otthon elkészítve, alkalmazottak, rezsi, bérleti díj, adók és nyereség nélkül, utána gondolkozz el, hogy vajon ők is ennyiből főznek vagy mindenen spórolva, a kolbászt sertészsírral helyettesítve, stb.

ételizésítő 2018.11.16. 17:18:22

@Online Távmunkás:
Egyrészt vehetik közvetlenül a termelőtől, jóval olcsóbban még a nagyker árnál is (ekkora mennyiségnél érdemes), másrészt a többség nem eszik meg annyit, amennyi 1390 Ft-ból kijön. Átlagban simán meg lehet valósítani, különben már csődbe mentek volna. 1 kg csont nélküli karaj a Tescóban 1400 Ft, most akciósan épp 1130 Ft, és annyit kurva kevés ember eszik meg, de még fél kilót is, köret nélkül. Körettel még kevesebbet. És a karaj az egyik legjobb minőségű sertéshús - gondolom, wagyu bélszínt nem kínálnak az 1390 Ft-os all you can eat-árban -, másrészt a Tescónak is van rajta nem kis haszna, még az akciós termékeken is.

Vagy itt van ez a lista: frisshus.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=711790

A termelő, gondolom, odaadja 800 Ft/kg körül, ahogy a polcon 1500 Ft/7 decis bort is kb. 500-ért szerzi be a Tesco. Tutira van csirke is, ami még olcsóbb, meg zöldségek, tészták, amik szintén.

Szóval kicsit nézz szét a piacon, mielőtt ilyeneket beírogatsz.

A belvárosi étterem annyiban különbözik, hogy jóval nagyobb a haszonkulcsa, meg több embert (pincérek, borszakértő stb.) kell fizetnie, és esetleg még a bérleti díja is sokkal magasabb.

ételizésítő 2018.11.16. 17:20:14

@Online Távmunkás:
Egy adag étel elkészítése mindig sokkal drágább egy adagra levetítve, mint 100 adagé.

Nem ismered az árakat, az a baj. Csak beszélsz butaságokat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.17. 07:33:07

@Online Távmunkás: " gyermekétkeztetés minimum összegei 2015ben bölcsődei étkezés esetén 450 Ft/nap; óvodai ellátás esetén 400 Ft/nap; általános iskolai ellátás esetén 530 Ft/nap; a kollégiumi ellátás esetén pedig 700 Ft/nap"

Ez a térítési összeg. Ebből vond le az adót, a költségeket, és kiderül, hogy 2015-ben a nyersanyag norma 220Ft volt.

Tudom, közétkeztetés, de most csak a beszerzési árra világítanék rá.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.17. 20:57:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az iskolai menzán moslékot kapnak és abból is kisadagot. Nem véletlen, hogy sok helyen a pártközpontból szóltak le az iskolaigazgatóknak az ebédlemondások magas száma miatt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.17. 21:28:52

@Online Távmunkás: te tényleg ennyire képes vagy félrebeszélni?
Szerinted a közbeszerzésnél nincs megadva minőségi kritérium?
Szerinted eleve moslékot vásárol az önkormányzat?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.18. 12:02:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: Látszik, hogy neked sincs gyereked magyar menzán, ahol többségében két fideszes cég ipari moslékát eszik a gyerekek és nem az elkényeztetett gyerekek hisztiznek miatta, hanem a tanárok se eszik meg...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.18. 18:02:46

@Online Távmunkás: mi köze a kettőnek egymáshoz? Félre mentél. A menza nem azért szar, mert a beszerzéskor eleve moslékot kap.
Tudod, kik versenyeznek a beszállításért? Unilever, Nestlé, Knorr...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.11.19. 20:32:31

@Online Távmunkás: mert közbeszerzés van. Pályáztatják a beszállítókat. És a Hügli nyer. Egy svájci cég.
süti beállítások módosítása