Az alcím tulajdonképpen mindent elárul, amit első körben az Unleashed-ról tudni illik. Ők voltak anno az első death metal brigád, akik a klasszik brutális belezős, zombis témák helyett, inkább a hagyományőrzés felé tendálódtak és előszeretettel használták fel viking őseik mitológiáját és szimbólumvilágát. Sokan nem tudják, de előbb léptek erre az útra, mint az Amon Amarth. Mind a két svéd társulat kiemelkedő banda a skandináv folklór terén, bár én szájízem szerint az Unleashed zeneileg a death metal-t jobban őrzi a hagyomány ügyileg, míg populárisabb társa már sokkal emészthetőbb muzsikát játszik. Ámbár való igaz, hogy a 12 albumos pályafutásuk alatt előfordult, hogy csorba esett a kreativitáson. Ez a 13. lemezre viszont egyáltalán nem igaz.

Az első, ami rögtön felkeltette az érdeklődésémet az az album címe volt, ezért utánanéztem mit is takar pontosan a "white christ" kifejezés. Az már világos volt számomra, hogy az új szerzemény folytatja annak a viking fantáziavilágnak az eseménysorozatát, amit a frontember Johnny Hedlund alkotott meg és adta meg az utolsó négy albumának vele a koncepciókeretét. Odalheim világába hív minket vissza egy kis keresztényüldözésre a zenekar, mert hogy igazából ilyen egyszerű a történet. A "white" kifejezést kétféleképpen is értelmezhetjük: akkoriban a pogány vikingeket fehér palásttal ajándékozták meg a térítők, amikor megkeresztelték őket, illetve a viking harcosok a gyávákat "fehér" jelzővel illették (ahogyan angolszász kultúrában a sárga a gyávaság jele). Töri óra után térjünk vissza a zenére, hiszen ez az album mégis csak emiatt fasza!

Az Unleashed 1991-ben legendás death metal albumot dobott ki, a Where No Life Dwells a tipikus svéd hangzás egyik legnagyobb megtestesítője. Ahogy telt az idő hangzásviláguk modernebb lett és előszeretettel kezdtek el dallamos elemeket is belepakolni a zenéjükbe, de teljes mértékben nem tudnám őket tipikus melodic death metal-nak titulálni . Valahol a klasszikus és a dallamos között vannak.

A The Hunt For White Christ tökéletesen vegyíti a két végletet - kreatív, fülbemászó, brutális és képes fenntartani a hallgató figyelmét az egész korong alatt. Hozza a kötelezőt elég rendesen, már az első három dal keményen hazavág. Az én választásom az albumról a Before The Creation Of Time-ra emlékeztető They Rape The Land az igazi oldskúl hangzásával, bár a Terror Christ is piszok komoly. Black-esebb behatású Gram igazi északi, hideg riffelésű, de ha epikusabbra vágyunk a zárónóta Open To All The World megteszi a kívánt hatást. Számomra a The City Of Jorsala Shall Fall és a By The Western Wall kicsit laposabb alkotások, de azért megállják a helyüket. Nehéz nem dicsérni az alkotást, úgyhogy itt hagyom a címadó dalt búcsúzóul.