RockStation

Beperelte zenésztársait a Slipknot ütőse, Chris Fehn

2019. március 15. - sunthatneversets

16348836049_3ca04c1cda_o.jpg

Hogy egy bizonyos szint felett a zenészélet nemcsak barátság és szórakozás, arra jó példa a mostani, a Slipknot körül kialakult feszültség. Az éppen új albumot készítő zenekar ütőse, a Pinocchio-maszkos Chris Fehn ugyanis állítólag pert indított zenésztársai ellen, mert úgy véli, hogy az elmúlt évek turnézásai után nem kapta meg az összes neki járó pénzt. 

Keresetében azt állítja, hogy egyes tagoknak, konkrétan Corey Taylor énekesnek és Shawn Crahan ütősnek több cége is működik az Államokban, melyek a zenekarhoz kapcsolódnak és zenekari pénzek futnak be hozzájuk, míg a többieknek, ahogy neki is egyetlen cég fizet a zenekar turnézásból és a merchandise-ból befolyó bevételei után, mely bevételekből egyébként Taylor és Crahan is részesül. A zenész állítása szerint most jutott ezekhez az információkhoz és teljeskörű törvényszéki vizsgálatot kér a zenekar üzleti érdekeltségeivel kapcsolatban. Természetesen Fehn a neki szerinte járó profitra, és az őt ért anyagi hátrányok miatti kompenzációra is igényt tartana.

Corey Taylor röviden annyit reagált a közösségi médiában, hogy "Sok baromságot fogtok ma olvasni. Annyit mondok, várjunk amíg az igazság kiderül". Hogy a balhé Fehn tagságát mennyiben érinti a zenekarban az egyelőre teljes homály.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5414689266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum