RockStation

Nekiállt az új lemez anyagának a Parkway Drive!

2020. május 26. - theshattered

pd2019.jpgParkway Drive-ék, mivel úgysem tudnak mit csinálni (2020-ban biztos nem lesz turnéjuk), nekiálltak az új lemez anyagának. Ez, ahogy Winston McCall énekes is elmondta, nem jelenti azt, hogy hamarosan jönnek is már az új dalok, de legalább megpróbálják aktívan tartani magukat a karantén idején is. A szomorú hír, hogy az ötös a járvány miatt eltörölt budapesti koncertjét nem pótolja, de erről az érintettek már biztos jó ideje tudnak.

"Elkezdtük a dalírást, ami több, mint király dolog, mert nálunk ez nem megy olyan gyorsan. De most a terveinknek, turnéknak úgyis lőttek, aztán amúgy is a dalírásra akartuk beáldozni a következő évet. Ha már így alakult, megfordítjuk a két évet és most írjuk a dalokat. Nem vagyok benne biztos, hogy ez egyenlő lesz a korábban megjelenő dalokkal, erősen kétlem, de legalább aktívak maradunk. Ez egyfajta kihívás, egy kis szórakozás. Jó tudni, hogy van még üzemagyag a tankban, ez megnyugtató érzés. Ebben a kezdeti fázisban mindig reméled, hogy ott van a szenvedély. Aztán később úgyis kiderül.

Amikor lemezt írunk és veszünk fel, beleadunk apait-anyait. Remélhetőleg most is így lesz. Mivel mindent ki szoktunk sajtolni magunkból, ott szokott lenni az érzés, hogy nem tudunk soha többé dalokat írni. Szóval így állnak most a dolgok és a tervek. Reméljük, hogy fellobban a szikra. Remek móka lesz. Már eddig is az volt, mert eddig is volt rengeteg szikra."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7015717552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum