A Metropolis Media Európai Unió Irodalmi Díjat elnyert regényei közül az előzőbe eléggé beleválasztottam (Bianca Bellová: Tó), úgyhogy azóta nem is mertem olvasni a sorozatból. Most viszont imponáló fülszöveggel, gyönyörű, letisztult borítóval érkezett egy 2013-as regény egy fiatal angol-ausztrál írónőtől, amit nem tudtam kihagyni, és milyen jól is tettem. A Ha minden madár énekel rétegelt és metaforikus, igazi szépirodalom, miközben krimibe hajlóan izgalmas, pörgős, és baromi jól van megírva.

A történetet Jake Whyte, egy Ausztráliából a névtelen brit szigetre költözött fiatal nő meséli el, aki egyedül (illetve Kutyával és a birkáival) él egy tanyán. A szigeten zordak a körülmények, a helybéliek pedig furcsa szemmel néznek rá, így nem igazán kerül kapcsolatba senkivel. Egy nap azonban Jake egy birkatetemet talál, amit valószínűleg nem a közeli erdőben élő rókák, és nem is a környékbeli fiatalok öltek meg. Egy ismeretlen, félelmetes vadállatról hallani, amit még senki nem látott. Ezzel szinte egy időben Jake életébe betoppan egy férfi, és lassan fény derül arra, miért is él egy fiatal nő egyedül egy elhagyatott tanyán, milyen titkokat rejt a múltja, és honnan szerezte a hátán lévő hegeket.

A történet teljesen magával ragadó. Egyrészt kíváncsiak vagyunk, hogy mi az, ami tizedeli a birkákat, másrészt apró információmorzsákkal egyre közelebb kerülünk a Jake hátán lévő sebek titkához is. Emellett a regény időkezelése is nagyon egyedi: a cselekmény két szálon fut úgy, hogy az egyik fejezetben a jelen eseményei követik egymást kronologikus sorrendben, majd a következő fejezetben a jelenből indulunk visszafelé a múltba, míg a regény végére el nem jutunk egészen Jake tizenöt éves koráig. Ez folyamatos feszültségben tartja az olvasót, főleg, hogy a fejezetek nagy része függővéges.

Jake a hibái ellenére nagyon szerethető karakter – erős és független nő, aki egyedül él túl egy főleg férfiak által uralt terepen. Elzárja magát az emberektől, miközben vágyik is a közelségükre. Ahogy haladunk előre, illetve hátra a történetben, és egyre többet tudunk meg a múltjáról, egy egészen tragikus sors bontakozik ki előttünk a lapokon. Jake nem véletlenül menekül, nem véletlenül kerüli a társaságot, és nem véletlenül nem bízik meg senkiben. Az írónő ráadásul annyira ügyesen keveri a lapokat, hogy az olvasó mindig másvalakire gyanakszik, aki a főszereplő sebeit okozhatta.

A regény atmoszférája remek: ott érezzük magunkat az esős, szeles, birkaszagú mezőn, ahol folyamatos a küzdelem a természettel, az időjárással, az elemekkel. A többi szereplő mind Jake jelleméhez szolgáltat adalékot, és minden férfival való kapcsolata más és más oldalát mutatja meg: a múltból Greg majd Otto, a jelenben pedig Lloyd a meghatározóak. Lloyd jelentheti Jake számára a reményt, a várt megnyugvást. A birkákat öldöső valami metaforikus, a legyőzése adhatja meg azt a szembenézést és megbocsátást, ami elől Jake évek óta menekül.

Annak ellenére, hogy a kötet nem könnyű olvasmány, és tele van érzékeny témákkal (prostitúció, bántalmazás, gyilkosság stb.), nekem kifejezetten jól esett olvasni. F. Nagy Piroska fordítása remek, a mondatok szépen gördülnek, a rövid fejezetek és maga az egész regény dinamikája is a krimikre hajazóan pörgős. Jake nagyon összetett jellem, akinek a fejlődése szinte tapintható, ráadásul a kötet legvégén megtudjuk, hogyan is szerezte a hátán lévő hegeket, amivel az írónő ad egy teljesen új keretet az addig a fejünkben róla megrajzolt képnek. Kicsit komor, kicsit nehezen emészthető könyv, de nagyon érdemes elolvasni.

9/10

A kötetet a Metropolis Media Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.