Időutazás magyar módra. Kicsit éretlen, kicsit szexista, de nagyon eredeti és a miénk. Merthogy a Harrison Fawcett név Fonyódi Tibort rejti, aki 1998-ban írta meg a Katedrálist, amely már egy egész univerzummá bővült. Jómagam a jövőből érkeztem a múltba: először a mostanában megjelent Brett Shaw-történeteket olvastam végig a szerzőtől, amelyek közül az egyikben (a Hosszú az út a trónig, bébi címűben) nagyon ütősen találkozott a múlt, a jelen és a jövő, ott szembesültem a Katedrálissal, és annyira kíváncsi lettem a XXIII. századi időutazókra, hogy amint sikerült begyűjtenem mind a négy kötetet, gyorsított ütemben el is olvastam őket. Nos, a véleményem az, hogy Harrison Fawcett mára fényévekkel jobban ír, vezet történetet és épít karaktert, és a humora is sokkal fergetegesebb, azonban ebben a korai zsenge nem véletlenül lett hatalmas siker a saját korában, ugyanis hihetetlenül szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató, és olyan egyedi univerzumot épít, hogy az olvasó csak pislog. Nyilván nekem kimaradt néhány katarzis, hiszen tudtam, mi fog történni a szereplőkkel a jövőben, de annyira magával ragadtak az események, hogy ettől függetlenül az utolsó percig aggódtam értük. Történelemrajongóként óriási élmény volt számomra az ókori Róma utcáin járni a szereplőkkel, de még ezt is felül tudta múlni, hogy végre láthattam, mit is tud egy Stockbauer romboló, ha szabadjára engedik. Mert az intervenciósok fegyverzete fapados ugyan a jövőbeli praetoriánusokhoz  (vagyis Brad Shaw-ékhoz ) képest, de a császárság idején már nem használják a Stockbauer-eket (az ok egyszerű: az őrült mérnökök által feltalált romboló fegyverek, amelyek valójában élőlények, kezelhetetlenek), így letaglózó élmény tud lenni, amikor végre kiderül, mit is tudnak. Ezek a rendkívüli fegyverek azonban csak technikailag képesek arra, hogy egyenrangú ellenfelei legyenek egy földöntúli ellenségnek, az emberi ész, szív és a katonai stratégiai is szükségeltetik ahhoz, hogy egy végső nagy csatában dőljön el a jók és a rosszak közötti harc. Lenyűgöző kaland, mindenkinek csak ajánlani tudom.

2294-ben járunk, egy olyan jövőben, amelyet a Novus Ordo Seclorum nevű pénzügyi és gazdasági hatalom irányít. Azonban sokan suttognak egy Katedrális nevezetű titokzatos szervezetről, akik még hatalmasabbak, hiszen uralják az időt és a háttérből formálják a történelmet. Mark Wilson újságíró Los Angelesben egy nem túl nívós lapnál, és egy sztori kapcsán szemtanúja lesz egy illegális harci küzdelemnek, majd egy ellenállhatatlan erő arra készteti, hogy megkeresse annak főszereplőjét, Tess Gordont. És a kalandok elkezdődnek..

Mivel én már képben voltam az univerzumot illetően, ezért tűkön ülve vártam, hogy véget érjen a bevezető rész és főhőseink végre találkozzanak a Katedrálissal és megérkezzünk az ókori Rómába. A történet szálai ugyanis odavezetnek és mivel időutazókról van szó, nyilván úgy akarják megoldani a problémát, hogy odaküldik az intervenciósokat (elit katonákat), akik majd jól szétrúgják a rosszfiúk és lányok hátsó felét a múltban, hogy ne tudjanak bekavarni a jövő történéseibe. Egy nagyon izgalmas időszakban lépünk ki az időgépből, Pompejiben, Néró császár uralkodása idején, 10 évvel azelőtt, hogy a vulkán elpusztította volna a várost.  Miközben ámulunk és bámulunk a megelevenedett múlton, dobogó szívvel nyomozunk együtt hőseinkkel, és dobjuk el az agyunkat az egyre meredekebb fordulatokon. Sok mindent olvastam már ebből az univerzumból, de azon még én is nagyon meglepődtem, hogy egy igazi  gonosz démonnal (név szerint Lilith-tel) kerülnek szembe az időutazók, akik mindenre számítottak, de arra nem, hogy a saját lelkük és a világ sorsa múlik azon, hogy túljárjanak Lilith eszén.

Miközben a körmünket rágjuk izgalmunkban, észre sem vesszük, hogy milyen irdatlan mennyiségű történelmi és vallástörténeti információt ad át nekünk a szerző az ókori Rómáról. Jómagam egykoron történésznek készültem,  azon belül pedig pont ez a korszak érdekelt mindig is, végül közgazdás lettem, azonban ettől függetlenül a mai napig mindent elolvasok a témáról, és teljesen lenyűgözött a szerző ismereteinek mélysége. Ráadásul olyan hihetetlenül szórakoztató formában mutatja meg nekünk a császárság, közelebbről Néró korát, hogy ez a történet minden, csak nem üres történelmi tabló. Mert fantasztikus élmény együtt járni hőseinkkel a Via Appián, virágkorában látni Pompejit, de az igazi truváj természetesen Róma, amely pontosan annyira lenyűgöző "élőben", ahogyan várnánk, ugyanakkor egy rettenetesen kegytelen és véres hely is, ahol a fényűző felszín felett nemcsak a rabszolgák élnek borzalmas elnyomásban, hanem a szabad polgárok sorsa is sokszor egyetlen hajszálon függ, vagyis a múlt pontosan olyan politikai és gazdasági szempontból, mint a XXIII. század jelene.

Az ókori kalandozások közepette nincs hiány akcióban és érzelmekben sem, de kiemelném, hogy ez a sorozat felnőtteknek íródott, többek között azért, mert nem éppen szemérmes módon kerülnek bemutatásra a legendás római orgiák, vagyis pöttyet erkölcstelen a hangvétel, és persze a főszereplő hölgyek gyönyörűek, a férfiak pedig jóképűek és kisportoltak, de ez a kamaszos báj csak jót tesz a történetnek, főleg, ha az ember lánya tudja, hogy a későbbiekben kinövi a szerző ezt a picit gyerekes stílust. Ráadásul nagyon elgondolkodtató részek is találhatók a könyvekben - két akció között, hogy ne feküdje meg túlságosan a gyomrunkat - , amelyekben meglepően mélyen elfilozofálnak a szereplők a jó, és a rossz, az angyalok és az ördögök mibenlétéről, illetve  az időutazás technikai kérdésein túl annak morális problematikáira is fény derül. Összességében egy óriási kaland ez a sorozat, akárcsak a szerző későbbi könyvei is a Katedrális univerzumában.

8/10