Sokan nem rajonganak Adam Sandlerért (köztük én sem túlzottan), de meg kell hagyni, elő-előfordul még nála is, hogy valami értékelhetővel is szolgáljon. Néhány évente rátalál egy-egy olyan film, amiben több van, mint fingás és egyéb kreténkedés, és ilyenkor csak legyint egyet az ember, és tudja nagyon jól, hogy most ismét jön néhány év, amikor visszaáll minden a jól megszokott színvonalra.

Ezúttal a Netflix által forgalmazott Csiszolatlan gyémánt lett a fehér holló, amiben bár szokás szerint egy szerencsétlent alakít, most korántsem a vígjátékaiból ismert értelemben véve. Itt nem várja el senki sem a nézőtől, hogy telipofával röhögjön egy ember vergődésén, hanem pont az ellentéte történik meg: vele együtt szenvedünk, méghozzá húsbavágó módon.  

Howard Letner (Adam Sandler) egy feltörekvő ékszerész, akinek a kezei közé kerül egy Afrikából kibányászott fekete opál, melynek értékét rettentő magasra kóstálják. Ezután nem sokkal fel is tűnik Kevin Garnett, a híres kosárlabdázó (egyébként maga a játékos alakítja), akit rögtön elvarázsolja a kő látványa, és rábeszéli Howardot, hogy adja neki kölcsön a következő mérkőzésre, mint szerencsekabalát. Vonakodva, de beleegyezik azzal a kikötéssel, hogy másnap visszakapja értékes drágakövét. A bonyodalom tulajdonképpen itt bontakozik ki, ugyanis kiderül, hogy (anti)hősünknek amellett, hogy komoly tartozásai vannak, válságban a házassága többek között a szerencsejáték-függőségének köszönhetően. Tehát rájár a rúd rendesen, és a történet végére rá kell jönnünk, hogy legyen az embernek akármilyen csicsás köve, az sem tud csodát tenni.  

A Csiszolatlan gyémánt egy csúfos karakterdráma, avagy kis kulturális utalással élve, az ember tragédiája. Annak ellenére, hogy Howard birtokában van egy hatalmas anyagi értékkel bíró kő, mindig van valami vagy valaki, ami/aki a nyomában van, és az útját állja célja elérésében. A rendező-testvérpár, Benny és Josh Safdie, alattomos módon rángatja a nézőt, mert már-már kezdjük azt hinni, hogy végre valahára siker koronázza Howard egy tettét, de rögtön jön a hidegzuhany. A visszássága az egész helyzetnek mégis az, hogy bár áltatnak minket azzal, hogy a főszereplő végre szerencsével fog járni, az az igazság, hogy nem is igazán akarunk drukkolni neki, ugyanis egy hűtlen, pénz-és szerencsejáték-függő, a másikat kihasználó alakkal ki akarna szimpatizálni? Nem tudok kiemelni egy olyan szereplőt sem, aki igazán a szívemhez nőtt, vagy legalább a szimpátia legminimálisabb megnyilvánulását kiváltotta volna belőlem. Oké, ezt el kell fogadni, mocskos világ a gengsztereké.

Azonban, ha egy filmnek nincsenek szerethető karakterei, akkor máshol kell maradandót alkotnia. A Csiszolatlan gyémántnak ehelyett atmoszférateremtésben voltak erős momentumai, melyek úgy behálózták az egész játékidőt, hogy egyértelműen megállapíthatóvá vált: ezt a filmet nem volt jó nézni. Ezt a kijelentést lehet úgy értelmezni, hogy egy minősíthetetlen szennyel van dolgunk, de azt is jelentheti, hogy a Safdie-tesók tudatos alkotói szándéka volt az, hogy minket, nézőket is lerántsanak Howard kálváriájába, és vele együtt vészeljük át mindezt.

El kell ismerni, ez mindenképpen sikerült. Viszont nem szabad eltekinteni néhány negatívumtól sem. A zene. A szintis-technos alap a készítők szerint bizonyára nagyon formabontónak tűnhetett, de a megvalósítás egyszerűen borzalmas lett. Nem illett bele a miliőbe egyáltalán, és ami ennél is rosszabb, hogy önmagában a dallamvilág sem kímélte a füleket. Ezenkívül a dialógusok, melyek általában a másik fejének leordításából álltak, sokszor olyannyira kaotikusak voltak, hogy nem lehetett érteni, hová akar kilyukadni egy-egy beszédhelyzet.

A hibái ellenére egy maradandó film a Csiszolatlan gyémánt, még akkor is, ha stílusa miatt elég távol esik a szórakoztatótól. A fordulatok váratlanok, de megalapozottak a profi rendezésnek köszönhetően, és az alakítások is teljesen letisztultak és hitelesek – itt azonban üzennék gyorsan Sandlernek, hogy az Oscar-díjért még jó sok kakaót kell meginnia. Tény, hogy nagy előrelépés számára a szerep, de most jön a legnehezebb része a feladatnak: élni vele.  

A Csiszolatlan gyémánt teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis oldalán. 

7/10