Ismét hatalmas köszönet az Agave Kiadónak, hogy eljuttat az olvasókhoz olyan kiadványokat is, amelyek vélhetően nem fognak sokat hozni a konyhára, irodalmi értékük és különlegességük miatt azonban abszolút érdemes megismertetni őket a hazai közönséggel. A novelláskötetek népszerűsége egyébként is jóval elmarad a regényekétől, úgyhogy sokszorosan bátor döntés kiadni egy ilyen kötetet. A tavalyi év hasonló kiadványa volt Karin Tidbeck Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című novelláskötete (itt írtunk róla), most pedig egy rengeteg díjra jelölt (és rengeteg díjat el is nyert), a műfaji határokat egyedi módon értelmező és átlépő, sajátos atmoszférájú és látásmódú kötetet tartunk a kezünkben.

Carmen Maria Machado nyolc hosszabb-rövidebb novelláját olvashatjuk a könyvben, amelyek olyan műfajok között egyensúlyoznak, mint a thriller, a sci-fi, a horror, a fantasy, a disztópia, a weird vagy a klasszikus szépirodalom. Minden történet középpontjában egy nő (vagy nők) áll(nak), és a legtöbbet E/1-ben olvashatjuk, ami segít még jobban belehelyezkedni a főszereplő bőrébe. Ezek a nők a legtöbbször átlagosak, a mindennapi életükbe nyerünk bepillantást. A testük sokszor tárgyiasul, mégsem ez a leghangsúlyosabb, inkább a lelkükben zajló folyamatok. Az írónő talán ebben a legjobb: a sokszor szürreális és bizarr történetek során minden oldalukról megmutatja a nőket, feltárja kiszolgáltatottságukat, vágyaikat és erősségeiket, miközben egy igazán különleges világba repíti az olvasót.

Talán nem spoiler, mert a kötet hátoldalán is olvashatunk egy-egy mondatos összefoglalót néhány novella tartalmáról (csak hogy milyen jellegű történetekről is van szó): a Még egy öltés a férj kedvéért feleségének nyakán mindig ott van egy zöld szalag, amihez senki más nem érhet hozzá, és amit soha nem vesz le. A Leltárban egy fiatal nő számba veszi a szeretőit, miközben egy járvány lassan végez az emberiséggel – ezt a történetet egyébként ebben a mostani járványügyi helyzetben egészen borzongató és elgondolkodtató olvasni. Az ember a novella befejezése után siet felhívni és megölelni a szeretteit, és igencsak bízik benne, hogy az írónőnek nincsen jóstehetsége.

Az igazi nőknek van testük című novellában egy ruhabolti eladó megtudja, mitől olyanok a ruháik, mintha lelkük volna. Ez a történet talán a legjobb példa a kötetben végig jelen lévő erős társadalomkritikára: a szinte lélegző ruhaköltemények a fogyasztói társadalom embertelenségének megtestesülései (szinte szó szerint). A kötetből a kedvencem a Nyolc harapás volt, amelyben egy testzsírcsökkentő műtéten átesett édesanyához váratlan látogató érkezik. Ez talán a legösszeszedettebb, legszebb ívű, legszívszorítóbb történet, amely a testképzavart, a túlsúlyos nők szorongását és szégyenérzetét, és a másoktól kapott szépségideál elérésének vágyát mutatja be egészen intim módon.

Ami nekem kevésbé tetszett a kötetben, hogy esetenként kicsit túlírtnak, túlságosan bő lére eresztettnek éreztem; a cselekmény nekem néha elveszett a művészieskedés közepette. A szereplők közül sem mindenkivel tudtam azonosulni, az ennyire hangsúlyosan feminista próza egyébként is távol áll tőlem. Ennek ellenére a legtöbb novellát érdeklődve olvastam, volt, amit nem tudtam letenni, annyira vártam a végét. A női test és más összetevők izgalmas, eredeti látásmódú és narrálású kötet, amelyhez azonban kell egy kis türelem, és akinek már elege van a férfiak által elnyomott nők sorsának bemutatásából, ne ezt olvassa, mert amennyire eredeti hangulatú, annyira nyomasztó élményben lesz része.

7/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.