Egy science fiction szerzőnek hatalmas felelőssége van. Igazi fegyver van a kezében, mely akár arra is képes, hogy a tudományos, kritikus gondolkodás felé vezessen egy olvasót. A fiatal generációk mind rátalálhatnak a tudomány világára a fantasztikum ezen ágában és ez jól is van így. Ezt nagyon jól tudták a zsáner régi nagy írói, mint Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, vagy Stanislaw Lem. De nyugodt szívvel említhetek magyar neveket is a sci-fi aranykorából, Zsoldos Péter vagy éppen a kevésbé ismert Marton Béla. A felsorolt írók mind más és más irányba vitték az emberiség jövőjét, de ezek a szerzők mind éltek a tudomány emberének segítségével, s nem voltak restek segítségül hívni őket az alkotó folyamat során. És hogy ez miért is fontos, talán személyes példámon keresztül kicsit szemléletesebb. Olvasói karrierem egyik meghatározó történetében, a Ceresz foglyaiban megismertem egy csillagász karaktert, akinek személyes varázsa, rövid kis jelenetei és mondatai annyira megfogtak, hogy elkezdtem érdeklődni a csillagászat iránt. Később vettem csak észre, hogy Marton Béla hatvan éve írt történetének szakmai rektora nem volt más, mint Kulin György, a magyar csillagászat meghatározó alakja. Biztosra veszem, hogy Gyuri bácsi szakmai tudása a javára vált az említett kitalált történetnek,hitelesebbé téve a helyszínt és a szereplőket is. Így az említett kötet nem csak szórakozást jelenthetett a kor olvasóinak, hanem rejtett módon tudományos ismeretátadásra is képes volt. Sajnos ez az analógia Brandon Hackett legújabb történeténél nem folytatható. Minden várakozásom ellenére -annak ellenére írom ezt, hogy igazán jól szórakoztam olvasás közben – ez egy akcióval és technológiai kütyükkel teletűzdelt kalandregény lett, mely az űrben játszódik. Groteszk módon a fentebb említett tudományosság a mai sci-fi felhozatalból egyetemesen hiányzik, bár lehet, hogy a mai olvasók sem keresik a tudományos ismereteket annyira egy űrhajós sci-fiben. Talán pont az olvasói igények miatt, de ellentétben a régi nagyok alkotásaival, mostanság több a show time és sajnos helyenként azért kevesebb a tudomány. Ennek ellenére nagy hiba lenne skatulyába tenni Brandon Hackett könyvét, s egyszerű kalandregényként kezelni. Mindennek ellenére az Eldobható testek világa annyira grandiózus, pörgős és szédítően hatalmas, hogy az olvasó szinte el is veszik benne.

A Naprendszer 2338-ban már az ember által belakott térségé vált. Az emberiség kényszerből rajzott ki az életet adó Nap rejtélyes megváltozása miatt. Az az égitest, mely valaha az élet forrása volt, a Föld elpusztítójává vált, s ha akkor századokkal ezelőtt nincs Melvin Kadek és az Exodus program, az emberi faj örökre eltűnt volna a galaxis színpadáról. Ám könnyen lehet, hogy ebből a tragédiával átitatott dicső múltból semmi sem igaz. Vireni Orlando ügyésznő bizonyítéka szerint a szinte hallhatatlanná vált technológiai befektetőnek Melvin Kadeknek köze van Napunk megvadulásához. Könnyen lehet, hogy az ünnepelt hős a bizonyítékok tanúsága szerint egy közönséges bűnöző és tömeggyilkos. Az ügyésznő munkája csak még nehezebbé válik, amikor előkerül a földi katasztrófa áldozatainak digitalizált csoportja, akik egy új technológia birtokában képesek megváltoztatni az egész Naprendszert.

A kötetről elmondhatjuk, hogy a kiadótól elvárt jól megszokott minőséget hozza. Egy puha fedeles, ragasztott, kellemes illatú könyvet kapunk a pénzünkért. A kötet borítója igazán művészire sikeredett. Ahogyan az ember egyre csak halad a történetben ez a képzeletbeli táj egyre többet jelent majd számára. A kötet vége felé szinte egybeforr ez a grafika a történet hangulatával és légkörével. De az igazi prémium érzés ismét az első lapok egyikén fogadott, ahol két sor igazán stílusosan megnevezi a műfajt és a kiadás évét. Ezt a szerkesztői jelenséget már másodjára fedezem fel egy Agave köteten és még mindig igazán jóleső élmény. Viszont az első oldalon szereplő szimbólum többször is megviccelt olvasás során. Nem egyszer le szerettem volna szedni azt a képzeletbeli hajszálat a cím alól. A kötet betűtípusa igazán jó választás volt, könnyen olvasható a szemnek jóleső karakterek teszik lehetővé, hogy igazán kényelmes legyen a rövidnek nem mondható kötet olvasása. Kifejezetten érdekesnek találom a nagy fejezetek további kisebb etapokra osztásának módszerét. A kis fejezetek címe az adott történés egy - egy mondatából lettek „címmé” formálva. Amint rájöttem erre a kis alkotói turpisságra már keresni is kezdtem a történetben megbújó fejezet címeket. Így lett egyik személyes kedvencem a „Magukra döntöm az egész ferdetornyot!”

Annak ellenére, hogy mennyire vártam ezt a kötetet, valahogy az első jó pár kisebb fejezet elolvasása után nem éreztem azt a flowt, amelyet kellett volna Pedig nagyon tetszett az, ahogyan a szerző a Naprendszer távolabbi helyeire helyezte az emberiséget, de valami mégis más volt, nem is értettem a dolgot. A stílus jó, a történet is jól indult kellően pörgős és monumentális. Beletelelt jó pár oldalba mire megértettem, hol sántít a dolog. Túl távolinak, szinte már megfoghatatlannak tűnt a történetben megjelenő jövő. A technológiai beültetésekkel felturbózott ügyész őrizetbevételi eljárása egy szinte lehetetlennek tűnő jövőben játszódik, ha belegondolunk abba, hogy még csak a Holdig jutottunk a Naprendszer számtalan világa közül. Ironikus módon, ahogy elkezdett kibontakozni a történet frissen avatott antihősének, Melvin Kadek titkos múltja, úgy vált egyre hihetőbbé a csillagok közé kitelepített szuperjövő. Hamar rájöhet az olvasó, hogy az emberiség és kollektív vágyai nem változtak, hiába írunk 2338-at. Még mindig vad kapitalizmus van és az emberiség szép új jövőjében is minden a pénzről és a hatalomról szól. Aztán egyszer csak minden megváltozik, ahogy egy olyan szereplő lép az aszteroidák és holdak színpadára, akinek a puszta említése is spoiler. Nehéz úgy írni erről a szereplőről, hogy ne áruljak el részleteket, így csak annyit jegyeznék meg, hogy ehhez a titokzatos szereplőhöz köthető az a jelenet, mely igazán magával ragadott. Az a pillanat, amikor a titokzatos túlélő nagy bejelentést tesz a Libra vezetőivel a háttérben, egy olyan technológiát és jövőképet mutat, melyre titkon mindannyian vágyunk. Az Eldobható testek világa itt kezdett el teljesen beszippantani.

Ebben az elképzelt jövőben a holdakat és aszteroidákat benépesítő emberiség több államszerű formációba tömörül. Vannak gazdagabb és szegényebb térségek, mint akár annak idején a Földön. Az egész emberiséget a Naprendszertörvény tartja biztonságban, melynek betartását a Libra független szervezete végzi. Legalábbis elméletben. Mi itt a 21. században tudjuk, hogy teljes egészében független szervezet soha nem is volt, és nem is lesz. És bizony az Eldobható testek főszereplői is hamar rájönnek a kellemetlen igazságra, a politikai és hatalmi hadszíntéren a függetlenségen kívül még az egyszerű és oszthatatlan Igazság is veszélybe kerül. Hackett igazi írói zsenije itt jelenik meg igazán. Ugyanis a történet nem áll meg a moralizálás kétélű pengéjén egyensúlyozva, hanem a karakterek kibontásán át igazi fejlődési íveket jár be, így téve élethűvé és felejthetetlenné jó pár szereplőt. Személyes kedvencemmé mégis egy viszonylag kevésbé súlyos karakter vált. Az Űrfarkas karakterében volt valami, ami igazán szimpatikussá tette, de azért rengeteg oldalon át építkezett ez a szereplő, mire szerethetővé vált. Ilyesfajta ívet jár be több szereplő is a történet során. Hackett történet mesélése során mesteri módon lettek gonosz mostohákból, három kívánságot teljesítő tündérek és olyanra is volt példa, hogy az ígéretes fehér boszorkányból, igazi démonimádó szektavezér lett. Mégis ezek az átalakulások teljesen hitelesek, emberiek, s megdöbbentő módon érthetőek. A kötet karakterei teljesen igazzá teszik a régről ismert mondást. Minden éremnek két oldala van.

A szereplőkön kívül, amely igazán megmaradt a fejemben az az, hogy a jövő Naprendszere sem spórol a lőszerrel. Igazán élvezetes csatajelenetek és pörgős akció jelenetek képszerű leírása váltja egymást. A képzelt jövő békés űrbeli civilizációja, azért mégis csak maradt annyira emberi, hogy erőszakhoz folyamodjon, ha már minden kötél szakad. De dacára rengeteg felvonultatott futurisztikus technológiai és hadászati arzenálnak, egy nem várt dolog lett az, mely beleégett primitív mindenfajta beültetéstől mentes agyamba. Ezek pedig azok a bizonyos zavarba ejtő jelenetek, melyekre egyáltalán nem számítottam. Félreértés ne essék, nem tartozom a prűden pironkodók táborába, de ebben a könyvben volt pár olyan jelenet, mely igencsak megemelte a pulzusszámomat. Igazán érdekes élmény volt meglátni az író ezen oldalát, valahogy az Isten gépeiből nem maradtak meg ilyen emlékek. A történetben Pezsgésnek nevezett helyen vagy nevezhetjük igazából létállapotnak is, előkerülhet az ember vad állatiasnak nevezhető húsvágya. Ez a kis fejezet annyira képszerűvé, majd, hogy nem pornográffá sikeredett, hogy itt bizony olvasás közben többször is körbenéztem, mert attól féltem, hogy kihallatszik a megdöbbenésem, s a szemtanuk azt hiszik, valami perverz alak vagyok.

Az akciódús jelenetek és igazi karakterek megléte miatt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez a kötet maximálisan olvasókompatibilis és nem csak a zsáner szerelmesei találhatnak benne érdekességeket. A science fictiont kevésbé szerető olvasók számára is biztosan kellemes kikapcsolódást nyújthat ez a kalandregénynek is beillő történet. A technofil olvasók pedig, lubickolni fognak a lézer fegyverek, elektronikus beültetések és tudatmanipulációk kincsestárában.

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!

9/10