A kritika spoilert tartalmazhat!

Nagy várakozásokkal fogtam bele a könyvbe, mert a fülszöveg egy összetett és fontos kérdéseket felvonultató regényt ígért, amelyben megismerhetjük egy mulatt rabszolga sorsát. A rabszolgaság témája még mostanában is szinte tabunak számít, félünk róla beszélni, mert nehéz szembenézni az elkövetett hibáinkkal. Az meg még ritkább, hogy egy szerző rabszolgaszemszögből mesélje el a történetét. Sara Collins viszont ez teszi, és ezzel a szemszögválasztással már a könyv elején megnyert magának, hogy aztán hamar el is veszítse ezt a szimpátiát. Ugyanis ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban kiütköznek a pontatlanságai, és nem kevés öncélúság is felsejlik a sorok között. Ezt a könyvet olyan volt olvasni, mint egy tipikusan Oscarra gyártott filmet nézni. Minden megvolt ebben a regényben, hogy jó legyen, de az elemek összessége pont a visszájára sült el.

Frannie ​Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg. Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaicai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.

A történet az 1820-as évekbe kalauzolja el az olvasót, amikor még virágzott a rabszolgaság és az elnyomás az angol gyarmatokon, és ahol titkos kísérleteket folytattak ezeken a szerencsétlen embereken. A regény elejének helyszíne Jamaica, egy Paradicsom nevű ültetvény. Itt veszi kezdetét Frannie története, aki nem egyszerű rabszolga, ráadásul mulatt is, ami azért fontos körülmény, mert még jobban megbélyegzik, illetve nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá, így leginkább félnek tőle, ami később, főleg a Londonban játszódó részeknél még jobban érzékelhető. Erre rá is szolgál cserfes, beszólogató viselkedésével. Sosem tudja tartani a száját, ami nem igazán illik egy rabszolgához. Sőt, azt meg végképp nem értem, hogyan hagyhatták ezt a gazdái, mert kísérletezés ide vagy oda, ez nekem nem igen illett a kor és az akkori urak hozzáállásához, akik nem tűrték az engedetlenséget, és keményen megtorolták azt. Ehhez képest Frannie-nek mindent elnéznek, még olyan dolgokat is, amiért még egy fehér szolgálólányt is megfenyítenek. Nem mellesleg olyan öntudattal és ambíciókkal van felvértezve, ami még egy előkelő, kifinomult angol hölgynek sem feltétlenül kifizetődő egy alapvetően férfiak uralta korban. És itt van a legnagyobb problémám: a címszereplő nem hiteles, mert hiába, hogy a regény történelmi fikció, de még ennek a keretei közt, sőt épp ezért törekedhetett volna a szerző a hihetőbb karakterábrázolásra. Azonban nem tette, ezért az egész regény félrecsúszik, mert olyan szemszögből követjük az eseményeket, ami nem túl realisztikus, sőt lehetetlen, hogy abban a korban létezzen, vagy ha igen, nem sokáig, mert rövid úton kötélen vagy egy puska rosszabbik végén végzi.

De ettől a kötet még lehetne egy jó korrajz, ami részben meg is valósul, amikor a gyarmati rabszolgák helyzetéről vagy a londoni társadalmi viszonyokról ír, mert ezek a részek bizonyos mértékig jól kidolgozottak, de sajnos idővel elsikkadnak, mert a szerző feláldozza őket az öncélúság és a polkorrektség oltárán. Végig olyan érzésem volt, hogy Collins nem egy rabszolga történetét akarta elmesélni az 1820-as években, hanem mai problémákról, a nők és a feketék helyzetéről akart értekezni, ráadásként megdobva egy kis LMBTQ szállal meg egy kettős gyilkossággal is, hogy adjon a kriminek is egy szeletet. És ezekkel nincs is baj, mert fontos beszélni róluk, de nem feltétlenül ebben a történetben, mert külön-külön nem volt baj az egyes elemekkel, de így, együtt túltelítették a regényt, ami kisebb káoszt eredményezett. A kötet ugyanis sok minden akar lenni, sok igényt akar kielégíteni, de ezek között elveszik a lényeg, és csak azt láttam, hogy a szerző erőlködve törekszik arra, hogy a könyve bestseller legyen. Nagy kár érte, mert megvolt benne a potenciál, a szerző tud is írni, de feláldozta a történetét az egyenjogúsági mozgalomnak és az egyéb jogvédő csoportoknak való megfelelés kényszere oltárán. Mert sajnos attól még nem lesz valami jó regény, hogy tökéletesen megfelel a PC szellemiségnek.

De akkor mi is volt jó a regényben? Gondolom, ennyi negatívum olvasása után sokakban megfogalmazódik a kérdés. A helyszínek leírása pazar, főleg a Paradicsom ültetvényé, aminek olvasásakor nem egyszer paráztam, főleg, amikor megemlítették a Kocsiszínt. A kísérletekre való utalások, a sok kutatás nevében elkövetett gyilkosság és a végrehajtási módokra való utalások mind-mind borzongatóan jól megírtak. Viszont ezekből lehetett volna sokkal több is, mert Collins nagyon ért a hangulatkeltéshez és a feszültség fokozásához. Ha más nem nagyon írható Frannie karakterének javára, az igen, hogy kiváló mesélő (bár ez inkább a szerzőt dicséri). De nem csak a helyszíneket, hanem a többi szereplővel való kapcsolatrendszerét is jól adja elő, olyannyira, hogy szinte megelevenedtek előttem a szereplők. Viszont egy baj volt ezzel a szűrővel: az, hogy Frannie nem egy szimpatikus ember, és az ő szemén keresztül a többi szereplő sem válhat azzá. Ezáltal egyik szereplőért sem izgultam túlságosan, és nem is kedveltem őket különösebben, talán Phibbah volt az egyetlen kivétel. Ő ízig-vérig hiteles volt, minden megmozdulása, gondolata illett egy rabszolgához. Jó meglátásai és tanácsai voltak Frannie számára. Bár ezek nem véletlenek, mert olyasmit tudunk meg róla, amiért minden mondata, törődése értelmet nyer. Az ő karaktere a legnagyobb pozitívum a regényben, mert élvezhetőbbé tette az amúgy kissé túlnyújtott, vontatott kötetet.

A Frannie Langton vallomásai összességében nagy csalódás volt számomra. Lehetett volna jó korrajz, jó krimi, jó LMBTQ történet, de sajnos egyik sem lett. Helyette egy hatalmas katyvasz, amibe a szerző mindenféle aktuálisnak gondolt elemet beledobált a polkorrektség jegyében egy rabszolga történetébe ágyazva, az 1800-as évekbe áthelyezve. A helyszínek leírása és az egyik szereplő ábrázolása viszont jól sikerült, ami némiképp javít az összképen, de nem eléggé, hogy jó regénynek tarthassam a művet.

4/10

A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.