Három évvel ezelőtt igazán nagy hír volt, hogy idehaza is megjelenik a Conan Kegyetlen kardja címen futó képregény antológia, mellyel az eredeti hetvenes évekbeli kalandok lettek elérhetőek magyar nyelven. Még most is tisztán emlékszem az „F” betűs közösségi oldalon megjelenő videóra, melyen a kiadó egyik tagja lelkesen mutatta be a nagy alakos keménytáblás első részt. Az igazat megvallva, 2018-ban nem sokat jelentett nekem a legendás barbár univerzuma. Hála a régi Schwarzenegger-féle filmeknek, azért volt némi fogalmam arról ki is ez a hatalmas izomhegy és persze azt is tudtam, hogy ezekben a történetekben a női karakterek eléggé lenge öltözetben szerepelnek. A sorozat első kötetéről egy kedves kollégámnak volt lehetősége írni, s ezt olvasva nekem is megjött a kedvem a képregényalakos kalandokhoz, így beszereztem az említett kiadványt. Miután végigértem az első rész fekete-fehér történésein előszedtem a régi Conan, a barbár filmeket is. Valahol itt már menthetetlenül beszippantott a barbár harcos világa, s egyáltalán nem volt meglepő, hogy folytattam a következő kötettel a sorozatot. Természetesen a gyűjtemény harmadik darabját is el kellett olvasnom, hiszen hála ennek a sorozatnak, már jóval több ismerettel rendelkezem Conan világáról. Tudom, hogy a Ghanata kutya egy sértés, hogy Conan neve olykor pajzs, máskor pedig céltábla, s egyáltalán nem lepődöm meg, ha egy kaland kellős közepén dinoszauruszokra emlékeztető lények tűnnek fel vagy éppen a csillagokon át érkező másvilági lények építenek tornyokat egy történelem előtti városban.
A vad és rendíthetetlen barbár Conan, makacs elszántsággal küzd azért, amit már réges-rég megjövendöltek neki. Egy trón szerepelt a jóslatban és egy nép, melynek királya lesz. Olyannyira magává tette a jövendölést az ifjú harcos, hogy semmi sem akadályozhatja meg annak beteljesítésében, ha egész Hyborián kell is átgázolni, eléri amit akar. Pedig nincsen könnyű dolga. Vérszomjas kannibálok lesnek rá, vagy éppen vad kalózhordák próbálnak birokra kelni vele. De az is előfordul, hogy egzotikus lakatlan szigetek, vagy éppen régi tárnák mélyén rejtőző szörnyek várnak az erőtől duzzadó kalandozóra.
Az antológia harmadik része igazodva elődeihez igazi gyűjtői darabként követel helyet magának a könyvespolcon. Egy keménytáblás vaskos kötet vár ránk négyszáz oldallal, így válva az eddig megjelent széria legvaskosabb részévé. A már ismerősnek és megszokottnak mondható fekete fehér képi világ legjava John Buscema munkája. Mégis a hangulatos és egyben igazán retró képi ábrázolás ellenére az első dolog, amely jelen kiadás kapcsán megfogott az nem volt más, mint a kötéstáblát és a védőlapot elfoglaló térkép. Egy igazi műalkotás, amely bemutatja a hyboriai kor világát. A képanyagba rejtett hangulatos eredettörténet pár soros anekdotája pedig igazán remek helyre került. Mondanom sem kell, hogy ez a térkép engem megvett kilóra, hiszen mindig is szerettem az ilyen tartalmakat. De szerencsére a két oldalas Tim Conrad által készített képzeletbeli atlasz mögött olyan történetek várják az olvasót, melyek megérdemlik a figyelmet és igazi okot adnak a rajongásra.
A karakterek és történések a régi Robert E. Howard féle hagyományt követik. Ezzel önmagában semmi baj nincsen hiszen a zsáner örök darabja mindig is ezt a jól megszokott forgatókönyvet követte. Az önző barbár Conan saját vágyainak hajszolása közben megtalálja a környék rossz fiúját és az éppen megmentésre szoruló hölgyeményt. Ezáltal válik hőssé a saját szerencséje kovácsolásával foglalatoskodó harcos. Nem titok, de a kalandok végeredménye többnyire mindig ugyanaz. A gonosz halott, a megmentendő hölgyemény pedig izzó szerelembe esik Conan iránt. A Vas ördög című történetben azonban Conan igazán „emberére” akad, aki lehetne akár egy Hyboriára tévedt T-800-as is. Ez a történet annyira RPG-re sikeredett, hogy kiváló alapötlet lehet egy szerepjátékos kalandhoz is. Ha a főgonoszt helyettesítjük egy aquirral és az egzotikus sziget helyszínét egy crantai romvárosra váltjuk már kész is van egy újabb Ynevi kaland, mely kezdődobásért kiállt. Természetesen a kötet majd összes története a megszokott klisé elemekkel operál. De azért arra emlékeztetnem kell a kedves olvasókat, hogy a történetek megjelenésének idejében teljesen újszerű, meglepő és igencsak izgalmas kalandoknak számítottak ezek az írások. Hiszen éppen zsánerteremtés folyt, amikor a Conan a barbár írások első ízben megjelentek. Példának okáért ott van A Fekete kör népe, a kiadvány 85. oldalán kezdődő kaland. Egy igazán hangulatos, klasszikus Conan mese, melyben helyet kap egy titkos varázslórend, amely gonosz terveket forral. A történet teljesen szerethető és megérthető áldozata, egy kis indiai beütéssel megalkotott nép hercegnője, akin, láss csodát, szeretett barbárunk fog segíteni, a szokásos módon. Megöli a főgonoszt és magáévá teszi a cseppet sem csúnya hercegnőt, aki vékony, szinte semmit nem takaró ruhában asszisztálja végig az egész történetet. Bevallom, itt egy kicsit megsavanyodtam a barbár trónra törő kalandor életművében. Kezdett teljesen egyhangú, teljesen kiszámítható lenni a faék egyszerű történetek sora, de szerencsére akadt pár dolog, amely tartotta bennem a lelket és tovább olvastam. Összességében mindegyik további fejezet jó volt és kellemesen szórakoztatott, kivont a hétköznapokból. De valahogy olyan érzésem volt végig, mintha négy vagy öt napja minden étkezésre csak lasagnet ennék. Ez az egyik kedvenc ételem, de naponta többször vagy egymás utáni napokon kicsit belecsömörlenék, úgy érzem.
Ezt a bennem keletkezett olvasói diszharmóniát a kellő pillanatban, megfelelő tempóban oldotta fel A vörös torony réme című történet, mely a sorozat igazán rendhagyó darabja lett. Robert E. Howard befejezetlen történetének szabad feldolgozásában ugyanis nem Conan a történetek főszereplője, hanem Amalric, barbár harcosunk kalandozótársa. Igaz, hogy a történések menete itt is megegyezik a szokásossal: bajba jutott lány, önző hedonista kalandozó, nagy és gonosz ellenség, aki a végén szörnyű, brutális halált hal. De az a plusz elem, hogy nem Conan körül forognak az események igencsak felfrissítette az olvasási tempómat. Mondhatni a legjobb pillanatban érkezett ez az üde színfolt a fekete-fehér rengetegben. Mégis a képregényes antológia harmadik részének utolsó története volt az, mely ironikus módon teljesen feloldotta a fentebb emlegetett fásultságot. Az elefánt tornyában a megmentendő nőalak szerepét egy másvilágról származó idegen veszi át. Igazán remek zárása ez a kötetnek. A sima betörésnek egyáltalán nem nevezhető akcióval párhuzamosan megismerhetünk egy remek történetet. A megmentésre szoruló idegen lény eonokat élt végig Conan világában, így igazán érdekes rálátása van az emberi történelemre. Egy biztos, ez a történet a kötet végén egyfajta cliffhanger-ként funkcionál, s bár még nem olvastam Robert E. Howard-tól egy Conan történetet sem. Így a harmadik kötet végére igencsak esedékes lesz belekezdenem az olvasásba. Ezt a stratégiát csak ajánlani tudom mindenkinek, hiszen a Conan kegyetlen kardja nem egy története elérhető magyar nyelven is terjedelmes prózai formában. Én személy szerint egy válogatás kötettel kezdem majd a sort, hiszen Conan már igazi kalandozótársammá lett, egy igazi harcos baráttá, akinek nincsen ellenfele.
8,5/10
A képregényt a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
