Hát mennyire mókás már ez a denevér a láma fején? – ez volt az első gondolatom, ahogy megláttam a sorozat második kötetének borítóját, és el is döntöttem, hogy ez nekem kell. És milyen jól döntöttem! Üde, izgalmas színfolt ez a sorozat a gyerekkönyvpiacon, és aki belekezd, egészen biztosan nem fogja tudni letenni (nálunk legalábbis két felnőtt olvasta végig egy ültő helyében egymás után a két kötetet). A könyvek a képregényszerű felépítés miatt borzasztó gyorsan olvashatóak, viccesek és szórakoztatóak, miközben olyan fontos témákat érintenek, mint az igaz barátság, vagy önmagunk és mások elfogadása.

Vince, a féligkísértet denevérfiú egy kísértetház padlásán él, ahol nemcsak finom pókok és Polly, a párnaszellem rejtőznek, hanem egy kéményajtónak álcázott titkos átjáró is. Ezen keresztül szeretne Vince átjutni a Szellemvilágba, a bejáratot azonban Pandúr Kandúr őrzi. Ha Vince ki akarja cselezni a kövér, rusnya macskát, sürgősen barátra van szüksége. Bibis Bagolynak támad egy ötlete: kiszögez a tölgyfára egy hirdetést, Vince pedig izgatottan várja, vajon állat vagy féligkísértet lesz-e a jelentkező.

Először is: Fréderic Bertrand illusztrációi lenyűgözőek. A történet legnagyobb része (tematikájából adódóan) éjjel, este vagy a sötét padláson játszódik, és én csak ámultam, hogy hogyan lehet a fekete ennyi árnyalatát használni – a fekete macska és a fekete denevér is tökéletesen mutat a fekete háttér előtt. Kicsit lehangolónak tűnhet a sok sötét oldal, ahogy végigpörgetjük a könyvet, de végülis kísértettörténetről beszélünk, a szereplők pedig nagyon bájosan és rengeteg humorral vannak megrajzolva.

Az írónőnek teljesen eszement ötletei vannak, én soha nem tudtam, mi jön majd a következő oldalon, végig izgalmas és feszültséggel teli a cselekmény. Vince vérbeli gyerek denevérfiú: nagyon vágyik egy barátra, de hamar elveszíti a türelmét, a lányokkal szemben pedig finoman szólva szkeptikus. Szépen mutatja meg a kötet, hogy ne a külső alapján ítéljünk, és hogy sokszor a legváratlanabb helyről érkezhet segítség. A kötet végén lévő csattanót imádtam, egyedül azzal volt kis gondom a kötet olvasása során, hogy a szövegbuborékok sorrendje nekem nem volt mindig egyértelmű. Sodort magával a történet, úgyhogy nem álltam meg egy-egy helyen újraolvasni, de mintha a narráció szöveghelye csúszott volna néha félre.

A második kötetben visszatérnek az elsőben megismert és megszeretett szereplők. Vince végtelenül szomorú, mert nincsen semmilyen szuperképessége. Így már abban sem biztos, hogy valóban féligkísértet-e – mi van, ha csak egyszerű denevér? Talán ha sikerülne találnia más féligkísértet állatot, segítséget kérhetne tőle. Úgyhogy irány az állatkert! A nappal barátságos hely azonban éjszaka kísérteties és félelmetes…

A folytatás minden tekintetben tartja az első rész színvonalát: a cselekmény feszes és pörgős, a kalandok izgalmasak és humorosak, az illusztrációk zseniálisak. Mivel az állatkertben is éjszaka járunk, megmarad a jellemzően sötét színvilág, de továbbra is gyönyörűek az árnyalatok. És ennyire vicces rajzolt lámát én még nem láttam, egy élmény ránézni.

Azt hiszem, az olvasó gyerekek ismét könnyen azonosulhatnak Vincével: ki ne szeretne valamilyen szuperképességet? A megoldás pedig elcsépeltsége ellenére is nagyszerű – bízni önmagunkban, elhinni, hogy különlegesek vagyunk. Remélem, hogy érkezik még kötet a sorozatban, mert engem nagyon megnyert magának. A felépítése miatt pedig talán olyanok is kézbe merik venni, akik tartanak a sok szöveges részt tartalmazó mesekönyvektől, így ezek a történetek kaput nyithatnak az olvasóvá nevelődés útján.

10/10, 10/10

A köteteket a Scolar Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.