Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy budapesti nőcsábász naplója

A sorozatrandizó

A sorozatrandizó

Ajánló - Kulcs a nőkhöz

2018. augusztus 06. - Ethan Wolf

Ismét bővül az ajánló rovatunk, amelyben könyveket, filmeket, tulajdonképpen bármit ajánlok/ajánlunk, aminek köze van a férfi-nő kapcsolatokhoz.

A mai témánk Zsedényi Csaba - Kulcs a nőkhöz című könyve.

covers_107252.jpg

A könyv 2008-as, azaz jóval régebbi, mint ahogy belekezdtem a csajozásba. Meglepő, hogy sok mindent tartalmaz, amire én csak évekkel később jöttem rá. Lehetne mondani, hogy akár a PUA alapkönyve is lehetne a hazai piacon. Azonban ez nem teljesen PUA könyv.

Érdemes figyelembe venni, hogy a világ 10 év alatt sokat változott és nem tudom, hogy a leírt módszerek akkor mennyire működtek, de a helyzet az, hogy ez a könyv, így 2018-ban nem nagyon állja meg a helyét. Ne értsétek félre, tartalmazza a red pilles alapokat, és ha ezeket valaki eddig nem tudta, akkor kezdje ezzel a könyvvel. De épp csak az alapokat tartalmazza, semmi többet és nem is igazán ás mélyre. Tényleg csak kiindulásnak jó, olyanok számára, akik totál újak a témában.

Most inkább rátérnék, hogy mikkel nem értek egyet, illetve miket hiányolok.

Az első hiány, épp olyasmi, amiről a könyv nem tehet, viszont érdemes észben tartani annak, aki ezzel kezdené az ismerkedést. Mivel 10 éves, az írás nem foglalkozik ismerkedős applikációkkal (hisz akkoriban nem is léteztek), márpedig ez is szerves része a mai világnak. Senki ne várjon tinder tippeket. :)

Úgy en bloc (vagy ámblokk), átsiklik az internetes társkeresésen, de nem mélyül el benne. Pár olyan tippet ad, amit magától kitalál az, aki már ismerkedett neten legalább két percet. Azért a netes társkeresés már az ezredforduló eleje óta része az életünknek, kicsit mélyebben is bele mászhatott volna.

Sokszor a leírt példa azzal ér véget, hogy sikerül elkérni a lány telefonszámát. Hallottam, hogy sokszor a PUA oktatáson is ez a cél, hogy telefonszámhoz jussanak (olvastam ilyenről, nem azt mondom, hogy mind ilyen). A gond az, hogy a telefonszám megszerzése is csak egy lépés a sok közül. Nem érhet véget ott az oktatás, hisz nagyjából a hódítás felénél járunk még csak, ráadásul a nehezebb része jön utána. 

A ghosting jelenségről sem ír, amit nem vethetek a szemére, hisz akkoriban még nem ez volt a dolog neve, de már akkor is létezett. Amikor a lány, akivel ismerkedünk, egyszerűen megszakítja velünk kommunikációt és eltűnik, ez a ghosting. Ez régen is volt, a sima társkeresőkön, de az életben is. Megismerkedsz vele, megvan a száma, sms, telefonálgatások, majd egyszercsak nincs válasz többé.

Azon meglepődtem, hogy állítólag van egy technikája, ami 5-30 percen belül szexet eredményez egy vadidegen nővel, de a módszerről nem ír semmit, ahhoz fel kell venni vele a kapcsolatot. Gondolom, fizetős. Ki kéne próbálnom? Kell ez nekem? :D Aki esetleg kipróbálta, megoszthatná a tapasztalatait.

Van a könyvben egy felsorolás, hogy mely nőket kell kerülni. Ezt itt a blogon párszor megtettem, szóval az én listám teljesebb. De ami a nagyobb gond, hogy csak felsorol, de nem magyaráz. Nem magyarázza el, hogy ezt meg ezt a típust miért is kell kerülni. Van amelyik magától értetődő, de némelyik nem (egy kezdő számára legalábbis nem). Azt is meg kéne magyaráznia, hogy melyiket, miről lehet megismerni. Mert az rendben van, hogy "kerüld azt, aki a pénzre hajt". De arról nem ír, hogy ezt hogyan szúrd ki. Oké, a bénábbakat kiszúrod, de a rutinos gold diggereket már nem biztos.

De van valami, ami szinte az egész könyvet végigjárja pedig nem kéne. Ez pedig a naivitás. Illetve ez nem a jó szó, olyan érzésem volt, hogy aki írta, az csak egy kis részét tapasztalta meg, vagy értette meg a csajozásnak. Arra gondolok, hogy a könyvben sokszor írja, hogy az "igazit ha megtalálod", hogy egyensúly kell egy kapcsolatba, hogy szerelemről ír, hogy kerülni kell az alá és fölé rendeltséget, olyasmit is ír, hogy ha több szexet akarsz, akkor segíts a házimunkában. Tudjuk, hogy ez nem így megy. :)

A boldog párkapcsolatot keresi/keresteti veled, de nem próbálja definiálni, hogy mi az a boldogság.

A boldogság amúgy egy amolyan elégedettség érzés féle, amikor elégedett vagy ugyan mindennel, de azért vannak céljaid. Az a fajta boldogság, amit sokan keresnek, a lebegős feeling, csak röpke illúzió, az mindig elmúlik.

Igazándiból nem tudom szívből ajánlani a könyvet, a netről sokkal több infóhoz lehet jutni, akár ennek a blognak a végigolvasásával, akár a férfihang cikkeinek tanulmányozásával.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatrandizo.blog.hu/api/trackback/id/tr2014019180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz101 2018.08.06. 09:44:08

megmondom én miért ilyen. mert ez is csak úgy készült mint a legtöbb magyar pua könyv, külföldi cuccokból összeollózva, tükörfordítva, mindig 5 éves fáziskéséssel (akkor).

a pua fórumon pár hete mindenféle szociopatának meg nőket elrontónak tituláltak, aminek pont ez volt az előzménye, hogy fikáztam ezt a könyvet. többen felvetették, h milyen jó könyv, honnan lehetne megszerezni. mondtam h nekem megvan, de mit akarnak tőle, gyenge, idejemúlt, nem valami hiteles, blue pill

meg h miért akarnak mindig elavult cuccokból, elvekből tanulni/oktatni, amikor csak az elmúlt 3 évben elképesztő változások vannak. ezzel nyilván nem szereztem ott rajongókat, elvégre aki nem tud angolul, annak tudnak eladni ezek valamit...

és az a vicces, h csak részleteket olvastam belőle, meg emlékszem a reklámkampányára, még reggeli, meg női műsorokban is szerepelt vele az a csávó, mint "csajozási szakértő". de igy is teljesen osztom Wolf véleményét, vagyis én csak sejtettem ezt, h ilyen lehet.

ha az az ürge 5-30 percen belül tud nőket lefektetni, akkor hidba leszopom magam.
tipikus blue pill jófiú, marketinges, aki üzletet látott ebben és meglovagolta. annyi hogy minőségre talán a legkorrektebb, értsd normálisan van fogalmazva, nem kap agybajt az ember a fogalmazási és helyesírási hibáktól.

ahogy a poszt is írja, blue pill, szalonképes narrativába csomagolt pua, ami még nem "ciki", a tudatlan béta haverodnak is odaadhatod, illetve nem leszel nőgyűlölő ha a Ridikülbe meghivnak vele. (és ott lehet puffogtatni a semmitmondó PC szlogeneket az igaziról, a női szerelemről meg hasonlókról :D)

Kulics 2018.08.06. 18:19:52

A borítója meg olyan múlt századbeli béna színvilágú, jellegegtelen, lehangoló, mintha a szocializmus pangásának idején adták volna ki - A házasélet abc-je 1970-ből.
Ilyen szavak a borítón, hogy "ismeretek"... brrrr
"Villanyszerelési ismeretek barkácsolóknak"
"Nyúltenyésztési ismeretek a mezőgazdasági szakközépiskolák tanulóinak"

2018.08.06. 23:50:46

Egy időben felkapták média szinten is a könyv miatt láttam pár videót neten. Mondjuk Zsedényi nem vallja magát PUA-nak. Volt neki egy blogja is régen, ami már nem frissül úgy 8 éve és csak a régebbi posztok olvashatók rajta. Nem olvastam a könyvet, de ha tippelnem kéne magából indulhatott ki, mikor inkább a tartós kapcsolatot favorizált benne, mint a boldogság kulcsa azzal együtt, hogy a piaci rést ő is kihasználta. Lehet azt mondani rá, hogy tele van jó adag közhellyel?

Ethan Wolf 2018.08.07. 06:12:20

@M87: Igen vannak közhelyek. Az a legidegesítőbb, hogy sok mindent csak megkapargat, de nem ás bele mélyebben, így gyakorlatilag nem sok haszna van.

Somogyi József 2018.08.07. 09:37:38

Én megvettem ezt a könyvet de egy vicc az egész.
Sok benne a baromság.

VT 135 2018.08.07. 13:24:55

@Kulics: Legalább őszinte - béna borítójú és című -> béna beltartalom. :) Az külön mutatja számomra a bluepill-jófiúságát, h csak egy próbababát rakott a címlapra, mellbimbó nélkül.

2018.08.07. 21:28:47

@Ethan Wolf: Ez volt nekem is a benyomásom az elemzés olvasása kapcsán, hogy témákat érint, de nem megy bele mélyebben. Akkor sokat nem veszít, aki el se olvasta ez ideáig.

2018.08.07. 21:40:44

@Krisz101: Olyan is eszembe jutott a PUA kapcsán, amit olvastam és szerintem tévedés, hogy úgy építs egy csajban vonzalmat, hogy látványosan leszarod őt és ő kezdjen el futni utánad, ami azért ellentmondásos, mert eleve a pasi kezdett valamilyen interakciót vele, ami csipkelődős, pimasz beszólás vagy a körülmények alakultak úgy, hogy érintkezésbe lépjen a kiszemelttel. Alighanem a nagy számok szerint operálnak ezzel, csak ez is félreviheti azokat, akik ebben kezdők és szeretnének valamilyen eredményt elérni.
Van az az alap sablon például, hogy nézz ki egy akármilyen kinézetű pasi bármilyen csajt és rajta próbálja a tanultakat. Legalábbis mintha ilyeneket véltem volna belőle kivenni.
Azon a fórumon, mintha ilyesmikkel operálnának.

Krisz101 2018.08.08. 19:28:43

@M87: konkrétan a puafestivál fórumra gondolsz v melyikre?
szerintem amit az elején írsz, kicsit le van egyszerűsítve, nem tudom mennyire tanulmányozol mai up to date ismerkedős cuccokat.

1. ha közös szockörötök van (összejövetelek, insta, suli, mhely stb), ahol a csaj szembesül azzal, hogy leszarod, de közben más, legalább közel olyan jó csajokkal kavarsz mint ő és boldog vagy, pörögnek, jól mennek a dolgaid, életed, akkor igen. akkor simán lehet, h elkezd érdeklődni utánad.

2. viszont normál cold ismerkedésnél, net, szórakozóhely, utcai leszólítás, és utána freezeout-olod a csajt, mert mondjuk nem tesz szalmát keresztve, vagy nem válaszol, akkor kurvára le fogja szarni. mert ma egy jobb nőnek rengeteg opciója van az okostelefon és social app-ok miatt, napi 10-20 megkeresést kapnak, aminek pillanatok alatt az aljára kerülsz, és legalábbis min olyan jó opciók ugranak a helyedre mint te.

tehát az elv igaz, csak a mai helyzetben nem tud érvényesülni, ahol olyan irreális, saját értékével nem összhangban levő lehetőségeket kap egy nő, amivel csak a felső 5% férfi tud versenyezni.

vicces h Roosh, Rollo videóiban pont mostanában volt többször szó erről, elég aktuális probléma. és gyakorlatilag ez volt amin összekaptam a puafestival fórumon, már ha arra céloztál.

2018.08.08. 22:35:46

@Krisz101: Igen a puafestivál fórumra gondoltam. Ismerkedésről, ha olvasok az változó, ami inkább magyar nyelvű blogok vagy fórumok. Puafesztivál nincs köztük. Alig olvasom már. A honlapja azóta se változott.
Ez a hogyan szerezd meg egy csaj telefonszámát még tartja magát.
Az első pontban írt szociális kör most se elcsépelt, mert indirekten jobb eséllyel alakulhat ki valami, ahol magától alakulnak a dolgok jobb esetben erőlködés nélkül.
A második pontnál szerintem is, akkor működhet a dolog, ha a csaj magasabb értékűnek tart magánál és itt mindegy, hogy ténylegesen így van vagy ő látja így. És, ha nagy társasági életet él az esélyek kisebbek, de még ez se feltétele. Százalékra a felső 20 vagy 10%(?) dogma tartja magát azon férfiak közt, akik nagy eséllyel csajoznak sikeresen és vonzó a legtöbb nő számára. Mivel a férfiak a kezdeményezőbbek ezért a nők passzivitásukban is lehetőségekkel állhatnak szemben, aztán a körülmények döntik el mi lehet belőle.
Puafesztivál fórumon más témákban is írtál hozzászólást a Kulcs a nőkhöz könyvön kívül?

VT 135 2018.08.08. 23:17:31

@Krisz101: "utána freezeout-olod a csajt, mert mondjuk nem tesz szalmát keresztve" - ha meg tovább tolod a dolgot, akkor meg ugye "needy", meg nyomulós vagy, azért szar le - illetve amúgy is, hiszen ezért nem tett szalmaszálat keresztbe. Ez így elég ördögi kör... Itt jön megint az be a képbe, h az ismert okok miatt a mai nők többsége kész, tökéletes férfit akar, ami nincs. Olyanok vannak, akik ezt marketingelik magukról, így ők gyűjtik be a nők döntő részét, majd szórják ki ugyanazzal a lendülettel. Ami végső soron a nőknek sem jó.
Ezzel szemben közös munkával, fel tudná "építeni" a párkapcsolaton belül a kész, az ő számára tökéletes férfit, akivel végül boldog lenne.

Krisz101 2018.08.09. 01:53:12

@VT 135: nem ez ennél bonyolultabb ne hari. van arany középút csak sajna az általad leírtak miatt egyre szükebb.

de sok módszer van erre, h kell fenntartani egy nő érdeklődését, h ne legyél needy közben. random értékadó sms-ek, push pull, dugóhúzó. csak h a legalapvetőbbeket említsem

TopszLee 2018.08.09. 09:44:17

@VT 135: Ezze a needy dologgal nem értek egyet. Végighallgattam a models: how to attract women through honesty könyvet, miközen járok melóba az elmúlt napokban, és nagyon jó dolgok vannak benne, többek közzött ez is hogy ez a needy mennyire félre van értelmezve. Pont azért leszel needy, mert úgy viselkedsz (előre eltervezetten), hogy KIVÁLTS egy meghatározott reakciót a nőből, tehát neked erre szükséged van, ez egy need a részedről, és látod máris needy vagy. A könyv azt mondja, akkor nem vagy needy, ha mersz vulnerable lenni a nő előtt, ÚGY hogy közben tényleg leszarod az outcome-ot, hogy a nő is érezze azt. Na ezt nehéz elérni, ez már inkább inner game, mint mindenféle PUA baromság. Tehát odamész a nőhöz és megmondod neki hogy tetszel nekem anyukám, vagy ilyesmi, mindenféle leszólító meg NLP meg baromság nélkül, és ha az egészet úgy tudod nyomni, hogy igen kimutatod őszintén hogy neked ez a nő bejön, de ugyanakkor leszarod hogy mi lesz a reakciója, mert van más opciód / dolgod, akkor sokkal jobb eredményeket lehet elérni hosszú távon, mint PUA-val.

VT 135 2018.08.09. 17:35:10

@Krisz101: Tudom, én csak az általános jelenségre és problémára utaltam ezzel.

2018.08.10. 00:32:59

@Krisz101: +Nekem a puafesztiválról a vak vezet világtalant esete ugrik be.

@TopszLee: "Ezze a needy dologgal nem értek egyet. Végighallgattam a models: how to attract women through honesty könyvet, miközen járok melóba az elmúlt napokban, és nagyon jó dolgok vannak benne, többek közzött ez is hogy ez a needy mennyire félre van értelmezve. Pont azért leszel needy, mert úgy viselkedsz (előre eltervezetten), hogy KIVÁLTS egy meghatározott reakciót a nőből, tehát neked erre szükséged van, ez egy need a részedről, és látod máris needy vagy."

Nem arra gondolsz, hogy a PUA összemossa a kettőt, amit needy alatt ért azaz nemcsak egy ki nem alakult interakcióról van szó egy férfi-nő között, hanem már előrehaladott állapot szerint egy meglévő kapcsolat is benne van, ahol az egyik fél jelen esetben a férfi tesz bele több energiát és megy jobban a nő után. Amit írsz az közelebb van a valósághoz és életszerűbb, mikor a próbálkozó férfi pozitív visszajelzésben reménykedik. A PUA szerintem arra gondolhatott, hogy kapcsolaton belül is igényli a férfi a pozitív visszajelzéseket és, akkor is sokat agyalhat a kapcsolatát illetően, mikor éppen nincsen kettesben a nővel/párjával, mint amikor nem történt semmi kezdeményezés.

"A könyv azt mondja, akkor nem vagy needy, ha mersz vulnerable lenni a nő előtt, ÚGY hogy közben tényleg leszarod az outcome-ot, hogy a nő is érezze azt. Na ezt nehéz elérni, ez már inkább inner game, mint mindenféle PUA baromság. Tehát odamész a nőhöz és megmondod neki hogy tetszel nekem anyukám, vagy ilyesmi, mindenféle leszólító meg NLP meg baromság nélkül, és ha az egészet úgy tudod nyomni, hogy igen kimutatod őszintén hogy neked ez a nő bejön, de ugyanakkor leszarod hogy mi lesz a reakciója, mert van más opciód / dolgod, akkor sokkal jobb eredményeket lehet elérni hosszú távon, mint PUA-val."

Aki kezdő benne a tetszés zavarba hozhatja. Ahhoz, hogy ezt sikeresen tudja valaki hozni hitelesnek kell lenni.

gibzin 2018.08.11. 12:29:56

Ezt az elet mas teruleteire is vonatkozolag eszrevettem, hogy aki nem tud angolul, az hozzank angolul beszelokhoz kepest egy masik vilagban el. Ez a puafesztival forumos, angolul nem tudo, csak magyar forrasokbol csajozni probalo szerencsetlenekrol jutott eszembe. Annyi ismeretanyagot zar el maga elol es annyira beszukul a vilaga, hogy tenyleg ugy erzem az ilyen emberrel nem tudok egy szinten kommunikalni. Hetkoznapi emberekrol beszelek, nem mondjuk veletlenul angolul nem tudo oreg professzorokrol. Magyarra mas temakban sincs a vilag osszes konyve/informacioja leforditva, de ez a csajozos irodalomra kulonosen igaz. Sokkal nagyobb esellyel marad valaki buta, ha egy temaban csak magyar forrasokhoz fer hozza nyelvtudas hianya miatt.

Krisz101 2018.08.11. 14:13:05

@M87: oké, viszont érdekelne, tudsz hasonló más fórumot az országban? ahol gyakorlati ismerkedési problémákat tudsz kitárgyalni? adhatnál tippet, mert én sajnos nem tudok, és azért nem ártana magyarul is beszélgetni erről értelmes emberekkel.

én 3 éve úgy regisztráltam oda, hogy azt találtam meg először, és igazából elég sok jó régebbi anyag van fent, meg pár kiváló poszt, amiért érdemes regisztrálva lenni, különben nem látod.

tehát először nagyon jónak tűnt, aztán utána kezdtem észrevenni a gondokat. pl újabb pua, v red pill témákra ellenségességgel, vagy hallgatással válaszolnak.
ha valami bonyolultabb kérdést hozol elő, amiből látszik, h a kezdő szinten már túl vagy, akkor lehúznak, élő fába is belekötnek, akármit csináltál, te rontottad el.
főleg csak annak a nagyon kezdő, nagyon szerencsétlen rétegnek segítenek, akiknél tényleg a legminimálisabb tanács is komoly javulást jelenthet, főleg az alany nézőpontjából, tehát akit a legkönnyebb vmi fizetős oktatásra rávenni.
tehát ha kiderül h tanulmányozol más anyagokat is, főleg angol, mert mondjuk jól beszéled, és hozzáférsz a legújabb anyagokhoz, akkor ellenségesen állnak hozzád.

én ezeket vettem észre. jó lenne vmi olyan fórum ami 20%red pill, de 80%ban inkább gyakorlati pua, és a legújabb tapasztalatokat lehet kidumálni

2018.08.11. 16:17:54

@Krisz101: Elküldtem néhányat privátban, ha lesz időd átböngészheted.:)

Erre a részére már nem emlékeztem, hogy regisztrált tagként több anyag is olvasható. Jó 6 éve vagyok tag. 2 éve kérvényeztem az ottani útmutatás szerint a fiókom törlését. Nem történt meg az ígéret ellenére se és be se jelentkeztem ott a fiókkal azóta se.

Még a puart, Jimmy, Nicholas Viktor, Mex Deluxe hírlevelekre voltam régebben feliratkozva. Még a TV2-n találkoztam vele a Mokka egyik adásában, hogy van vagy lesz nőcsábásztanfolyam Magyarországon. Próbálta a hírlevélben leírtakat alkalmazni, de hamar rájöttem az elején, hogy ez nem fog menni vagy nem így.
Tényleg csak egy kezdőlökés lehet és fórumokon leírták, hogy itt inkább a rugdosásért fizetsz, ha elmész egy fizetős tanfolyamra.
Akkor nem változott a filozófia, hogy fizetősen vegyél igénybe szolgáltatást, mert az a tuti. Annyiban meglep, hogy elvileg azért van ez a közösség, hogy segítsék egymást. Engem is megfogott az elején, mikor témák közt kerestem rajta. Nagyon sok más nem volt magyar részről. Külföldi anyag eszembe se volt.
Gondolom nem egy csajozós videót nézthettél már netről, ha már gyakorlat.
süti beállítások módosítása