A cím szándékosan provokatív – olvasd végig a posztot, hogy megértsd. Egy népszerű amerikai feminista írását adjuk közre magyar fordításban. Jessica Valenti a Feministing blog alapítója, több könyv szerzője. E posztban rámutat, mennyivel jobban járna mindenki (igen, a férfiak is!), ha a gyereknevelésben fele-fele arányban venne részt az apa és az anya.
Az anyaság körül keringő legártalmasabb mítoszok egyike az, hogy a gyerekek tönkreteszik a nők karrierjét. Azt mondják a nőknek, hogy vagy választaniuk kell a munkájuk és a gyerekvállalás között, vagy pedig a legproduktívabb éveiket „szerepzsonglőrködéssel”, a munka-magánélet közti folyamatos „egyensúlyozással” fogják tölteni.
Azoknak viszont, akiket hidegen hagynak az efféle cirkuszi mutatványok, érdemes egy kissé más megvilágításban is szemügyre venni a dolgokat. Valójában nem az anyaság, és nem is a gyerekek azok, amik tönkretehetik egy nő karrierjét és a személyes ambícióit.
Hanem a férfiak, akik nem hajlandóak elvégezni a rájuk eső otthoni feladatokat.
Ha régen az apák végezték volna az otthoni feladatokat az anyák helyett, a nők karrierje ma az egekben szárnyalna. Ahhoz, hogy ez utóbbit elérjük, nem szabad többé „egyensúlyozási” nehézségként kereteznünk az anyák munkahelyi gondjait.
Ehelyett arról kell beszélni, hogy a nők szakmai érvényesülése útjában valójában a férfiak otthoni munkától való berzenkedése áll.
Igen, tudjuk, hogy a férfiak többet tesznek ma, mint az elmúlt években: a felmérések szerint körülbelül hetente nyolc órát töltenek el gyerekgondozással, azaz háromszor annyit, mint amennyit az apák 1965-ben vállaltak. (Bár jegyezzük meg, az adatok maguktól a férfiaktól származnak, akik pedig hajlamosak túlbecsülni, mennyi házimunkát és gyerekgondozási feladatot végeznek.)
Az, hogy a férfiak többet tesznek, nem jelenti azt hogy eleget is.
A fejlődés ellenére az anyák ma is csaknem kétszer annyi időt töltenek ezekkel a feladatokkal, mint amit a férfiak, azaz heti tizennégy órát.
És nem minden szülői feladat konkrét vagy jól körülhatárolt. Abban, hogy gyerekeid vannak, a legnehezebb a folyamatos mentális készenlét.
Könnyű például felosztani, ki pakol a gyereknek uzsonnát vagy ki öltözteti fel reggel. De valakinek azt is számon kell tartani, hogy mikor kell egy egésznapos kirándulásra ebédet is csomagolni, vagy mikor kell új fehérneműt, edzőcipőt venni.
Hány apát ismersz, aki tudja a gyereke cipőméretét?
Az ilyen jellegű „láthatatlan munka” szinte mindig a nőkre hárul. És keveset beszélünk arról, milyen hatással van a szakmai életükre.
Képzeld csak el, hogy a bevásárlólista és fogorvos helyett többet agyalhatnál a munkáddal kapcsolatos kreatív ötleteiden!
Az anyáknak még az is kiváltság, hogy arra gondoljanak, amire akarnak.
Tanulmányok arra is rámutatnak, hogy az apáknak jelentősen több szabadidejük marad, mint az anyáknak. Az anyák ilyenkor is különböző feladatokat végeznek el és gyereket gondoznak. Míg az apák a szabadidejüket a hobbijaiknak és a pihenésnek szentelik.
Ez is összefügg a karrierrel: azok, akiknek több idejük van pihenésre és kreatív dolgokra, jobban teljesítenek a munkahelyen is.
Elég csak néhány, kifejezetten nőket sújtó munkahelyi retorzióra gondolni: az anyákat kevesebb eséllyel veszik fel, mint azokat, akiknek nincs gyerekük és mikor gyerekük lesz, a fizetésüket csökkentik. 2017-es tanulmányok szerint a fizetési különbségek szinte teljes mértékben az anyaságnak tulajdoníthatóak.
A másik oldalról viszont a férfiaknak, úgy tűnik, több pénzük lesz, ha gyereket vállalnak.
Az egyéni és a rendszerszintű diszkrimináció továbbra is fennáll az anyák ellen, és ez komolyan gátolja a nőket abban, hogy sikerrel érvényesüljenek a nyilvános szférában.
A munkahelyi diszkirimináció ellen azonban ma már szerencsére szót emelünk. És ami még fontosabb, egyre többen tartják fontosnak, hogy ne maradjon következmények nélkül.
Az viszont, hogy a férfiak kevésbé veszik ki a részüket a gyereknevelésből, ugyan szintén köztudott, ám a helytelenítés kevésbé jellemző. Gyakran például azt halljuk elmarasztalás helyett, hogy a nők egyszerűen „gondoskodóbbak”.
Annyit mondhatok, semmiféle személyes kiteljesedés nincs abban, hogy észben tartod, a lányodnak új hajgumi kell, vagy hogy mindjárt kinövi a szandálját. Nincs különösebb öröm a pelenkacserében vagy apró körmök levágásban sem.
Az, hogy a nők jobban odafigyelnek ezekre a dolgokra, valószínűleg azért van, mert tudják, hogy nem a férjeikre néznek majd ferde szemmel, ha a gyerek óriásira nőtt körmökkel vagy kinőtt cipőben megy iskolába.
Hanem rájuk, az anyukákra.
Az embereknek végre fel kéne hagynia azzal a meggyőződéssel, hogy mi, nők azért végezzük el a gondoskodó munkák nagyrészét, mert erre vágyunk.
Azért végezzük el, mert elvárják tőlünk. Mert elítélnek minket, ha nem tesszük.
És leginkább azért, mert borzasztóan nehéz olyan férfipartnert találni, aki hajlandó egyenlően kivenni a részét ezekből a feladatokból.
Felejtsük tehát el, hogy az anyaság vet véget a nők karrierjének.
Nem, nem a szülőség intézménye nehezíti meg az előrejutást a munkában.
Nem is a gyerekeink.
Hanem az, hogy addig esély sincs a munkahelyi egyenlőségre, amíg otthon egyenlőtlenség van.
Nem arról van szó, hogy a nők túl sokat akarnak. Hanem arról, hogy a férfiak túl sokat vesznek el.
Fordította: Szekér Gitta
Kapcsolódó olvasmányok a blogunkon:
Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad?
„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”
Az abortusz és a férfiak felelőssége
