Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Leszbikus, akit "meggyógyít" a f....?! - egy film, amit nem várunk
A transz férfiak meg csak fiús leszbikusok?! Az Adam c. filmnek már a forgatási körülményei is kívánnivalót hagynak maguk után.

Az Egyesült Államokban augusztusban jelenik meg az Adam című film, amely a leírása alapján egy vígjáték szerelemről, barátságról, és nehéz igazságokról. A film egy fiatal középiskolás fiúról szól, aki a nővérével együtt belekeveredik a new york-i transz és leszbikus közegbe. A rendező egy transz férfi, a film pedig egy leszbikus író könyvén alapul. Jól hangzik, igaz?

adam.jpg

Talán mégsem annyira. Hónapokkal a film megjelenése előtt elkezdtek keringeni az interneten bejegyzések, amelyek a könyv cselekményét részletezik, pontosabban azt, hogy ez a fajta ábrázolás mennyire káros lehet a transz és a leszbikus közösségeknek egyaránt.

A film főszereplője, Adam egy cisz (nem transz) fiú, aki miután meglesi ahogy a leszbikus nővére egy másik lánnyal szexel, elhatározza, hogy ő is leszbikusokkal akar összejönni - ezért transz fiúnak hazudja magát, mert úgy véli, hogy úgy majd vonzódni fognak hozzá a leszbikusok. Sikerül is összejönnie egy leszbikus lánnyal, akivel többször lefekszik: először még strap-ont (műpéniszt/segédeszközt) használva, másodjára viszont már a saját péniszével, úgy, hogy a lánynak továbbra is hazudik - ezzel voltaképpen megerőszakolva a lányt, aki nem egyezett bele az ilyen közösülésbe. Miután Adam végre bevallja az igazságot a leszbikus barátnőjének, a lány nem akad ki, sőt, azt mondja hogy minden oké, hiszen titokban úgyis arról fantáziált az együttlétük közben, hogy Adam “igazi fiú”. (Ellentétben a transz fiúkkal, akik kitaláltak?!) Az idill nem tart sokáig, később összevesznek, Adam többször lekurvázza a lányt, majd végre szakítanak. Mikor legközelebb találkoznak, a korábban leszbikus lány egy másik cisz fiúval jár.

Érdemes még megemlíteni, hogy a könyvben több transz fiú karakter van, akik leszbikusként írják le magukat, ami sajnos eléggé úgy hangzik, mintha az író nem teljesen értené a különbséget a transz férfiak és a butch leszbikusok között.

Szóval, összegezzük: cisz fiú transz fiúnak hazudja magát, feltételezve, hogy ha vaginája van, akkor biztos a neme ellenére tetszeni fog a leszbikusoknak. Úgy fekszik le egy leszbikussal, hogy végig hazudik neki, ami gyakorlatilag nemi erőszak (ugyanúgy, mint a mostanában “divatos” módszer, ahol a cisz férfiak a nő tudta nélkül lehúzzák az óvszert). Miután szakítanak, a leszbikus lány rájön, hogy amúgy ő igazából mégiscsak szereti a fiúkat - ami beleillik a hihetetlenül káros “leszbikus, akit meggyógyított a fasz” narratívába. Ja, és egyébként a transz férfiak amúgy is csak fiús leszbikusok.

Huh! De a filmet egy transz férfi rendezi, ugye? Szóval talán, TALÁN sikerült kihoznia valami nem teljesen borzalmasat ebből az alapkoncepcióból (bár ahhoz át kellene írni az egész sztorit, szóval ez elég nehéz lenne)? Mivel a film egyelőre még nem jelent meg, erre nem tudok válaszolni. Viszont meg tudom osztani egy a filmben statisztaként szereplő transz színész szavait, aki a Twitteren mesélt a forgatási körülményekről.


Leo Sheng at the world premiere of 'Adam' at the Sundance Film Festival 2019

Rhys Ernst rendező középen

@cervine_salad a Twitteren elmeséli, hogy a filmben sok transz, nembináris és gender-nonconforming statiszta volt, de mindannyiuknak hazudtak arról, hogy milyen filmben fognak szerepelni. Bár az gyakori, hogy a színészek nem rögtön tudják meg a film címét, az egy kicsit talán gyanús, hogy a statisztáknak teljesen másféle cselekményt írtak le (a nekik beadott sztori szerint egy “Camp Trans” nevű filmre vették fel őket, ahol egy zenefesztiválról kirúgott transz nők egy táborban gyűlnek össze), ráadásul kifejezetten olyan színészeket kerestek, akik nem tartoznak semmilyen szakszervezethez, és így kevesebb védelmük van. A statiszta elmesélte, hogy a legtöbben kétségbeesésből fogadták el a szerepet, hiszen a transz színészek nehezebben találnak munkát, mint a cisz színészek, és eleve sokkal nagyobb eséllyel vannak anyagi nehézségeik a diszkrimináció és a család támogatásának hiánya miatt.

A hazugságokon felül a transz statisztákat egyikük elmondása szerint a stáb folyamatosan misgenderelte, azaz a transz férfiakat nőkként, a transz nőket pedig férfiakként kezelték. A transz férfi és nembináris statiszták azzal szembesültek, hogy a legtöbbjük karaktere igazából cisz leszbikusként van megírva, és a sminkesek vagy “lányosan” vagy “butchosan” öltöztették fel őket attól függően, hogy épp mire volt szükség.

@cernive_salad elmesélte az egyik “kedvenc” élményét is, amikor a stáb egyik tagja mindenki előtt felállt, és elmondta, hogy ő támogatja a transz embereket és teljesen megérti a szenvedésüket… hiszen az ő kandúrját is kiherélték, ezért most mindenki lánymacskának nézi. Tök ugyanaz, nem?

Arra válaszul, hogy a filmje mennyit árthat a transz és leszbikus közösségeknek, a rendező Rhys Ernst elmondta, hogy büszke arra, hogy kockáztatott, és egy olyan filmet készített, ami feszegeti a határokat, és talán sok embert kellemetlenül érint.

Hát, rendben. Természetesen mindenki eldöntheti, hogy milyen filmeket szeretne megnézni és milyen rendezőket szeretne támogatni, de vajon 2019-ben tényleg egy olyan filmre van szükségünk, ami olyan káros tévhiteket erősít meg a cisz és hetero közösségekben, mint “ha egy leszbikust megerőszakolsz, akkor rájön hogy szereti a faszt, úgyhogy minden oké” és “a transz fiúk igazából csak fiús leszbikusok, a cisz fiúk pedig az IGAZI fiúk”? Ráadásul egy leszbikus író és egy transz rendező összefogásában, hogy a ciszhetero közönség tudjon mutogatni, hogy “látod, ők is így gondolják”? Remélem, hogy a legtöbbünk szerint nem.

Sebők Alexandra 

 

Források: 

https://genderpunksap.tumblr.com/post/186246460704/do-not-support-adam-when-the-film-comes-out?fbclid=IwAR2NZz47HhjXIlpam_2oXeru-E189t2SYdoEGorOhlMubK8kk-jc2ZO_LuU

https://twitter.com/cervine_salad/status/1153107493708419072?s=19&fbclid=IwAR11tbLauSlU7TzWENQkeZg3tN2iCudjgbLlizyoF5hANhp7dW3mlB6SHtY

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) Fidesz (6) fidesz (1) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) FRIDA (1) frida (1) Frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) grant (1) Grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) lmbt (1) LMBT (4) LMBTQ (47) lmbtq (1) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása