Ki akartak végezni egy főpásztort a Fülöp-szigeteken?
SZEMlélek 2018. július 10.

Ki akartak végezni egy főpásztort a Fülöp-szigeteken?

A pontos indíték nem ismert, ugyanis a felfegyverzett támadót megölték a rendőrök.

cebu.jpg

Cebu neve eddig onnan lehetett ismerős a magyarok számára, hogy ebben az ázsiai városban jelentették be: hazánk rendezi 2020-ban a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Az, hogy a helyi érsek még ma is életben van, leginkább annak köszönhető, hogy épp Manilában tartózkodott, amikor egy álarcot és sisakot viselő motoros megjelent Cebu érsekségén, s mindenképp meg akarta találni Jose Palma főpásztort. Mivel zavartnak tűnt a férfi, az egyik asszisztens értesítette a rendőrséget, s azt is jelezte, egy fegyvernek látszó tárgy van nála.

A kiérkező rendőrökre tüzet is nyitott a motoros, akik lelőtték a támadót.

Az eset szoros összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy Palma érsek nyíltan kritizálta a Duterte elnök által előidézett, egyre növekvő erőszakot. Épp azért járt a támadás alkalmával is Manilában az egyházi vezető, hogy a Fülöp-szigetek Püspöki Konferenciájának közgyűlésén nyilatkozatot fogalmazzanak meg a kialakult helyzet kapcsán.

2017 decembere óta három papot öltek meg az országban.

(Forrás és fotó: cruxnow.com)

süti beállítások módosítása