Ezt a gólörömöt a siketek is meghallották
Gégény István 2018. november 19.

Ezt a gólörömöt a siketek is meghallották

Két válogatott focistánk társadalmi hőssé vált egy focimeccs nyomán, hajléktalanjaink pedig bronzérmet szereztek egy világkupán.

szalai.jpg

Sokféle gólörömöt látott már a világ – némelyiket azonnal érteni véljük, adódnak furfangosabbak is. A Nemzetek Ligája keretében november 18-án játszott Magyarország-Finnország mérkőzés első találatát szerző Szalai Ádám mozdulatai utóbbi csoportba sorolhatók, noha egy bizonyos társadalmi csoport egyből "vette a jelet". Válogatott játékosunk ugyanis az Ezüstcipő Focisulinak ajánlotta a találatát, ahol hallássérült gyermekek sajátíthatják el a labdarúgás fortélyait. Egyben köszönetet is mondott gólörömével a helyszínen remek hangulatot teremtő közönségnek – mutatott rá a Nemzeti Sport.

gulacsi.jpg

Lehetett valami a levegőben – ne feledjük, az ajándékozó szeretet példaképe, Szent Erzsébet ünnepe is erre a napra esett –, mert a hálóőr, Gulácsi Péter is nagylelkűségről tett bizonyságot. A kapus a meccset követően közölte, hogy lemond a futballválogatottban járó részvételéért járó prémiumokról, az összeggel félévente különböző alapítványokat szeretne támogatni – erről az Index tudósított.

hajlektalanfoci.jpg

Ha mindez nem lenne elég, szintén ezen a napon, csak épp a világ másik felén, Mexikóban világbajnoki bronzérmes lett hazánk egy másik fociválogatottja. Az a sportos társaság hajléktalanokból állt össze, ahogy a Homeless World Cup valamennyi csapata. Nemzetünk különleges alakulata Mexikóváros főterén Portugália képviselőit múlta felül (4-2 állásról fordítottunk, 5-6 lett a végeredmény), így csupán a hazaiak válogatottja és Chile hajléktalan focistái előzték meg a mieinket – ezt pedig a HVG írta meg.

Lám, mi mindenre képes a sport!

(Képek forrása: nso.hu, index.hu, hvg.hu)

süti beállítások módosítása